Elismerte a hivatal, hogy nem adnak enni az ismételt menedékkérőknek

Elismerte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), hogy nem adnak enni a menekülteknek Kiskunhalason, mert már ismételt menedékkérőknek számítanak.

Elismerte a BÁH, hogy nem adnak enni annak a hat menekültnek, akik még a kiskunhalasi szálláson tartózkodnak.

A hvg.hu kérdésére a hivatal a jogszabályt citálta elő, amely szerint

az ismételten menedékjogi kérelmet benyújtó személyek esetében a hatóság kötelező tartózkodási helyet jelöl ki, ahol a szállást – rászorultsága esetén – térítésmentesen veheti igénybe, valamint továbbra is biztosított számukra a sürgősségi orvosi ellátás. Az elutasított, ismételt menedékkérelmezőt nem illeti meg ugyan az ellátás, azonban a Hivatal a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködve segítséget nyújt az önkéntes hazatérési programban való részvételre.

Vagyis ételt nem ad a BÁH, de nagyon szívesen segít visszatérni eredeti országába a menedékkérőnek.

A hat menekültet helybeli civilek etetik, akik névtelenségbe burkolóznak, mert félnek a retorzióktól.

Azzal, hogy nem adnak nekik enni, de kötelező tartózkodási helyet írnak elő számukra, azzal a hvg.hu szerint eleve azt kockáztatja az ismételt menedékkérő, hogy kérelmét elutasítják, mert elhagyta szálláshelyét, vagyis nem volt együttműködő.

menekult2.jpg
 
ha angliaban az angol zaszlot eget akkor azt az angolok teszik
ha magyarorszagon zaszlot egetenek akkor azt a magyarok teszik

ha ezt a logikát alkalmazzuk, akkor ne legyen felháborodás abban az esetben sem ha azt mondja valaki, hogy egy bizonyos kissebség megélhetési bűnözésből tartja el magát és 2- 3 egyedi példával alátámasztja az állítását.
 
hanem milyen nemzetiseguek voltak ??
azok a szelsoseges emberek magyarorszagon magyar allampolgarok
ebbol kifolyolag magyarok ugy zusammen osszesitve
magyarok voltak azok
Nem értelek egyáltalán.
Hogyan és mi a fenének kell ragaszkodni a betű szerinti szűk értelmezéshez ha a tartalom más?
Földlakók alatt minden embert értesz?
A földlakók veszélyesek más nemzetekre
Németek alatt minden embert értesz?
A Hitleri Németország idejéből vett példa:
A németek fasiszták.
Mondatot nem lehet leírni mert nem igaz
A fasiszta németek már egy kisebb csoportot jelöl nem a németeket.
Nem a teljes nemzetet.
Úgy született a kollektív bűnösség hogy a Náci Németország után a németeket náciknak mondták.
Tehát le kell szakadnod a szűk látókörű általánosításról hogy ne bürokrata maradj hanem értelmező.
Az EU-s zászlót nem magyarok úgy általában dobták ki.
Hanem a magyar állampolgárok közül egy kis önjelölt csoport.
Aki nem képviseli a magyarságot.
Ráadásul szélsőséges nézetet valló néhány ember.
Nem kaptak felhatalmazást hogy ezzel Magyarországot képviseljék.
Igen szócséplés ha nem érted a különbséget
És magadat is beáltalánosítod,amikor elfogadod a betű szerintit.
Ha olyat mondanék:A kormánypártiak vakhívők.
Megfordítva más a jelentése:A vakhívő kormánypártiak
Nagy különbség ugye!!
Persze a szőrszálhasogató módjára minden magyart hülye zászlókidobónak nevezel.Akkor választ se írj mert nincs értelme beáltalánosítani azt a 2-3 embert aki kidobta a zászlót.
Szakadj le a betű szerintiről.
 
46175383.jpg

-
A hétvégén Pro-Europai tüntetés volt Budapesten és ennek nagyon örülök. :)
Végre megmutatták az emberek, hogy a szivünk is europai nemcsak a pénztárca.
 
