Külhoni magyar ifjúsági civil szervezeteket támogat a kormány

Külhoni magyar ifjúsági civil szervezeteket támogat pályázati úton a kormány, az ötvenmillió forintos keretre március 18-ig lehet kérelmet benyújtani.

Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár a pályázatot ismertetve kedden azt mondta: az elmúlt időszakban számos jelzés érkezett a nemzetpolitikai államtitkárság felé a külhoni magyar közösségek részéről, hogy szükség lenne egy olyan pályázatra, amely kimondottan a határon túli ifjúsági szervezetek támogatására irányul.

A pályázat egy hiánypótló kezdeményezés, mert ez az első olyan felhívás, amely kifejezetten a külhoni ifjúsági civil szervezetek és egyházi jogi személyek támogatását tűzte ki célul. A pályázaton a Kárpát-medencében tevékenykedő, valamint a diaszpórában működő ifjúsági szervezetek vehetnek részt - közölte. Kitért arra is, hogy korábban már meghirdették "A magyar kultúráért és oktatásért" pályázatot, ezért a jelen felhívásban nincs lehetőség oktatási intézmények támogatására, diák- és hallgatói önkormányzatok által szervezett, illetve az oktatási intézmény működésébe tartozó rendezvények segítésére.

Az MTI-hez eljuttatott felhívás szerint az ifjúsági közösségek tevékenységének támogatására irányuló pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való megmaradásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az ifjúsági közösségek támogatása által.

A felhívásra olyan határon túli ifjúsági civil szervezet és/vagy egyházi jogi személy nyújthat be pályázatot, amely a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalta fel létesítő okiratában, tevékenységének célcsoportja pedig a 15-29 év közötti korosztály. A vissza nem térítendő támogatás 600 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet.

tn496c0.jpg
 
Nem nagyon érinti a témát csak a külföldre ment, vagy nem ment magyar lakosság ügyét.
Van aki nehéz időkben is itthon maradt Pedig legalább olyat tett mint Rubik Ernő
Jánosi Marcell, a bűvös flopi atyja
Aszülőföld megmaradásáért így is lehet tenni
Ne az legyen az első, hogy neked mit adott Amerika, hanem hogy te mit adtál Amerikának. Ebben a szellemben élek én is" - mondja Jánosi, aki, bár biztatták, soha nem volt hajlandó disszidálni,
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,195
Tagok
616,003
Legújabb tagunk
RolandPaloczi
Oldal tetejére