Korlátozzák a muszlim nők viseletét Kanadában

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 19.

Melitta - 2017 Október 19, 13:16
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Nem hordhatnak arcot eltakaró kendőt a muszlim nők buszon, könyvtárban, orvosnál és iskolában sem Kanada egyik tartományában.

    A helyi parlament elfogadta azt a törvényt, amely szerint ez nemcsak a közfeladatot ellátó személyekre érvényes, hanem azokra is, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat.
    Québec tartományban a liberális vezetés javaslatára megszavazták az úgynevezett vallássemlegességi törvényt, amelynek értelmében nemcsak annak tilos elfednie az arcát, aki közszolgálati feladatot lát el, hanem annak is, aki ilyet igénybe vesz.

    A helyi szociáldemokrata ellenzék szerint alapvető emberi jogokat sért a tilalom. „Nem mondhatja meg az állam az embereknek, mit hordhatnak és mit nem. Különösen úgy, hogy ezzel egyeseket aránytalanul nagyobb mértékben sújtanak, mint másokat. Ez egy olyan törvény, amely hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, és megsérti az emberi jogok alapvető elveit” – mondta egy ellenzéki vezető, Jagmeet Singh.

    Az érintettek szerint a törvény csak még inkább a társadalom peremére sodorja őket. „Fogoly leszek. A saját otthonom lesz a börtönöm” – mondta egy kanadai muszlim nő, Naili.

    A törvény bírálói szerint ráadásul álproblémáról van szó: egy felmérés alapján a Kanadában élő muszlim nők mindössze három százaléka hord nikábot.

    Európában már több országban is törvényt hoztak az egész arcot eltakaró viselet ellen, köztük Franciaországban és Belgiumban, a legutóbb pedig Ausztriában, a választási kampány idején. Az osztrák tilalom október elsején lépett életbe.

    muszlim no.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 19.

    1. medvegy
      medvegy
      Jól emlékszem, hogy pár napja épp emiatt lettünk itt finoman kitanítva, többek között épp Kanadát hozva fel bezzeg a Töhötöm ellenpéldának?
    2. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Hát én maximálisan pártolom ezt a tilalmat! Aki nő emiatt fogolynak érzi magát, az kezeltesse magát pszichiáterrel (ott talán eltakarhatja az arcát...), vagy még jobb ha elköltözik Afganisztánba, a tálibok biztos értékelik majd az „erényességét”, és idiótákra nincs szüksége úgyse Kanadának, de más civilizált országnak se.

      Tessék már megérteni végre, hogy ez valóban vallási jelkép, aminek nincs helye egy világi és szekuláris társadalomban! Ráadásul a nők elnyomásának szimbóluma is. De folytatom: mindezek tetejébe EMBERTELEN is, amiatt, mert a normális emberi interperszonális kapcsolatokhoz szükséges a szemkontaktus, amit az efféle viselet lehetetlenné tesz. Vagy ha a szem nincs is netán eltakarva, csak az arc többi része, akkor is az van hogy a testbeszédnek nevezett apró gesztusokat nem látjuk, ami igen nehézzé teszi a kommunikációt az efféle izével (nőnek nem nevezem nehogy megsértsem vele a normális nőket...).
      Sajnálom, de a dolog úgy áll hogy aki efféle micsodában van azt egyszerűen alig-alig tudom csak emberszámba venni, mert nem úgy néz ki mint egy ember, hanem mint egy leamortizálódott Darth Vader!

      Emberi szabadságjogot sért a tilalom?! Bocsánat, de szabadságjogai nemcsak a muszlimoknak vannak remélem! Ha megengedik az efféle ocsmányság viselését, azzal sérül a TÖBBIEK (a többség!) szabadságjoga: a szabadságuk és lehetőségük arra, hogy pontosan tudják felmérni és megérteni a másik közlendőjét, érzelmeit, hangulatát, mimikáját!

      Ismétlem: akinek ez nem tetszik költözzön vissza (vagy el, ha nem ott született) Afganisztánba, Szaúdarábiába vagy más barbár országba! Nem sír a szívem ha emiatt nem megy ki az utcára egy nyugati országban. Kommunikáljon emailben vagy cseten kamera nélkül, akkor senki nem fogja látni az arcát, azt teheti otthon is ugye, emberi kapcsolatokat meg úgyse akar kialakítani személyesen, ha olyan extravagáns igényei vannak hogy közben egy fekete halotti lepelbe burkolódzik, s nemcsak a testét de arcát is ezzel fedi!

      Egyáltalán, ilyen esetben abban se lehetek biztos, nő van-e a lepel alatt! Oké, tudom, előfordulhat félreértés burka nélkül is hogy nőies arcú férfit nézek nőnek, de az esély akkor ilyesmire mégis milliószor kisebb!

      Sajnálom de aki ennyire vallási fanatikus az kotródjon a civilizált emberek közül a fészkes fenébe és kész! Én pártolom a nőket, én nőpárti vagyok, de mindennek van határa, és jobban pártolom a nőknél azt, hogy az ország ne legyen vallási fanatikusok tanyája!

      Mielőtt valaki ezzel jönne, legszívesebben betiltanám az apácák pingvinmaskaráját is meg más sokmindent is, de az enyébb eset mégis, ők legalább az arcukat nem fedik el.

      Tudom, tolerálni kell a sokmindent. Tolerálom is. De nem a vallási fanatizmust, márpedig ez a szememben annak egy különösen kirívó esete.

      Annak meg aki felháborodik e tilalom miatt és a szabadságjogokat emlegeti, üzenem mély tisztelet helyett megvetéssel, hogy költözzön ő is Afganisztánba és ott kezdjen aggódni a mindenféle szabadságjogok miatt, ott nagyobb szükség van a roppant elszántságára! Ja persze, azt nem meri, könnyebb ott ugatni ahol biztonságban érzi a bőrét...
    3. Ernoe
      Ernoe
      Ahogy én ismerem az embereket a tilalomnak ez lesz a vége.
      Nem egy országban kokettálnak már az emberek az esztelen tilalmak ellen
      -
      [​IMG]
      -
      En egy abszolut ruhatilalom melett vagyok. :)
      -
      Képzeld el kedves advocatus-diaboli, ha ruha nélkül szaladgálnánk akkor nemcsak a másik "nemében", lehetnénk bizosak hanem annak a qualitása is rögtön láthato lenne. Mü-popoval, kösöntyüvel nem tudná senki megtéveszteni a másikat.
      -
      Nem ismerem a Kanadai törvényt de ha csak muszlem nök ellen van akkor az jogellenes.
      -
      [​IMG]
      -
      Ausztriában mindenkitöl elvárják, hogy homloktol a nyakadig pucér legyél, akár milyen legyen az idöjárás, vagy akár mennyire is látszik valakin a száj-, vagy arc-rák.
      -
      A Burkárol egy szo sincs a koránban, Megmondom öszintén "leamortizálódott Darth Vader!" figurákat akkor láttam elöször amikor az osztálytársaim édesanyjai látogatoba jöttek Matyoföldröl, a gyerekek szégyelték magukat, ami ügye oktalanság volt.
      -
      [​IMG]
      -
      A szerzetesek 1965-ig nemcsak ilyen zsákban kényszeritették a tagjaikat hanem kikorbácsolták magukat vagy egymást a rend szabályai szerint.
      -
      [​IMG]
      -
      Hogy a szakál valodi?
      -
      Komolyabb érvek kellenek ide mind az, hogy "vallási szimbolum". Most jön halloween, ujra megfognak jelenni az utcákon az un. "killer clowns", jön a Mikulás...
      -
      [​IMG]
      -
      Ezek a "cukros-bácsik" is kilesznek tiltva az utcárol? A Mikulás egy vallási szimbolum. :)
      Utoljára módosítva: 2017 Október 20
      Beka Holt kedveli ezt.
    4. Vegetable
      Vegetable
      Szóval fogoly. Értem. Vagy nem. A hivatalos helyen azonositani kell mindenkit. Ez a nem muszlim vallásu országoknál annyit tesz, összevetik az irataiban levő fotóval. Hogyan is, ha eltakarva az arca? Iskola. A gyerekeknek a muszlim törvények szerint se kötelező. Ha felnőttoktatást, menjen levelezőre - ugyanis vizsgán se árt, ha tudja a tanár, hogy Julcsika ül előtte, vagy Marcika ugyanolyan szemszinnel, eltakarva. Az orvosnál se árt, ha tudja a doki, kit vizsgál, de amugy is csak női orvoshoz mehet, ha igy tartja. Busz, könyvtár... Nagyon nem árt, ha lehet azonositani baj esetén, ki volt ott. Nem vagyok terrorfenyegetés mániás, de a bankrabló se véletlen takarja el az arcát. Tehát olyan országban élve, ami nem a muszlim törvények szerint van összerakva, ha ennyi van összerakva, ne csak a szeme látszódjon, hanem az arca is. Vagy menjen gyalog, autóval, menjen magánrendelésre, ahol az orvos azt mondja, fogadja igy is, tanuljon felnőtt fejjel levelezőn, és eméssze meg, hogy a tanár tudni akarja, ki vizsgázik nála. Vagy menjen el egy muszlim országba, ahol az utcán se sétálhat egyedül, nem vezethet autót, nem intézheti a saját, a gyereke, vagy pláne a gyerek dolgait, mert nincs hozzá joga. Viszont ha akarja, a szemrésén kivül mást nem kell láttatnia. Meg ha nem akarja, akkor se láttathat mást...
      Ha valaki nagyon ortodox formában űz egy vallást egy olyan országban, amelyik nem aszerint a vallás szerin müködik, kompromisszumot kell kötni. Adjon meghatalmazást az ügyintézéshez például. Ha elmenne egy eszerint müködő országba, meghatalmazás se kéne, hiszen csak a férfi családtag intézkedhet. Gondolom Kanadában meg senki, ha nem ad rá ő maga felhatalmazást. Nagy különbség...
      Girzsa és advocatus_diaboli kedveli ezt.
    5. Vegetable
      Vegetable
      Opsz, a törvény nem az utcáról tiltja ki őket :D Max a hivatalos helyekre, a konyvtárakba nem jön a mikulás :D Buszon se muszáj nekik beöltözve utazni. Iskolában meg gondolom max ha speckós rendezvény, oda meg nem ugy érkezik, ott öltözik be :D
    6. medvegy
      medvegy
      Tiltakozzunk a tehenek mindennapos szexuális zaklatása ellen! Tőgytartót a tőgyekre! Minden tehénnek megvan a nyugodt tőgylógatáshoz való joga! Ki az utcára tőgykötőkben!
      (hát cca ennyire értelmes ez a nagy polgári engedetlenség is...)


