Isten megnyilvánult kegyelme

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 3.

Melitta - 2017 November 3, 07:20
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    „Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.” Ezt mondta Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

    A vak is láthatja, hogy új szakaszba lépett a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mostantól istent is hadba küldték. Voltak már erre utaló jelek, hiszen a papság már korábban is bőszen matatott Orbán hatalmának kiteljesítése érdekében, de most úgy látszik, bajban a haza, istent is bevetették, mint csodafegyvert.

    Isten kegyelme tehát megnyilvánult. Sejthettük volna, ha nem lettünk ennyire gyarlók és hitetlenek. Mert mi másnak tulajdonítsuk, ha nem isteni csodatevésnek, hogy a Nemzet Veje, Tiborcz István, 29 évesen 369 millió forintos házikót vásárolt? Ezzel még szegény Szijjártó Pétert is megelőzte, akinek 36 éves koráig kellett várnia arra, hogy Dunakeszin 167 millió forintért egy helyes kis kulipintyót vásároljon magának. Kölcsönökből persze, meg szülői segédlettel. Utóbbiak szintén nem a zavarosban halászva keresték a pénzt, egy dolgos élet megfeszített munkájával hordták össze a ház árát.

    És Orbán istenének a keze lehet abban is, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelőből az ország nyolcadik leggazdagabb emberévé küzdötte fel magát. Épp ma jelent meg a magyarországi Forbes legújabb összeállítása a leggazdagabb magyarokról, mely listán a Lölönek becézett felcsúti polgármester vagyonát immár 105 milliárd forintra taksálják.

    Nagy utat járt be Orbán, az egykori istentagadó fiatal politikustól egészen mostanáig. A rendszerváltozás hajnalán ő és pártja a magyar parlamentben gúnyolta a kereszténydemokratákat – nem a mostaniakat, hanem az akkoriakat, akik legalább messziről igazinak látszottak.
    Most meg, miniszterelnökként, isten kegyelmének megnyilvánulásáról papol nekünk. Kezdjünk ezzel a mondattal, amit tudunk, vagy amit akarunk. Nyeljük le, ha tudjuk, köpjük ki, ha undorodunk tőle.

    Ezt kapta Orbántól a reformáció 500. születésnapjára. Szép ajándék: ha annak idején Luther tudta volna, hogy ilyen prófétái lesznek, bele sem kezd az egészbe.

    Földes Péter

    luter.png
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 November 3.

    1. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Pontosan attól tartok.... a lavina mindent visz magával.
    2. ladybug7spots
      ladybug7spots
      No jahh...és ha hozzá veszed, hogy még mindig túl sokan beszopják azt a maszlagot, amit akár önmagának ellent mondva hint, valóban még elképzelni sem lehet hol lesz a gödör alja.

      Ami számomra igazán riasztó ebben az egészben, az a társadalom mint egység szétesése önző, törtető, eldurvult, empátiát, könyörületet nem ismerő individumokra.
      setni és Ernoe kedveli ezt.
    3. B.kárpáti
      B.kárpáti
      kozvelemenykutatok.hu – Aktualitások:D
    4. B.kárpáti
      B.kárpáti
    5. Melitta
      Melitta
      Erdekes ez a kozvelemey kutatas hetrol hetre emelkedik a Fidesz nepszerusege.....mi lesz ha eleri vagy tullepi a 100%-ot? mert ez iranyba mutat ez a statisztika.:eek:
      Csak hogy ennek nem lehet bedolni, ezt Orban tudja legjobban, mert minden veresegenel ilyen szep szamokat mutattak a kozvelemeny kutatok. MIkor meg bukott a valasztasokon, es a tobbi elvesztett eus es onkormnayzati bukfencnel is.
    6. Ernoe
      Ernoe
      Itt van egy érdekes cikk Hitler népszerüségének a görbéjéröl, ami ugyancsak állandoan növekvö tendentiát mutatott még Sztalingrad után is, holott az a végeredmény láthatová vált.
      -
      A hiveit ez nem csüggesztette: "A Führer soha sem titkolta, hogy élet és halálrol van szo".
      -
      Orbán eddig minden csatát megnyert, még azt is ami csak a saját tök fejében létezett. :)
      -
      [​IMG]
    7. zulufönök
      zulufönök
      21.századi Szent Antal??????????
      B.kárpáti kedveli ezt.
    8. B.kárpáti
      B.kárpáti
      Gondolod, hogy összefogott az összes közvéleménykutató cég? Ez a Medián. Keress rá másikra.
    9. Ernoe
      Ernoe
      Orbán, egy "spirituális utazást" tett hétfön az 1938 ota hivatalosan "Lutherstadt Wittenberg"-nek nevezett keletnémet városban és megtekintette a Luther kiállitást.
      -
      A Templom bejáratánál nemcsak a legendás Lutheri théziseket olvashatta hanem direk az ö számára egy biciklire szerelt táblákon egy hozzá szolo levelet, amit a Sachsen-Anhalti SPD politikus Arne Lietz függesztett ki.
      -
      A szöveg a menekültek fogadásánál már megismert "Willkommen-nel" kezdödik, csak a plüs-macik helyett sulyos vádak és cinikus kérdésk olvashatoak.
      -
      "Willkommen Herr Orbán! Die SPD steht für Religionstoleranz, zu Europa, für Rechtsstaatlichkeit, für universitäre Freiheit und gegen Antisemitismus ein. Und Sie?"
      -
      [​IMG]
      -
      "Willkommen Orbán Ur! Az SPD a vallások tolerálása, Europa, a jogállam, az egyetemek szabadsága mellett és az antiszemitizmus ellen van. Es ön?"
      -
    10. B.kárpáti
      B.kárpáti
      Kedves Barátom, Te jobban tennéd, ha ezt a könyvet olvasgatnád.
      [​IMG]

      Annál is inkább, hogy ti ott ennek a levét fogjátok kortyolgatni hamarosan. INkább 100 Orbán, mint egy Merkel. Mindenki olyan virágot szagol, mint amilyent szakít.
      [​IMG]
      Utoljára módosítva: 2017 November 9
    11. Ernoe
      Ernoe
      Már dolgoztok a katasztrofa elökészitésén? :)
      -
      Hát nevet a vagbelem, az Amazon-nál 0,0 Euroért is meglehet kapni a könyvet magyarul. :rohog:
      Ki financirozza ezt? A többi könyve is 0,99 € ba kerül. Valoszinü enyit is ér. Majd beleolvasok.
      -
      Utoljára módosítva: 2017 November 9

Megosztás