Úgy látom, hogy most a fő téma az életút.
Az, hogy az életútban a kompetenciákra kell fókuszálni, az nem azt jelenti, hogy 8 pontba kell szedni azt, hogy mit tudsz.
Azért életút a neve, hogy az domborodjon ki, hogy te az eltelt évek alatt hogyan fejlődtél, szakmailag hová jutottál.
Én magam is úgy csináltam, hogy végigvettem a szakmai életutamat. Kezdetek, munka, bekapcsolódás az iskolai középvezetésbe, stb.... Mindegyiknél leírtam, hogy abban a szakaszban mit csináltam, tanultam (formatív és informatív módon), miben lettem több. Természetesen előttem voltak az indikátorok, próbáltam rájuk figyelni, de inkább egy régi, annos szakmai önéletrajznak tűnhet. Ennek az a célja, hogy kicsit megismerjék az életedet. Én inkább olvasmányosra gondolnék, mintsem felsorolásosra. A kompetenciákat majd a szakértők kiszedik a portfóliódból. Ahol, egyébként az a szabály, hogy ha a pedagógus nem klikkelte be az adott komp.területet, de a dokumentumból kiolvasható, akkor azt bele kell "számolni" oda is.
A portfólió védésen már jobban lehet fókuszálni a komp. területekre, akár lehet az is a felépítésének tematikája, de semmiképpen nem úgy, hogy mind a 77 (vagy mennyi?) indikátort felsorolod.