Bemelegítő tanfolyam kezdőknek. 
Hraskó Gábor:
Amit sosem mertél megkérdezni az evolúcióról.
Legtöbbünk elfogadja az evolúció tényét a nélkül, hogy komolyabb ismeretekkel rendelkezne róla.
Ez rendben is van - vajon hányan nem tudják, hogy pontosan hogyan is működik az autójuk?
Aztán eljön a pillanat, amikor olyan kínos lesz a szervízben elmagyarázni, hogy az az izé ott alul zörög.
Olyan jó lenne valakitől előtte megkérdezni hogy mi is az, csak hát ugye elég ciki...
Valahogy így vagyunk az evolúcióelmélettel is.
Hivatkozunk a természetben folyó harcra; lelkendezünk, vagy fanyalgunk a Jurassic Park történetén; a géntechnológia csábít és borzaszt el minket - aztán egy kicsit felforrósodó vita során hamar kiderül, hogy a szlogeneknél sokkal többet gyakran nem is tudunk.
Az alábbi kérdezz-felelek írásban igyekszünk összefoglalni az evolúcióelmélet főbb témaköreit.
Nem hisszük, hogy tökéletesen sikerült, még kevésbbé azt, hogy teljes lenne a lista, ezért szívesen fogadunk bármilyen észrevételt, kiegészítést vagy kritikát.
Az evolúcióelmélet tényleg csak egy elmélet?
Az evolúció - a fajok változása és közös ősből történő leszármazása - tény, ezt fosszíliák, anatómiai, fejlődésbiológiai, genetikai és egyéb megfigyelések lehengerlő mennyisége bizonyítja.
Az evolúcióelmélet az evolúció tényanyagát és mechanizmusát, a természetes szelekciót kapcsolja össze egységes tudományos elméletté.
A tudományban az elmélet egy olyan magyarázat, amely koherens (egységes) módon világít meg megfigyelések, események - azaz tények - halmazát, összefüggéseit.
Az evolúció mechanizmusáról szóló elmélet elég jól alátámasztott és alternatív elmélet nem létezik.
Azt a tudományos elméletet, amely megfigyelésekkel még nem kellően alátámaszott, hipotézisnek nevezzük.
Az evolúció tehát tény, az evolúcióelmélet pedig egy nagyon biztos alapokon álló elmélet, nem csupán hipotézis.
A "csak egy elmélet" kifejezés pedig ezek szerint értelmetlen.
Meg lehet-e röviden fogalmazni, hogy mi is a természetes kiválasztódás lényege?
A természetes kiválasztódás egy folyamat, amelynek során a populáció jobban alkalmazkodó egyedei több utódot hagynak hátra, így előnyös tulajdonságaik fokozatosan elterjednek.
Ez azzal a látványos következménnyel jár, hogy a fajok egyre tökéletesebben alkalmazkodnak az adott környezeti feltételekhez a nélkül, hogy bármiféle előzetes terv, vagy cél rendelkezésre állna.
Ahhoz, hogy a természetes kiválasztódás működhessen, a következő feltételeknek kell teljesülniük:
- az egyedek szaporodásra képesek legyenek;
- tulajdonságaikat át tudját örökíteni utódaiknak;
- kis százalékban azért hibák lehessenek az öröklésben (ez termeli a szükséges változékonyságot a szelekcióhoz);
- a szaporodási siker függjön a tulajdonságoktól.
Darwin még nem volt tisztában azzal, hogy a második és harmadik feltétel hogyan teljesül - ezért is volt zseniális a megérzése -,
de ma már tudjuk, hogy a DNS hogyan tárolja az információt, milyen pontosan másolódik a szaporodás során, és hogy hogyan jöhetnek létre mutáció révén változatok.
Azzal, hogy a genetika magyarázatot adott a Darwin által még csak feltételezett mechanizmusokra, hatalmas mértékben nőtt a bizalom az elmélet iránt.
Megmagyarázza az evolúcióelmélet, hogy hogyan keletkezett az élet?
Nem, azt nem!
Az evolúcióelmélet - pontosabban a természetes kiválasztódás elve - abból a feltételezésből indul ki, hogy már léteznek az evolúció alanyai, azaz hogy a természetes szelekció négy fő feltétele fennáll.
Az élet keletkezésére még csak hipotézisek vannak.
Van aki úgy gondolja, hogy más égitestekről származtak az első primitív élő szervezetek (pánspermia elmélet), mások abban hisznek, hogy a Mindenható teremtési aktusa akkor történt, és azóta már az evolúció fizikai törvényai működnek.
A modern tudomány eredményei arra utalnak, hogy nincs igazán lényegi különbség az élettelen és az élő anyag között, és hogy ez a nagy lépés is végbemehetett külső segítség nélkül.
Egyre konkrétabb elképzelések vannak a lehetséges forgatókönyvekre, de hogy pontosan hogyan történt ez, azt 4 milliárd év távlatából igen nehéz lehet megállapítani.
Nagyon sok a hiányos láncszem a fajok, csoportok között?
Hiányzó láncszem néven az evolúciós törzsfa leletekkel nem alátámasztott részeit szokás nevezni.
Mivel évmilliárdos időtartamokról és fajok elképesztő sokaságáról van szó, bizonytalan pontok mindig is lesznek a törzsfa megrajzolásában.
A publikumot általában az ember származása érdekli, és leggyakrabban ebben az összefüggésben használják a hiányzó láncszem fogalmát.
Az ember esetében a többi ma élő főemlőssel való rokonsági kapcsolatok elég jól tisztázottak.
Az elmúlt 6 millió évből jelentős mennyiségű fosszíliával rendelkezünk.
Körülbelül ennek az időszaknak a kezdetén vált el a csimpánzok fejlődési ága a miénktől.
Az akkori faj nem csimpánz volt, nem is ember, hanem mindkettő közös őse.
Erről a legközelebbi közös ősről sajnos igen keveset tudunk, de régebbi leletek megint vannak és ezek persze szintén közös őseink a csimpánzokkal.
A gorilla 7, az orángután 14, a gibbonok 18 millió éve váltak el a mi fejlődési águnktól.
Ők még mindannyian a hominidákhoz, az emberszabásúakhoz tartoznak.
Az óvilági majmok 25, az újvilági majmok 40, a koboldmakik 58, a makik pedig 63 millió éve váltak el a vonalunktól, és ezzel már el is értünk a dinoszauruszok kihalásának idejéig.
Az ebből az időszakból származó leletek alapján az akkori közös ősünk kicsi, fán élő, valószínűleg éjszakai életmódot folytató emlős lehetett.
Darwin idejében a leszármazási vonalak igazolása még tényleg probléma volt, ma már azonban a hominidákon kívül is nagyon sok átmenetet kielégítően jól ismerünk.
Néhány példa: bálnák visszatérése a tengerbe, a lófélék kialakulása, a madarak kialakulása a hüllőkből stb.
A törzsfa feltérképezésére a fosszíliákon kívül más módszerek is rendelkezésre állnak.
Régebben csak az anatómiai és egyedfejlődési hasonlóságokat tudták erre felhasználni, manapság azonban hatalmas lökést adott az ez irányú kutatásoknak a különböző fajok DNS sorrendjének, a köztük levő különbségeknek a vizsgálata.
Ma is folyik az evolúció, vagy már leállt?
Természetesen ma is folyik, csak nehéz észrevenni, mert - mint általában - igen lassú.
A fajok tulajdonságainak "szemmel látható" megváltozását néhány olyan fajnál lehet csak megfigyelni, amelyek szaporodási ciklusa igen gyors.
Ilyenek például bizonyos rovarfajok, de méginkább a baktériumok és vírusok.
Ez utóbbi élőlények (már ha a vírusokat is közéjük soroljuk) igen sok kellemetlenséget okoznak nekünk azzal, hogy évről-évre változnak és ebben a folyamatban sokszor felismerhetőek bizonyos környezeti feltételekre adott válaszok, mint például az anitibiotikum-rezisztens (ellenálló) kórokozó baktériumkórokozó törzsek kialakulása.
Bizonyos élőlények - például gabonanövények - esetében a fajok közti kereszteződés, majd váratlan, nagyobb változások a génkészletben (általában megduplázódás) új fajok kialakulásához vezethetnek akár egy-két generáció alatt is.
Iylen növény a búza is, amely 3 fűfaj kereszteződése és kétszeri génduplázódás révén jött létre.
Ennek a folyamatnak a megismétlődéseit türelmes kutatók a szabad természetben is megfigyelték.
Az evolúció csúcsát jelenti-e az ember?
