Igen, megértelek. Majd jön egy perc, amikor belenézel egy szegény kidobott kismacska esdeklő szemébe és nem tudsz neki ellenállni.
Egyébként az én cicám is sokkal bújósabb, amikor valami baja van. A baj az általában az, hogy nem tud ellenállni a pocakjának. Nagyon szeret enni. Ő is fiú - "volt". Sajnos ő nagyon rossz cica, nagyon sok bosszúságot okozott már és egyetlen szerencséje, hogy én mindig "megbocsátok" neki. Mondja is a környezetem, hogy én nem vagyok normális. Ivartalanítani is azért kellett, mert (társasházban lakom) minden szomszéd lábtörlőjét "megjelölte". Már féltem, hogy összevesznek miatta velem. Állandóan felmosóvödörrel szaladgáltam a folyosón.
Sok kismadár él a ház környékén: fecskék, verebek, rozsdafarkúak, sőt denevérek is. Ezekből minden héten hoz nekem egy-egy példányt, nem győzöm kimenteni őket a fogai közül. Újabban rájött, hogy eleve úgy kell behozni őket, hogy ne tudjak életet menteni...
Többször kizuhant az emeletről, ilyenkor betörte az alattunk levő műanyagtetőt. Meg kellett csináltatnom...Persze el is tűnt pár napra, mert nem tudott betalálni folyosókon, emeleteken át.
Most ugye, hogy megszabadítottam "nemi identitásától", már nem hagy ilyen szagnyomokat, viszont a szilárdabb változatát előszeretettel hagyja mások ajtaja előtt... Szóval nem könnyű az életem vele. Na meg a bútoraimat is elintézte kicsi korában, mire rájöttem hogy védekezhetek ezellen.
Azt hiszem neked nem kell magyaráznom, hogy miért viselek el tőle ennyi bosszúságot!