      -
      Csusssszzzzzz..... Télen, minusz 20fokban senki nem várja el - de milyen jópofa hivatkozási alap...
      -
      Ha valaki az édesanyja miatt szégyenkezik, viseljen akár hagyományos öltözetet - az nem, hogy egyszerűen leszerepelt, de abszolult nullának is kevés.

      Hát bizony... komolyabb érvek kellenek. Itt olyan emberek élnek, akik nem akarnak arcot takargatni, mert nem volt szokás és nem is lesz az. Elég komoly? Tessen elmenni egy szép nagy kereszttel, hajadonfőtt egy takargatni szerető országba, és ott is lehet érdeklődni, hogy nahááát... nade miért vernek agyon fél perc alatt az utcán? :)
      Libusch, setni, sidavoq és 1 másik tag kedveli ezt.
    7. udvarfy
      udvarfy
      Medvegy , nemtudom kitöl idézel mert bárhogyan is keresem nemtalálom azt az irást , vagy lehet pont az illetöt tiltottam le ?:)
      Amugy én emlékszem az ifjuságomra az akkori Budapesten , hogy majd minden idösebb asszony vagy fejkendövel vagy kalappal a fején járt és csak a fiatalabb értsd a mi korosztályunk volt fedetlen fövel !! Abban igazad van hogy egy utolsó alak az aki a szülei öltözködése miatt szégyenkezik , most nekem ne a szélsöséggel tessenek ám jönni !!
      Amugy meg az kamu illetve hazug állitás , hogy bármely idöjárásban tilos az arcot eltakarni , ez az állitás csak egy személytöl tellik ki , pont a múltkor beszéltek erröl az Osztrák TV-ben , hogy ezzel heccelik az embereket az új törvény ellen . Mert azt senki sem várhatja el pont az Osztrák siparadicsomokban , hogy a téli zuzmarás idöben fedetlen arccal , fejjel mászkáljanak az emberek !!
      Aztán mit balhézol ?;) Hiszen az összes arab ország demokratikus , ember szeretö ha nekem nemhiszel akkor nézzd csak meg az UN-t kik is most majd minden "emberjogi" posztokon üllö vezetök származását ?! Nem e mind a legdemokratikusabb arab országból igy Szad-Arábiából származnak ?! :mad2:
      varázsdoboz és setni kedveli ezt.
    8. Ernoe
      Ernoe
      Nem tudom, hogy mindenkihez eljutott e?

      Nem egész Kanadárol van szo hanem csak Quebec tartományrol.
      Nem mindekiröl, mindenüt és minden meggondolásbol hordott öltözékröl van szo.

      A 66:51 arányban megszavazott törvény csak állami hivatalnokokrol szol ha szolgálatban vannak.
      -

      Egy sebészt nem fognak kizavarni a mütöböl mert nem vallásos okbol maszkirozza el magát.
      A törvény nem emlit ugyan egyetlen vallást sem.
      Mégis félö, hogy a törvény csak egy undorito hangulatkeltés a muszlemok ellen.
      Az elnök Trudeau is ellenzi a törvényt.
      Ez az elsö és egyetlen ilyen vitatott törvény egész Eszak-Amerikában.