Nem, az elfogadott szemlélet az, hogy az evolúció folyamatát nem valami általános, folyamatos tökéletesedésnek fogjuk fel (az úgynevezett evolúciós létra elmélet), hanem állandó változásnak, amelynek iránya a mindenkori, változó környezeti feltételekhez való igazodás.
Az evolúció során kétségkívül megfigyelhető egyfajta átlagos komplexitás-növekedés, de ez csak tendenciaként fogható fel, előfordulnak egyszerűsödéssel járó fejlődési folyamatok is.
Az a kérdés, hogy melyik faj a legtökéletesebb - azaz a fejlődés csúcsa - értelmetlen; bárminemű ilyen osztályozás mesterséges.
Minden olyan faj, amely jelenleg él, ugyanúgy sikeresen leküzdötte a nehézségeket az elmúlt 4 milliárd év alatt, mint a Homo sapiens.
Képes-e az evolúció tervezni?
Nem, az evolúció ebben az értelemben vak.
Éppen az a természetes szelekció folyamatában a fantasztikus, hogy miközben a változatok véletlen mutációk révén jönnek létre, a kiválasztódás miatt úgy tűnik, mintha a fajok szándékosan alakítanának ki bizonyos tulajdonságokat a generációk alatt.
Kétszáz évvel ezelőtt William Paley teológus Isten, mint tervező bizonyítékát vélte megtalálni az emberi szem tökéletességében, szinte nyilvánvaló tervezettségében, célszerűségében.
A Darwin által leírt természetes szelekció mechanizmusa azonban képes ilyen összetett szervek létrehozására minden terv és célszerűség nélkül, pusztán az apró változások sikerességen alapuló továbböröklődése és felhalmozódása útján.
Paley érvelése újra és újra megjelenik a teremtéshívők repertoárjában, legújabban intelligens tervezettség (intelligent design) és egyszerűsíthetetlen komplexitás (irreducible complexity) elnevezések alatt.
Az útonútfélen felhozott példák (emberi szem, baktérium ostora, véralvadás folyamata stb.) azonban mind magyarázhatók a természetes kiválasztódás segítségével anélkül, hogy fel kellene tételeznünk egy intelligens tervező befolyását. Jól mutatja a természetes szelekció tervszerűtlenségét az egyébként tényleg csodálatraméltó eredmények számos nyilvánvaló hibája.
Ezek előzetes tervezés esetén bizonyosan kiküszöbölhetőek lettek volna.
A híres evoluciobiológus Richard Dawkins "A vak órásmester" című könyvében részletesen tárgyalja az természetes kiválasztódásnak ezeket a tulajdonságait.
Hogyan épülhet fel kis lépésekben olyan bonyolult folyamat, mint a véralvadás?
A véralvadást a sérülés hatására a vérből kicsapódó fibrinmolekulák hálója okozza.
A fibrin a fibrinogén molekulából alakul ki ilyenkor, és ezt a folyamatot a thrombin nevű fehérje katalizálja.
A thrombinnak prothrombinból való kialakulásához azonban egy hasonló bontóenzim, a Faktor X szükségeltetik.
A láncnak itt nincs vége, a Faktor X aktiválásához a Faktor IX nevű enzim szükséges, annak aktiválásához a Faktor XI, ahhoz pedig a Faktor XII.
Kialakulhatott-e egyetlen lépésben ez a legalább hat szintű rendszer az evolúció "vak" erői által?
Nem, de erre nem is volt szükség.
A homárok véralvadási rendszere például csak a kétszintű fibrinogén-thrombin rendszeren alapul és bár kevésbbé hatékony, de láthatóan azért hasznára van ezen állatoknak.
Az egymásra épülő szintek mintegy erősítőként működnek és ennek megfelelően a gerincesek véralvadási rendszere sokkal hatékonyabb, mint a gerincteleneké.
A legfelső szinten "kiadott" parancs exponenciálisan erősödik minden egyes szint beiktatásával.
A láncban részt vevő fehérjék (és az ezeket kódoló gének) egymás "rokonai", csak kicsit térnek el egymástól. Génjeik származási sorrendje is meghatározható.
Minden bizonnyal génduplázódás, és azutáni mutációk eredménye a mai több fehérjeváltozat.
