Már csak 3 perc van hátra a világvégéig

Levitian

Állandó Tag
Állandó Tag
No, ebben a topikban annyian megtalálták az alkalmat a hajmeresztő összeesküvéselméleteik terjesztésére, hogy a hozzászólások 90%-át diszkvalifikálni lehetne, mint notórius történelemhamisítást, de ezzel az eggyel meg is teszem, mégiscsak egy klasszikusról van szó. A szokásaihoz híven a tényekkel enyhén szólva is kötetlenül bánó Kyra abszurd közlésével ellentétben ez a tábla nem az első világvége jóslatot tartalmazza, és nem arról ír, hogy "a Föld azokban az években (i.e-2800-2500 közt) élte a végnapjait, valamint hogy a világ lassacskán egy korrupt társadalommá fog silányulni, amely maga válik enyészetté." Ez a Gilgames eposz(ok) 11. táblájának nevezett tábla, amely egy (talán valós) eposzi megtörtént (vagy idézőjelesen "megtörtént") eseményt ír le, nevezetesen az úgynevezett Özönvíz legendáját. Kissé leegyszerűsítve: miért történt az Özönvíz (az emberek gonoszsága, lásd bűnbeesés motívum), hogyan történt az Özönvíz (apokalipszis motívum), mik voltak vele a céljai az isteneknek (istenítélet motívum), kik és hogyan menekültek meg belőle (bárka motívum) és milyen következtetést vontak le az esetleges későbbi védekezésre vonatkozólag (magas falú templomok motívum).
Hogy az ezoterikus célú topikok tele vannak passzionátus történelemhamisítással és rémhírterjesztéssel, az ugyebár sajnos nem meglepő, de hogy egy ilyen kifejezetten materiális valóság tematikájú, az emberiség egyik legsúlyosabb, leghúsbavágóbb aktuális problémáját tárgyalni célzó hír kapcsán is a hozzászólások döntő többsége a hagymázas "igazlátások" önmegvalósító terepévé váljon, az jól mutatja, hogy miért érdemli meg az emberiség, hogy a hamarosan jó eséllyel következő Özönvíz v.2.0 (óceánvíz megemelkedése sok méterrel, ebből következően 1-2 milliárd ember várható országhatárok közötti özönszerű népvándorlása ["Özönnép"] és ennek ki tudja milyen "civilizációk háborúja" típusú következményei ["Özönháború"]...) eredményeképpen zömében vagy egészében kipusztuljon. Vesszőparipák helyett inkább paripavesszőt ajánlanék..., azaz, hogy egy másik klasszikusra is utaljak: elefes...
Félretéve, hogy egyetértek azzal amit írtál és magam is hibásnak találom, hogy a régmúltban kutakodva a végzetre hivatkozva keresgélünk felmentést az állítólagos tehetetlenségünkre, ahelyett, hogy a jelenben cselekednénk; az elefes nem neki jár.

Tőled ezen a bejegyzésen és egy későbbi becsmérlő hangvételű kívül nem találtam mást.
Szerinted mi lenne a helyes reakció erre a témára?
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)

Kedves Ratalics!

Nem akarlak megsérteni, csak azért írok neked választ most az egyszer, mert a lelkiismeretemet nem akarom azzal terhelni, hogy téged felesleges munkára ösztönözzelek. Van néhány hozzászóló, akinek nem szoktam elolvasni az írásait, mert tudom, hogy mit írnak, ehhez elég az elején megismerni az első 1-2 hsz.-t tőlük.

Most kivételesen elolvastam az első mondataidat és örömmel nyugtáztam, hogy ismereteid egészen addig kiterjednek, amíg egy fotó után képes vagy rákeresni a Google-ban a témára. Szívből gratulálok! :cool:

Most már csak olvasni kell megtanulnod. Hol írtam azt, hogy ez az agyagtábla nem Gilgames (Nimród) történetéről szól? Tudod abban azt is leírták, hogy az istenek miért döntötték el, hogy elpusztítják a világot vízözönnel...:) Aztán jött Utnapistim/Noé... Na de nem mesélek, mert te biztos el tudod olvasni az ékírást a táblán! Azért adok egy linket, hogy ne kelljen miattam annyit keresgélned, meg egy másikat is, amelynek alapján azt merészeltem írni, hogy az az agyagtábla ott fönn a British Múzeumban van és a szövege az első apokalipszist tartalmazza.

http://www.aina.org/books/eliba/eliba.htm

http://www.ancient-origins.net/hist...msday-prophecies-and-end-world-beliefs-002571

Four-Horsemen-of-Apocalypse.jpg

Az Apokalipszis négy lovasa, 1887-ben Viktor Vasnetsov festette. Érdekes kép, nem? Az első lovas milyen ismerős... ;)

(Ez a kérdés nem neked szól, kedves Ratalics, nem kell magadat fárasztani a válasszal...:))
 
Utoljára módosítva:

Levitian

Állandó Tag
Állandó Tag
Humort jelentenek, ami nélkül az élet még a valóban eléggé nehezen élhető világban a mostanitól is nehezebben lenne elviselhető. Csupán csak ennyit jelentenek. Lehet, hogy vége lesz a világnak, ennek sajnos vannak tagadhatatlan jelei, de előre temetni valamit, azért nem feltétlenül vall előremutató gondolkodásra. Ha beleolvasol a blogomba, láthatod, nagyon is a szívemen viselem a világ sorsát. De félni az elkerülhetetlentől nem tartom bölcs dolognak, sőt gyáva dolognak tartom. A gyáva pedig kétszer hal meg. Mivel pedig szinte biztos, hogy senki sem fogja venni a fáradtságot, hogy e helyett az érdekfeszítő téma mellett benézzen a blogomba, ide idézem:

f-040611.jpg

Egy barátom küldte ezt a képet nekem, hogy írjak neki véleményt róla. A kép nézegetése kapcsán felmerült gondolataimat ide is leírom, mert úgy gondolom, több emberhez is szólnak.

Ha ezt a képet nézem, olyan érzés támad bennem, mintha a nagyon fiatal Földet látnám, még az Ember megjelenése előtt. Amikor ez a világ még romlatlan volt, és nem szaggatták az Ember okozta sebek a testét. Egy mit sem sejtő világ, aki gyanútlanul hagyta élni, és fejlődni az Embert, és aki rútul visszaélt a Föld jóságával. A Föld, mint a jó Asszony, szinte mindent kibír, és eltűr annak, akibe egykor a bizalmát helyezte, és akit szeret, de ha egyszer majd azt mondja ELÉG! akkor az ember eltűnik minden technikájával, kultúrájával, és a Föld ki fogja heverni, mert elég erős hozzá, hogy kiheverje az Embert, mint ahogy a Nő kiheveri a rossz társat, és van ereje olyan mosolygósan fogadni az újat, és olyan bizalommal, ami csak a nagyon erősek, és nagyon igazak sajátja. Én hiszek a Föld túlélésében, de nem hiszek a jelenlegi Emberében a Földön. Oly sokszor visszaélt már a Föld jóságával, és oly régen teszi ezt, és annyira nem tanul a Föld intő jeleiből, hogy mérhetetlen ostobasága, és gőgje előbb-utóbb a vesztét fogja okozni. Hiszem, hogy egy idő után még eszmélni fog egy új Ember a Földön, aki talán jobban megbecsüli ezt a csodát, aminek párját a csillagászok még a legnagyobb távcsövekkel sem fedezték fel eddig az Univerzumban, a csodát, aminek a neve a Kék Bolygó, a Föld.

Hát ennyi jutott eszembe kedves Barátom, miközben ezt a gyönyörűséget nézegettem, amit küldtél nekem.

Mindenkitől bocsánatot kérek a trollkodásért.
Ámen
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Félretéve, hogy egyetértek azzal amit írtál és magam is hibásnak találom, hogy a régmúltban kutakodva a végzetre hivatkozva keresgélünk felmentést az állítólagos tehetetlenségünkre, ahelyett, hogy a jelenben cselekednénk; az elefes nem neki jár.

Tőled ezen a bejegyzésen és egy későbbi becsmérlő hangvételű kívül nem találtam mást.
Szerinted mi lenne a helyes reakció erre a témára?

Köszönöm, Levitian.
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Most őszintén!
Az eredeti témához egy-két összeollózott kiegészítő információn kívül mit lehet még hozzá tenni. Egy hatékony ellenállási mozgalmat nem lehet ezen a nyilvános fórumon megszervezni....
Had csapongjanak a gondolatok!

Nem is tudunk ellenállni, de azzal, ha egyre többen tudjuk, hogy volna még mindig megoldás az apokalipszis elkerülésére, mi már megtettük, amit tehetünk. Gazdaságilag nagyon erős, de erkölcseiben nagyon gyenge néhány ezer emberből álló kisebbség használja fel az ősi írásokat forgatókönyvként ellenünk. Ellenük nem tehetünk semmit fizikailag. Alkalmazkodnunk kell, megpróbálni átbújni a réseken, amelyek egyre keskenyebbek.:( (Most ők az istenek, a mai anunnakik :D)
 
B

baggins

Vendég
Kedves Ratalics!

Nem akarlak megsérteni, csak azért írok neked választ most az egyszer, mert a lelkiismeretemet nem akarom azzal terhelni, hogy téged felesleges munkára ösztönözzelek. Van néhány hozzászóló, akinek nem szoktam elolvasni az írásait, mert tudom, hogy mit írnak, ehhez elég az elején megismerni az első 1-2 hsz.-t tőlük.

Most kivételesen elolvastam az első mondataidat és örömmel nyugtáztam, hogy ismereteid egészen addig kiterjednek, amíg egy fotó után képes vagy rákeresni a Google-ban a témára. Szívből gratulálok! :cool:

Most már csak olvasni kell megtanulnod. Hol írtam azt, hogy ez az agyagtábla nem Gilgames (Nimród) történetéről szól? Tudod abban azt is leírták, hogy az istenek miért döntötték el, hogy elpusztítják a világot vízözönnel...:) Aztán jött Utnapistim/Noé... Na de nem mesélek, mert te biztos el tudod olvasni az ékírást a táblán! Azért adok egy linket, hogy ne kelljen miattam annyit keresgélned, meg egy másikat is, amelynek alapján azt merészeltem írni, hogy az az agyagtábla ott fönn a British Múzeumban van és a szövege az első apokalipszist tartalmazza.

http://www.aina.org/books/eliba/eliba.htm

http://www.ancient-origins.net/hist...msday-prophecies-and-end-world-beliefs-002571

Four-Horsemen-of-Apocalypse.jpg

Az Apokalipszis négy lovasa, 1887-ben Viktor Vasnetsov festette. Érdekes kép, nem? Az első lovas milyen ismerős... ;)

(Ez a kérdés nem neked szól, kedves Ratalics, nem kell magadat fárasztani a válasszal...:))
sagittis hungarorum libera nos domine - A magyarok nyilaitól ments meg uram. Nem ok nélkül való az allegória.
 
Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
és milyen következtetést vontak le az esetleges későbbi védekezésre vonatkozólag (magas falú templomok motívum).

Jé, ezt még sosem hallottam! Hogy azért magas falúak (tornyúak) a templomok, hogy védelmet nyújtsanak egy újabb özönvízzel szemben. Ezen elgondolkoztam.

Bár logikusan hangzik, mégis felmerültek bennem kételyek. Eddigi ismereteim szerint a tornyos templomot a buddhizmusból vette át a katolicizmus, csakúgy, mint a harangot, a rózsafüzért, a füstölőt és egyebeket. Azt nem tudom, hogy a buddhisták miért kezdtek ilyeneket építeni, lehet, hogy az özönvíz miatt. Bár a buddhizmus fellegvára hegyes vidék, lásd Tibet.
Később ezek a magas katolikus templomok valóban szolgáltak védelmi célokat, de nem tudok róla, hogy árvíz elöl oda menekültek volna be, inkább az ellenség támadása elől zárkóztak be az emberek a templom kőfalai közé. Aztán többnyire rájuk gyújtották az épületet.

Kezdetben ilyen templomokat egyáltalán nem építettek a keresztények, a magas épületek később a pápaság hatalmát voltak hivatottak hirdetni. A pápa a Pontifex Maximus címmel a római császár tekintélyét vitte tovább, és mint minden despota, ő is óriási épületekkel fejezte ki a hatalmát.

Az özönvíz ellen nem hiszem, hogy bármelyik keresztény felekezet bármilyen épületet emelt volna, mondjuk egy magas gát, (vagy hegyre költözés) célszerűbb lett volna, de azt se építettek, mivel a bibliai leírás szerint Isten megígérte Nóénak, hogy nem lesz többet globális özönvíz.
Szóval a templomnak, legalábbis a kereszténységben, nem hiszem, hogy köze van az özönvíz elleni védekezéshez. Olyan özönvízhez, amilyenről a Bibliában olvasunk, nem is nyújtott volna semmiféle védelmet. Hát a föld legmagasabb pontját is ellepte a víz. Aligha álltak volna ki a templomtornyok belőle. És hány ember fért volna el benne?

A templomokat, ha tehették, valóban magaslatra építették, de sztem csak azért, hogy messziről látszódjon (tájékozódás miatt), messzire hallatsszon a harangszó, és mivel a toronyőr onnan figyelte, jön-e ellenség, vagy ütött-e ki tűz a faluban, stb., nyilván ő is messzebbre ellátott így. De sose hallottam, hogy ennek az építkezési módnak az özönvízhez köze lenne.

Különben mindegy, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ez azért nem annyira off, végül is a világvégével kapcsolatos. Özönvíz legalábbis sztem nem lesz. Újabb globális méretű biztosan nem.
 
Itt van a dolog valóságalapja.
 
ratalics

Ezt túlgondoltad. Nem volt arról szó, hogy a valóságban épült templomok miért magasak (vagy sem). Arról volt szó, hogy az adott táblán leírt epikus mítoszban milyen motívumok, toposzok vannak. Mondom, mítoszban. Réges régi mítoszban.
A Gilgames-eposz (is) sokkal áttételesebben tud csak történeti forrás lenni. Hajókat sem azért építünk, hogy... A templomok alakjának is nagyon sokféle oka van, ezek zömében távol állnak az ilyen ősi mítoszok tartalmaitól. Az ilyen mítoszok is persze egy adott történeti valóságban szoktak gyökerezni, de ez bonyolult és áttételes kölcsönhatás, sőt sokszor éppen ellenhatás, vagy éppen nincs is kapcsolat.
A Gilgames-eposz egy mítosz, nem napló, évkönyv, kalendárium, hehe.
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A templomokat, ha tehették, valóban magaslatra építették, de sztem csak azért, hogy messziről látszódjon (tájékozódás miatt), messzire hallatsszon a harangszó, és mivel a toronyőr onnan figyelte, jön-e ellenség, vagy ütött-e ki tűz a faluban, stb., nyilván ő is messzebbre ellátott így. De sose hallottam, hogy ennek az építkezési módnak az özönvízhez köze lenne.

Különben mindegy, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ez azért nem annyira off, végül is a világvégével kapcsolatos. Özönvíz legalábbis sztem nem lesz. Újabb globális méretű biztosan nem.
Azért van némi kiegészíteni valóm: vannak bizonyos területek, ahol a magaslatra emelt épületek, templomok, áldozati helyek nagyon is jelentőséggel bírnak, ezek a Föld megszentelt helyei egyrészt, másrészt tökéletes geometriát mutat elhelyezésük a Földön!
Szerepük lényeges: kommunikálnak egymással a magaslati pontok, amikor a Föld feltöltésére illetve emelkedéséhez energia sugár érkezik, szétosztása/megosztása ezeknek a "gócoknak", átviteli pontoknak köszönhető!
A Föld körüli kristályrácshoz hasonló alakzatuk van összekötve egymással!
 
ratalics

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ratalics!

Nem akarlak megsérteni, csak azért írok neked választ most az egyszer, mert a lelkiismeretemet nem akarom azzal terhelni, hogy téged felesleges munkára ösztönözzelek. Van néhány hozzászóló, akinek nem szoktam elolvasni az írásait, mert tudom, hogy mit írnak, ehhez elég az elején megismerni az első 1-2 hsz.-t tőlük.

Most kivételesen elolvastam az első mondataidat és örömmel nyugtáztam, hogy ismereteid egészen addig kiterjednek, amíg egy fotó után képes vagy rákeresni a Google-ban a témára. Szívből gratulálok! :cool:

Most már csak olvasni kell megtanulnod. Hol írtam azt, hogy ez az agyagtábla nem Gilgames (Nimród) történetéről szól? Tudod abban azt is leírták, hogy az istenek miért döntötték el, hogy elpusztítják a világot vízözönnel...:) Aztán jött Utnapistim/Noé... Na de nem mesélek, mert te biztos el tudod olvasni az ékírást a táblán! Azért adok egy linket, hogy ne kelljen miattam annyit keresgélned, meg egy másikat is, amelynek alapján azt merészeltem írni, hogy az az agyagtábla ott fönn a British Múzeumban van és a szövege az első apokalipszist tartalmazza.

http://www.aina.org/books/eliba/eliba.htm

http://www.ancient-origins.net/hist...msday-prophecies-and-end-world-beliefs-002571

Four-Horsemen-of-Apocalypse.jpg

Az Apokalipszis négy lovasa, 1887-ben Viktor Vasnetsov festette. Érdekes kép, nem? Az első lovas milyen ismerős... ;)

(Ez a kérdés nem neked szól, kedves Ratalics, nem kell magadat fárasztani a válasszal...:))
Nekem hiába jópofizol Google-keresésről meg linkekről, meg munkamegtakarításról. Nekem nem kell Google-lal rákeresnem a Gilgames-táblákra, amelyeknek holmi általad (általatok) odaképzelt Nimródhoz persze semmi közük. Ismerem fejből az egész eposzt, a forrásait, a továbbélését és kapcsolódásait más kultúreseményekhez. Olvasni se te fogsz megtanítani, négyéves korom végére megtanultam. Egyebek mellett van kétféle felsőfokú történészi végzettségem, munkagyakorlatom. Jól ismerem azokat a rémhírterjesztő hálózatokat is, amelyekből és amelyekkel dolgozol.
Persze jól tudom (és nem azért, mert szociológusi-szociálpszichológiai végzettségem is van), hogy a nekem címzett „válaszod” valójában nem nekem szól, hiszen azt már korábban észbe vetted, hogy rólam leperegnek a hazugságaid, hanem a téged követő hallgatóság előtt próbálod kimagyarázni a kellemetlenséget, hogy a számos megalapozatlan ferdítésed közül rámutattam egyre. Azért éppen erre, mert a legpimaszabbak közül való volt éppen az egyik legklasszikusabb történelmi emlék tartalmáról az elméleteidbe illő kitalációkat állítanod. Ugyebár „válaszodban” arra az egyre nem tudtál semmit reagálni, ami az én üzenetem tartalma volt, miszerint az általad felhasznált forrásmű nem azt tartalmazza, amit te ideírtál róla. Ezért beszélsz tovább mindenféle ide nem illő zavaros hablatyot, hogy „beavatott” híveid figyelme elterelődjék a módszereidről.
Továbbra is megjegyzem, hátha valaki érintett figyelembeveszi: megint, sokadszor, ezredszer, milliomodszor egy teljesen más, valós témájú topikot használtok ki a szokásos néphülyítő módszerekkel történő rosszindulatú rémhírterjesztésre, az összesküvéselmélet vallás erőszakos terjesztésére, térítésre.
Szomorú.
 
Utoljára módosítva:

ratalics

Állandó Tag
Állandó Tag
Félretéve, hogy egyetértek azzal amit írtál és magam is hibásnak találom, hogy a régmúltban kutakodva a végzetre hivatkozva keresgélünk felmentést az állítólagos tehetetlenségünkre, ahelyett, hogy a jelenben cselekednénk; az elefes nem neki jár.

Tőled ezen a bejegyzésen és egy későbbi becsmérlő hangvételű kívül nem találtam mást.
Szerinted mi lenne a helyes reakció erre a témára?
Csakhogy én nem arról beszéltem, amivel itt egyetérteni kívánsz velem. Én arról beszéltem, hogy hívatlanul, kéretlenül, mindenféle témákra illetéktelenül rátelepedve folyton megjelennek az összeesküvés vallás térítő prédikátorai, inkvizítorai. Most is, itt is. És hogy ebbéli tevékenységében az adott helyen Kyra miben nem mondott igazat (szokásához híven). Hogy jön ehhez az, hogy én tettem-e hozzá valami pluszt a topik tartalmához? De ha már ezt akarnád számonkérni rajtam (ami elég furcsa olyannak a szájából, aki éppen az aktívan a topik szétbarmolásában részt vevőket védi, és valamelyest maga is a szétbarmolásban vesz részt), akkor igen, az egy pozitív hozzájárulás, hogy rávilágítok, a notórius összeesküvéselméletes topikszétbarmolók éppen ezt a topikot is szétbarmolják.

Nem tudom, mi volt a második hozzászólásomban becsmérlő, de te se. Aki az iróniát becsmérlőnek érzi, az nyilván magára veendőnek érzi az inget, tehát zavart érez a viselkedésében. Adott esetben összefüggést érez a saját hirdetményei és a South Park-os "rákfajzatelmélet" között. Nem véletlen, hiszen a South Park éppen azt figurázza ki az adott részben, amiről itt a topik témája helyett szó van, élen a világot uralmuk alatt tartó hüllőemberekkel. Erről szól a topik fele, hogy a rákfajzatok a hibásak. Meg a Szivola.

A Szivola egyébként szintén a South Park egyik részében van. Rá akar akaszkodni Séf bácsira, álcázva magát.
 
Utoljára módosítva:

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Jé, ezt még sosem hallottam! Hogy azért magas falúak (tornyúak) a templomok, hogy védelmet nyújtsanak egy újabb özönvízzel szemben. Ezen elgondolkoztam.

Bár logikusan hangzik, mégis felmerültek bennem kételyek. Eddigi ismereteim szerint a tornyos templomot a buddhizmusból vette át a katolicizmus, csakúgy, mint a harangot, a rózsafüzért, a füstölőt és egyebeket. Azt nem tudom, hogy a buddhisták miért kezdtek ilyeneket építeni, lehet, hogy az özönvíz miatt. Bár a buddhizmus fellegvára hegyes vidék, lásd Tibet.
Később ezek a magas katolikus templomok valóban szolgáltak védelmi célokat, de nem tudok róla, hogy árvíz elöl oda menekültek volna be, inkább az ellenség támadása elől zárkóztak be az emberek a templom kőfalai közé. Aztán többnyire rájuk gyújtották az épületet.

Kezdetben ilyen templomokat egyáltalán nem építettek a keresztények, a magas épületek később a pápaság hatalmát voltak hivatottak hirdetni. A pápa a Pontifex Maximus címmel a római császár tekintélyét vitte tovább, és mint minden despota, ő is óriási épületekkel fejezte ki a hatalmát.

Az özönvíz ellen nem hiszem, hogy bármelyik keresztény felekezet bármilyen épületet emelt volna, mondjuk egy magas gát, (vagy hegyre költözés) célszerűbb lett volna, de azt se építettek, mivel a bibliai leírás szerint Isten megígérte Nóénak, hogy nem lesz többet globális özönvíz.
Szóval a templomnak, legalábbis a kereszténységben, nem hiszem, hogy köze van az özönvíz elleni védekezéshez. Olyan özönvízhez, amilyenről a Bibliában olvasunk, nem is nyújtott volna semmiféle védelmet. Hát a föld legmagasabb pontját is ellepte a víz. Aligha álltak volna ki a templomtornyok belőle. És hány ember fért volna el benne?

A templomokat, ha tehették, valóban magaslatra építették, de sztem csak azért, hogy messziről látszódjon (tájékozódás miatt), messzire hallatsszon a harangszó, és mivel a toronyőr onnan figyelte, jön-e ellenség, vagy ütött-e ki tűz a faluban, stb., nyilván ő is messzebbre ellátott így. De sose hallottam, hogy ennek az építkezési módnak az özönvízhez köze lenne.

Különben mindegy, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ez azért nem annyira off, végül is a világvégével kapcsolatos. Özönvíz legalábbis sztem nem lesz. Újabb globális méretű biztosan nem.

"templomokat, ha tehették, valóban magaslatra építették, de sztem csak azért, hogy messziről látszódjon (tájékozódás miatt), messzire hallatsszon a harangszó, és mivel a toronyőr onnan figyelte, jön-e ellenség, vagy ütött-e ki tűz a faluban, stb., nyilván ő is messzebbre ellátott így. De sose hallottam, hogy ennek az építkezési módnak az özönvízhez köze lenne." Nem akarok ellent mondani csak nekem inkább az az érzésem, hogy a templomok azért olyanok amilyenek mert Isten nagyságát, mindennek fölöttiségét hirdetik.
 
Levitian

Állandó Tag
Állandó Tag
Csakhogy én nem arról beszéltem, amivel itt egyetérteni kívánsz velem. Én arról beszéltem, hogy hívatlanul, kéretlenül, mindenféle témákra illetéktelenül rátelepedve folyton megjelennek az összeesküvés vallás térítő prédikátorai, inkvizítorai. Most is, itt is. És hogy ebbéli tevékenységében az adott helyen Kyra miben nem mondott igazat (szokásához híven). Hogy jön ehhez az, hogy én tettem-e hozzá valami pluszt a topik tartalmához? De ha már ezt akarnád számonkérni rajtam (ami elég furcsa olyannak a szájából, aki éppen az aktívan a topik szétbarmolásában részt vevőket védi, és valamelyest maga is a szétbarmolásban vesz részt), akkor igen, az egy pozitív hozzájárulás, hogy rávilágítok, a notórius összeesküvéselméletes topikszétbarmolók éppen ezt a topikot is szétbarmolják.

Nem tudom, mi volt a második hozzászólásomban becsmérlő, de te se. Aki az iróniát becsmérlőnek érzi, az nyilván magára veendőnek érzi az inget, tehát zavart érez a viselkedésében. Adott esetben összefüggést érez a saját hirdetményei és a south parkos "rákfajzatelmélet" között. Nem véletlen, hiszen a South Park éppen azt figurázza ki, amiről itt a topik témája helyett szó van, élen a világot uralmuk alatt tartó hüllőemberekkel. Erről szól a topik fele, hogy a rákfajzatok a hibásak. Meg a Szivola.

A Szivola egyébként szintén a South Park egyik részében van. Rá akar akaszkodni Séf bácsira, álcázva magát.
Pff… Pedig azt hittem sikerült megfognom a lényeget… naivan azt hittem, azt nehezményezed, hogy eltértünk a témától.

Valóban kíváncsi voltam/vagyok arra, hogy szerinted mi az a megnyilvánulás ami nem barmolja szét a topikot!

Pláne most, hogy fentebb olvashattam milyen olvasott és képzett vagy! Mindezt nagyra becsülöm és azt is, hogy ekkora tudással, megpróbálsz kevésbé tanult emberekkel szót érteni…

A lányomon keresztül, közvetve magam is megtapasztaltam ezt a nehézséget. Hál’ Istennek (vagy bármiben is maradtunk a magasabb intelligenciát illetően) úgy tűnik sikerült vele megértetni, hogy mind mások vagyunk. Más-más gondolatokkal, tapasztalatokkal ebből fakadóan pedig más-más következtetésekkel, és ha az nem egyezik az Övével, attól még a másik nem kevesebb, sőt ha nyitott, abból is tanulhat. Szeretném azt hinni, hogy az én érdemem, de háttérbe szorítva az egómat beismerem, hogy a saját intelligenciája az, ami képessé teszi a szocializálódásra. Bocsánat! Egy kicsit elkalandoztam…

Egyébként Te is észre vetted, hogy eddig csapongtak a gondolatok, és ki-ki a maga habitusának megfelelően színesítette a témát, most meg mintha csak egy szálon futna…?
 
Én nem kívántam volna hozzászólni ebben a topikban, se pro se kontra, csak kicsit beleolvasni szándékoztam. Hogy miért szóltam hozzá mégis, szándékom ellenére, kivételként, azt jeleztem a hozzászólásomban.
Már érted, de megerősítem, hogy nem azért szóltam közbe, mert csapongtak volna a gondolatok, nem azért mert eltértek volna a hozzászólók a topik szorosan vett tárgyától - eszembe se jutott volna önmagában ilyesmi miatt nekiállni okoskodni, ügybuzgóskodni. Hanem azért szóltam közbe mégis, mert egyebek mellett történész lévén, történészként szóltam hozzá, az emberiség egyik legklasszikusabb-csodálatosabb történelmi forrásemléke iránti tiszteletből, hogy legalább ez a tárgy és tartalma és története ne váljék teljesen akadálytalanul az ebben a topikban is illetéktelenül megjelent notórius összeesküvéselmélet-terjesztés eszközévé. Elhelyeztem egy akadályt. Szándékom ennyi volt, második hozzászólásommal még elejtettem egy szarkasztikus megjegyzést erről a notórius összeesküvéselmélet-gyártási/terjesztési magatartásról, amely nekiállt ezt a topikot is szétbarmolni, mint oly sok más fórumot a Canadahunon is, az interneten általában is, a magyar közéletben általában is. Ez a - természetesen minden földrajzi helyen jelenlévő, de a magyarság közéleti fórumain mára szinte kizárólagossá vált - magatartás teszi lehetetlenné, hogy a magyar közéletben nyilvános körülmények között bármi közéleti témáról értelmes szó eshessék. Mert mindenben a hüllőemberek a hibásak, - persze ha kifejezetten (párt)politikai a téma, akkor persze a hüllőemberek szerepét betöltik a politikai ellenfél politikusai és szimpatizánsai, az ellenérdekelt társadalmi csoportok képviselői, no és persze a New York-Budapest-Tel Aviv tengely - amely mögött persze szintén ott állnak a hüllőemberek... Ehhh...
Elhelyeztem egy kis akadályt a hüllőemberezés előtt. Eredetileg nem akartam ebben a topikban hozzászólással tölteni az időmet se pro se kontra.
 
Utoljára módosítva:

trefa

Állandó Tag
Állandó Tag
Őszintén sajnálom, hogy sikerült így hazavágni ezt a topikot. :(
Sajnálatos módon a cikk címét sokan sajátos módon értelmezték, és ehhez mérten válaszoltak is rá. Mindjárt a "világvége" szón fennakadtak. Volt aki jóslatként értelmezte, Volt aki üzletágnak.
Köze nincs egyikhez sem. A címben szereplő "világvége" nem a világegyetemünk pusztulására utal, még csak nem is a bolygónk végítéletére. A mi "megszokot" életmódunkra kiterjedő visszafordíthatatlan klímaváltozásra hívják fel a nagyérdemű figyelmét. Az hogy nem figyelünk oda még erre sem, kíválóan lemérhető a hozzászólások zöméből. Nem kell semmilyen ellenállási mozgalmat létrehoznunk, pusztán csak a saját gondolatainkat kellett volna szavakba önteni, és véleményt alkotni a cikkről. Ha már csaponganak azok a gondolatok, csapongjanak arról, hogy mi hogyan is látjuk a saját környezetünket, hogyan szennyezzük, vagy éppen mit teszünk ellene, hogy ha nem is globális szinten, de egyénként hogyan tudnánk, ha egy kicsivel is de visszább venni a környezetünkre káros életmódunkból. A cikk felhívás, de nem egy keringőre, és nem is egy mozgalom megszervezésre. A felhívás tájékoztató jelleggel szeretett volna figyelmeztetni, hogy milyen változások fognak bekövetkezni ha folytatjuk kisded, önző életmódunkat. Nyugodt szívvel lehet élcelődni a cikkről, beleszőni agyatlan elméleteket, attól még a tény az tény marad. Saját magukat csapják be, és nem másokat, ha marhaságokkal teleszórják a topikot A jövendöléseket, és egyébb agyament öncélú elméleteket, hagyjuk meg a tudatlanoknak. Akik valóban úgy gondolják, hogy bolygónk atmoszférájában az egyre növekvő széndioxid mennyisége, vicces, vagy valamiféle tudományos csalás lenne, akkor náluk komoly gondok lehetnek. A saját közönyünk az, ami végül rosszabbá, vagy hova tovább lehetetlenné fogja tenni utódaink életét a bolygónkon.....
 
Anyám panellakásában, ahol most én is lakom, télen is, nyitott ablakok mellett is 27-28 fok van folyamatosan (Celsius!). Távfűtés, a ház méri, az 200 lakás. Hiába mondom, vegyük lejjebb a fűtést, ő nem képes a közösért, az 1/200 részért takarékoskodni. A standby állapotban levő elektronikus berendezéseink biztosan esznek összességében 10-15 Wattot, csak a standby révén. Öcsém bekapcsolt TV mellett alszik mindennap... Anyám folyamatosan csorgó melegvízben mosogat, nem zárogatja el edényenként...
 
Oldal tetejére