Rendszerváltás
Morgok. Már megint. Újra és újra azt tapasztalom, hogy elmaradt a rendszerváltás. Nem a politikai, vagy a gazdasági, mert ezeket a változásokat nap mint nap tapasztaljuk. Ki így, ki úgy, de érezhetően. Elmaradt viszont a legfontosabb: a társadalmi-emberi-erkölcsi. Merthogy létezik ilyen is.
Találkozhattam már sok, többé-kevésbé magas beosztású, rangos nagyemberrel éppúgy, mint sok Nagy Emberrel a szürke kisemberek között. És bizony az az igazság, hogy nem minden nagyember Nagy Ember.
Jól emlékszem még az "átkosban" történt esetre, amikor egy akkori nagyember látogatóba ment a rokonaihoz. Természetesen szolgálati kocsival, sofőrrel. Rövid, alig egy-kétórás beszélgetésre számítva a sofőr a kocsiban várt. Eleinte türelmesen.
Tél volt, a lakásban kellemes meleg. A vendégek ettek-ittak, jól mulattak. Italból talán egy kicsit több is fogyott a kelleténél. Lehet, hogy ez okozta a feledékenységüket, de a kocsiban várakozó ember senkinek nem jutott eszébe. Még egy pohár víz erejéig sem, nemhogy a lakomából vittek volna neki egy falat ételt, egy szelet kenyeret. Már hajnal felé járt, amikor a vendégek elköszöntek a háziaktól. Beültek a szép fekete Volgába (a hetvenes évek elején!), és kiadták az utasítást, hogy "indulás haza". Egy árva szóval se több.
Azóta hosszú idő telt el. Civilizáltabb, kultúráltabb emberek lettünk. A szabadság adott mindenkinek lehetőséget utazáshoz, művelődésre, tanulásra, és tagadhatatlanul többet (és jobbat!) tudunk vásárolni egy átlagos jövedelemből, mint akkor. De a néhány nappal ezelőtt történtek szerint a kultúrált viselkedés csak nagyon nehezen alakul ki.
Látogatóba indult valaki egy ismerőséhez. Egy mostani, rendszerváltás óta lett nagyember. Ahogy néhány nappal korábban mondta: nagy örömmel látják majd vendégül, csak ezt még senki nem tud az érkezésről. De sebaj, az utolsó pillanatban bejelentkeztek, és meg is érkeztek - néhány órás késéssel, jóval többen a vártnál. Természetesen hivatali kocsival, sofőrrel. A vendéglátás pedig hasonlóan esett, mint régen a másik társaságnál. Bár nem a vendéglátónál, de volt volt is eszem-iszom, dínom-dánom, kizárólag a látogató nagyembereknek és vendégeiknek. Merthogy a sofőr reggel óta nem érdemelt meg egy paprikás krumplit, de még egy pohár üdítőt sem. Lakjon jól a pecsenye illatával! És csak várjon, míg megkapja a következő parancsot.
Mielőtt bárkitől az a vád érne, hogy sofőrpárti vagyok, meg kell mondanom, hasonló történet bárkivel megeshet. Lehet szegény rokon - gazdag rokon, eladó - vevő, építtető - kőműves párhuzam is, vagy bármi hasonló. Nem a foglalkozás, csupán az emberi viselkedés az, ami a fenti esetben számomra megmorogni való volt.
Az elmúlt évszázadban politikai rendszerváltásban igazán nem volt hiány. A rohamosan fejlődő civilizáció az emberi kapcsolatokban hozott némi változást, de nem eleget. A fejekben, a lelkekben volna szükség igazi rendszerváltásra.
Morgok. Már megint. Újra és újra azt tapasztalom, hogy elmaradt a rendszerváltás. Nem a politikai, vagy a gazdasági, mert ezeket a változásokat nap mint nap tapasztaljuk. Ki így, ki úgy, de érezhetően. Elmaradt viszont a legfontosabb: a társadalmi-emberi-erkölcsi. Merthogy létezik ilyen is.
Találkozhattam már sok, többé-kevésbé magas beosztású, rangos nagyemberrel éppúgy, mint sok Nagy Emberrel a szürke kisemberek között. És bizony az az igazság, hogy nem minden nagyember Nagy Ember.
Jól emlékszem még az "átkosban" történt esetre, amikor egy akkori nagyember látogatóba ment a rokonaihoz. Természetesen szolgálati kocsival, sofőrrel. Rövid, alig egy-kétórás beszélgetésre számítva a sofőr a kocsiban várt. Eleinte türelmesen.
Tél volt, a lakásban kellemes meleg. A vendégek ettek-ittak, jól mulattak. Italból talán egy kicsit több is fogyott a kelleténél. Lehet, hogy ez okozta a feledékenységüket, de a kocsiban várakozó ember senkinek nem jutott eszébe. Még egy pohár víz erejéig sem, nemhogy a lakomából vittek volna neki egy falat ételt, egy szelet kenyeret. Már hajnal felé járt, amikor a vendégek elköszöntek a háziaktól. Beültek a szép fekete Volgába (a hetvenes évek elején!), és kiadták az utasítást, hogy "indulás haza". Egy árva szóval se több.
Azóta hosszú idő telt el. Civilizáltabb, kultúráltabb emberek lettünk. A szabadság adott mindenkinek lehetőséget utazáshoz, művelődésre, tanulásra, és tagadhatatlanul többet (és jobbat!) tudunk vásárolni egy átlagos jövedelemből, mint akkor. De a néhány nappal ezelőtt történtek szerint a kultúrált viselkedés csak nagyon nehezen alakul ki.
Látogatóba indult valaki egy ismerőséhez. Egy mostani, rendszerváltás óta lett nagyember. Ahogy néhány nappal korábban mondta: nagy örömmel látják majd vendégül, csak ezt még senki nem tud az érkezésről. De sebaj, az utolsó pillanatban bejelentkeztek, és meg is érkeztek - néhány órás késéssel, jóval többen a vártnál. Természetesen hivatali kocsival, sofőrrel. A vendéglátás pedig hasonlóan esett, mint régen a másik társaságnál. Bár nem a vendéglátónál, de volt volt is eszem-iszom, dínom-dánom, kizárólag a látogató nagyembereknek és vendégeiknek. Merthogy a sofőr reggel óta nem érdemelt meg egy paprikás krumplit, de még egy pohár üdítőt sem. Lakjon jól a pecsenye illatával! És csak várjon, míg megkapja a következő parancsot.
Mielőtt bárkitől az a vád érne, hogy sofőrpárti vagyok, meg kell mondanom, hasonló történet bárkivel megeshet. Lehet szegény rokon - gazdag rokon, eladó - vevő, építtető - kőműves párhuzam is, vagy bármi hasonló. Nem a foglalkozás, csupán az emberi viselkedés az, ami a fenti esetben számomra megmorogni való volt.
Az elmúlt évszázadban politikai rendszerváltásban igazán nem volt hiány. A rohamosan fejlődő civilizáció az emberi kapcsolatokban hozott némi változást, de nem eleget. A fejekben, a lelkekben volna szükség igazi rendszerváltásra.