Ma már részletesen fel tudjuk vázolni azt a feltételezett folyamatot, amely a gerincesek véralvadási rendszerének kialakulásához vezethetett.
E folyamat minden egyes lépése olyan egyszerű, amelyek nem okozhatott nehézséget az evolúciós mechanizmusnak.
Hogyan jöhet kis lépésekben létre olyan bonyolult sejtszervecske, mint a baktériumok ostora?
A Coli baktérium ostora a nanotechnológusok álma.
A körülbelül 30 féle fehérje néhány száz példányából precízen felépülő szerkezet egy forgó "motorból", két csapágygyűrűből, egy három részes, belül üreges ostorból, és egy az üregen keresztül az ostor építőköveit kipumpáló alkatrészből áll.
Mindehhez még a mozgás irányításáért felelős alrendszerek is kapcsolódnak (kemotaxis = a kémiai ingerek irányába, vagy azzal ellentétes irányba történő mozgás).
Az hogy az egész nagyon tervezettnek tűnik nem probléma, hiszen a természetes szelekció lényege épp az, hogy tervezettnek tűnő dolgokat hoz létre valódi tervező nélkül.
De itt olyan sokrétűek az összefüggések, kapcsolatok, hogy valószínűtlennek tűnik a feltételezés, hogy ez a komplexum kis lépésenként jöhetett volna létre.
Az evolúcióbiológusok sosem állították, hogy mindenről képesek lesznek pontosan megmondani, hogy hogyan alakult ki, csupán azt, hogy a természetes szelekció mechanizmusa alkalmas lehetett mindezen szervek, sejtszervecskék, tulajdonságok kialakítására külső intelligencia beavatkozása nélkül.
Ennek ellenére időnként egy-egy kutató veszi a fáradságot, hogy az ilyen jellegű - nem könnyű - kérdésekre felvázoljon egy lehetséges evolúciós forgatókönyvet.
Ez általában elég jól sikerül, de a Coli baktérium ostora tényleg nagy kihívás!
Az ilyesfajta forgatókönyvek készítése során a kutató megvizsgálja a kérdéses szerv pontos felépítését, funkcióját különféle rokon élőlénycsoportokban, és keres olyan szerveket, amelyek hasonló részekből épülnek fel, de esetleg funkciójuk teljesen más.
Ez gyakran rávezet annak felismerésére, hogy milyen - akár meglepő - köztes kis lépéseken keresztül alakulhatott ki az adott szerv.
A Coli baktérium ostorával az a probléma, hogy annak kialakulása legalább egy milliárd évvel ezelőtt történt és a felderítéshez szükséges párhuzamokat (homológiák) már eltüntette a hosszú idő alatt folyó széttartó (divergens) evolúció.
Ennek ellenére négy évvel ezelőtt egy kutató összevetve az eddigi ismereteket felvázolt egy részletes folyamatot, amely az evolúció egy lehetséges útját mutatja be. Bizonyosak nem lehetünk benne, hogy így történt, de akár így is lehetett.
Mindenesetre minden feltételezett lépés elegendően kicsi és valószínű ahhoz, hogy a természetes szelekció számára ne okozzon problémát.
Tényleg megismétli az egyedfejlődés a törzsfejlődést (Haeckel szabály)?
Ernst Haeckel a 19. század második felében élő német biológus, filozófus, orvos és művész volt.
Elképzelése szerint az élőlények embriológiai fejlődésük során megismétlik az evolúció - a törzsfejlődés - lépéseit.
Ez az elképzelés nem igazolódott (bár elég sokáig tanították még).
A különféle állatcsoportok enbrióinak fejlődéséről készített rajzai elég felületes vizsgálatokon alapultak, sőt felmerült bizonyos fokú az "elmélethez való hozzáigazítás" gyanúja is.
A különféle nagyobb állatcsoportok testfelépítése eléggé eltér egymástól és az ilyen változások egy része éppen az egyedfejlődés korai szakaszában történt változások eredménye.
Más részről egy mai madár őse semmiképp sem a mai hüllőkhöz hasonlított.
Mindkettő csoportnak közös őse volt, amely csak bizonyos tulajdonságaiban hasonlított a mai hüllőkhöz.
Tényleg visszafordíthatatlan az evolúció (Dollo törvény)?
A francia származású Louis Dollo 1890 körül így fogalmazta meg elméletét:
"Egy szervezet nem képes - még részben sem - visszatérni az ősei által képviselt formákhoz (tulajdonságokhoz)".
Ma ezt leginkább úgy emlegetik, hogy az evolúció nem ismétli meg önnmagát.
Egyik elképzelés sem teljesen helyes, bár Dollo megállapítása abban a keretrendszerben, amelyben ő használta, valószínűleg megállja a helyét.
Sokunkban felmerül a kérdés, hogy például a delfinek, bálnák miért nem használnak újból kopoltyút, amikor sokkal alkalmasabb volna nekik, mint a tüdejük és ráadásul tudjuk, hogy mindkét csoportnak valamikor - elég régen, mielőtt az első gerincesek meghódították a szárazföldet - halszerű ősei lehettek? Számos más hasonló példa van, és azt látjuk, hogy ha történik is "újrafelfedezés", akkor az nem az eredeti megoldáson alapul, hanem tényleg valami gyökeresen új, még ha a végeredmény hasonlít is a valaha elvesztett tulajdonsághoz.
Így példul a bálnák, delfinek uszonyai nem ugyanazok, mint a halaké.
Mai tudásunkkal - már ismerve a tulajdonságok genetikai kódolásának alapelvét, valamint az egyedfejlődés főbb törvényszerűségeit - azt mondhatjuk, hogy a régi tulajdonságok pontos visszaszerzésének esélye olyan kicsi, hogy ez a lehetőség praktikusan kizárható.
Valószínűbb, hogy a visszatérő környezeti kihívásra a faj egy más genetikai, szervezeti megoldás kialakításával reagál, olyannal, amelynek a meglévő testfelépítést és genetikai készletet figyelembe véve nagyobb az esélye. Természetesen az evolúció vakon tapogatózó, próba-szerencse alapon működő természetét figyelembe véve korántsem biztos, hogy végül a legnyilvánvalóbb megoldást választja.
Nincs ellentétben az evolúcióelmélet az entrópianövekedés törvényével?
Mindenki tisztában van azzal, hogy ha nem avatkozunk be, a lakásban a rendetlenség folyamatosan nő.
Ez nagyon leegyszerűsített formában a termodinamika második főtételének napi megtapasztalása:
zárt rendszerek rendezetlensége (entrópiája) nem csökkenhet, sőt az esetek nagy többségében nő.
Ebből azt a következtetést vélhetnénk levonni, hogy a véletlen evolúció önnmagában nem lehet képes egyre bonyolultabb, egyre rendezettebb struktúrájú szervezeteket kialakítani.
Ez a gondolatmenet azonban hibás.
A második főtétel szerint egy
zárt rendszer rendezetlensége (entrópiája) nem csökkenhet. Az élőlények és a bioszféra azonban nem zárt rendszer.
A Nap sugárzó energiája minden bizonnyal elegendő a biológiai rendezettség magyarázatára, de konkrét számolást végezni egyáltalán nem lenne triviális.
A teljes Nap-Föld (zárt) rendszerre valószínűleg igaz, hogy rendezetlensége folyamatosan nő.
Gondoljunk bele: élettelen környezetünkben is azok a dolgok a legérdekesebbek, amelyek - szintén külső energia hatására - a spontán entrópianövekedés ellenében alakultak ki: hegyek, hullámok, kristályok, ciklonok, az éghajlat.
A természetes kiválasztódás elmélete használható-e más tudományterületen is?
Igen.
A temészetes szelekció alapelve algoritmikus formában is megfogalmazható és így egyrész matematikailag is vizsgálható, másrészt egyéb tudományterületeken is alkalmazható.
Az algoritmus szerint amennyiben léteznek olyan objektumok, amelyek...
- önnmaguk szaporítására képesek;
- a tulajdonságaikat átörökítik leszármazottaiknak;
- e tulajdonságok kis mértékben véletlenül megváltozhatnak;
- tulajdonságaik befolyásolják szaporodási sikerüket,
akkor az objektumok tulajdonságai az idővel úgy változnak meg, hogy egyre jobban alkalmazkodnak szaporodási környezetükhöz.
Az élőlényeken kívül más rendszerekre is fennálhatnak ezek a körülmények, és ezekben az esetekben a szelekció működni fog.
Ilyen módon gyártanak például bizonyos anyagokhoz specifikusan kötődő RNS molekulákat.