Engem elszomorít, hogy az eddigi 64 hsz tizede sem kapcsolódik a cikkhez. Senki sem tette fel például a kérdést, hogy a határőrizetre fordított milliárdokból miért nem futotta arra, hogy a valószínűleg egyszer már elutasított kérelemről már a(z újra) belépéskor - pl az ujjlenyomat alapján azonnal jelzést adjon és már eleve ne is kerülhessenek a táborba.
Vagy miért nincs egyezmény a szomszédos országokkal arról, hogy az egyszer már el/kiutasítottak ne léphesssék át újra a határt…
Ami a zászló-kidobást illeti tisztelettel jegyezném meg, hogy az állampolgársága mindkét (volt jobbikosnak) magyar. A nemzetisége szerintem meg lényegtelen. Sokkal nagyobb baj az, hogy mindez az országházban történt két (volt) országgyűlési képviselő performanszaként.
És sajnos bizony - képviselőként - igenis képviselték a magyarok egy részét. Méghozzá - mivel a jobbik nem utasította el azonnal az egész akciót - jelentős részét.
 
de amit tettek, tesznek, azt fenti parancsra.
Ellátás nuku, hazamenetelhez kezdősebességet is megadjuk. Ilyen a törvény. :(
A "parancsra tettem" nem oly' rég volt. Akik kiadták még büszkék is voltak rá, akik végrehajtották, szégyenkeztek. Az akkoriaknak mentsége volt: "ha nem lövők, engem lőnek". A mostaniak mivel fognak takarózni? Akik ez egészet kiagyalják, azoknak nincs mentség. A többiekről dönt a jövő.
 
határőrizetre fordított milliárdokból miért nem futotta arra, hogy a valószínűleg egyszer már elutasított kérelemről már a(z újra) belépéskor - pl az ujjlenyomat alapján azonnal jelzést adjon és már eleve ne is kerülhessenek a táborba.
Mert nem akarásnak nyögés a vége.
1, Vagy annyira hülye mindegyik döntéshozó, h nem is gondolt rá. Beosztott pedig nem mert szólni.
2, Eszébe jutott, de nincs rajta akkora haszna (hasznuk), h foglalkozzanak vele.
Nem mondom, h ad be újításnak, mert ha nincs befolyásos rokonod, nem érsz vele semmit. :D
 
Nem értelek egyáltalán.
Hogyan és mi a fenének kell ragaszkodni a betű szerinti szűk értelmezéshez ha a tartalom más?
Földlakók alatt minden embert értesz?
A földlakók veszélyesek más nemzetekre
Németek alatt minden embert értesz?
A Hitleri Németország idejéből vett példa:
A németek fasiszták.
Mondatot nem lehet leírni mert nem igaz
A fasiszta németek már egy kisebb csoportot jelöl nem a németeket.
Nem a teljes nemzetet.
Úgy született a kollektív bűnösség hogy a Náci Németország után a németeket náciknak mondták.
Tehát le kell szakadnod a szűk látókörű általánosításról hogy ne bürokrata maradj hanem értelmező.
Az EU-s zászlót nem magyarok úgy általában dobták ki.
Hanem a magyar állampolgárok közül egy kis önjelölt csoport.
Aki nem képviseli a magyarságot.
Ráadásul szélsőséges nézetet valló néhány ember.
Nem kaptak felhatalmazást hogy ezzel Magyarországot képviseljék.
Igen szócséplés ha nem érted a különbséget
És magadat is beáltalánosítod,amikor elfogadod a betű szerintit.
Ha olyat mondanék:A kormánypártiak vakhívők.
Megfordítva más a jelentése:A vakhívő kormánypártiak
Nagy különbség ugye!!
Persze a szőrszálhasogató módjára minden magyart hülye zászlókidobónak nevezel.Akkor választ se írj mert nincs értelme beáltalánosítani azt a 2-3 embert aki kidobta a zászlót.
Szakadj le a betű szerintiről.

"A kormánypártiak vakhívők” - ezt igenis mondom és vallom, persze a vakhívőt nem vallásos értelemben értve de úgy hogy vakon hisz Orbánnak és/vagy a fidesznek.

A többire amit írtál nem érdemes szót vesztegetni bocs, mert mintha nem olvastad volna el amire válaszoltál, vagy nem értetted volna meg.
 
Már ne haragudj, de nem veszed észre, hogy valami elindult a nagyvilágban ... nézz utána hány helyen égetik is az EU-s zászlót, úgy teszel mintha az angolok nem égették volna. A hangulat úgy általában milyen irányba tolódik.
Az EU zászló égetése amiről szólsz, a más országok parlamentjében történik? Képviselők végzik?

És ami a legfontosabb: ha történik is NETÁN ilyen máshol, évekkel utána is még EU-ellenes hangulat van az országban, mely egyre fokozódik?

