Nagyvárad
Nagyvárad (Oradea, Grosswardein), Bihar megye székhelye, a Sebes Körös partján terül el, Románia és egyben Erdély nyugati kapuja, Partium legfontosabb városa. A régészeti leletek szerint a város helyén már a kőkorszakban illetve a bronzkorszakban több település volt. A jelenkori város történelme a X. században a vár megalapításával kezdődik. Egy kisméretű, megerősített hely, a legrégebbi feljegyzések szerint azon a helyen állt, ahol a Hévjó (Pece) patak a Körösbe ömlött. A hagyományok szerint I. (Szent) László (1077-1095) itt egy monostort alapított, amelyet később püspöki rangra emelt. Még uralk odása idején kezdik el építeni a Szűz Máriának szentelt hatalmas székesegyházat (60 m hosszú, 35 m széles), gótikus stílusban. Halála után sírja zarándokhely is az ún. Istenítéletek helye lesz, melyről a Váradi Regestrum (1208-1235) is hírt ad. Magyarország számos királya zarándokolt a sírhoz, mint például II. István, II. András, Luxemburgi Zsigmond, Nagy Lajos királlyá koronázása után, 1342-ben. A várat olasz építőmesterek segítségével évszázadokon át építik, bővítik. Az itáliai mesterek jelenlétét a vár körül kialakult telephelyek nevei is mutatják, mint: Olaszi, Velence, Pádua. A XIV. században itt tevékenykedtek a Kolozsvári-testvérek: Márton és György, 1360-65 között elkészítik Szent István, Szent László és Szent Imre herceg egész-alakos szobrait, majd 1390-ben Szent László hatalmas lovas bronzszobrát, melyet a székesegyház előtt helyeznek el.
A XV. században Várad a reneszánsz egyik központja lesz, elnyeri a "felix civitas" (boldog város) jelzőt Zrednai Vitéz János püspöksége alatt, aki a várost a magyar humanizmus első központjává tette, ugyanakkor hatalmas könyvtárat alapít. Udvarában a kor jelentős gondolkodói tevékenykednek (pl. Janus Pannonius). Csillagvizsgálót állított fel Georg Pauerbach bécsi csillagász-professzor, s e csillagvizsgálóra helyezte a kezdő délkört -ezt megemlíti a híres Váradi Táblák (Tabulae Varadiensis)-, ugyanakkor innen számította ki a nap- és hold-fogyatkozást.
A XVI. században Várad új és fontos szerepet tölt be, főleg Mohács (1526) és Magyarország feldarabolása után (1541), mivel Erdély legfontosabb végvára lett, sőt Izabella és János Zsigmond idejében fejedelmi székhely. A Reformáció Váradot is eléri, 1562-ben a Váradi Zsinat elfogadja az új hitvallást. Mivel fontos végvár, bővítésével az erdélyi fejedelmek is sokat törődtek, így a Báthoriak, Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna. A XVII. század második felében a török veszedelem Váradot is eléri. Török kézre kerül 1660. augusztus 27-én. A törököt, osztrák segítséggel (Heissler Donáth tábornok) sikerül kiűzni 1692-ben, s ezzel kezdődik a Habsburg hatalom Várad felett.
A XVIII. században a város újjáéled, nagy építkezések kezdődnek. Ekkor épült a Barokk-palota, az új székesegyház, a Kanonok Sor, ekkor alapította Mária-Terézia a Görög-katolikus püspökséget a városban. 1780-ban kezdi meg működését a Királyi Jogakadémia, ahol magyarok és románok együtt tanultak. A román nemzeti mozgalom egyik képviselője is itt tevékenykedett: Ignatit Darabant püspök. A XIX. század nagy eseményei 1848-ban Váradot az események középpontjába sodorják. Itt volt a honvédség hadfelszerelési központja, ágyúöntödék, lőpormalom. Nem véletlenül nevezte Kossuth Lajos a magyar Birminghamnek. Számos mártírja is van a városnak: Nagy Sándor József, Szacsvay Imre, Bémer László vagy Rulikovszky Kázmér.
1848 után Várad történetében új fejlődési szakasz veszi kezdetét, s már mint Nagyváradot említik, mivel egyesült a környező településekkel, úgymint: Újváros, Olaszi, Velence, Váralja. A dualizmus időszakában (1867-1918) az egyik legfejlettebb és leghaladóbb szellemiségű város lett, "a kultúra metropolisza". Így elsők között vezetik be a közvilágítást (1904), megindulnak az első villamosok (1906), telefonközpont létesül háromszáz előfizetővel (1888), az évszázad vegére közművesítik a várost, vízvezeték-hálózatot építenek ki. Fejlődik az ipar, a kereskedelem (26 nagyvállalatot jegyeznek 1900-ra). A gazdasági élet mellett a szellemi élet, és a kultúra központja, a Holnaposok városa (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Babits Mihály). Iosif Vulcan megalapítja a Familia folyóiratot, ahol Eminescu első verseit is közlik, működnek a dalegyüttesek, a Hilária kórus, saját színháza és több napilapja van a városnak. Bár nem volt tudományegyetem, mégis számottevő kutatómunka folyt a felsőfokú tanintézetekben, megemlítjük Károly József Ireneust, a Premontrei főgimnázium fizikatanárát, aki az elektromágneses hullám (első drótnélküli távírót készíti el Marconival egyidőben) és a röntgensugarak vizsgálatával foglalkozott. Kezdeményezésére megszervezett tanulóversenyeken tűnnek fel olyan világhírű tudósok, mint Teller Ede és Szilárd Leó. Nagyvárad a repülés központja is, mivel 1910. augusztus 9-én Lanzerdorf Lányi Antal mintegy 30 métert repült sárkányrepülőgépével, majd repülési rekordot állít ott fel Debrecen és Nagyvárad között (1912). A művészetekben, főleg az építészetben is élen jár, világhírű építészmérnökök alakítják a város mai arculatát, mint Rimanóczy Kálmán és fia, Jakab Dezső, a Vágó-testvérek.
Az első világháború után elveszti az előző korszakban betöltött szerepét: egy egyszerű határmenti város lesz. A második világháború után, a kor szellemében szocialista város lett. A ma közel 300.000-es város igyekszik újra régi arculatát, fényét és szépségét visszaszerezni.
Dr. Fleisz János