Kulturális kaleidoszkóp

elfow · 2013 Március 25

Ugyancsak VIII. Henrik idejéből maradt fenn a Royal Chapel királyi kápolna.
A palota további fénypontjai közé tartoznak III. Vilmos lakosztályai, melyeket a világ kimagasló barokk alkotásaiként tartanak számon eredeti, XVIII. századi bútoraik és remekbe szabott gobelinjeik miatt, a Wolsey-szobák, a Reneszánsz Képgaléria, a Királynő (Mária) dísztermei és a II. György korabeli helyiségek, a Clock Court óraudvarban található, 1540-ből származó asztronómiai óra.

elfow · 2013 Március 25

Az egyik "útonálló" címerpajzsot tartó, "őrző-védő" sárkány.

elfow · 2013 Március 28

JANUS PANNONIUS (1434 - 1472)

Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

(Weöres Sándor fordítása)

Janus Pannonius, humanista kortársaihoz hasonlóan, latin nyelven írt. Ránk maradt költészete teljes egészében latin nyelvű. Ám a régi magyar irodalom jeles alakjává teszi őt, hogy vele jelent meg a magyarországi kultúrában az öntudatos, művelt, eredeti költőegyéniség típusa. Bár egész pályájára döntő befolyással volt az antik költői és retorikai hagyomány, valamint az itáliai humanizmus élménye, és boldogtalannak érezte magát Magyarországon, mégis „<cite style="color: rgb(0, 0, 0); font-family: 'Times New Roman'; font-size: 16px; text-align: justify; text-indent: 16px; background-color: rgb(220, 228, 240);">pannoniai</cite>”, azaz magyar költőnek és humanistának vallotta magát, miként ez latinos írói nevének megválasztásában is kifejeződött.

Költészetének témái már a reneszánsz kor emberére vallanak: az egyén személyes érzéseit és problémáit szólaltatta meg. Fontos szerephez jutott benne a természet, a táj élménye, valamint a művészet, főleg a költészet reneszánsz kultusza. Ugyanakkor az iskolás humanista gyakorlattól eltérően Janus nem utánozta az antikvitástól kölcsönzött formákat, hanem személyes mondanivalóját fejezte ki bennük és élettel, eredetiséggel töltötte meg őket. Hírneve csakhamar Európa-szerte elterjedt, Janus koszorús költője lett a humanisták nemzetközi közösségének, és hatása évszázadokig élt.

Janus Pannonius, igazi művelt, sokoldalú humanista lévén, nemcsak verseket írt, s nemcsak közéleti szerepet játszott, hanem fordított is, főleg görögből Plutarkhoszt. Episztolái közül kiemelkedik fontosságban a Galeotto Marzióhoz írt baráti levél, amely valóságos tűzijátéka a poentírozott, tréfás-ironikus fordulatoknak.Zaklatott élete és korai halála ellenére tekintélyes és változatos életművet hagyott hátra, amelyet nagy becsben tartott a humanista értelmiség és filológia: mércének számító műveit a 16. század elejétől kezdve egészen a 18. század végéig újra meg újra kiadták.

A kortársak közül Guarino Veronese 1453-ban így jellemezte „<cite>nemzetiségét tekintve pannóniai, szokásaiban itáliai, tudása csodálni való, sőt bámulatra méltó</cite>”. Giovanni Battista Guarini 1467-ben így írt róla: „<cite>Kiválóságában akár egyedül is az egész Pannóniáról le tudja törölni a barbár nevet</cite>”. A következő században, 1575-ben Heltai Gáspár szerint „<cite>Drága és jeles tudós vala ez a Pannonius János, kinek mása ő előtte nem volt Magyar országba, kiváltképpen az versek szörzésbe. Jeles deák és görög vala.</cite>” Korunkban már csak versei legjavát olvassuk, azokat is fordításban. Mindenesetre olyan költőink tekintették szép feladatuknak, hogy formahűen átültessék Janus verseit a mai magyar nyelvre, mint Áprily Lajos, Weöres Sándor, Vas István, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes stb.

elfow · 2013 Március 28

[video=youtube;SkE3fjozLUc]http://www.youtube.com/watch?v=SkE3fjozLUc[/video]

elfow · 2013 Március 28

Fodor Ákos:

Vallomás Esti Kornélnak

Vízre rajzoltam, homokba írtam
s nem ért csalódás látva, hogy így van.
- Annyi gaztett hagy m é l y n y o m o t...!
maradjak inkább Sekély Titok.

Nem érdekel más - megsúgom nyíltan:
Csak az, hogy jó, hogy játszhatok.

George Sand · 2013 Március 28

egy budai cédrusfáról

"Ez a 120 éves cédrus fajának (libanoni cédrus – Cedrus libani, Cedrus lebani) egyik legidősebb példánya az egész Kárpát-medencében. A II. kerületben az Apáthy-sziklától nem messze, a 1025 Budapest, Kondor u. 5. sz. beépítetlen telek hátsó részén, kerítéssel körbevéve áll a védett fa.

A terület egykor Fedák Sári villájának parkjához tartozott. Sajnos sem a villának, sem a hajdani parknak még a maradványai sem láthatók, egyedül a fa tanúskodik a hajdan volt szebb időkről... A fa hasonlóvá fejlődött, mint az eredeti hazájukban, Libanonban élők.

Magassága: meghaladja a 12 métert, a korona átmérője is hasonló méretű. Törzskerülete: 3 m."

http://kirandul.hu/zoldterulet/kondor-uti-libanoni-cedrus

(Tekintve, hogy nem ritkák a 2000-2500 éves cédrusok sem, ez még igencsak bébi korban jár. Ez a pelenkás cédrus leglátványosabb télen, amikor a környezetében lévő lombhulató fák csupasz ágai közt tud igazán érvényesülni. Ennél szebb csak tavasszal, na meg nyáron... De a legeslegszebb ősszel...)

George Sand · 2013 Március 28

... és egy óbudai szoborcsoportról

VÁRAKOZÓK

Az óbudai Főtéren áll egy szoborcsoport. Varga Imre 1986-os (acél, bronz) alkotása. Minden alak kezében esernyő található, ezért nagyon sokan csak "Esernyősök" néven emlegetik a kompozíciót. Persze sokan nem tudják, hogy egy francia, egy magyar, egy német és egy angol kurva tartja az esernyőt.

A szoborcsoport témáját az alkotó párizsi élménye ihlette.
„Ahogy a havas esőben megláttam azokat a szerencsétlen lánygyerekeket egy szál neccharisnyában a kapu alatt várakozni, a vadidegen kuncsaftra, szörnyen szégyelltem magam. Aztán mikor hazajöttem, elkészítettem ezt a négy prostituált figurát, akik a hónuk alatt kistáskával állnak az esőben, a kuncsaftra várva."

http://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Imre_(szobrász)

Óbuda központi tere, amely megmaradt a történelemből a mai látogató számára elsősorban talán Krúdy Gyula írásainak hangulatát idézheti, miközben nem is sejti, hogy közel kétezer esztendeje létező téren halad át. A rómaiak által alapított aquincumi katonatábor két útvonala, a Via Principalis és a Via Praetoria keresztezte itt egymástt.
Van két palota (könyvtár és az önkormányzat) és a Zichy Kastély. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy-kastély_(Budapest)).
Ugyanitt térszínház is található, és udvarán/kertjében Buda legjobb(!) kocsmája, a Kobuci kert.

http://osszefogas.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1152559

http://borsa.hu/20090727/terfigyelo_ii._-_fo_ter/budapesti_terek_az_obudai_fo_ter_es_szentlelek_ter/

elfow · 2013 Március 28

[video=youtube;DZC4R0t1WVg]http://www.youtube.com/watch?v=DZC4R0t1WVg&list=PLD6EDC7DFE4B0EDE3[/video]

elfow · 2013 Március 28

Csontváry K.T.: Virágzó mandulafa, 43x51,5 cm.

Elképesztően jól megszerkesztett kép.
Gyönyörű és látványos értő szemnek ingere, bár az én színpalettám ettől eltérő.

További szép napot kívánok. Húsvéti készülődést, Tavaszvárást Mindenkinek!

George Sand · 2013 Március 28

Csontváry

Az életmű a kezdetektől jószerivel pusztulásra ítéltetett.
A képek csak csodával határos módon kerülték el a tragikus véget, a vak véletlennek, de inkább a csodának köszönhető, hogy Csontváry nagyméretű vásznai nem váltak lovaskocsira való ponyvává.