Ami amúgy még nem is igazán izgatna engem ha TISZTESSÉGES módon lenne az ország EU-ellenes: azaz tartson egy népszavazást róla, s ha győz a NEM, akkor lépjen ki a p.-ba! A britek ezt tették. Az egy dolog hogy hülyének tartom őket emiatt, de a maga módján az eljárás viszonylag tisztességes volt, legalábbis az EU irányába, mert beadták a kilépési kérelmet azaz hivatalossá tették a dolgot. A magyarok NEM. Azok sunyik. Alamuszik.
 

Akinek épp az elmélye ez eltud gondolkodik azon, hogy ö hogyan nézne ki a családjával ha azonos körülmények között lenne mind a migratioban levök.
-
A keletnémet menekültek is szeméthegyeket hagytak maguk mögött Mo.-on, Ausztriáig mutato szemétnyomok jelezték az utjukat...
-
Olvastam több emlékezést és láttam videot a Prágai követségen uralkodo katasztrofális helyzettöl.
-
Bild_1989_2.jpg

-
A Követség területére bemászott vagy 5000 keletnémet aki nem akart hazamenni. A lépcsökön, az udvaron a földön aludtak.
-
Nem volt elég WC, ezért akinek üritenie kelett az felment a kertbe, a magasabban fekvö részére ahol bokrok voltak és oda szart. Egy-két nap mulva megjött az esö és az összes fekáliát (többezer embertöl) lemosta a völgybe, ahol az emberek éltek aludtak. A követségi dolgozok gumicsizmában, bokáig álltak a szarban, mindenki ingerültek voltak, goromba.
-
11222420_10152933397140807_6047729626142732467_n.jpg

-
En voltam Mo.-on békeidöben, átéltem, hogy sorkatonák nem mertek egyedül bemenni az étkezö mosgatojába egyedül, különösen kora reggel, mert a müanyag teás-kannákban aludtak a patkányok ha valaki jött elszaladtak a szélrozsa minden irányába minden rugással többet eltalálhattál volna. A falak fém hullámlemezekkel (vizállo) volt betakarva csempe helyett, ami mögött a patkányok jol tudtak közlekedni és olyan zajt okoztak, hogy nem mert bemenni senki egyedül.
-
 

A Berlini (dpa) irja: A német környezetvédelmi szervezet (WWF) számitásai szerint évente 18 millio tonna élelmiszer kerül a szemétbe No.-ban. Ez megfelel a produkált élelmiszerek 1/3-ának.
-
Hangsulyozom, nem használati tárgyrol, hanem élelmiszerröl beszélek. Hogy néz ez ki Mo.-on? Vannak állami felmérések erröl?
-
abfall.jpg
 
Akinek épp az elmélye ez eltud gondolkodik azon, hogy ö hogyan nézne ki a családjával ha azonos körülmények között lenne mind a migratioban levök.
-
A keletnémet menekültek is szeméthegyeket hagytak maguk mögött Mo.-on, Ausztriáig mutato szemétnyomok jelezték az utjukat...
-
Olvastam több emlékezést és láttam videot a Prágai követségen uralkodo katasztrofális helyzettöl.
-
Bild_1989_2.jpg

-
A Követség területére bemászott vagy 5000 keletnémet aki nem akart hazamenni. A lépcsökön, az udvaron a földön aludtak.
-
Nem volt elég WC, ezért akinek üritenie kelett az felment a kertbe, a magasabban fekvö részére ahol bokrok voltak és oda szart. Egy-két nap mulva megjött az esö és az összes fekáliát (többezer embertöl) lemosta a völgybe, ahol az emberek éltek aludtak. A követségi dolgozok gumicsizmában, bokáig álltak a szarban, mindenki ingerültek voltak, goromba.
-
11222420_10152933397140807_6047729626142732467_n.jpg

-
En voltam Mo.-on békeidöben, átéltem, hogy sorkatonák nem mertek egyedül bemenni az étkezö mosgatojába egyedül, különösen kora reggel, mert a müanyag teás-kannákban aludtak a patkányok ha valaki jött elszaladtak a szélrozsa minden irányába minden rugással többet eltalálhattál volna. A falak fém hullámlemezekkel (vizállo) volt betakarva csempe helyett, ami mögött a patkányok jol tudtak közlekedni és olyan zajt okoztak, hogy nem mert bemenni senki egyedül.
-

Amikor én voltam sorkatona, hatalmas, 5 centinél is gyakran nagyobb csótányok mászkáltak mindnütt a konyhában ahol mosogatnom kellett, tucatjával voltak abban a fiókban is ahol a(z elméletileg...) TISZTA evőeszközöket tartottuk. Mosogatás közben ott rohangáltak körülöttünk, még a mosogató tetején is, ha túl sok volt már belőlük, pár tucatot besöpörtünk a mosogatóba és lehúztuk a lefolyón. De hiába, mert jött helyettük más. Nemegyszer döglött csótány volt azon a tányéron is amin a kaját kivitték a katonáknak. Már úgy megszoktuk hogy csak röhögtünk rajta.

Egyszer ilyen került a tiszti étkezdébe is az egyik tiszt elé. Botrány lett a dologból. Következmény? Az aznapi mosogatókat és szakácsokat megbüntették. Csótányirtás nem volt. Arra azonban volt pénz hogy épp akkor tervezzenek új kimenő-egyenruhákat, legyártassák rengeteg példányban, meg hasonlók...

Mindez nem egy eldugott vidéki laktanyában volt hanem abban, aminek a neve: Zrínyi Miklós katonai akadémia, BUDAPEST. (nem, nem tiszt voltam ott, nem is hivatásos, hanem a „csicskaszázad” tagja...)
 
Szeretném a nagyszájuakat megkérdezni, hogy tudják e menyien jönnek naponta Mo.-ra menekültek és, hogy tudják e ki fizette meg az étkeztetésüket 2015-ben amikor még szabadon, és sokan itt voltak?
-
Elvárok leellenörizhetö adatokat? :)
 
Igen, a katonaságnál nemcsak patkányok és csotányok voltak a konyhában, ha egy katona nem kapott kimenöt akkor bele-beleköpködött a leveses-kondérba aztán alákeverte az evezölapát méretü kanállal.
-
Az étel kaloriára volt méretezve mindha a fronton lettünk volna, pedig csak a tökünket vakartuk, mert az a "geci kapitalista nyugat" csak nem akart megszálni bennünket.
-
Vacsorára gyakran kaptunk vagy 1/2 kg sajtot amivel dobáloztak a katonák mert ki eszik meg anyit egy vacsorára. A mosodában dolgozoknak is undorito lehetett, a sok tele-maszturbált, vagy éjjeli magömlés által foltos pizsamák szortirozásánál. Ha az ingekkel mosták, nem is kelett keményitö hozzá.
-
Nem értem miért kell hajléktalan menekülteket ugyan azzal a mércével mérni mind akik számára pro-seg egy angol-WC áll a rendelkezésére, folyo-viz, a szemetet tároloba tudja tartani, kukába, zsákokba... orvosi ellátást kap, van patika a sarkon ha rájön a hasmenés...
-
Talán az lenne a tanulság ha rátökjönne egyszer a szarás ott ahol a legtöbben látnak benneteket, és nem lenne hova, Akkor kéne a homlokotokra ragasztani egy cédulát "jobbik magyar csak most éppen megy a hasam" :)
 
A többire amit írtál nem érdemes szót vesztegetni bocs, mert mintha nem olvastad volna el amire válaszoltál, vagy nem értetted volna meg.
Pedig arra válaszoltam.
Most a rövidített válaszom az:
Nem az számít melyik ország állampolgárai voltak.
Az megtévesztő ha csak azt írja általánosságban valaki.
Nem képviselték a magyarok véleményét csak a sajátjukat.
Két-három magyarországi jobbikos tette nem a magyaroké.
Érted?

A magyarokat nem azonosíthatod azzal a néhány emberrel.
Ezzel nem az állampolgárságukról beszélünk, hanem a teljes népről mint magyarok.
Elvenni se szándékozik senki tőlük ne értsd félre.
 
Szeretném a nagyszájuakat megkérdezni, hogy tudják e menyien jönnek naponta Mo.-ra menekültek és, hogy tudják e ki fizette meg az étkeztetésüket 2015-ben amikor még szabadon, és sokan itt voltak?
-
Elvárok leellenörizhetö adatokat? :)

az biztos, hogy jó nagy kárt csináltak, csak a a magyar közlekedési vállalatoknak 2015 végéig több mint 2 milliárd forintos veszteséget:
http://kamaraonline.hu/cikk/a-mav-nak-kerul-a-legtobbe-a-migransvalsag

az átvonuló illegális migránsok élelmezési költségei szerintem elenyészőek voltak, még az is lehet hogy vásárolták maguknak elvégre ha a mobilinternetre is futotta, meg volt pár ezer dollár utiköltségre (átutaztak jópár országon).
Az állam dolga a táborokban levő migránsok ellátása ... a költségeket a menekülttáborokat is működtető bevándorlási hivatalnál kellene keresni, de nagyon valószínü, hogy EU normákat alkalmaztak.

DE ha feltételezzük, hogy "valaki" fizette az utiköltséget, remélem az étkeztetésüket is fizette.
 
Utoljára módosítva:
Pedig arra válaszoltam.
Most a rövidített válaszom az:
Nem az számít melyik ország állampolgárai voltak.
Az megtévesztő ha csak azt írja általánosságban valaki.
Nem képviselték a magyarok véleményét csak a sajátjukat.
Két-három magyarországi jobbikos tette nem a magyaroké.
Érted?

A magyarokat nem azonosíthatod azzal a néhány emberrel.
Ezzel nem az állampolgárságukról beszélünk, hanem a teljes népről mint magyarok.
Elvenni se szándékozik senki tőlük ne értsd félre.

Értem amit írsz, NYELVTANILAG. A baj az hogy te nem értesz engem. Állandóan azzal jössz hogy ne általánosítsak. MIÉRT NE?!

Ugyanis:

—Én elismerem, biztos akad néhány olyan magyar (a Magyarországon élők közt (is)) aki nem értett egyet a zászló kidobásával, oké. Te abból indulsz ki hogy mert akad NÉHÁNY ilyen magyar, emiatt nem jogos a magyarság egészét felcímkézni olyan „vádakkal”, hogy úgy általában a „magyarok” azok ilyenek hogy e tettel egyetértenek.

ÉRTEM. Ez a te álláspontod.

A baj az hogy én ezt még el is fogadom, MATEMATIKAI ÉRTELEMBEN. Azaz halmazelméletileg igazad van: a teljes halmazra amit a „magyar” jelent, valóban nem igaz az állítás.
DE AZ ÉLET NEM CSUPA MATEMATIKA tudod.

És itt az van, hogy akik kidobták, MEGVÁLASZTOTT KÉPVISELŐK voltak. A magyar nép egy jelentős százalékát képviselték: elvégre a parlamentbe bejutás küszöbe ha jól tudom legalább 5%. Eszerint ők tetszik vagy sem de a magyarok minimum 5 százalékát képviselik, legislegjobb esetben is minimum ennyi magyar tehát igenis BŰNÖS e tettben, mert ilyen ideológiájú szar alakokat választottak be a parlamentbe!

A valóság azonban ennél is rosszabb, mert SENKI SE LÉPETT KÖZBE. Ha a parlamentben levők közt valóban csak ez az 5% elmeroggyant osztotta volna e nézetet, a többi 95% közbelépett volna. DE NEM TETTE, mert a zászló kirepült ugye!

MIT CSINÁLT A HÁZELNÖK PÉLDÁUL, he?! Gurgyán böszmélt, asszisztált hozzá. Nem akadályozta meg. A többiek se. TEHÁT BŰNÖSEK, mert vétkesek közt cinkos aki néma!

Márpedig a nem tiltakozó 95%-ot is a MAGYAROK választották meg!

Oké, biztos nem mindegyik képviselő volt jelen. De mit tettek utólag?! Milyen KÖVETKEZMÉNYE lett e tettnek a kidobókra nézve?! Hm?!

Aztán, erről tud a külföld. Szerinted milyen kép alakul ki a magyarságról ennek láttán? MINDEN magyarról!

És a kormány azóta is EU-ellenes retorikát folytat, s e kormányt ráadásul 2/3-dal választotta meg a magyar nép. A MAGYAROK. És már második ciklusát tölti úgy tudom.

Tehát a MAGYAROK ezt eltűrik.

Én így látom.
 
az biztos, hogy jó nagy kárt csináltak, csak a a magyar közlekedési vállalatoknak 2015 végéig több mint 2 milliárd forintos veszteséget:
http://kamaraonline.hu/cikk/a-mav-nak-kerul-a-legtobbe-a-migransvalsag

az átvonuló illegális migránsok élelmezési költségei szerintem elenyészőek voltak, még az is lehet hogy vásárolták maguknak elvégre ha a mobilinternetre is futotta, meg volt pár ezer dollár utiköltségre (átutaztak jópár országon).
Az állam dolga a táborokban levő migránsok ellátása ... a költségeket a menekülttáborokat is működtető bevándorlási hivatalnál kellene keresni, de nagyon valószínü, hogy EU normákat alkalmaztak.