      -
      Kanadában évente 300.000 legális bevándorlo érkezik, ami a lakoság számához viszonyitva a legnagyobb a világon.
      -
      Néhányan itt a forumon, "burka alol kiindulo veszélyröl" beszélnek és elfelejtik,
      hogy januárban egy francia-kanadai nationalista volt aki maga körül lövöldözött egy imaházban,
      miközben megölt 6 imádkozo muszlemot és 19-et sulyosan megsebesitett.
      -
      Quebec-i polgárvédö egyesületek megprobálják ezt a törvényt jogilag megállitani.
      -
      Egy ilyen törvény, egy országban, ahol a természeti viszonyok, extremek,
      ahol a hoviharok miatt az emberek kénytelenek gyapju-sapkával és sállal védeni az arcukat, haszontalan..
      -
      [​IMG]
    9. Ernoe
      Ernoe
      Csak arra szeretném felhivni a figyelmet, hogy "maszkot" nemcsak muszlem nök hordanak. Egy korházba egyedül a patiens arca fedetlen, mégsem idegeskedünk, hogy a késsel elöttünk állo valoban orvos vagy sem? :)
      -
      [​IMG]
      -
      Természetes, hogy hivatalos helyen leveszi mindenki a fátylat, különben nem tudna felszállni egy repülöre.
      Hogy a hétköznapi életben mit hord az az ö dolga. Az övé, nem a muslem férjéé, nem islamophob keresztény környezeté.
      -
      Hány sminket hordo növel találkozunk naponta az utcán akiket közvetlen az ágybol valo felkelés után nem ismernénk fel. :(
      -
      Nem kell az egész arcot eltakarni ahoz, hogy a felismerhetetlenségig másképp nézzünk ki. Egy festett, haj, tupe, paroka, mü szempilla, make-up, rouge, mü fogsor, szemüveg, anyajegy, tetoválás, silikon mell, coset, magassarku cipö, mü-popsi, még az izzadságszag sem eredeti...
      -
      En vagyok aki a legkevésbé támogatja a vallásos indoktrinatiot de tilalommal nem lehet sokat elérni. Mi lenne ha megtiltanánk az embereknek, hogy egy bitofára szegezett megkinzott zsido képét hordják a nyakukba, ezzel diszitsék az épületeket, utcákat mert az ilyen nézegetése perverz? Hogy hova vezetett a 2000 éves "Jézus-gyilkos" legenda azt tudhatjuk.
      -
      [​IMG]
      -
      A felvilágositás az több munka de az egyetlen modszer ami tartos. Mi lenne ha azokat kezdenénk ülldözni akik valamit rákényszeritenek egy nöre? Természetes, hogy nehéz ezt a kényszert igazolni, nem elég ha a nö irásban adja, hogy önként teszi.
      -
      Az egyházi iskolásoknak minden évben igazolnia kellett kézzel irott levélben, hogy saját akaratábol és nem szülöi kényszerböl megy ilyen iskolába. Volt a gyereknek választása?
      -
      Belegondoltál már abba hány személyröl van szo?
      Néhány ember miatt egy törvényt hozni csak azért mert sérti az esztétikai érzékedet egy tulzás, csak arra jo, hogy undorito gyülölködést szitsál.
      -
    10. setni
      setni
      Miért kell azonnal a gyülölködéssel jönni?
      Itt van egy téma és vannak vélemények,- nem egyeznek- szerintem EZ A JÓ hogy elmondhatjuk egymásnak a véleményünket.
      Szerintem csak te csodálkozol rajta hogy az emberek akik a keresztény kultúr körben élnek, tanulnak azokat meglepi hogy vannak akik eltakarják az arcukat....(tudom jössz a példával hogy az űrhajósok is eltakarják az arcukat meg a hegesztők)
      Keresztény alapú országokban belelehet tíltani ...csak akkor mi lesz helyette?
      Mert hit az kell az embereknek.
      udvarfy kedveli ezt.
    11. Ernoe
      Ernoe
      Hány burka-viselö él Németországban? Egy jo kérdés, már sokan megprobálták ezt kideriteni eredmény nélkül. :)
      -
      Egy modszer, hogy megszámoljuk hánnyal találkozunk az országba járva. Ebböl kikövetkeztetve talán 300 jön számitásba, igaz az utcán látottak többnyire turisták gazdag arab országbol akikket nem akarunk kitiltani mert a turistahivatalok számitása szerint naponta 4-500 eurot adnak ki az ittartozkodásuk idelye alatt.
      -
      Egy ujságiro összetelefonálta az Orientális ruhákat árulo üzleteket, végülis valahol vásárolni kell ezeket a ruhákat. "Burka az nincs nállunk" - mondja az elado - "az egy traditionális Afghan viselet, mi csak Nikabot árulunk, egy kézrevalot egy év alatt".
      -
      Végre Berlinben talál az ujságiro egy üzletet ahol "Havonta négy Nikabot adunk el" mondja az üzletvezetö de gyorsan hozzáteszi "A legtöbb vásárlo nállunk szinházak és filmgyárak kelléktárosai." :)
      -
      Szerintem itt tul sok por van felverve hiába. Az egész csak arra jo, hogy gyülölködjenek az emberek.
      -
      Németországban kb. 5000 ember él aki "Situs inversus viscerum" alatt szenved, tehát a szive a ball oldal helyett a teste jobb oldalán van.
      -
      A Nikab-viselök száma ugyan ebben az országban 30 és 3000 között lehet. Bakfüty. :)
      -
      Utoljára módosítva: 2017 Október 20
    12. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Nem értelek, mit jössz a hallóvénnel? Az egyetlen nap, aminek épp a hülye öltözet a lényege. Semmi kifogásom azellen hogy AZON AZ EGY NAPON lehessen akár burkába is öltözni! Sőt, remek ötletnek tartom, az ugyanis akkor inkább a burka kigúnyolása. De csak azon az EGY napon, és nem az év minden napján, értesz engem?! Mikulás se mászkál permanensen az utcákon az év mind a 365 napján ugye, szóval az érved abszolút nem releváns.

