Nagyvilág

Hírek A bitcoin-számlák több mint fele veszteséges
  • 1,312
  • 9
Az ágazatban kezdenek beigazolódni a korábbi előrejelzések: a 91 éves Warren Buffett amerikai sztárbefektető már májusban kijelentette, hogy a világ jelenlegi összes bitcoinjáért sem adna 25 dollárt.

Még nem ért véget a kriptotél, sőt, az eddiginél is zordabb lesz és rosszabb helyzetbe kerülhetnek a virtuális fizetőeszközök. Az InTheBlock elemzése alapján a kriptovaluták jelenleg csak egy irányba mennek - lefelé és éppen emiatt nem is lehet csodálkozni azon, hogy a bitcoin-befektetők és -számlák több mint fele mínuszban van.

Az elemzés szerint 2020 márciusa óta először fordult elő, hogy a 47,9 millió bitcoin-cím mintegy 51 százaléka, azaz 24,6 millió darab, veszteséges volt. Ez azt jelenti, hogy mindazok többsége, akik jelenleg még rendelkeznek a népszerű digitális pénzzel, a jelenlegi...
Hírek Kiviharzott a teremből az iráni válogatott vezetőedzője, miután a nők elnyomásáról kérdezték
  • 1,543
  • 10
Eltakarták mezükön a válogatott címerét az iráni játékosok, amikor szeptemberben két barátságos mérkőzést játszottak – a közvélemény akkor ezt a gesztust a tiltakozások támogatásának jeleként értelmezte. Az elmúlt napokban ugyanakkor erősen kritizálták a focistákat a Twitteren, amiért Dohába indulásuk előtt iráni vezetőkkel találkoztak .

Carlos Queiroz vezetőedző ugyanakkor egy sajtótájékoztatón azt mondta, az iráni focisták szabadon tiltakozhatnak a világbajnokságon, amennyiben az összeegyeztethető a versenyszabályzattal és a „játék szellemével”. „Irán pontosan olyan, mint a te országod. Követi a játék szellemét és a FIFA törvényeit. A futballban így fejezed ki magad. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejezze magát” – mondta Queiroz egy brit újságírónak a torna előtti sajtótájékoztatón.

„Ti letérdeltek a meccseken. Van, aki egyetért ezzel, és van, aki nem. Irán pontosan ugyanilyen. Kizárt, hogy a nemzeti válogatott bármi ilyen jellegű problémával szembesülne, a...
Hírek NATO: nincs jele annak, hogy a lengyelországi rakétacsapás szándékos lett volna
  • 1,550
  • 11
A vizsgálat még folyamatban van, a NATO pedig nem tesz elhamarkodott lépéseket, de azért leszögezték: a lengyelországi incidens nem Ukrajna hibája.

Megszólalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, aki elmondta, hogy a lengyelországi rakétacsapás kivizsgálása „folyamatban van”, de „semmi jel nem utal arra, hogy ez szándékos támadás eredménye lett volna”, ahogy arra sem, hogy Oroszország csapást akarna intézni NATO-országok ellen.
Soron kívül Medvegyev: a Nyugat egyre közelebb kerül a világháborúhoz
„Előzetes elemzésünk szerint az incidenst valószínűleg egy ukrán légvédelmi rakéta okozta, amelyet az ukrán terület védelmére lőttek ki az orosz cirkálórakéta-támadások ellen”
– jelentette ki.
„De hadd legyek világos, ez nem Ukrajna hibája. A végső felelősség Oroszországot terheli, mivel folytatja az Ukrajna elleni illegális háborúját” – tette hozzá.

...
Hírek Az igazi felszabadítás: ünneplik az ukrán hadsereget Herszon utcáin
  • 4,007
  • 58
Oroszország gyakran hivatkozott arra, hogy ők tulajdonképpen csak felszabadítják a fasiszta megszállás alatt lévő területeket Ukrajnában – ha megnézzük azonban az ukrán hadseregre adott helyi reakciót, egyértelműen kiderül, mi a valóság.

Herszon megye és annak névadó székhelye még februárban elesett a Krím felől érkező megszálló csapatok előtt, azóta pedig brutális megszállás alatt állt, annak súlyos emberi jogsértő jellegével és módjával.

Pénteken azonban hatalmas fordulat következett be, ugyanis Oroszország kivonta a mintegy 30 ezer főre taksálható hadseregét a Dnyeper-folyó ment városból. Ez stratégiai döntés volt, kvázi arcmentés, mivel az ukránok már erősen előrenyomultak.

Az orosz hadsereg krónikusan alultámogatott volt ebben a térségben, nem volt meg a megfelelő utánpótlás, amelyről sorozatosan érkeztek a hírek. Végül a vezérkar úgy döntött, hogy – feltehetően csak ideiglenesen – kivonják a csapatokat.

Az ukrán hadsereg pedig ünnepélyesen be is vonult Herszon...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére