Készül a világ leggyorsabb számítógépe

A világ leggyorsabb számítógépének felépítését rendelte el 2025-ig Barack Obama amerikai elnök. Az új szuperkomputer hússzor gyorsabb lenne, mint a jelenlegi csúcstartó kínai számítógép – olvasható a BBC News honlapján.

Az Egyesült Államok az új szuperszámítógéptől összetett szimulációk végrehajtását és a tudományos kutatás megkönnyítését várja. A szerkezetet, amely másodpercenként egytrillió számítást tudna elvégezni – vagyis egy “exaflop” teljesítményre lenne képes -, a Nemzeti Stratégiai Számítási Kezdeményezés (NSCI) elnevezésű szervezet építheti fel.

A várakozások szerint a számítógép képes lehet az időjárási adatok elemzésére a mostaninál jóval pontosabb előrejelzések készítése érdekében, emellett segítheti a daganatos megbetegedéssel összefüggő diagnózisok felállítását is röntgenfelvételek analizálásával.

A Fehér Ház internetes oldalán megjelent rendelet szerint az “exascale” szerkezet megkönnyítheti az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tudósainak munkáját is, például lehetővé tehetné, hogy modellezési kapacitásának kihasználásával kiterjedt szélcsatornatesztek nélkül fejlesszenek a jelenleginél áramvonalasabb légi járműveket.

Richard Kenway, az Edinburghi Egyetem kutatója szerint a célkitűzés stratégiai szempontból tökéletes, hiszen egyesíti a nagy adatmennyiségek hatékonyabb elemzésére irányuló erőfeszítéseket az új hardware kifejlesztésére vonatkozó törekvésekkel.

A tudós úgy véli, a szuperszámítógép egyebek mellett segítheti a személyre szabott gyógyszerek fejlesztését, amelyeket az egyének genomja és életmódja ismeretében lehetne kialakítani. “A jelenlegi gyógyszereket az átlagembernek tervezik, így néhányak esetében működnek, másoknál viszont nem” – mondta el.

Az Edinburghi Párhuzamos Számítások Központjának (EPCC) kutatója, Mark Parsons szerint a számítógépet haszonnal lehetne alkalmazni a hosszú távú klímamodellezés terén is, hiszen a jövőre vonatkozó jelenlegi becslések igencsak korlátozottak. A tudós úgy látja, a kezdeményezés világos célja a kínai hegemónia megtörése a szuperszámítógépek terén.

A legfőbb kihívásnak Mark Parsons az energiahatékonyság növelését nevezte, azonban véleménye szerint még a legjobb esetben is 60 megawatt fogyasztással lehet számolni egy ilyen teljesítményű számítógép működtetésekor, ez éves szinten 60 millió fontos (mintegy 26,4 milliárd forint) áramszámlát jelent.

A világ leggyorsabb számítógépe jelenleg a kínai Kantonban található, a Nemzeti Számítógép Központban. A Tianhe-2 (Tejút-2) elnevezésű szerkezet 33,85 “petaflop” teljesítményre alkalmas, ezzel majdnem kétszer gyorsabb, mint a második helyezett amerikai számítógép, amely az Egyesült Államok energiaügyi minisztériumának tulajdonában van.

tianche.jpg
 
B
Háááát... „leggyorsabb”... Bennem olyan sanda gyanú motoszkál, hogy ha ennyi az energiaszámlája, akkor szó sincs semmi igazi újdonságról. Egyszerűen csak a mai leggyorsabb gépekből együvépakolnak egy rakást, és majd írnak rá valami olyan vezérlőszoftvert, ami párhuzamosan működteti ezeket, elosztva köztük a kiszámítandó adatmennyiséget.

Ez olyan, mintha volna mondjuk egymillió szorzási feladatom, ezt 1 ember megoldaná mittudomén 10 év alatt teszemazt (csak hasraütésszerűen írtam a számot), de ehelyett alkalmazok a feladatra 100 embert, elosztom köztük a melót, s együtt már végeznek vele 1 hónap alatt is.

De ekkor én nem azt mondom hogy kitenyésztettem a világ leggyorsabban számoló emberét, ugyebár... Ugyanolyan emberek, csak sokan számolnak egyszerre.

Szóval, nézőpont kérdése, ki tekinti ezt EGYETLEN, de nagyon gyors komputernek, és ki több, egyszerre dolgozónak.

Én magam afelé hajlok, hogy 1 komputer az, ami egyetlen alaplapra van integrálva. Igazából még itt is fanyalgok, nekem nem tetszik a mai irány, hogy több „mag” van egy processzorban, mert tapasztalom a laptopomnál is, hogy hiába van nekem 8 mag, alig van példa rá hogy ezt ki tudjam használni, mert a legtöbb feladat egyszerűen NEM PÁRHUZAMOSÍTHATÓ. Sajnos. Gyakorlatilag tehát a gépem sebességét igazából az határozza meg, EGYETLEN mag milyen gyors. Nem úgy van tehát hogy a mag gigaherces sebességét megszorzom a magok számával és örülök hogy juj de gyors gépem van...

Ha meg nem is egy prociba vannak a magok belezsúfolva csak egy alaplapon, még feltűnőbb, hogy a magszám növekedéssel megszerezhető előny nem egyenesen arányos a magok számával. Ha nem is egy alaplapon vannak, hanem valamiféle teremben mittudomén miként összekábelezve, még nagyobb az elérhető haszon CSÖKKENÉSE.

Szóval én nem, nem igazán tartom ezt EGYETLEN gépnek...
 
Nállunk ha jol tudom a Leibnitz-intézetben van a leggyorsabb számitogép.
-
Ez anyi meleget dissipál, hogy az orjási egyetem összes épületét ezzel fütik. Talán két éve lett kész és már a tervezésnél tisztába voltak vele, hogy 5 év mulva egy ujat fognak épiteni mert enyi idö alatt elavul minden számitogép.
-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,857
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére