Versek

A.A. Milne: Vége

A.A. Milne: Vége

Egyesztendős voltam,
épp hogy elindultam.

Aztán kettő lettem,
épp hogy megszülettem.

Három évet éltem.
Én voltam? Nem értem.

Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.

Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.

De most hatéves vagyok, és okos vagyok nagyon-nagyon.
Így azt hiszem, ezt a kort már soha-soha el nem hagyom.

Gyulai Pál: A Szarka és a gilice

Gyulai Pál: A szarka és a gilice


Egyszer a szarkához
Gilice betoppan:
"Taníts, hogy kell fészket rakni,
Te tudod legjobban."

"Szívesen, húgocskám!"
Dolgozik már rajta.
"Csak így, csak úgy, csak, csak, csak!"
Mindegyre azt hajtja.

Szótlanul ott ülni
Gilice is restell.
Búgó hangján: "Túdom, túdom,"
Beszélgetni kezd el.

"Hát csináld, ha tudod!"
Szarka mond haraggal,
Félbe-szerbe hagyja dolgát,
S elröpül azonnal.

Szarkáéhoz képest,
Fészke gilicének
Ezért maradt csak egy darab -
Eddig tart az ének.

Nemes Nagy Ágnes: Szorgalom

Nemes Nagy Ágnes: Szorgalom


Mi kopog?
Mi kopog?
– Harkály vagyok, kopogok.
Nem is tudom, mióta
vár rám ez a diófa.

Mi ragyog?
Mi ragyog?
– Hát nem tudod, ki vagyok?
Béka vagyok, leveli,
ki a fiát neveli.

Takáts Gyula: Cinkehintó

Takáts Gyula: Cinkehintó


Pittyeg a nád,
zörög a sás...
- Róka jár? Vadmacska?
Dehogy macska.
Nem is róka.
Piros farkú,
hegyes bajszú,
hogy is volna?
"Ne fuss, Erzsi!
Állj meg, Jóska!
Cinke röpköd
a bozótba.
Jaj de szép!
Odanézz, mint a méz,
fénylik a tó és a toll.
Karcsú ágon
fészekalja,
tavi szellő hajtogatja.
Cinkefészek,
tollas hintó,
áprilisi ágon ringó!
Négyen ülnek benne..."

Simon Lajos: Cinegepanasz

Simon Lajos: Cinegepanasz

Szakálla nőtt az eresznek,
szürke szakálla jégből,
s mint fehér rovarok esnek
a hópihék az égből.
Csipog a szegény cinege:
"Megvesz az isten hidege."

Ott ül a kerítés dúcán,
könyörög, mint egy koldus:
"Énnekem nem termett búzám,
kamrám sohasem volt dús.
Emberek, adjatok enni!"
Egyszerű dala csak ennyi.

Ám, aki üldözte, sokszor,
most a gyerek se néz ki,
csupán a kúton az ostor
nyekereg vissza neki.
Gondol is egyet az árva,
s röpül, mert fázik a lába.

Görgey Gábor: Cinkecsalogató

Görgey Gábor: Cinkecsalogató

Paprikás szalonnám
virít az asztalon,
reggelire ízes
kockákra szabdalom.

Mielőtt azonban
az evéshez fognék,
egy kövér falatot
különválasztok még.

Az ablakpárkányra
kiteszem: a reggel
körültapogatja
harmatos kezekkel.

Hamar az ablakot
újra be is zárom,
szép piros szalonnám
hívogat a tálon.

S alighogy az első
falatot bekapom,
sapkás cinkét látok
ott túl az ablakon.

Billent fejjel nézi
a szalonnakockát,
mintha csak kérdené:
odaszálljak hozzád?

És egy rebbenéssel
a párkányon terem,
az üvegen át néz
farkasszemet velem.

S máris nekilátunk,
ő kívül, én itt benn:
paprikás szalonnát
falatozunk ketten!

Bókkon Gábor: Szélnóta

Bókkon Gábor: Szélnóta


De jó lenne szélnek lenni
Minden éjjel útra kelni
Bolondozva fütyörészni
Hegy tetején heverészni

Tengerekre ráfeküdni
Barlang mélyén el-eltűnni
Hópihékkel kergetőzni
Sápadt fáknak nekidőlni

Felhő-labdát gurigatni
Tó vizének ráncot adni
Szarvasokkal versenyt futni
Embereknek álmot súgni

Csillagokhoz közel szállni
Minden helyről továbbállni
Kabát alá belebújni
Szélnótámat egyre fújni

Telet hozni, nyarat hozni
Bánatodat mind ellopni
Sosem sírni csak nevetni
De jó lenne szélnek lenni

Bókkon Gábor: A fakanál bálja

Köszönet "smuku"-nak, hogy felhívta figyelmemet erre a kitűnő íróra kiss


Bókkon Gábor: A fakanál bálja


Bálba megy a Fakanál,
egész éjjel meg se áll:
pörög-forog sebesen,
majd feldűl a táncterem.
Szikrát vet a csizmája,
a döngölőt úgy járja,
kurjongat a Fakanál:
"Nem volt még ily csoda bál!
- Egy csapra vert hordó bor
jut neked, ha szomjazol.
Ha az éhség is gyötör,
jár neked egy sült ökör! -
Perdülj-fordulj kecsesen,
vár vissza a táncterem!
Hajnalig szól a zene -
meg ne álljon senki se!
- Grízes tészta, bableves,
nem törődöm veletek!
- Odakozmál az étel?!
Más baja ez ma éjjel!
- Szaft ma rólam nem csorog -
jobb mulatságot tudok!"
Így ordít a Fakanál,
lába közben táncot jár.
Így éri a napkelte,
hazaszalad már erre.
Fiók mélye várja őt,
megfáradt korhelykedőt.
Álmában is motyogja:
"Nem volt ilyen bál soha."
Kongathatják a delet,
a Fakanál szendereg.
- De egy kéz megragadja,
de egy hang fölriasztja:
"Perdülj-fordulj, légy sebes!
Keverd meg a bablevest!"

Váci Mihály: Meleg esőben

[FONT=&quot]Váci Mihály: Meleg esőben!
[/FONT][FONT=&quot]

Hajlonganak a térdeplő füvecskék,
és tapsikol sok kicsiny levelük.
Felcsilingelnek a virágkelyhecskék,
és fellélegzem én is ő velük.

Gyámoltalan kis bokrok kitipegnek
s lubickolnak a langy eső alatt:
az útilapuk vízben hemperegnek:
már én sem bírom komolyságomat.

Sikonganak a virágágyásokban,
és paskolják egymásra a vizet
az árvácskák szemérmes izgalomban:
és gyorsan én is nekivetkezek.

Szoknyáját térdig kényesen felhúzza
a jázminbokor s tócsákban topog.
Nem állhatom meg! - a cipőm lerúgva,
közelében mezítláb pocskolok.

Együtt fürdök a füvekkel, a fákkal:
fröcskölnek ágak, lombok: - kacagok,
ha nyakon önt egy fa hűs zuhanyával:
hátam patakzik, csurom víz vagyok.

Kikurjantok a kerítésen túlra:
- "Hej! ti örökké szomjas rozsmezők!
tolongtok-e ti is így hancurozva?"
de megilletődötten állnak ők!

A rozsszálak fedetlen fejük hajtva
áznak, éretten, áhítatosan,
A nagy teremtő ihlettől meghatva,
- s a füvek közt elszégyelem magam.



[/FONT]

Virsik Mária: Tavaszi dal

​

Bókkon Gábor: Gabinak mondom márciusban

Bókkon Gábor: Eső után...

Bókkon Gábor: Hős Sámuel, a repülőpók

Bókkon Gábor: Salamon, a rák

Bókkon Gábor: „Ketten vagyok”

Bókkon Gábor: Jegesmedvénk, a sark csillaga

Egyed Emese Kérvény

Ha nem volnék még iskolás,
most kérném fölvételemet
a szán- és hógolyó osztályba,
hogyha maradtak még helyek
magamfajta késő kásáknak.
Szelíd leszek, mint ezer ördög,
s még ismerek pár rendes kölyköt,
akik csöndes magányban is
folyton a társaságra vágynak:
fűti őket a tetterő!
Ígérem, sose leszek fáradt,
énekhangom sem lesz hamis,
és ha sarokba kerülök,
egy hétig sem jövök elő!
(Vakációztam eleget...
Ha nem volnék már iskolás,
a jómadarak osztályába
most kérném fölvételemet.)

Lackfi János ÁRNYÉKSZÍNHÁZ

Lackfi János
ÁRNYÉKSZÍNHÁZ
Nem hencegek, tényleg nem féltem a sötéttől,
gondoltam, féljen tőlem a sötét,
majd kicsavarom az ecsetet
annak a kezéből, aki
esténként az egész világot összekeni.
Ha választhattam egy homályos, kutyaugatásos
és egy kivilágított utca között,
hát mindig az előbbin jártam.
Jól esett a szembejövők mindig gonosz
körvonala, jól esett, hogy
amíg közeledtek,
egyre hangosabb lett a cipőtalpak
hangja, no meg a szívemé is,
ha pedig távolodtak,
elcsitult lassan ez is, az is.
Ilyenkor olyan volt
a cigaretták vörös pöttye, mint egy
távoli autólámpa vagy egy
hűtőszekrény őrlángja vagy egy
karácsonyfa-égő vagy egy
szem izzó parázs vagy egy
templomi örökmécs.
Jól esett megnyugodni, hogy
az a rossz
végül mindig valaki ismerős,
mondjuk a Bandi szomszéd, kocsmába menet,
vagy Pali bácsi, és tudni lehet:
a balkezén csak három ujja van,
mióta az ablaküvegbe beleesett,
vagy az autószerelő, ati ténet mondja a tát
s dénet a dét med a dét, például íd:
Duri, medetted már a tenyeredet?

Osvát Erzsébet: Lagzi katicabogáréknál

Osvát Erzsébet: Kakukkfűdal