Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Az a probléma, hogy az "azt mondták" verzió erősebb, mint értelmezve elolvasni egy dokumentumot.
Nem szeretnék megsérteni senkit, de az a benyomásom, hogy többen csak kérdeznek, és nem olvassák a hozzászólásokat, mert ugyanazok a kérdések ismétlődnek egy oldallal később.
Valaki (most nincs kedvem visszakeresni) feltette az aktuális szakmai műhely teljes anyagát. Úgy tűnik, majdnem feleslegesen, mert a benne levő szöveg a kérdés.
Pár oldallal hátrébb @kros hivatkozva erre az anyagra még kiegészítette az ott elhangzottakkal.
Aki Mester kategóriát szeretne célozni legalább olvasson el valamit.
Az OH oldaláról letölthető a jelentkezési lap. Ha figyelmesen megnézi valaki, csak 3 kategória jelölhető, mindegyikhez 32 év szakmai gyakorlat szükséges. Nincs feltüntetve a Szakértői kategória (14 év szakmai gyakorlat + szakvizsga), ebből is következik, hogy erre nem lehet most jelentkezni.
A jelentkezési lap "hátoldalán" (7. oldaltól) olvasható a Kitöltési útmutató, a Mester jelentkezés rész következő oldal tetején egyértelműen olvasható:
"A b) pontban részletezett aleljárásra jelenleg még nem lehetséges a jelentkezés. Az OH által meghatározott további feltételek kihirdetésekor lesz lehetőség a jelentkezésre."
Mellékelem a jelentkezési lapot, illetve a dia szövegét:
Csatolás megtekintése 1538887

Kedves gtszg!
Elolvastuk, értelmezve. Aztán olyan információt kaptunk, hogy most is jelentkezni kell, meg akkor is, amikor az OH kihirdeti a hiányterületeket. Ezért kérdeztünk. És elolvastuk/olvassuk a válaszokat , meg más hozzászólásokat szintén, amennyire időnkből futja. Köszönjük a segítséget!
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, én is erre gondoltam, amikor az elnök felelősségét feszegettem - ha elfogadja a gyakornok kolléga bizonyítékát a nyelvvizsgáról (mert hivatalos papír nagy valószínűséggel nem lesz addigra, bár nem biztos, de mindenképpen bizonytalan) "képként", mehet a minősítés, nem kell ehhez az OH, csak bele kell állni, adott pillanatban, ha valaki mégis kötözködik, hogy nekünk volt igazunk, mert a jogszabály ennyit ír, azt teljesítette.

Nem mindenki vállalja ezt föl. Én megtenném, nem csak kollegalitásból, mert ez itt nem szempont, mert az ő minősítése múlhat rajta, hanem azért, mert valóban az a szó a lényeg "megszerzése", ez van a jogszabályban, és nem a "bemutatása". Ezt pedig lehet védeni egy képernyőképpel, vagy emaillel is.
Ilyesmire utaltam én is, amikor a rugalmasságot emlegettem. Igaz, hogy a diplomája még esetleg nem lesz a kezében, de az nyilvánvaló, hogy nyelvvizsga hiányában nincs diplomája. Ha pedig megvan bizonyíthatóan a nyelvvizsga, akkor rendben van a képesítése is. "Csak" idő kérdése. Ezért kár lenne halasztani egy hónapot a minősítést (vagyis töröltetni, meg persze odaírni, hogy amennyiben nem minősül, akkor el kell küldeni az intézményből - most nem tudom a törvény szövegét hajszálpontosan. Persze annak is igaza van, aki azt mondja, hogy tudják ezeket a feltételeket, miért is nem gondolkodnak előbb. De ezt nem tudhatjuk, ki mi miatt nem szerzi meg időben. Lehet annak természetes emberi oka is (pl. közben szült, valahogy nem a nyelvtanulás volt akkor számára a legfontosabb). Később ez meg fog oldódni, hiszen már a felvételi feltétele lesz a nyelvvizsga a tervek szerint.
 
Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a nyelvvizsga dolog is -ostoba módon - túl van "lihegve" ebben az országban! Rettentően kell a nyelvvizsga a falusi tanítónak, az állatorvosnak (biztos angolul beszél a tehenekkel, birkákkal, disznókkal) stb.
Nyelvvizsga nélkül is remekül boldogul sok-sok ember, főleg azért, mert az esetek döntő többségében csak papírja van, de nyelvtudása nincs.
Akinek kell, szükséges a munkájához, az megtanul, minden kényszerítő előírás nélkül is, bár lehet, hogy nem tesz vizsgát, de alkotómódon használja az idegen nyelvet.
Jobb helyeken nem is kérnek papírt, csak beültetik beszélgetni egy anyanyelvi kollégával a munkára jelentkezőt. Nos ennek van értelme, de egy darab papírnak???!!!
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Valahol írtatok a pedagógiai napokról. Ez mifelénk másfél nap szokott lenni, a teljes nap tanítás nélküli mn, és kötelező a részvétel. A mi iskolánkban is szokott lenni egy-egy előadás, eddig mindig érdekes témákban. Régebben gazdagabb volt a pogácsa-üdítő-kávé választék, bár ezekről szívesen lemond az ember, ha cserébe garantált az előadás színvonala.
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Rendkívüli esemény bármikor közbejöhet. Nem rabszolgák vagyunk!
Nekem csak a múlt évről van tapasztalatom, akkor, mint elnökhöz fordult az intézményvezető, mit csináljon. Én azt javasoltam, hogy mondja vissza az eljárást, meglátjuk. Akkor törölték - azóta viszont szorítottak a szabályokon.

Ennek ellenére azt mondom, bárkinek, bármi közbejöhet. Írd le, hogy "rendkívüli esemény" miatt kéred az eljárás időpontmódosítását. Ennél többhöz nincs közük. Lehet, hogy pár héttel későbbre kiírják, mint Csipikééknél, végül is még értékelés nem történt.
Egyébként, nincs vesztenivalód, hiszen ha nem járulnak hozzá, akkor ugyanott tartasz, mint így.
Kedves Krémusz ,
Minden nézőpont kérdése. Gyógypedagógiai intézmény vagyunk, amikor a gyp . pótlék adásáról van szó, sima általános iskola vagyunk, amikor a tanító néni osztályfőnök akar lenni és tantárgyi órákat akar tartani. Egyébként alapjában véve ép intellektusú gyengénlátó vagy tanulók nevelés-oktatása az alapfeladat, de integráltan vannak már tanulásban , értelmileg akadályozott gyengénlátó, vak tanulónk is, sőt megjelentek a Down -gyerekek is /mert van egy kis rövidlátás/ és a fejlesztő iskolába való gyengénlátó , vak. Képzelj el, egy ilyen mix tanulócsoportot a tanító nénivel, akinek "segít" a tiflopedagógus.
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

ladysla

Kormányos
Fórumvezető

Egy ilyen speciális intézménybe egy tanító egyáltalán hogyan kerül be, mire, milyen feladatra vették fel? Hogyan minősül? Én még ott tartok, hogy a hasonló, gyűjtő-intézményeknél megkövetelik a pedagógustól a 2 diplomát (szak+sérülésspecifikus gyp. tanár).
 
Utoljára módosítva:

Krémusz

Érthetetlen, hogy így működtök. Egyetértek ladyslaval, nem csupán a minősülésnél, de egy törvényességi ellenőrzésnél is probléma lehet ebből. Nem értem a fenntartót (Klik? Alapítvány?), de a szakértői biztottságot sem, hogy kijelöli az intézményt. Vagy ez is valahogy máshogy megy az esetetekben.....
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
kedves
Érthetetlen, hogy így működtök. Egyetértek ladyslaval, nem csupán a minősülésnél, de egy törvényességi ellenőrzésnél is probléma lehet ebből. Nem értem a fenntartót (Klik? Alapítvány?), de a szakértői biztottságot sem, hogy kijelöli az intézményt. Vagy ez is valahogy máshogy megy az esetetekben.....
Kedves Ladysla és Krémusz
Hosszú a történet , ami ennek hátterében van. KLIK a fenntartó és teljes egyetértésben történnek ezek a dolgok.
A vezetőm jelszava:"A papír sokféle dolgot elbír, ami nem úgy van a valóságban."
Valójában egy egykor jó hírű gyógypedagógiai intézmény lassú, a külvilág számára nem feltűnő leépítéséről van szó.
Képzeljétek a vezetői tanfelügyelet véletlenül??pont itt maradt el , pedig már tgyártották volna. avaly esedékes lett volna. Bár a szükséges dokumentumokat oda is legyártották volna.
 
ati-pati

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdeklődni szeretnék, hogy volt e valaki a Szolnoki szakértői konferencián? Szabadna kérni egy rövid tájékoztatást, illetve ha volt szakmai anyag feltöltené ide? Köszönet érte.
Érdeklődni szeretnék, hogy volt e valaki a Szolnoki szakértői konferencián? Szabadna kérni egy rövid tájékoztatást, illetve ha volt szakmai anyag feltöltené ide? Köszönet érte.

Ez a Kecskeméti volt :)
 
Csatolások

  • Szakértői_fórum.pdf
    230.3 KB · Olvasás: 78
  • Intézményértékelés.pdf
    1 MB · Olvasás: 107
  • Szakértői_műhely_Waldorf_201704.pdf
    88 KB · Olvasás: 36

t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák, akik már a dokumentum feltöltő felületen jártasak!:) (Mi még nem ..) Tudnátok nekem /nekünk elküldeni olyan Word-ben készült elvárásrendszert ( mind a három szinten), amely az önértékelési felületen megtalálható mint központilag kidolgozott elvárásrendszer? Azt szeretnénk, hogy ezt átolvassuk (mi BECS tagok) , és javaslatokat teszünk - ahol szükségesnek látjuk - a belső elvárásrendszer elemeire. Ezt megcsináljuk gépen, majd megbeszéljük, aztán pedig, ha végre hozzáférünk a felülethez, feltöltjük, ill. módosítjuk. Tehát ezért kellene, hogy lássuk és gondolkodjunk az esetleges változtatásokon. Mi a véleményetek, ez kivitelezhető ilyen formában? Mindenesetre nagyon megköszönném, ha a jelenleg aktuális elvárásrendszereket át tudnátok küldeni akár privát, akár a felületen.
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a nyelvvizsga dolog is -ostoba módon - túl van "lihegve" ebben az országban! Rettentően kell a nyelvvizsga a falusi tanítónak, az állatorvosnak (biztos angolul beszél a tehenekkel, birkákkal, disznókkal) stb.
Nyelvvizsga nélkül is remekül boldogul sok-sok ember, főleg azért, mert az esetek döntő többségében csak papírja van, de nyelvtudása nincs.
Akinek kell, szükséges a munkájához, az megtanul, minden kényszerítő előírás nélkül is, bár lehet, hogy nem tesz vizsgát, de alkotómódon használja az idegen nyelvet.
Jobb helyeken nem is kérnek papírt, csak beültetik beszélgetni egy anyanyelvi kollégával a munkára jelentkezőt. Nos ennek van értelme, de egy darab papírnak???!!!
Persze, hogy igazad van, tudjuk, de jelenleg ez jogszabály szerinti követelmény, ahogy Te is tudod persze, hogy.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák, akik már a dokumentum feltöltő felületen jártasak!:) (Mi még nem ..) Tudnátok nekem /nekünk elküldeni olyan Word-ben készült elvárásrendszert ( mind a három szinten), amely az önértékelési felületen megtalálható mint központilag kidolgozott elvárásrendszer? Azt szeretnénk, hogy ezt átolvassuk (mi BECS tagok) , és javaslatokat teszünk - ahol szükségesnek látjuk - a belső elvárásrendszer elemeire. Ezt megcsináljuk gépen, majd megbeszéljük, aztán pedig, ha végre hozzáférünk a felülethez, feltöltjük, ill. módosítjuk. Tehát ezért kellene, hogy lássuk és gondolkodjunk az esetleges változtatásokon. Mi a véleményetek, ez kivitelezhető ilyen formában? Mindenesetre nagyon megköszönném, ha a jelenleg aktuális elvárásrendszereket át tudnátok küldeni akár privát, akár a felületen.
Az aktuális elvárásrendszer benne van az Önértékelési kézikönyvben. Nem tudod a tiéteket feltölteni. Meg fog jelenni a felület, ahol vagy elfogadod, vagy módosítod, vagy kidobod, vagy kidobod és másikat írsz a helyére. Mindezt külön-külön elvárásonként (vagyis mondatonként).
Az intézményi megvan az általad kért formában, megvolt a többi is, de abba már beleírtunk, átdolgoztuk.
 
Csatolások

  • Új-Int. elvárásrendszer.doc
    167.5 KB · Olvasás: 108

t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Az aktuális elvárásrendszer benne van az Önértékelési kézikönyvben. Nem tudod a tiéteket feltölteni. Meg fog jelenni a felület, ahol vagy elfogadod, vagy módosítod, vagy kidobod, vagy kidobod és másikat írsz a helyére. Mindezt külön-külön elvárásonként (vagyis mondatonként).
Az intézményi megvan az általad kért formában, megvolt a többi is, de abba már beleírtunk, átdolgoztuk.
 
t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen, pontosan így szeretnénk, hogy bele tudjuk írni a saját elvárásainkat. Ha valakinek még van "szűz" pedagógus és intézményvezető elvárásrendszere, tegye már fel legyen szíves. Tudom, hogy egyenként kell módosítani, amin változtatni szeretnénk, de igy könnyebb, főleg mert többen szeretnénk átnézni, de csak az admin tudja feltölteni v. az igazgató. Szóval várom a többit is, ha valakinek le van töltve. Köszönettel.
 
Ha holnap lesz időm "visszacsinálom" a miénket. és utána felrakom neked, ha addig valaki nem tölti fel.
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen, pontosan így szeretnénk, hogy bele tudjuk írni a saját elvárásainkat. Ha valakinek még van "szűz" pedagógus és intézményvezető elvárásrendszere, tegye már fel legyen szíves. Tudom, hogy egyenként kell módosítani, amin változtatni szeretnénk, de igy könnyebb, főleg mert többen szeretnénk átnézni, de csak az admin tudja feltölteni v. az igazgató. Szóval várom a többit is, ha valakinek le van töltve. Köszönettel.
 
Csatolások

  • Pedagógus és vezetői elvárások.doc
    199 KB · Olvasás: 110

a fa

Állandó Tag
Állandó Tag
MIT TEGYÜNK, HA A GYAKORNOKNAK MÉG NINCS NYELVVIZSGÁJA ÉS NYÁRON JÁR LE A GYAKORNOKI IDŐ? POK-ot felhívtam, ez a beszélgetés eredménye (rugalmas a rendszer, cél a minősülés megvalósulása):

1. ESET: folyamatban van a nyelvvizsga, de mindjárt itt a tavaszi minősítés.
Ha a gyakornoki idő nyáron jár le, addig kell a nyelvvizsga bizonyítványt megszerezni. Az intézményvezető mondja le az időpontot (indoklással) és kérjen kijelölést az őszi időszakra. Szeptemberre teszik át, gyakornok nyer elég időt.

2. ESET: sikerült a nyelvvizsga, de bizonyítványt még nem tud bemutatni.
Az Oktatási Hivatal engedélyét kell kérni a minősítés lefolytatásához. Ha engedélyezik, a minősítés napján a gyakornok bemutatja a pecsétes igazolást, miszerint a nyelvvizsga sikeres, a bizonyítvány kiállítása folyamatban van. Minősítéskor jegyzőkönyvezés, scannelt igazolás csatolása.

3. ESET: sikerült a nyelvvizsga, és bizonyítvány is van róla.
A gyakornok bemutatja a nyelvvizsga bizonyítványt, jegyzőkönyvezés + a scannelt bizonyítvány csatolása
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
MIT TEGYÜNK, HA A GYAKORNOKNAK MÉG NINCS NYELVVIZSGÁJA ÉS NYÁRON JÁR LE A GYAKORNOKI IDŐ?
Ez nagyon praktikus, de mi a helyzet azzal, ha a másik POK másképp gondolja?
Jó lenne, ha a POK-ok, vagy vezetőik, ezt írásban, névvel vállalnák, mert addig marad az elnök döntése, mint meghatározó, aki viszont a jogszabályok alapján kell működjön.
Az OH nem vállal névvel semmit, ugyanakkor az ő engedélyük kell a minősítés lefolytatásához a 2. esetben (?), miközben a szerződés szerint az eljárásért az elnök felel. (Újabb kérdés: írásban adnak engedélyt konkrét adatokkal?)
Félre ne érts! Én csak köszönöm, hogy megosztottad az infót, ráadásul így tűnik jónak is, csak jó lenne, ha a nyíregyházi POK mindig ugyanazt csinálná, mint a pesti, és a pesti mindig ugyanúgy döntene, mint a zalaegerszegi (lásd pl. szakmai napok elszámolása).
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére