Üdvözlök mindenkit.Eddig nem igazán foglalkoztatott ez a téma.Vagyis a halálközeli élmény.De a napokban nagyon érdekes dolog történt a családomban.A feleségem az influenza tüneteivel feküdt otthon,pontosan karácsony estéjén.Torokfájás,majdnem 39fokos lázzal.Teáztattam lázcsillapítók szedése mellett.Este fél tíz
körül 38 volt a láza,gondoltam majd az éjszaka kiidzadja magát és reggelre kutya baja sem lesz.Miután a lefekvéshez készülődtünk,az ágyszélén ülve, egyszer csak hányingerre panaszkodott.Felállt és rögtön a mellkasához kapott hogy nem kap levegőt.Megpróbáltam volna friss levegőre kísérni de egyszer csak elfehéredett,a szeme felakadt és összecsuklott az előszobában.Rögtön a legrosszabbra gondoltam.Pofozgattam és beszéltem hozzá,de nem reagált kb 2 percig.Közben gyermekeim is a segítségére siettek.Aztán egy kicsit észhez tért utána megint ugyan ez az állapot.Ez így ment kb 10 percig míg a mentő meg nem érkezett.A lényeg az lenne hogy
miután a feleségem először feleszmélt azt mondta hogy"voltam valahol".Gondoltam hogy félrebeszél.De miután a kórházi megfigyelés után már normál állapotba került,ugyan ezt mondta és hogy nem tudja hogy hol járt de valahol mélyen.Hiába faggatom nem tud konkrétumokat mondani.Ha valakinek volt ugyan ilyen tapasztalata kérem ossza meg velem.
Lehet, hogy most hirtelen nem találsz itt senkit, akinek hasonló tapasztalata volt, de a kérdésnek komoly irodalma van. Interneten is sok mindent találsz. Szerintem elképzelhető, hogy a feleségednek is visszajönnek majd lassan az emlékei erről az élményről.
Az érdekes, hogy "valahol mélyen" volt. Ezt ritkán olvasni. Remélem, hogy megosztod velünk, ha többet is elmond a nejed?