Hírek Az egész FBI kereste, a magyar rendőrök egy budapesti strandnál kapcsolták le a veszélyes bűnözőt

Amerikában szörnyű tettével vált hírhedtté.

A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg a KR NNI célkörözési nyomozói és a KR bevetési egyenruhásai - közölte Facebook-oldalán a magyar rendőrség.
Amerikában szörnyű tettével vált hírhedté Stefan Alexandru B., aki 2007-ben az Egyesült Államokban társaival úgy rabolt ki egy párt, hogy beinjekciózták őket.

A rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartották őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását egy nagyon magas összeg megfizetése esetén adták volna át nekik.

Erre azért nem került sor, mert a sértettek számlavezető bankfiókjai korábbi hasonló esetekből tanulva az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatószert itattak a párossal, majd magukhoz véve az áldozatok kocsiját, elmenekültek a helyszínről.


Az elkövetők beazonosítását követően az FBI kérésére a New Haven-i Bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bűnbanda valamennyi tagja ellen zsarolás és gépjárműlopás miatt. Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kereste.

A szövetségi nyomozók olyannyira kiemelten kezelték a férfi ügyét, hogy még 10 000 dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek.


1660958781266.png
 
Valószínű hogy nem ez az egy tett volt a bűn lajstromán.
Azért kíváncsi leszek hogy mekkora büntetést kap
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,985
Legújabb tagunk
CephalexinDub
Oldal tetejére