A művész halála után ugyanis a család egy rokon festőnövendék javaslatára árverésre bocsátotta a méretes vásznakat. A háború utáni ínséges időben kapóra jött ez a lehetőség a környék fuvarozóinak, akik lovaskocsira való ponyvának akarták megvásárolni Csontváry nagyméretű vásznait. Egyértelmű tehát, nem holmi művészeti aukcióról volt szó, az ifjú ítész alapvetően félreismerte Csontváry festői munkásságát, és ez majdnem végzetesnek bizonyult az életmű szempontjából...
Nem így azonban Gerlóczy Gedeon, a fiatal, friss diplomával Münchenből hazatért építész, bohém és életművész aki épp albérletet keresett Budán. A mai Bartók Béla út 36-38 szám alatt kiadó volt egy padlásszoba. Csak épp arra kellett várni, hogy eladják az ott lévő nagyméretű vásznakat. Kocsiponyvának....
Gerlóczy a festményekben felismerte az értéket - de talán a zseniális ráérzés itt a helyénvalóbb kifejezés - és nagyapai örökségéből megváltotta a képeket, az érintettek körében nem kis indulatokat gerjesztve ezen tettével. Gerlóczy a csalódott fuvarosok részéről még tettleges inzultusnak is kitette magát, akik az árfelhajtót látták benne. A fiatal építész határozottsága azonban a Kosztka családot is elgondolkoztathatta, ugyanis nyolc képet mégiscsak visszatartottak. Ebből öt festmény még ma is a rokonság tulajdonában van. A festőnövendék családját ugyanis meggyőzhette a rokon elszánt magabiztossága, és később mégiscsak vállalták a megörökölt képeket. Az elárvult műteremből Gerlóczy a képeket elszállította, sőt még arra is kiterjedt a figyelme, hogy Csontváry kézírásos jegyzeteit is magához vegye.

http://mek.oszk.hu/05000/05096/html/szuletes.htm

http://www.youtube.com/<wbr>watch?v=vOebGhWUFjA&feature<wbr>=fvwrel

elfow · 2013 Március 30

Elvégeztetett!...

Meggörnyedt vállal nem cipelte sokáig a keresztet. A Golgota sem hallotta sóhajtásait sokáig. Elvégeztetett, meghalt.

Egy percre mintha elsötétült volna a világ, mintha megreszketett volna a mindenség, mintha az Élet önlángját akarta volna kioltani a földön... Aztán csendes lett minden. Ragyogott a nap, illatozott a virág, illatba fürödtek a lepkék, s örültek az életnek az emberek...

A Golgotán pedig fehér fényben ragyogott a holttest. A halott sápadt arcát glória ragyogta be, s láthatatlan szellemek kara énekelte a keresztfa mellett az emberiségnek minden időkben legfelségesebb himnuszát: Feltámadunk!...

Lenn pedig ujjongva, röhögve tombolt a latrok serege.

Ha a kereszt himnusza túl nem zengi állati üvöltésüket, talán a megnyíló föld már akkor mindjárt ítélt volna az Élet és Halál örökös perében!

De az ének olyan túlvilági, olyan kiengesztelő volt!...

Nem tett igazságot az örök Erő, mely könyörületesen időt enged a szívnek, hogy feltalálja önmagát és Istenét!...

Nem ítélt és nem ítél most sem a földi bírók hitvány igazságával.

Kétezer év óta Golgota a föld, s a Megváltók sóhajától siralomvölgye lett.

A nagynak, a jónak, a nemesnek most is keresztfa, bitó a sorsa, míg fényben, ragyogásban élnek a latrok, s dorbézolásuk zsivaját alig-alig képes elnémítani a keresztfáknak biztató feltámadási éneke.

A megváltás munkája mikor lesz befejezve?...

A jók mikor hódítják meg már a földet?...

Elveszne a hit, öngyilkos lenne a lélek, ha az első istenember keresztje nem volna!...

Bízzunk a keresztben, bízzunk a szenvedésben. Az Élet és Halál harca nincs még eldöntve, s a nagypéntek után húsvét jő!!...

Feltámadunk!!!

(Ady, Debreczeni Hírlap 1899. március 30.)

elfow · 2013 Március 30

Ómagyar Mária-siralom

"Világ világa, virágnak virága..."

A legkorábbi ismert magyar nyelvű vers, második legrégebbi nyelvemlékünk. 1922-ben fedezték fel egy latin prédikációkat tartalmazó kéziratban, a Leuveni kódexben vendégszövegként. A 37 sornyi magyar szöveg 13. század végi, meglehetősen hibás másolat, eredetije mintegy fél századdal korábbi. A magyar fordítás előképe Godofredus de Sancto Victore (†1194) párizsi ágostonos kanonok Planctus ante nescia című szekvenciája. A kétütemű, szabad szótagszámú versszakokból álló, 12 strófás magyar verzió kötetlenebb rím- és ritmusképletű a latinnál. Egyébként sem szószerinti fordítás, hanem szabad átdolgozás, melybe a középkori latin költészet számos elemét szabadon emelte át a költő.

Nagy lírai átéléssel jeleníti meg a megfeszített Krisztus előtt zokogó Szűzanyát, ki hol a körülállókat, hol fiát szólongatja tehetetlen fájdalmában.

A latintól független vagy találékonyan fordított szóképek, megszólítások, alliterációk, paralellizmusok gyakorlott és tehetséges magyar költőt sejtetnek. 15. századi - 16. század eleji, viszonylag gazdag, de igénytelen fordításköltészetünk messze nem ér e korai nagyszerű darab nyomába. A Leuveni kódexet 1982 óta a Széchényi Könyvtárban őrzik Budapesten.

[video=youtube;IHaLwcbzyr4]http://www.youtube.com/watch?v=IHaLwcbzyr4[/video]

elfow · 2013 Április 2

Gondolkodók-Gondolatok, F. P. itáliai humanista költő, író híres levélgyűjteményéből

"A könyvek barátaim; társaságuk végtelenül kellemes nekem. Ők minden korból, minden országból valók. Kitüntették magukat a tanácskozószobákban éppúgy, mint a csatamezőn, s nagy méltóságokat nyertek el tudományukért. Könnyű hozzájuk férnem, mert mindig készek szolgálatomra, s akkor engedem őket társaságomba, akkor engedem el őket társaságomból, amikor kényem-kedvem tartja. Sohasem esnek terhemre, ellenben tüstént felelnek, ha kérdezem őket. Olyik a múlt korok eseményeit adja elém, olyik a Természet titkait fedi föl nekem. Némelyik megtanít, hogy kell élnem, némelyik viszont, hogy kell meghalnom. Egyik élénkségével elhessegeti gondjaimat és földeríti a lelkem, másik megizmosítja, fölbátorítja a szellemem; megtanít, mi a legfontosabb; hogy kell vágyaimat rakoncára fognom, s mint kell magamat egyedül önmagamtól függővé tennem. Egy szó mint száz: megnyitják előttem a művészetek és tudományok legkülönbözőbb utait és fölvilágosításukra mindenkor rábízhatom magam. Szolgálataik viszonzásául nem kívánnak egyebet, mint valami alkalmatos zugot szerény hajlékomban, ahol békén nyugodhatnak, mert e barátaim inkább találják gyönyörűségüket a visszavonultság csöndjében, semmint a társaság lármájában."

Francesco Petrarca
(1304-1374)

elfow · 2013 Április 4

Szép napot kívánok Mindenkinek!

"S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek."

Francesco Petrarca
(1304 - 1374)

Olasz költő, őt tekintik az első humanistának, ő a modern szerelmi líra megteremtője is.
Guelf (a pápát támogató polgárság) családból származott, így nekik is menekülniük kellett Firenzéből, akárcsak Danténak.
Pisában, Bolognában, Avignonban és Montpellierben tanult. Avignonban pap lett, majd kanonok.

Petrarca%2Bii%2Bsaruta%2Bmana%2BLaurei.jpg

1327. április 6-án, nagypénteken, a húsvéti misén a Santa Chiara templomban pillantja meg először (a 17 éves) Laurát, életének nagy szerelmét s műveinek legfőbb ihletőjét.

Laura de Noves

Humanista tanulmányaiban kifejezett filozófiájának, világszemléletének irodalmi kifejezése a Canzionere, Dalos könyve.
Ez a mű teszi Petrarcát az elégiaköltők példaképévé. Dante példájára lírai naplót írt, mely két egységből áll: az egyik a Laura szerelmében reménykedő költő érzelmeit kifejező szonettek, canzonék és balladák sora, a másik pedig a Laura halála utáni szerelmes reménytelen, emlékező lelki rezdüléseinek kifejezője.
http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/vilag/Petrarca.htm

A pápai udvarnál címzetes kanonokként talál megélhetést, s a nagyúri Colonna család támogatása révén európai utazásokat tesz, melyre megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallja. 1337-ben, megelégelve a mozgalmas életet, visszavonul a Sorgue forrásvidékére, Vauclusébe.
1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban tölti.
1341. április 8-án nagy megtiszteltetés éri: a Capitoleumon költővé koronázzák.

2728887-laura-e-petrarca-lalloro-cesare-sofianopulo-G.jpg

Ebben az időszakban jut el Nápolyba mint a pápa követe, s Rómába, a Cola di Rienzo-féle forradalom hírére. Egykori barátja pártjára áll a Colonnák ellenében is, ám később, látván Cola kormányzásának zsarnoki jellegét, eláll mellőle. 1353-ban végleg visszatér Itáliába. Nagy tisztelettel fogadják Firenzében, majd Milánóban, ahol a Viscontiak megbízásából követi minőségben utazik el Prágába és Párizsba.1361 és 1370 között Padovában, majd Velencében él leányával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elveszti: fia halála után újabb csapás éri a költőt.
Több levelet vált ez idő tájt Boccaccióval.
Életének utolsó esztendeit egy Arqua nevű falucskában tölti. Itt éri a halál 1374. július 19-én.

elfow · 2013 Április 4

FRANCESCO PETRARCA DALOSKÖNYVE

LXI.

A NAP, A HÓ, AZ ÉVSZAK ÁLDVA LÉGYEN

A nap, a hó, az évszak áldva légyen,
s az évet, órát, pillanatot áldom
s a szép tájat, ahol elért sugárzón
szép szeme, és rabul ejtett egészen;

áldott az első édes szenvedésem,
mit éreztem, hogy megérinte Ámor,
az íj ive, a nyíl, sebezve, fájón,
és a sebek, szivembe vésve mélyen.

Áldott özönlő hangja dalolásnak,
mit hölgyem szólongatva szétfolyattam,
a sóhajok s a könnyek és a vágyak:

és minden ív és árkus áldva mostan,
melyen hírt szerzek néki, senki másnak,
s eszméim is, mind néki áldozottan.

(WEÖRES SÁNDOR fordítása)

elfow · 2013 Április 4

Symbol of Petrarch to celebrate his 700th anniversary on July 20, 2004 by Peter Sadlon.

Rejtélyek Petrarca földi maradványai körül

Rejtélyeket hozott Francesco Petrarca olasz költő földi maradványainak exhumálása. A DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy a sírban két személy földi maradványai keveredtek össze.
Miközben a test maradványai valószínűleg a híres olasz költőéi lehetnek - erre utal a csontfelépítés is -, a koponyáról kiderült, hogy néhai tulajdonosa nő volt, és a 13. században élt.
A költő sírját még a 17. században bolygatták meg. A jobb kar maradványai is ekkor tűntek el, egy velencei katolikus pap "jóvoltából", akit ezért száműztek is a lagúnák városából. A vizsgálat megállapította, hogy Petrarca a maga korában hatalmas termetűnek számító, 183 cm magas férfi lehetett. Földi maradványait már 1873-ban is vizsgálták.
A II. világháborús bombázások miatt kihantolt csontjait a velencei Dózsepalota egyik föld alatti rejtekhelyére vitték, s csak 1946-ban helyezték ismét örök (?) nyugalomra Arqua Petrarca földjében.
(...)

Petrarcát 1374 julius 19-ikének reggelén, Szent Ágoston vallomásaira borulva halva találták. Temetésével nem késedelmeztek, s egyelőre az arquai templom Szent Mária kápolnájában helyezték nyugalomra. Francesco Da Brossano, a költő törvénytelen leányának férje azonban már hat évvel később a templom kis piaczán emelt s négy oszlop által tartott vörös márvány sarkofágba vitte át Petrarca földi maradványait, a hol azok most is pihennek.

Giovanni Coccaccio, a költő halála felett keseregve, ez alkalommal irta Brossanónak: "Mint firenzei irigylem Arquát, mely bár ezideig ismeretlen volt, hiressé válik az emberek előtt. Az Adriai tenger messze vidékeiről visszatérő hajós szeretettel tekint az euganeii halmokra s így szól társaihoz: ezeknek a halmoknak a lábánál alszik Petrarca."

A sarkofág talapzatán a maga Petrarca által készített sírvers olvasható:

Frigida Francisci lapis hic tegit ossa Petrarchae
Suscipe virgo Parens animam, nate Virgine, parce
Fessaque iam terris coelis res quiescat in arce.

(Petrarca Ferencz kihűlt csontjait fedi e kő.
Fogadd, Szűz-anya, lelkét a te Szűztől született,
engedd, hogy elfáradva a földön,
megnyugodjék az égnek városában.)

Petrarca síremléke Arqua-ban.

A padovai Pietro Valdizocco 1547-ben a költő kisebb méretű bronz mellszobrát állította föl a sarkofágra, mint Laura dalnokának nagy tisztelője s házának abban az időben tulajdonosa. A sírt 1630-ban egy Martinelli nevű szerzetes felnyitotta s Petrarca egyik karját elemelte belőle. Hová lett ez a kar? – biztosan senki sem tudja, mert annak a mendemondának, hogy a madridi múzeumban őriznék, nincs semmi alapja.

A sír 1843-ban már omladozni kezdett, de Carlo Leoni költségén helyreállították, 1874-ben pedig, midőn Olaszország a költő halálának ötszázados évfordulóját ünnepelte, vasrácsozattal vették körűl s a közelében levő templomot is restaurálták. Ebben az állapotában látható a sír jelenleg is.

A július végén lefolyt arezzói és arquai ünnepélyek emlékére díszes érmet vésettek. Petrarca honfitársai. Az érem egyik oldalán a költő hagyományos arcképe látható, az ünnepélyes alkalmat jelző fölirattal, a másikon pedig Laura hasonmása babérágaktól környezve. Az érem Fabbi tanár, ismert festő, műve.
Huszadikszazad.hu

A költő villája Padovában.

Petrarch's house in Venice, house at Arqua

elfow · 2013 Április 4

Francesco Petrarca

CXXVIII (Itáliám)

Itáliám, bár a beszéd hiába,
s nem gyógyul sok halálos
sebed, melyeket testedszerte látok,
hadd sóhajtsak, mert sóhajomra vár most
Tiberis, Arno tája,
s a Poé, hol nagy búsan meditálok.
Ki e földre leszállott,
hogy irgalmazzon: ó, Egek Királya,
hazánkra bár egy pillantást bocsáss le,
és könyörülve lásd be:
ok nélkül mily gonosz háboru járja;
s őket, kik Mars szavára
gőgben megkövesedtek,
lágyítsd Atyám és szívüket emeld fel.
S volnék akárki, engedd,
hogy meghallják igazad énekemmel.

Ti, kiknek a sors kezetekbe adta
gyeplőjét szép hazámnak,
hogy is nem ébred bennetek a részvét,
láttán idegenek rontó hadának?
Miért kell hogy itassa
barbárok vére földünk annyi rétjét?
Hiún tévedtek ismét:
keveset láttok, hivén látni sokra,
pénzsóvár szívben hűséget remélve.
Kinek több hadinépe,
annál több ellenséget rejt a bokra.
Mily vizözön sodorta
vad pusztákról e népet,
elárasztván a hazai mezőket!

Ha önlelkünk nem ébred,
kicsoda üzze el nyakunkról őket?
A természet gondoskodott hazánkról
rakván az Alpok ormát
gátul közénk s a német düh elébe;
mégis nekirontott a vak mohóság,
mesterkedett galádul,
míg az ép testet rühvel nem lepé be.
Nos, egy-ketrecbe téve
úgy fészkelődik a vad s szelid állat,
hogy a jámbor húzza a rövidebbet;
még rosszabb, hogy e nemzet
sarja ama garázda siserának,
mely, mint könyvekbe láthatd,
Mariustól kapott oly
sebet, hogy máig is emlékezetben:
midőn is a folyóból
vért s nem vizet szürcsölt fáradt-epedten.

Császár, nem is mondom, hogy szanaszerte
szívük vére lepé be
a rétet, hála a latin vasaknak.
nem tudom, mily rossz csillag jelére,
győzelmed mégis az ég átka verte:
Te bűnöd, bár rád nagy dolgok bizattak;
köszönd hóbortjaidnak,
ha puszta lőn a föld legszebb hazája.
Mily bűn, itélet, vagy miféle törvény
a szomszédot gyötörvén
lecsapni mentett, elszórt vagyonára,
hajszolni héthatárba,
ölni s örülni közben,
hogy vérzik s lelkét áruba bocsátja?
Igazság szól belőlem,

nem düh s felebarátom csúfolása.
A zsoldos-cselt — hisz kézfelemeléssel
menti bőrét a német —
nem értitek meg ennyi próba árán?
Nagyobb a kár, miként csúfsága, félek.
Véretek szerte-széjjel
folyik, tőlük kegyet hiába várván.
Szállván hajnali órán
magatokba: mondjátok hogy becsülje
más azt, ki magát semmire se tartja?
Latin vér tiszta sarja,
magadról ezt az átkot már törüld le;
a bálványnak ne dülj be;
vak-hír, hiába költi,
hogy égből szállt le; ha e szörnyű falka
furfanggal fog legyőzni,
mienk a bűn, nem a természet adta.

Nem ez a föld, amelyen megszülettem?
Nem ez az ősi fészek,
hol hűséges reménnyel fölneveltek,
a Haza, melyre bizakodva nézek,
az anyaföld, amelyben
atyánkfiai rendben elpihentek?
Az Úr adjon tinektek
ehhez szivet: s lássátok meghatottan
a nép szemében könnyeit a gyásznak,
s hogy az Isten után csak
bennetek hisz, remél; ha irgalom van
szivetekben s ha nyomban
mutatjátok: e hű nép
fegyvert ragad s a csata gyorsan eldől;
mert a régi dicsőség
nem halt ki még az itáli szivekből.

Urak, nézzétek, az idő futása
oly gyors, repül az élet,
és a halál nyakatokon maholnap.
Még itt készüljetek fel, hisz a lélek
mezítlen, s mint az árva,
kétes útján magában bujdokolhat.
E völgytől búcsuzólag
elvessetek dühöt, rátartiságot,
a békesség megannyi mérgezőjét,
s kik társaik gyötörték,
időtöltésből: méltóbb múlatástok
eszeljétek ki mármost,
kezdvén vitézi próbán,
avagy tisztes tanulmányokba bújva;
itt lenn így ki-ki jól jár,
s nyitott előtte az egeknek útja.

Énekem, azt tanácslom,
illendőképpen mondd el az okát, hogy
mért célszerűbb kerülnöd büszke főket,
ama fenekedőket,
kik gyűlölik, mert régi rossz szokások,
a jó-szót s igazságot.
Inkább próbálj szerencsét
jóért küzdő igazak szűk körébe,
s kérdvén: mi az, mi megvéd?
Azt kiáltom: a béke, béke, béke!

Jékely Zoltán

[video=youtube;85HzPCdL57o]http://www.youtube.com/watch?v=85HzPCdL57o&feature=player_embedded[/video]

elfow · 2013 Április 8

" Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír , az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták s szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír ,az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"

Dante

elfow · 2013 Április 13

Dante - Firenze - a reneszánsz bölcsője

Dante Alighieri (eredetileg: Durante Alighieri)
(Firenze, 1265. május második fele – Ravenna, 1321. szeptember 14.)

Itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa.

Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”,
Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte.
Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.

356px-Giusto_di_gand%2C_dante%2C_louvre.jpg

Dante társadalmi hatása már életében is széles körű volt, köszönhető volt ez annak, hogy eltért a humanizmus nyelvétől, a latintól, s inkább a hétköznapi ember nyelvén, anyanyelvén, olaszul írta műveit. Művei azonban nemcsak nyelvezetileg álltak közel a hétköznapi emberekhez, de a nép gondolkodásmódját is tükrözik. Életműve rendkívüli mértékben komplex: összegzi kora tudományának, teológiájának, poétikájának, kultúrájának, hiedelmeinek és társadalmának szinte minden aspektusát.

Politikusként a pápát támogató polgárság (guelfek) oldalán harcolt Itália egységéért. A Quelf párt azért harcolt, hogy a Római Birodalom ismét talpra álljon és a pápa vezesse. A Firenzét elfoglaló, német-római császárt támogató nemesség (ghibellinek) száműzték, házát lerombolták; soha nem térhetett haza. Ghibellin párt ők is ugyanezt akarták csak a Császár vezetésével.

Beatrice: Dante gyerekkori szerelme. Dante kilencéves korában, 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves,
bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Beatrice nagyon fiatalon halt meg 1290-ben, halála mélységesen lesújtotta Dantét.

A legfőbb műve: Isteni színjáték. Más néven a "középkor enciklopédiája". A kor addig ismert természettudományos tételeit felhasználja a műben. Az Isteni színjáték háromszor harminchárom tételből áll: Pokol, Purgatórium - Tisztítótűz, és a Paradicsom. A témája: A lírai én túlvilági utazása.

"Itt kezdődik a színjáték,
írta
DANTE ALIGHIERI
születésére nézve firenzei,
erkölcseit tekintve nem az."

Ezen szavak nyitják Dante Alighieri művét, amire az utókor - legelőbb azonban Boccaccio - "isteni" jelzőt aggatott. Firenze szülöttje, aki egész életében képtelen volt megbocsátani a városnak, mert az elkergette őt, egykori priorját, örök száműzetésre ítélve. Ravenna halottja - a városé, aki hű volt hozzá éltében, halálában. Testét sem adta ki, mikor a fejedelmi halottat visszakövetelte Firenze.

Az Isteni színjátékban 1307-1320 Dante önmagát, a keresztény embert választja szent poémájának, látomásának hőséül, akinek mint a bűn erdejében eltévelyedett embernek Isten kegyelme kiutat kínál az emberi életút közepén, a számvetés időszakában. A lírai én utazásának kezdete az 1300-as esztendő, a pápai általános bűnbocsánat éve. Március nyolcadikán, nagypénteken kezdi meg hét napos utazását a hős. Dante tehát Jézus kereszthalálára, feltámadására, a megváltástörténetre vetíti rá a lelki halál közelébe jutott ember kiindulási pontját, fölocsúdását, megtisztulásának történetét és újjászületését. Az utazás mint bibliai allegória révén a Színjáték a bűntől menekvés fényét árasztja, s véle az embert Istenhez kívánja visszavezetni.

elfow · 2013 Április 13

Dante Alighieri: Isteni színjáték

részlet a Purgatórium XI. énekéből

Ó, Miatyánk, ki lakozol a mennyben,
nem határokba szorítva, csak első
magasságodhoz vonzó szerelemben:
szenteltessék meg neved. Áldja felső
erődet minden teremtmény beszéde,
s fuvalmad, mely a szívbe édesen jő.
Jöjjön el a Te országod, a Béke:
mert ha nem jön, mi minden képességet
összeszedve sem érünk közelébe.

"A nyugati kultúrkör három legnagyobb költője közül az első, Dante, a Rend embere, a katolikus rendé, amelyen a nyugati társadalom felépül; a második, Shakespeare, az antitézis a tézisre, ő a lázadás, a korlátlan szabadság költője. A harmadik, Goethe, a szintézis, az új Rend, amely a fellázadt erőket újra gondos és kimért harmóniába illeszti."
(Szerb Antal)

"Az Isteni Színjáték a keresztény középkor legegyetemesebb alkotása: "mistico viaggio, misztikus utazás a Másvilág három birodalmán, Poklon, Purgatóriumon és Paradicsomon keresztül"
(Szerb Antal).

Misztika - azaz élményvallásosság. Késő középkorra jellemző vallásos eszmeáramlat - a lélek Isten felé vezető útja és az Abszolútummal való végső egyesülés érdekli leginkább. Személyes vallásosságot feltételez, egyéni, közvetítő nélküli utat. Ezt járta be Assissi Szt. Ferenc vagy Clervaux-i Szt. Bernát, s ezt az utat járta be Dante is, bár a korban szokatlan kísérőket választ maga mellé: Vergiliust és Beatricét.

Kulturális kaleidoszkóp

Állandó Tag

Állandó Tag

Csatolások

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Csatolások

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák