CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Szibériából jön a halál! Milliók pusztulnak el, ha ez a jóslat beteljesül

  • 7,515
  • 59
Olyan katasztrófa közelít, amilyenre nem számítottunk.

Azt hittük, hogy elfelejthetjük a középkor legpusztítóbb betegségét, a feketehimlőt. De tévedtünk.

Történészek becslése szerint több százmillió ember pusztult el feketehimlőben az idők során. A 19. és a 20. század orvostudománya azonban megfékezte a halálos ragályt, és 1979-ben az ENSZ egészségügyi szervezete (WHO) hivatalosan bejelentette, hogy a feketehimlő immár a múlté: nem lesz több ilyen megbetegedés. A hetvenes évek végén azonban még nem tudtak arról, milyen változásokat hoz majd a globális felmelegedés.


Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés miatt kiolvadóban van a fagyott tundra, és ez katasztrófával fenyeget. Szibériában számos olyan temető van, amelyben feketehimlőben elhunyt emberek tetemei nyugszanak.


A fagy konzerválta a tetemeket, és bennük a kórokozókat. Ezek a tetemek most felengednek, a ragály pedig kiszabadul.

A kutatók nem a levegőbe beszélnek. Az 1890-es években például a...

Egy pécsi örökbefogadó leszbikus párt és a roma kislányt ért diszkrimináció ügyében

  • 6,002
  • 33
Egy leszbikus párt alkalmasnak találtak arra, hogy örökbefogadó szülők legyenek, és hivatalos értesítést is kaptak arról, hogy hazavihetik a másfél éves kislányt. Ezután két héttel a hivatal mégis kiküldött egy indoklás nélküli elutasítást.

A történtekre reagálva a Labrisz Leszbikus Egyesület nyilatkozatához tucatnyi szervezet csatlakozott, és az ügy kapcsán szeptember elejére figyelemfelhívó akciót szerveznek az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához. Az ügy részleteit és a nyilatkozatot az alábbiakban olvashatjátok.

KIÁLLUNK AZ ÖRÖKBEFOGADÁSÉRT!

Nyilatkozat a pécsi örökbefogadó leszbikus párt és a roma kislányt ért diszkrimináció ügyében

2016. április 28-án egy pécsi leszbikus pártól megtagadták, hogy örökbe fogadhassanak egy másfél éves roma kislányt. A folyamatot felügyelő szakemberek korábban a legteljesebb mértékben alkalmasnak találták őket arra, hogy örökbefogadó szülők legyenek. Az örökbefogadást két héttel az után tagadták meg...

Winnipeg visszakaphatja az 5-méter magas, céllövészetre használt festményt a királynőről

  • 2,443
  • 0
A régi szép időkben a winnipegi jégkorong játékosok céllövészetre használták azt az 5-méter magas festményt II. Erzsébet királynőről, amely évtizedekig a helyi hoki aréna falát díszitette.

De amikor 1999-ben a Winnipeg Jets csapat elköltözött a Manitoba tartománybeli városból, a 270 kilogrammos festmény lekerült az aréna faláról és darabokra lett szedve. Több mint másfél évtizedig a szétszedett festmény egy raktárban porosodott Ontario tartományban. Nem régen azonban éppen egy internetes apróhirdetésben bukkant fel--árulták a művészetileg rémes, de történelmében gazdag alkotást.

2012-ig Gilbert Burch meglehetősen giccses alkotása volt a világ legnagyobb, II. Erzsébet királynőt ábrázoló festménye. A hetvenes és nyolcvanas években az unatkozó jégkorong játékosok - és időnként gyerekei is - a korcsolyapálya közepéről próbálták eltalálni a hoki koronggal a festményt. Úgy tűnik, hogy párszor sikerült, hiszen a festmény részben meg van rongálódva.

De Amanda Von Riesen, egy...

Így rabolnak tinifeleséget maguknak a kínai férfiak

  • 3,251
  • 12
Virágzik az emberkereskedelem a vietnámi-kínai határon, ahol tucatszámra viszik el a tinédzser lányokat a szomszédos országba, hogy ott férjhez adják őket.

„Amikor felébredtem, nem tudtam, hogy Kínában vagyok.” Lan jól emlékszik arra az éjszakára, ami megváltoztatta az egész életét.

Miközben éppen az egyetemre készült Vietnám északi részén, egy interneten megismert barátja egy vacsorára invitálta őt. Amikor már eléggé elfáradt és haza akart volna menni, a társaságból többen marasztalták őt, majd elkezdték leitatni.

A következő dolog, amire emlékezett, hogy éppen átcsempészik őt a kínai határon.
„El akartam szökni. Más lányok is voltak az autóban, de több ember őrzött minket” – mesélte.

02000.jpg
Forrás: Reuters

Feleség-import Vietnámból

A vietnámi-kínai határon fekvő települések az emberkereskedők vadászterületei. Sokszor még 13 éves lányokat is becsapnak, majd elkábítanak, hogy utána hajóval, botorral, vagy...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,151
Tagok
615,996
Legújabb tagunk
Kéri Márk
Oldal tetejére