CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Ne postázzanak semmit Kanadába — Péntektől szünetel a posta

  • 3,271
  • 10
Péntek reggeltől valószínűleg kizárja a Kanadai Posta valamennyi dolgozóját, miután nem sikerült megállapodni az érintett szakszervezettel. Szerdán 72 órás figyelmeztetést adtak a szakszervezetnek, hogy megegyezés híján, három napon belül kizárják a munkásokat.

A felek eddig nem tudtak megegyezni az új és kevésbé bőkezű nyugdíj-alapról, amely az újonnan felvett dolgozóknak nyújtana a korábbihoz képest szerényebb nyugdíjat, illetve a vidéki levélhordók béréről sem. A Union of Postal Workers részben azt nehezményezi, hogy vidéken több mint 6 és fél órán keresztül kell csomagot kézbesíteni az egymástól nagy távolságra lévő címekre, gyéren lakott területeken, miközben a túlórázásra nem kapnak külön fizetést. Szerintük a vidéki postások átlagosan 28 százalékkal keresnek kevesebbet mint a városiak. Ellenben a többnyire férfi városi levélhordókkal, vidéken 70 százalékuk nő, így jelentős bérkülönbségek vannak a női és férfi postások között.

A Canada Post "mélységesen csalódott" a...

Fischer Iván lett a legjobb külföldi karmester

  • 2,960
  • 2
Nemzetközi fronton ismét nagyot brillírozott a Budapesti Fesztiválzenekar.

Az Argentin Zenekritikusok Szövetsége Fischer Iván karmesternek ítélte oda a legjobb külföldi karmesternek szóló kitüntetést, a Budapesti Fesztiválzenekarnak pedig a legjobb külföldi szimfonikus zenekarnak járó elismerést. A szövetség több kategóriában adott át kitüntető oklevelet az elmúlt év legkiemelkedőbb művészeinek. A BFZ 2015 júniusában két nagysikerű koncertet is adott a Buenos Aires-i Colón Színházban.

Az argentin elismerés mellett a BFZ a Carnegie Hallban adott februári koncertjével a New York Observer impozáns listájára is felkerült, amelyen az elmúlt év hat legmeghatározóbb klasszikus zenei pillanatát gyűjtötték össze. Az indoklás szerint a...

Függetlenség napja

  • 3,203
  • 3
A függetlenség napja (Independence Day) vagy egyszerűen július negyedike (Fourth of July) az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe.

Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a függetlenségi nyilatkozat 1776-os kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.

A függetlenség napját, az egyetlen olyan ünnepnapot, amelyet az egész ország egyként ünnepel,[forrás?] különböző hazafias megnyilatkozások kísérik. Számos politikus tartja fontosnak ezen a napon...

Az egész világ gyászolta Elie Wieselt.

  • 3,703
  • 31
Az egész világ gyászolta Elie Wieselt, Áder és Orbán részvétnyilvánítása elmaradt.
Korábban a Horthy-kultusz erősödése miatt visszaadta a legmagasabb magyar állami kitüntetést.

Elie Wiesel halálhírére Barack Obama, Joachim Gauck, Francois Hollande és több más külföldi politikus mellett Klaus Iohannis román államfő is részvétét fejezte ki: „Szülőhazája, Románia mély tisztelettel adózik emléke előtt, akinek kiemelkedő életútjára erkölcsi támaszként tekint”.

Elie Wiesel nevét ott olvashatjuk az USA magyar nagykövetségének „híres magyarok listája” (List of Famous Hungarians) nevű menüpontjában Rachel Weisz, Wigner Jenő között – emlékeztet a magyarnarancs.hu, mélységes szégyennek nevezve, hogy a magyar származású Nobel-békedíjas író halálhírére a magyar kormány nem reagált. A köztársasági elnök...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére