Okostojás szerepében nem szeretnék tetszelegni
Csodás idő volt/van, hét ágra süt a Nap, tavaszi illatot hordoz és visz az enyhe szellő.
Piac nap volt ma, itt, ahol élek. Szedelődzködtem és ki is mentem, mert nagyon szeretem a harsogóan színes zöldségek, almák, s egyéb csetreszeket végig mustrálni, s valami fínomat vásárolni is. No meg a színes forgatag nyüzsgésébe bele is hallgatni.
Jósorsom összehozott egy 89 éves és még mindig szép arcú paraszt asszonnyal. Mintha egy régi mesekönyvből "ugrott" volna elő, olyan friss volt, a kosarában piros, ropgós retket kínált, csokorban a petrezselymet, takaros üvegekben barack- és málna lekvárt. Befőttet is több üveggel. Beszélgettünk, az Élet szépségéről és annak a csúnyábbik oldaláról.
Egyszerre csak olyan örök érvényű igazságot mondott ki ez az asszony, hogy muszáj Veletek ezt megosztanom:
- Tudja aranyoskám, - mondókájába így kezdett bele - , nagyon sok évet megéltem, de mégsem eleget. Születésnapomat ünnepelte a család és rádöbbentem arra, hogy csak úgy elporoztak mellettem az évtizedek... Hiszen én még nem is éltem? Nem voltam soha gyógyfürdőn, nem láttam a Balatont, hegyeket sem láttam, csak a helyi erdőt, de azt is csak azért, mert gombát szedtem. Mit is mondhatnék? Éljék az életet, addig, amíg tudnak mozogni, amíg friss az ész és addig, amíg vannak körülöttünk, igen, vannak, akiket szerethetnek.
Most, hogy haza érve, leültem a géphez, úgy döntöttem ezt és itt megosztom. Sokan és de sokszor ezt gondoljuk, s mégsem cselekszünk így. Mellettem is elröpültek az évtizedek és mit tudok felmutatni? Dolgoztam, szerettem, dolgoztam, de igazán, úgy Isten igazából nem éltem ki az életemet, mint amit lehetett volna.
Hol erre, hol arra kuporgattam. Dolgoztam, gyereke(ket) neveltem, s ők is többnyire úgy és azt tették, hogy az íróasztalom mellé álltak, s amíg gépeltem, mondták, mondták a napi történéseiket. Igaz, szerencsém van, megosztott figyelemmel tudtam erre is, no meg arra is teljes szívvel, ésszel figyelni. Ha "necces" volt a témájuk, a gépelést abba is hagytam és közel vontam az "aktuális gyerekemet" magamhoz és meghánytuk, -vetettük a dolgaikat.
Nem panaszkodhatom, ifjú koromban több országban jártam, volt, hogy hívatalosan, volt hogy szabadságomat töltöttem. De még mindig kevés amit láttam, de még mindig mennyi minden van, amit nem láttam, amit meg nem tapasztaltam.
Közel a hetedik X-hez bizony elgondolkoztam. Arra a megállapításra jutottam, hogy figyelmeztetni kellene az embereket, hogy addig éljék az életüket és teljesen, amíg jól tudnak mozogni, amíg van lehetőségük a mindig új és még újabb élményt, tudást, látványt, kapcsolatot befogadni.
Azon is elgondolkoztam, milyen sokan -nálamnál- rosszabbul élik az életüket.
Hosszú évek alatt csak kuporgatnak, még nagyobb ház, még nagyobb autó, még több ruha, még több táska és cipő... S, egyszerre azon kapják magukat, hogy itt fáj, ott fáj, már nincs is kedvük semerre menni, sőt legszívesebben bekuckósodnának...
S, most felteszem a kérdést:
- Célba ért ez az irományom? Elgondolkoztál? Változtatsz-e az életeden? Most, most, amíg nem késő. Öleld meg akiket szeretsz és soha ne felejtsd kimondani azt: szeretlek. A tegnapot megéltük, a mai nap a biztos, de a holnap?
No ezt a "szeretlek" szócskát kimondom, leírom - mindazoknak - akik erre érdemesek. S, bizony jó érzés kimondani, leírni, hogy a tudomásukra adtam azt, hogy nekem igenis ők a legértékesebbek, mert szeretem őket. Igaz, kevesen vannak, mert nagyon is megválogatom, kinek mondom ki ezt a szót, de akinek kimondom, vagy leírom, no ők a kiválasztottak. S, tudom azt, hogy velük az életem minden percében érdemes sorsközösséget vállalni.
Csodás idő volt/van, hét ágra süt a Nap, tavaszi illatot hordoz és visz az enyhe szellő.
Piac nap volt ma, itt, ahol élek. Szedelődzködtem és ki is mentem, mert nagyon szeretem a harsogóan színes zöldségek, almák, s egyéb csetreszeket végig mustrálni, s valami fínomat vásárolni is. No meg a színes forgatag nyüzsgésébe bele is hallgatni.
Jósorsom összehozott egy 89 éves és még mindig szép arcú paraszt asszonnyal. Mintha egy régi mesekönyvből "ugrott" volna elő, olyan friss volt, a kosarában piros, ropgós retket kínált, csokorban a petrezselymet, takaros üvegekben barack- és málna lekvárt. Befőttet is több üveggel. Beszélgettünk, az Élet szépségéről és annak a csúnyábbik oldaláról.
Egyszerre csak olyan örök érvényű igazságot mondott ki ez az asszony, hogy muszáj Veletek ezt megosztanom:
- Tudja aranyoskám, - mondókájába így kezdett bele - , nagyon sok évet megéltem, de mégsem eleget. Születésnapomat ünnepelte a család és rádöbbentem arra, hogy csak úgy elporoztak mellettem az évtizedek... Hiszen én még nem is éltem? Nem voltam soha gyógyfürdőn, nem láttam a Balatont, hegyeket sem láttam, csak a helyi erdőt, de azt is csak azért, mert gombát szedtem. Mit is mondhatnék? Éljék az életet, addig, amíg tudnak mozogni, amíg friss az ész és addig, amíg vannak körülöttünk, igen, vannak, akiket szerethetnek.
Most, hogy haza érve, leültem a géphez, úgy döntöttem ezt és itt megosztom. Sokan és de sokszor ezt gondoljuk, s mégsem cselekszünk így. Mellettem is elröpültek az évtizedek és mit tudok felmutatni? Dolgoztam, szerettem, dolgoztam, de igazán, úgy Isten igazából nem éltem ki az életemet, mint amit lehetett volna.
Hol erre, hol arra kuporgattam. Dolgoztam, gyereke(ket) neveltem, s ők is többnyire úgy és azt tették, hogy az íróasztalom mellé álltak, s amíg gépeltem, mondták, mondták a napi történéseiket. Igaz, szerencsém van, megosztott figyelemmel tudtam erre is, no meg arra is teljes szívvel, ésszel figyelni. Ha "necces" volt a témájuk, a gépelést abba is hagytam és közel vontam az "aktuális gyerekemet" magamhoz és meghánytuk, -vetettük a dolgaikat.
Nem panaszkodhatom, ifjú koromban több országban jártam, volt, hogy hívatalosan, volt hogy szabadságomat töltöttem. De még mindig kevés amit láttam, de még mindig mennyi minden van, amit nem láttam, amit meg nem tapasztaltam.
Közel a hetedik X-hez bizony elgondolkoztam. Arra a megállapításra jutottam, hogy figyelmeztetni kellene az embereket, hogy addig éljék az életüket és teljesen, amíg jól tudnak mozogni, amíg van lehetőségük a mindig új és még újabb élményt, tudást, látványt, kapcsolatot befogadni.
Azon is elgondolkoztam, milyen sokan -nálamnál- rosszabbul élik az életüket.
Hosszú évek alatt csak kuporgatnak, még nagyobb ház, még nagyobb autó, még több ruha, még több táska és cipő... S, egyszerre azon kapják magukat, hogy itt fáj, ott fáj, már nincs is kedvük semerre menni, sőt legszívesebben bekuckósodnának...
S, most felteszem a kérdést:
- Célba ért ez az irományom? Elgondolkoztál? Változtatsz-e az életeden? Most, most, amíg nem késő. Öleld meg akiket szeretsz és soha ne felejtsd kimondani azt: szeretlek. A tegnapot megéltük, a mai nap a biztos, de a holnap?
No ezt a "szeretlek" szócskát kimondom, leírom - mindazoknak - akik erre érdemesek. S, bizony jó érzés kimondani, leírni, hogy a tudomásukra adtam azt, hogy nekem igenis ők a legértékesebbek, mert szeretem őket. Igaz, kevesen vannak, mert nagyon is megválogatom, kinek mondom ki ezt a szót, de akinek kimondom, vagy leírom, no ők a kiválasztottak. S, tudom azt, hogy velük az életem minden percében érdemes sorsközösséget vállalni.