Már csak 3 perc van hátra a világvégéig

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Porszemnél is kisebbek vagyunk. Egy szélfúvásra milliók halnak meg. Mégis azt hiszi az ember, hogy ő a legyőzhetetlen...

bánat.JPG
 
Levitian

Állandó Tag
Állandó Tag
Na szegény olvasó, így próbálj eligazodni a világban...:o

Egy dolog bizonyosnak látszik, még soha nem volt 7,5 milliárd ember a Földön és amikor egy-egy társadalom tönkretette a környezetét, akkor nem kellett mindenkinek elpusztulni, mert volt aki túlélte (érdekes, de valószínűleg nem az elit...) és odébbállt. Most már viszont nincs hova költöznünk, még csak élhető másik bolygó sincs elérhető távolságban.
Összevonva az én bejegyzésemre kapott két válasz lényegét, miszerint:
1-Pénz beszél
2-Zecharia Sitchin kutatásai szerint, az Anunnakiknak sikerül annak idején lelépniük.
Erre a következtetésre jutottam:
Van hová költözni, de erről ezúttal az elit tud és ők is lesznek akik megengedhetik majd maguknak a hurcolkodást.

Viszik majd magukkal a sok tudást az olajár ingadozásról, összetett minden bajtól megóvó gyógyszerösszetételekről, fiatalító krém receptekről. Mi meg jól itt maradunk, a Nap- víz- szél- geotermikus energiákkal, gyógynövényekkel... és kezdhetjük elölről a pusztítást.
 
Levitian

Állandó Tag
Állandó Tag
"A csoport drámai közleménye szerint a politikusok miatt fogunk kihalni"

Ez a megállapítás nem egészen helytálló. Úgy kellett volna fogalmazni, hogy: a nagy gazdasági oligarchák mohósága által, akik bábként mozgatják - cserélik le vagy éppen hatalomra emelik, ha pedig "útban van", megöletik - a politikusokat.

Hogy a Föld óriási veszélyben van, az nem kétséges. De talán ennek nem a túlnépesedés az oka.
Erre nézve Mahatma Ghandi azt mondta: Földünk képes mindenkit eltartani, de csak a SZÜKSÉGLETEI, nem pedig a MOHÓSÁGA szerint.

Ehhez még hozzáadhatjuk az erkölcsi színvonal jelenlegi mélypontját, a becsület és tisztesség nagyfokú hiányát, hogy olyat már meg se említsek, mint hazaszeretet - ezen keresztül a Föld és a természet szeretete -, valamint az emberség.
Nem emberiesség, ahogy ezt valami kificamodott nyelvű egyén kitalálta, hanem emberség. Úgy, ahogy ez a magyar nyelvben áll.

Ahogy én szoktam mondani: az emberiségnek az a legnagyobb baja, hogy kevés emberbe szorult emberség.

Remélem, megértetek, s érzitek, hogy a véleményemmel senkit nem kívántam megbántani vagy megsérteni.
Én legalábbis mindig tudom magamról, hogy a jogos bírálat alanyai közé tartozom-e vagy sem.

Egyértelmű, hogy a végső romlás pusztulásba visz, a kérdés már csak, hogy ez mikor következik be?
Mert ezt teljes pontossággal nem tudhatjuk. De, hogy közel a vég, azt érezni lehet.
Tökéletesen egyetértek a leírtakkal, de engedd meg, hogy belekössek az 5. bekezdésbe!

Ahhoz, hogy elérjük egy olyan szintű önismeretet, ami később képessé tesz minket a békés együtt élésre, sokat kell tanulnunk önmagunkról.

Mivel az ember olyan szent, akinek maga felé hajlik a keze, a könyvekből és tanításokból nem feltétlenül személyre szabott útmutatásokat kapunk. Az ami vezet valahová a környezetünkből kapott kritikákkal való szembenézés.

Igenis tessék magunkra venni mindent ami szembejön velünk. És legyünk hálásak, nem véletlenül történik.

És nem kell bocsánatot kérni a véleményünkért. Ezzel is hozzá tettünk a világhoz.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Isten ments, hogy a IQ szintjüket vagy lexikális tudásukat vitassam! Nyilvánvalóan nagy tudású emberek. De csak remélni tudom, hogy minden érdek nélkül választották pont Őket...

".......A múlt hónapban a legújabb ENSZ-jelentés hívta fel a figyelmet a növekvő globális felmelegedés és főleg a szén-dioxid-kibocsátás veszélyeire. A jelentés szerint nem az éghajlat természetes változékonysága miatt nő a Föld átlaghőmérséklete, hanem az emberi tevékenység a klímaváltozás okozója. A jelentés az éghajlatváltozást 95 százalékban a szén, a kőolaj és a földgáz nagyarányú felhasználásával magyarázza.

A magas szén-dioxid-koncentráció a tengerszint emelkedéséhez, hőhullámokhoz, soha nem látott szárazsághoz és vízhiányhoz vezethet, veszélynek téve ki rengeteg part menti települést és az élelmiszerellátás biztonságát....."

„Ha nem lesznek gyors és drasztikus intézkedések, akkor a tudomány mai állása szerint mostani életmódunk radikálisan meg fog változni. A tudományt tagadni pedig ostobaság” – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter....."
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A csoport drámai közleménye szerint a politikusok miatt fogunk kihalni:

A világ vezetői képtelenek voltak a szükséges tempóban és mértékben cselekedni, hogy megvédjék polgáraikat egy lehetséges katasztrófától. A politikai vezetés hibái minden lényt veszélyeztetnek a Földön.
Csatolás megtekintése 1303893
A politikai elit marionett bábu a háttérhatalom kezében.
Nem áll érdekében megóvni a tömegeket, más céljuk van.
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/europai-kiralyi-csaladok-gyerekeket.html#.VMN7U9LuLfI
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Köszönöm az ajánlást. Utána néztem és érdekesnek ígérkezik.
Feltételezem Te olvastad őket. Kérlek, csak annyit árulj el, hogy ha megértem a múltat, nem fogok félni a jövőtől?
Nekem (és gondolom rajtam kívül még sok mindenki másnak is) arra lenne szükségem, hogy hihessek abban, van még esély ha összeszedjük magunkat.

Szerintem nem fogsz félni a jövőtől, sőt! Rájössz, hogy a bigott vallásos fenyegetés Sátánról, meg pokolról, csak ijesztgetés. Sőt, igazi reptiliánoktól sem kell félned...
clear.png

Esélyünk is van, mert ennek a magas elitnek valahogy nem akarnak összejönni a dolgok. Nem megy olyan simán, mint ahogy elképzelték. Ez látszik azon a kapkodáson, amit láthatnak, akik nem csak néznek, hanem szintetizálnak, igyekeznek megérteni dolgokat és tájékozódásuk nem egyoldalú.
clear.png
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Rég meg tudtunk volna már szabadulni a legfőbb veszélyforrásoktól.
Nagyon-nagyon rég.
Ha a pénz megengedné.
De nem engedi, mert akkor alattomos módon máshova, netán ellenőrizhetetlen csatornákba kezdene szivárogni, mondjuk vízzel tankolós üzemanyagkutakba, az olajmágnások zsebe helyett.
Ezért inkább csinálnak látszatkörnyezetvédelmet, de azé megszerzik az utolsó olajlelőhelyek ellenőrzését.
Hálisten elfogy lassan. Én már lehet nem érem meg, de a fiaim igen.
Ha másvalamivel addigra ki nem fűrészeljük magunk alól azt a bizonyos ágat.
 
Ajuda67

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajuda67,ez az indián mondás jutott eszembe
Indián mondás:
Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.

Konkrétan kedvenc írónőm egyik regénye jutott erről eszembe, ahol környezetvédők elcsípnek egy fejest, fogva tartják kicsit, és ha inni kér, adnak neki egy pohár pénzt :)
És az istennek nem érti, és tiltakozik, hogy ennyi pénzért már mennyi vizet vehetne.
Vehetne, ha lenne :)
 
vandorcsillag

Netalán nem-e a Nestle fómukija volt?Ugyanis ő az a személy aki többszörösére emelné a víz árát,megtiltaná,hogy alanyi jogon járjon az ivóvíz és még az esővizet sem gyüjthetik össze van olyan ország már.
 
Nem, ez egy Vavyan Fable regény egy mellékszála volt, de nagyon megmaradt. :)

De ezt a te főmukidat is tudnám itatgatni, míg nem kerül életveszélybe :D

Na látod erről beszélek ellenőrizhetetlen csatornaként. Ha mindenki otthon magának elő tudná állítani az energiát, ezt-azt, akkor mi lenne azzal a sok finom pénzzel?
Naná, hogy nem hagyhatják...
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
379558_240.jpg
Összevonva az én bejegyzésemre kapott két válasz lényegét, miszerint:
1-Pénz beszél
2-Zecharia Sitchin kutatásai szerint, az Anunnakiknak sikerül annak idején lelépniük.
Erre a következtetésre jutottam:
Van hová költözni, de erről ezúttal az elit tud és ők is lesznek akik megengedhetik majd maguknak a hurcolkodást.

Viszik majd magukkal a sok tudást az olajár ingadozásról, összetett minden bajtól megóvó gyógyszerösszetételekről, fiatalító krém receptekről. Mi meg jól itt maradunk, a Nap- víz- szél- geotermikus energiákkal, gyógynövényekkel... és kezdhetjük elölről a pusztítást.

Hát nem tudom hova mennek...
clear.png
. Ők azt képzelik, hogy a pénz észt is adott nekik, rengeteget, pedig néha úgy viselkednek, mint a kiscsoportos ovodások. Rengeteg földalatti luxusbázist építettek főleg az USÁ-ban az adófizetők pénzén (fekete költségvetés), de másutt is, pl. Svájcban. Mit mondjak, csodás életük lesz a luxus-pincéikben.

image004.png
 
Csatolások

  • 380926_240.jpg
    380926_240.jpg
    28.1 KB · Olvasás: 89
Utoljára módosítva:

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem, ez egy Vavyan Fable regény egy mellékszála volt, de nagyon megmaradt. :)

De ezt a te főmukidat is tudnám itatgatni, míg nem kerül életveszélybe :D

Na látod erről beszélek ellenőrizhetetlen csatornaként. Ha mindenki otthon magának elő tudná állítani az energiát, ezt-azt, akkor mi lenne azzal a sok finom pénzzel?
Naná, hogy nem hagyhatják...

Ugy tudom az amerikai és más országokban a farmerek önnfentartók,van generátor ,vízvezeték,jószágok,föld ,amin megtermelik az ennivalót.
Persze,ha elromlik vagy elkopik valamilyen alkatrész akkor a városból pótólják,de lehet,hogy van olyan is aki megcsinálja.
 
És valamivel működnek a generátoraik. Ha nap/szélelemekkel, akkor halleluja. Ha kőolajszármazékkal, akkor már függők.
De kiindulási pontnak nem rossz.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Én már lehet nem érem meg, de a fiaim igen.
Ha másvalamivel addigra ki nem fűrészeljük magunk alól azt a bizonyos ágat.

Hát tudod, engem sem érdekel semmi más, csak az, hogy milyen világot hagyok a gyerekeimre.
clear.png
Annyira keveset tudok tenni, mert csak kicsi porszem vagyok, de megteszem, amit a lehetőségeim engednek és annyira elkeserít, amikor látom, hogy rendes, becsületes emberek az elit szekértolói a saját és a mi sírunkat ássák, amibe sajnos majd nekünk is velük együtt kell befeküdnünk, hiába próbálunk mi harcolni egy lehetséges jobb világ lehetőségének megismertetéséért.
 
Talán pont ez a baj, és ezt használják ki, hogy mindannyian porszemként gondolunk magunkra, kivéve őket, mert ők képesek más porszemeket mozgatni a saját pecsenyesütésük érdekében.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
"....Egyre közelebb az ember okozta végítélet napja a globális felmelegedés és az atomfegyverkezés miatt egy amerikai atomtudóscsoport szerint....."

Ezek szerint ráadásul a komolyabbak közül valók.....
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, pontosan erről beszélek... Megnyugtathatjuk magunkat azzal, hogy úgy sem mi döntünk...
Találkoztam erről egy nagyon érzékletes karikatúrával. Sajnos nem mentettem el, de megpróbálom leírni.
Egy szakadék szélére kilógatott palló végén áll a "vezér" és szónokol. A palló másik végé, áll a tömeg és odaadóan hallgatja. Az Ő súlyuk tartja meg a pallót a szakadék felett...

Én méltányolom ezt a naivitást... Hogy az egyszerű nép bármibe is beleszólhat.
Azt gondolod, hogy Gyurcsányt, Orbánt vagy bárkit, mi emeltük ki a tömegből, és juttattuk hatalomra? De szép is lenne... Nekem inkább ez lenne megnyugtató, de sajna nem így van.

Hogy kik közül kell választani, abba semmi beleszólásunk. Ez még mindig ugyanaz a nomenklatúra, akik a régi rendszerben közel voltak a tűzhöz, vagy ők, vagy a családjuk. És ez közelébe se enged senki mást a hatalomnak.
Közülük pedig a nép arra szavaz, aki a kezében tartja a médiát, aki jobb kampánystábot tud megfizetni, aki ügyesebben manipulálja a tömegeket.
Ennyit arról, hogy mi múlik rajtunk. Az egész választási cirkuszt, csakúgy, mint a pártokat, gazdasági érdekcsoportok pénzelik, akiknek a javára majd a törvényeket megszavazzák. Ezért fektetnek be. A hatalomhoz ugyanaz kell, ami a háborúhoz. Pénz, pénz, pénz. És aki a pénzt adja, a hatalom annak az érdekeit szolgálja.

Nem is értem, hogyan hiheti azt bárki, hogy érdekcsoportok több milliót befektetnek egy párt hatalomra juttatásába, és azután majd az a párt nem azoknak a csoportoknak az érdekeiket fogja képviselni. Hisz még valaki a Télapóban? Mert legfeljebb ő adakozna ilyen önzetlenül egy párt választási kampányára.
 
stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Van néhány dolog amiről soha nem akarnak beszélni az ügyeletes riogatók.

1. A légkör összetevői: oxigén 22%, nitrogén 70% a többi egyéb gáz, vízpára és por. Az egész széndioxid tartalma kevesebb mint 0,1%

2. A mars is melegszik ugyanúgy mint a föld pedig ott nincs jelen az ember mint globális környezet szennyező. A nap az ami nem úgy működik mint szokott. Arról pedig nem az ember tehet, a nap ciklikus működését nem tudjuk befolyásolni, csak simán elszenvedni.
Aki nem hiszi járjon utána!
 
Oldal tetejére