      De tőlem megegyezhetünk abban is ha neked úgy szimpatikusabb, hogy oké, legyen betiltva a mikulásjelmez is, abban ugyanis egyetértek veled hogy az is vallási jelkép. Látod lehet velem alkudozni! Tehát: oké, azon napokon amikor úgyis a beöltözés a divat, szabad a burka is, rendben, VAGY be van tiltva minden más olyan jelmez is ami vallási szimbólum! A mikulás is és a jézuska is. Nem szakad meg a szívem ezen variáció elfogadásakor se.

      Megjegyzem amúgy, a bohóc nem vallási jelkép, az nem lenne betiltva, habár szeretném, mert mindig utálatosnak tartottam, nagyon a részeg ember attributumait jelképezi szerintem, emiatt én félelmetesnek tartottam mindig is és sosem szerettem a bohócokat. Soha nem tudtam nevetni egyiken se, gyerekként se!

      Az arcrák=probléma nem sokakat érint, emiatt nem releváns. Nem tudom, miért kéne eltakarnia akár annak is az arcát, elvégre nem tehet róla, nem sz ő szégyene! De oké, ilyen esetben esetleg lehetséges hogy egy vékony fátyolt viseljen ha nagyon akar, de akkor az öltözék többi része ne legyen csador, pláne nem fekete, hogy látni lehessen hogy nem vallási okból viseli, és kívánságra hajlandó legyen fellebbenteni is a fátylat, hogy hivatalos helyeken azonosítani lehessen. Megjegyzem ennek ellenére ezen érvedet a kákán is csomót keresésnek érzem.

      Nézd Ernő, nekem is vannak szabadságjogaim, elismered ugye? Én a szabadságjogaim lényegi részének érzem hogy ne kelljen félnem. Ezt el tudod fogadni? Márpedig ha egy ilyen fekete izé jön velem szemben, az rémületes. Amiatt az, mert az ISMERETLEN mindig félelmetes, vagy legalábbis stresszt okozó. Nem tudhatom, nő-e vagy férfi igazából; azt se hány éves; emiatt nem tudom hogy a francba is szólítsam meg ha netán muszáj volna; nem tudom miként viselkedjek vele úgy általában; eleve azt is feltételezem ha netán mégis kommunikálnom muszájna vele lehet hogy egy apró gesztusomat vagy szavamat félreérti aztán másnap jönnek a rokonai kivégezni engem mert megsértettem az ő muzulmán vagy akármilyen szokásaik egyikét amiről fogalmam sincs és nem is akartam megsérteni; azt se tudhatom a csador alatt nincs-e egy kiélesített pisztoly amit rám szegez vagy rosszabb esetben robbanőöv - szóval SEMMIT SE tudok róla, s emiatt az egész szitu hogy egy ilyennel találkozom FÉLELMETES!

      És nekem ez nem hiányzik, érted?! És senkinek sincs jopga félelmet kelteni a másikban, mert annak is van emberi joga: joga a félelem nélküli élethez!

      És igenis vallási jelkép. Nem jellemzőp a keresztényekre; a buddhistákra se; sintósokra se; igazából még a zsidókra se általában, legalábbis nem ilyen mértékben; nem jellemző a kinaiakraé az indiánokra, a hindukra, sőt, még a muzulmánok közt se mindegyikre! Mégis, aki hordja, az esetek óriási többségében muzulmán, annak is valamelyik szélsőséges irányzatát követő képviselője (vagy a férje az, aki rákényszerítette erre a viseletre a nőjét). Akkor meg már hogy a fenébe ne volna vallási jelkép! Legalább ne tagadd le a valóságot!

      Különben meg megmondom, egyszerűen a tököm tele van vele hogy mindig a normálisan gondolkodó többség szopjon egy hülye fanatikus és extravagáns kisebbség elképesztő igényei miatt.

      Nézd, az emberi állat közösségben él. Ha egyedül élsz egy lakatlan szigeten, tehetsz akármit ugye. Közösségben ez nem megy, ott igenis alkalmazkodni kell. Ez sokszor nekem se tetszik mert én is furamuki vagyok. Mégis, az ELVET legalább elfogadom, hogy alkalmazkodni KELL. Azon lehet vita, miben és mennyit, de az elvben magában nem. Na most ez kiterjed a ruhaviselésre is. Mit szólnál ahhoz ha kijelenteném, nekem vallásom a nudizmus, és sérti az emberi jogaimat hogy nem utazhatom tök pucéran villamoson a Nagykörúton?! Végülis miért NE utazhatnék úgy?!

      És mégse tehetem, s ebbe belenyugodtam. Tudnék érvelni amellett hogy e tilalom hülyeség, de mégis, minek tépjem a számat? A többség kényelmetlennek érezné hogy nem vagyok felöltözve annyira se, és én ALKALMAZKODOM e téren a többséghez. Ehhez hasonlóan, meg lehet követelni a kultúránkban ennek ellenpólusát is, hogy az arc ne legyen eltakarva. Illetve esetleg annak lehessen, akinek erről orvosi igazolása van és be tudja mutatni, satöbbi, a részleteken agyalhatnak a politikusok. De az alapelv akkor is az kell legyen, hogy az efféle izé TILOS. Nálunk, a mi kultúránkban az, és kész.
      sidavoq és setni kedveli ezt.
    13. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Mondd, voltál mostanában szemorvosnál? Mert javaslom sürgősen keresd fel, ha szerinted az általad beidézett képen az illető burkában van. Próbáld már kérlek a LÉNYEGET nézni a törvényben, a törvényalkotó szándékát, a törvény szellemiségét! Mert ez amit művelsz kibaszott trollkodás, s eképp lehetetlenné teszi az érdemi eszmecserét. Ha pedig nem tudnád, elárulom, a lényeg az hogy az illetőt azonosítani lehessen. Aki burkába öltözik, nem is HAJLANDÓ felfedni az arcát e célra. Aki sálat visel, nyilván hajlandó lesz. A sálat a nem vallási fanatikusok csak hidegben viselik. A burkát döglesztő melegben is, és épp a vallási fanatikusok. Mit nem lehet ezen megértened?
      Nuddli, setni és pitti kedveli ezt.
    14. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Én örülnék neki ha betiltanák. Az is vallási jelkép, és nem való nyilvános helyekre. Hogy mi lenne ekkor? Megmondom. Közelebb kerülnénk egy lépéssel a józansághoz, az Ész társadalmához, egy apró lépéssel magasabb civilizációs szintre kerülnénk!

      Én nem hordok efféle jelképet magamon, és nem pusztultam bele. Más is túlélné hidd el.
      Girzsa, varázsdoboz és setni kedveli ezt.
    15. varázsdoboz
      varázsdoboz
      Ó, ne aggódj, lassan már meg is valósul a gondolatod. Évszázadokkal ezelőtt épített templomépületről már kilóméterekről láttad, hogy milyen épület is lehet az ott a távolban. Ma sok templomépület már olyan futurisztikus kinézetű, hogy az Ufók is megirigyelnék. Belsőépítészetileg meg kész elvarázsolt kastély.
      Nyakba akasztani már nem is kell, mióta rávarratják a bőrükre emberek.
    16. setni
      setni
      Ennyit a tiltásról ha nem pontosan fogalmaznak....
      Október elsejétől lett tilos Ausztriában egész arcot takaró kendőt viselni. Bár a törvényt nyilvánvalóan a közterületi burkaviselés szankcionálására hozták, de a jogalkotók ügyeltek arra, hogy ne legyen ez így kimondva, ezért az elmúlt hetekben egymást érik a bizarr esetek: múltkor egy cápajelmezes reklámembert bírságoltak meg, pénteken pedig a rendőrök egy bécsi Lego-üzletet szálltak meg.
      Az utóbbi két hétben fordult már elő az is, hogy a rendőrség az osztrák parlament kabalaállatával, Leskóval szemben volt kénytelen intézkedni. Az óriási nyúljelmezbe bújt szereplő épp gyerekkel forgatott egy videót, amikor a rendőrök megállították. Rendőrségi szakszervezeti vezetők már akkor jelezték, hogy az új törvény betarthatatlan lett, mivel alkotmányos okokból nem a burkára írták ki, így viszont teljes a káosz.

      Majd jött a cápajelmezes férfi esete, október 11-én pedig egy hazafele tartó egyetemistát büntettek meg 50 euróra, mert a sálja eltakarta az arcát. Német lapok arról írtak, hogy azért szabták ki végül a büntetést, mert a 28 éves fiatal nevetségesnek nevezte a törvényt
    17. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Ezt nem értem. Ha a tilalom kendőre vonatkozik, mi köze a sálhoz meg a jelmezekhez? Tudtommal a kendőnek németül is más a neve mint a sálnak, a jelmeznek is...
      udvarfy kedveli ezt.
    18. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Igen, tudok róla. Én is repültem innen már sokszor. Még ha nem is mindig miatta, mert vannak itt más provokátorok is. De lassan úgy vagyok vele, hogy egyrészt nem izgat ha repülök, végeredményben egész jól elvagyok bármiféle internetes kommunikáció nélkül is, holott a CH nem is azonos az egész internettel; másrészt egyre kevésbé izgat az is ha a másik fél ökörséget dumál.

      Különben meg nagyon úgy tűnik nekem, itt a CH látogatói 2 mereven elkülönülő csoportba sorolhatóak be. És én egyikbe se tartozom. Az egyik oldal a „nemzeti”, „orbánhívő”, többé-kevésbé fasisztoid szellemű, idegengyűlölő, nacionalista, rasszista, zsidóellenes, és többnyire vallásos oldal.

      A másik oldal az ultraliberális.

      Ami engem illet, a második oldal egészen biztos sokkal közelebb áll az én nézeteimhez, a baj az hogy szerintem annyira túltolják, hogy néha az az érzésem épp ezzel akarják lejáratni mindazon eszméket amiket amúgy magam is osztok és vallok, de nem ilyen szélsőségesen. Mert a szélsőség mindenből megárt. Ez olyan mintha én harcolnék azért hogy a sivatagban kóborló embereknek akiket szomjhalál fenyeget, adjunk vizet ingyen mert az humanitárius cselekedet és megérdemlik a segítséget mert emberek, erre egyesek azzal érvelnek hogy ezt úgy kell tenni, hogy nyomjuk a fejüket az esővízgyűjtő hordóba legalább egy órán át, hogy biztosan eleget ihassanak.

      Szóval, nekem például semmi bajom a muszlimokkal pusztán amiatt mert muszlimok. Vagy mondjuk inkább óvatosabban: milliméterre épp annyi bajom van csak velük, mint a keresztényekkel amiatt mert azok keresztények! Igazából mindkét vallást gyűlölöm, és egyforma mértékig, és nem kevésbé mint Ernő a kereszténységet!
      Ennek ellenére, a keresztényekkel többnyire ki tudok jönni, mert a Történelem jelenlegi korszakában a többségük kevésbé fanatikus mint az iszlám. És a legjobban a vallási fanatizmust gyűlölöm. Sajnálom de akkor is ha nő a fanatikus!
      És amiatt gyűlölöm a vallási fanatizmust, mert a fanatikus nem csupán azt akarja hogy hagyjam hogy ő vallásos legyen, hanem a vallását közüggyé akarja emelni, és igazából mindenféle módon, nyílt erőszakkal és/vagy politikai eszközökkel, azt akarja elérni hogy mindenkinek kötelező legyen az ő vallását vallani! (nekem is!).
      Ennek érdekében beépülnek még a politikába is láthatjuk. Gyűlölöm ezt. Igen, a magyar viszonyokat is, ahol milliárdokkal tömik az egyházakat! KÖZPÉNZZEL DOTÁLJÁK A NÉPHÜLYÍTÉST!

      Mégis, jelenleg a kereszténység nem annyira erőszakos mint az iszlám. Tolvaj, korrupt, harácsoló, alamuszi, képmutató, stb, de egyelőre nem ez az a vallás ami azokat a rémtetteket elköveti, amit az Iszlám Állam tett. Tudom, régen a kereszténység is tett ilyesmiket, szóval ezzel nem akarom magát a vallást védeni. Azzal az ideológiával is meg lehet magyarázni minden kegyetlenséget. Jelenleg azonban több félnivalónk van az iszlám terjedésétől, mint a kereszténységtől. JELENLEG, értitek?! Perpillanat! Nem az ezer évvel ezelőtti állapotról beszélek!

      Na most Ernő annyira gyűlöli a kereszténységet, hogy úgy gondolkodik, jobb ha beengedünk egy másik fanatikus vallást a nyugati országokba, csak azért, hogy a vallási kínálat ott sokszínűbb legyen, és így ellenpólusa legyen a kereszténységnek. Én értem, hogy ő ezzel a kereszténység ellen harcolni akar, és önmagában véve az hogy igyekezzünk visszaszorítani a keresztény vallást mi hitetlenek, nincs is kedvem ellenére, sőt minden józan ember erkölcsi kötelességének tartom! De nem ilyen áron!

      Ez ugyanis nem más, ez a taktika, mint az ateisták öntökönlövése. Ebből más se lesz, mint hogy importáljuk a vallási konfliktusokat Európába (s kisebb részt Kanadába és az USA-ba), és még örülhetünk ha a keresztények és muzulmánok csak egymást kezdik irtani. Holott nem ússzuk meg ennyivel, mert önvédelmi okokból idővel a kereszténység is radikalizálódni fog ismét, hogy védje a pozícióit, s a végén az lesz hogy a két harcoló vallás mindegyike minket ateistákat gyűlöl majd a legjobban, a másik vallás titkos szövetségeseinek tartva minket, s mert mi vagyunk a legkisebb ideológiai csoport, egyhamar ki is leszünk irtva! De azzal se nyernénk ha az iszlám teljesen kiirtaná a kereszténységet, mert abban a pillanatban új célpontot találna magának a hitetlenek személyében.

      Nekem ez nem hiányzik, ez öngyilkos taktika.

      A szellemi szemét ellen felvilágosítással kell küzdeni, nem egy másfajta szellemi szemét elterjesztésével!

      Ernő a maga érveit az emberiesség álruhájába csomagolva próbálja eladni, a humanizmussal takarózva, hogy hát jaj szegény menekültek, azok is emberek, szenvednek, stb. Holott nem ez érdekli őt igazából, hanem csak hogy jöjjön egy másik vallás, mert akkor kibaszunk a kereszténységgel. És ismétlem én is örülnék ha a kereszténységgel jól ki lenne baszva, de nem ilyen áron mert ez rém veszélyes!

      Tehát az én nézetem a menekültekkel kapcsolatban, hogy én nem úgy osztályozom őket hogy igazi menekültek vagy gazdasági menekültek, mert leszarom melyik melyikük, s ezt úgyse lehet igazán ellenőrizni. Tőlem be lehetne fogadni mindet, semmi gond - DE CSAK AMELYIKÜK NEM VALLÁSI FANATIKUS. Én bevallom, amelyikük vallási fanatikus, az tőlem ott fordulhat fel éhen vagy betegen a kerítés túloldalán, akkor is ha nő vagy kisgyerek, nem érdekel. A vallási fanatikusok dögöljenek meg! Amiatt dögöljenek meg, mert azok is épp megdögleszteni akarnak minket! Látjuk, mit művelnek a saját országukban... aki menekült, ha ugyanakkor vallási fanatikus is, egyszerűen szopóágra került mert az ő bandája van kisebbségben, emiatt kellett menekülnie, ugyanakkor azonban ideológiailag semmivel se különb és nem kevésbé kegyetlen mint akik üldözik őt, csak épp pici részletekben másfajta szellemi szemét az, ami az agyát uralja! Valójában azonban üldöző is, üldözött is egyformán BARBÁR csak a szememben! Barbár, az. Ha fanatikus, akkor az. Fanatizmust pedig ne importáljunk, elég nekünk az itt szárbaszökő fanatizmus is bőven!

      Aki viszont nem vallási fanatikus, azt igenis nyugodtan be lehetne fogadni, akkor is ha nem „igazi” menekült, de pláne ha az!

      A dologban az a bökkenő, miként döntjük el, valaki vallási fanatikus-e. Nos ez nehéz dolog, és e téren helye lehetne a termékeny vitáknak, de Ernő meg pár hasonló illető troll hozzáállása ezt megakadályozza. Állandóan olyasmit akarnak rám kenni, hogy én idegengyűlölő vagyok, meg fasiszta meg minden. NEM. Én gyűlölök az oké, de nem úgy általában az „idegeneket”, nem is is a menekülteket, nem is a bevándorlókat, hanem úgy általában a vallási fanatizmust! Gyűlölöm, mert látható hogy az is gyűlöl és gonoszat tesz!

      Annak hogy megakadályozzuk a vallási fanatikusok bejövetelét, egy jelentős és hatékony módszere lehet a burka betiltása, mert sokuk nem tudná elviselni ha nem járhatna ilyen maskarában, tehát nem is jönne akkor az ezt tiltó országokba. Egy ilyen egyszerű törvénnyel máris kiszűrhetjük a vallási fanatikusok jelentős százalékát, emiatt pártolom e törvényt! Tudom, nem szűrné ki ez se mindet, de egy részüket, s már ez is nagy haladás volna.

      Tudnám még folytatni, de minek...

      Csak annyit jegyzek még meg, álláspontom amit fentebb ismertettem, kellő figyelemmel elolvasva megmutatja hogy ettől még igenis nem vagyok a „nemzeti” keresztény oldal híve, annak se vagyok híve hogy mint Orbán akarja senkit se fogadjon be Magyarország, mindenek tetejébe pedig én nem vagyok EU-szkeptikus se, hanem ellenkezőleg, az Európai Egyesült Államok létrejöttét pártolom!

      Szóval én itt fehér holló vagyok és állandó rosszfiú mert egyik oldalhoz se tartozom, és nemcsak ebben a témában de számos másikban se. Véleményem hol ezt hol azt az oldalt pártolja, amelyiket épp nem az utál engem, s így lassan mindenki utál.

      Majd csak túlélem valahogyan...
    19. setni
      setni
      Szia!
      Gratulálok ez egy nagyon jó írás.
      Úgy tartalmilag mint külalakilag.
      Ráadásul most nem mentél el annyira szélsőséges írányba, így könnyen érthető vagy.
      El gondolkoztattál hogy akkor én most melyik csoportba tartozok? Nemzeti vagy ultraliberális?
      Mert próbálom mindkét oldal véleményét megérteni....lehet hogy saját véleményt kellene markánsabban kifejezni?
      advocatus_diaboli kedveli ezt.

Megosztás