A kiindulási RNS oldatot egy szűrőhöz kötött célmolekula-rétegen szűrik át.
Ami átment, azt kidobják, ami fennakadt (megkötődött), azt lemossák és az RNS másolását végző fehérjékkel szaporítják. Ezután megismétlik a szűrést és ezeket a lépéseket ismétlik "generációkon" át.
Minden másoláskor előfordulhatnak hibák, ezért keletkeznek jobban, illetve rosszabbul kötődő RNS változatok. A folyamat végén a célmolekulához igen specifikusan kötődő RNS változatot kapnak.
Az informatikában a szelekciós algoritmusokat (itt genetikus algoritmusnak nevezik) használják például az úgynevezettt neurális hálózatok paramétereinek finomhangolására egymásutáni mutációs és szelekciós fázisokkal.
A neurális hálózat tulajdonképpen egyszerű, számítógépen szimulált idegsejtek halmaza, amelyekben a sejtek közti kapcsolódást, illetve annak erősségét paraméterekkel jellemzik.
Ha tudnánk hogy a kapcsolódásoknak milyeneknek kellene lenniük, akkor készíthetnénk egy neurális hálózatot, amelynek a bemenete mondjuk egy digitális fényképezőgép által egy a garázsba behajtó autóról készült kép lenne, a kimenete pedig az autó rendszáma (bonyolult alakfelismerés).
Az agyunk ezt megcsinálja, de roppant nehéz lenne kitalálni, hogy a számítógépen szimulált hálózatunkban hogyan kellene ehhez az "idegsejtek" kapcsolatrendszerét felépíteni.
Ezt segíti a szelekciós algoritmus. Neurális hálózatok nagy halmazát (populáció) szimulálva azt kapjuk, hogy a kiindulási rendszerek a bemenetre valószínűleg nagyon rossz kimenetet (eredményt) adnak.
A következő generációba azokat a hálózatokat juttatjuk, amelyek a legkevésbbé rosszul működnek (szelekció). Ezekből kópiákat készítünk (szaporodás) a paraméterek kis véletlen változtatásával (mutáció).
Ezt a folyamatsort sokszor ismételve végül kaphatunk egy olyan módon felparaméterezett hálózatot, amely igen kis hibaszázalékkal megoldja a kitűzött célt.
Tulajdonképpen nem is fogjuk tudni, hogy hogyan csinálja, mégis működik.
Történtek-e csalások az evolúciókutatásban?
Történhettek, de minden bizonnyal nem sok.
A felmerült kérdéses esetek közül egyedül a Piltdowni Ember lelet egyértelmű csalás, ezen kívül csak eseti tévedésekről tudunk.
1912-ben Charles Dawson és Arthur Smith Woodward jelentette be egy félmillió éves, főemlős és modern ember közti átmenetet mutató álkapocs és koponyatöredék megtalálását az angliai Piltdown mellett.
Negyven évvel később azonban kiderült, hogy a lelet hamisítás volt. (?!!)
A hamisítást - bár nem hamar, de - a tudomány maga leplezte le.
Ez is azt bizonyítja, hogy bízhatunk a tudományos módszertan önkorrekciós mechanizmusaiban.
Elfogadja-e a Vatikán az evolúció elméletét?
XII. Pius 1950-ben az evolúcióelméletet, mint egy lehetséges, komoly hipotézist említette. II. János Pál pápa 1996. október 22-én a Pápai Tudományos Akadémián ismertette állásfoglalását, miszerint
"az új ismeretek birtokában megállapítható, hogy az evolúcióelmélet több, mint hipotézis és fontos egységesítő szerepet látszik betölteni a tudomány legkülönbözőbb területein". Elemzők szerint II. János Pál mindezt úgy értelmezte, hogy ugyan elképzelhető, hogy az ember majomszerű ősökből fejlődött ki, de minden egyes ember esetén a Teremtő egyedileg plántálja a lelket az új egyedbe.
Ez komoly lépés Vatikán részéről, de még mindig ellentmondásokkal terhelt.
A megfigyelések ugyanis semmi ilyen jellegű ugrásszerű valtozást nem mutatnak az ember és más állatok között sem az érzékelésben, sem az agyi működésben.
Mára igen sok kutatás azt valószínűsíti, hogy az emberi mentális tevékenységek és az éntudat ugyanúgy az anyagi világ törvényein alapulnak, mint a többi élettevékenység.
Ezen a területen ugyan még sok bizonytalanság létezik, de nagyon komoly előrelépések történtek az elmúlt évtizedekben, és ami még fontosabb - semmi sem mutat abba az irányba, hogy itt valami mást, természetfelettit kellene feltételezni.
Mi volt a Scopes (majom) per?
Ez 1925-ben gyakorlatilag egy próbaper és egyben a Tennessee (USA) beli Dayton városka ügyeskedése volt, hogy a világ felfigyeljen rá.
Apropóját a néhány hónappal azelőtt elfogadott úgynevezett Buttler-törvény adta, amely szerint mindazon tanárok büntethetők, akik az isteni teremtéstannal ellentétes ismereteket, például az embernek alacsonyrendű élőlényekből való leszármazását tanítják az iskolákban.
Ez még egy évtizeddel a darwinizmus genetika általi megerősítése előtt volt, de bizonyos tankönyvek már természetesen tartalmaztak ismereteket az evolúcióelméletről, így tulajdonképpen a tanároknak meg kellett szegniük az új törvényt munkájuk közben.
Helyi üzletemberek lokális érdekekből az ACLU (American Civil Liberties Union) támogatásával indították a pert és egy helyi tanárt - Scopest - bíztattak fel, hogy vállalja a vádlott szerepét.
Eredetileg H. G. Wells SCIFI írót kérték fel védelem vezetőjének, de őt akkor nem érdekelte a dolog.
A per nagy publicitást ért el, Scopest elítélték, de az ítéletet soha nem hajtották végre.
Miről szólt a Kitzmiller kontra Dover Iskolakörzet per?
Az Egyesült Államokban a keresztény közösségek sokszor jóval dogmatikusabbak az evolúcióelmélet tekintetében, mint az európai egyházak.
Több csoportjuk szó szerint értelmezve a Bibliát elutasítja az evolúcióbiológia, a geológia, kozmológia legtöbb elméletét és a Világ 6-8000 évvel ezelőtti teremtését hirdeti.
Ezzel kapcsolatos az a 20 éve folyó küzdelem, amivel az evolúció oktatását szeretnék megszüntetni az állami iskolákban, de legalábbis mellette egyenlő súllyal a teremtéstant is taníttatni.
Ez időszak alatt számos pert veszítettek el a teremtéshívők az USA-ban.
A kudarcok hatására az utóbbi időben stratégiát váltottak és teremtéstan helyett
intelligens tervezettségről beszélnek, amely elképzelést mint tudományos elméletet igyekeznek feltüntetni az evolúcióelmélettel szemben.
2004 elején a doveri (Pennsylvania, USA) iskolaszék néhány tagja kétségét fejezte ki az iskolai (állami) evolúcióoktatással kapcsolatban.
2004 nyarán a teremtéshívők bástyájának számító Discovery Institute tanácsára 6-3 arányban elfogadtak egy határozatot, amelyben a tanárokat kötelezték arra, hogy az evolúcióelméletet kétségbevonó kijelentéseket tegyenek az órán és hogy az intelligens tervezettséget propagáló tankönyvet használjanak.
11 szülő feljelentette az iskolaszéket és az iskolakörzeti hatóságokat e miatt.
A felperes és alperes oldalon is neves embereket felvonultató perben 2005 végén a G. W. Bush által megválasztott konzervatív beállítottságú (!) John E. Jones főbíró a felperesek javára hozott ítéletet, amelyben kimondta, hogy beigazolódott, miszerint az intelligens tervezettség nem tudományos elmélet, hanem csak a teremtéstan átnevezése és vallásos hit.
Ezért ennek nincs helye a biológiaoktatásban.
Mivel az állami iskolákban az Amerikai Alkotmány Első Kiegészítésének egyik paragrafusa alapján az állami iskoláknak vallásilag semlegesnek kell lenniük, ezért ott vallási hittételek nem taníthatók.
Fontos érteni, hogy az ilyen jellegű korlátozások csak az állam által fizetett (állami) iskolákra vonatkoznak, nem állami iskolákban a fenntartó gyakorlatilag akármit taníthat.
A Kitzmiller kontra Dover Iskolakörzet per kapcsán hívő és nem hívő tudósok egységesen léptek fel az USA-ban az tudományos köntösbe öltöztetett teremtéstan ellen.
*