DE ha feltételezzük, hogy "valaki" fizette az utiköltséget, remélem az étkeztetésüket is fizette.

Ne gyertek már mindig ezzel hogy miként lehet telefon egy migránsnál. Menekültnél. Akárkinél. Nem Mária Terézia idejében élünk!

Nekem ugyan nincs telefonom, de csak mert utálom, és nincs is rá szükségem. Könnyen el tudom azonban képzelni a szitut, mi lenne ha volna telefonom, és menekülnöm kéne. Nem sok mindent vihetnék magammal, de ha csak 5 percem is van mielőtt ki kell futnom a házamból, simán zsebrevágom a telefont, és kész. Elvégre nem nagy cucc és örülök neki hogy legalább 1 valami értékeset magammal vihetek a vagyonomból! Ember, egy mobiltelefon csak pár deka, miért NE vihetné magával egy menekült?!

Azt hiszem hasonló szituban én nemhogy a telefonomat de a laptopomat is magammal vinném. Perpillanat 2 laptopom is van, az egyiket okvetlenül vinném, elvégre még az is könnyebb mint 2 kiló, és elfér akár egy hátizsákban, akár egy szatyorban. Aztán vagy túléli az utazást vagy nem, de érdemes megpróbálni! Telefonálni nem tudnék vele de wifit használni és internetezni igen, s az is ér annyit...

Szóval legyetek kedvesek és olyasmik miatt költsétek a menekütek rossz hírét aminek vagy van alapja, vagy legalább HIHETŐ! Nem is azt mondom már hogy olyat írjatok ami IGAZ, hazudjatok nyugodtan, nem baj, de az Isten szerelmére, vegyétek elő a fantáziátokat ott a szélsőjobbon s olyannal vádaskodjatok ami legalább NEM NEVETSÉGES!

Mert ez hogy biztos nem menekült mert van nála mobiltelefon, ez MEGALOL, közröhej!

Jó hogy már nem az a menekült főbenjáró bűne hogy van bugyija és/vagy gatyája, és nem pucéran szaladt el hazulról!

Mi lesz a következő vád, hogy nem menekült mert van karórája? Vagy mert hogyan is lehet nála a szemüvege, ha igazi menekült volna elvesztette voilna azt?!

Ha valaki magával cipeli menekült létére a konyhaszekrényt, vagy legalább a 15 kilós tangóharmonikáját, már én is gyanakodni kezdek, oké. De egy TELEFON miatt?! Ne legyetek már ennyire szánalmasak!

Ember, ha épp rakéta csapódik a házamba és túlélem, és úgy kell kirohannom az égő épületből, még akkor is ELKÉPZELHETŐ hogy nálam lesz a mobilom, mert épp a ruhám zsebében van abban a ruhában amiben kiszaladok, vagy épp az éjjeliszekrényemen van s az utolsó pillanatban kezembe kapom!

Legyetek tehát már fantáziadúsabbak, oké?! Ez így az egész menekültellenes retorikátokat is HITELTELENNÉ teszi!

A másik meg hogy valaki fizette az utazásukat... Ez is MEGALOL. Én messzebbre menekültem mint ők, a tengeren túlra, és tudod ki fizette?! ÉN MAGAM. Bizony ám! Nem a Soros, nem valami titokzatos háttérhatalom... Amit őszintén sajnálok. Több pénzem lenne most ha valaki fizette volna az utamat, de nem volt ilyen mázlim.
 
Mi lesz a következő vád, hogy nem menekült mert van karórája? Vagy mert hogyan is lehet nála a szemüvege, ha igazi menekült volna elvesztette voilna azt?!

a telefon egy csupán egy kellék, hogy minden országban használhatni lehessen, hogy a facebookon tartani lehessen a kapcsolatot, szóval a mobilinternet is elérhető legyen ahhoz már komolyabb előfizetés, SIM kártya kell, az már nem egy hamburger ára.

De vannak országok ahol állítólag tényleg elszedik az értékeiket, mintha Svédországról hallottam volna.

A migránsútvonallal kapcsolatban, csak nem tudok túllépni azon, hogy kimondottan a Magyar-Szerb határhoz szállították a migránsokat a buszok, oda ahol állítólag a legkegyetnebb a bánásmód és nem például a Horvát határhoz, ahol EU színvonalu, példaértékü a fogadtatás, a távolság a célig ugyanakkora.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,332
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére