A rajtkövön ébredt, olimpiai rekorddal nyert
Gyenge Valéria olimpiai bajnok, kétkötetes író, művészi képei Illyés Gyula verseivel jelentek meg. Az 1952-es helsinki olimpián tőle várták legkevésbé a sikert. "Csillagom, kicsi mókusom, a legboldogabb anya én vagyok az egész világon" - kapta a táviratot itthonról, és akkor hitte el, hogy ő a legjobb gyorsúszó. Esküvői fotóit az egyik torontói lap a címlapján hozta 1956-ban. A kanadai városból évente hazalátogat.
<!-- eTarget ContextAd Start -->Az 1952-es helsinki olimpián öné volt a meglepetésarany. Önt is meglepte?
El sem tudja képzelni, mennyire. Tizenkilenc éves voltam, tőlem senki sem várt semmit, csak Székely Évától vagy Novák Évától. A négyszáz méteres gyorsúszás döntője előtt megkérdezték az edzőmet, Sárosi Imrét, ki fogja nyerni az aranyat, az amerikai vagy a japán, mire ő rám mutatott. Meghökkenten visszakérdeztek, mintha nem értették volna jól. Csak mosolyogtak rajta, milyen jó a humora.
Gyenge Valéria (fotók: Gerényi Gábor)
Nem hitt önmagában?
Nem ez a helyes szó. Azt tudtam, hogy az utolsó száz méteren én vagyok a legerősebb, ha arra marad a döntés, akkor nem veszíthetek. Viszont a megérkezés után nem ment jól az úszás, nehézkesnek éreztem magam, nem voltam jó formában. Még Mesti is tanácstanul állt, kereste az okokat, mi lehet a baj. Én azóta is keresem. Tömött volt az uszoda, nem olyan légkörben készültem, mint addig, ez biztosan közrejátszott. De ki tudja, lehet, hogy az edzőm úgy időzítette a formámat, hogy a döntő napján legyek a legjobb.
- Ághassi Attila -
Gyenge Valéria olimpiai bajnok, kétkötetes író, művészi képei Illyés Gyula verseivel jelentek meg. Az 1952-es helsinki olimpián tőle várták legkevésbé a sikert. "Csillagom, kicsi mókusom, a legboldogabb anya én vagyok az egész világon" - kapta a táviratot itthonról, és akkor hitte el, hogy ő a legjobb gyorsúszó. Esküvői fotóit az egyik torontói lap a címlapján hozta 1956-ban. A kanadai városból évente hazalátogat.
<!-- eTarget ContextAd Start -->Az 1952-es helsinki olimpián öné volt a meglepetésarany. Önt is meglepte?
El sem tudja képzelni, mennyire. Tizenkilenc éves voltam, tőlem senki sem várt semmit, csak Székely Évától vagy Novák Évától. A négyszáz méteres gyorsúszás döntője előtt megkérdezték az edzőmet, Sárosi Imrét, ki fogja nyerni az aranyat, az amerikai vagy a japán, mire ő rám mutatott. Meghökkenten visszakérdeztek, mintha nem értették volna jól. Csak mosolyogtak rajta, milyen jó a humora.
Nem hitt önmagában?
Nem ez a helyes szó. Azt tudtam, hogy az utolsó száz méteren én vagyok a legerősebb, ha arra marad a döntés, akkor nem veszíthetek. Viszont a megérkezés után nem ment jól az úszás, nehézkesnek éreztem magam, nem voltam jó formában. Még Mesti is tanácstanul állt, kereste az okokat, mi lehet a baj. Én azóta is keresem. Tömött volt az uszoda, nem olyan légkörben készültem, mint addig, ez biztosan közrejátszott. De ki tudja, lehet, hogy az edzőm úgy időzítette a formámat, hogy a döntő napján legyek a legjobb.