Oké, értelek a gyermekre vonatkozólag, ez az elmélet. Ezt én is ilyen szépen, kereken fogalmaztam volna meg, ha a tanult ismereteim alapján válaszolok.
Van gyermeked? Mert én tapasztalatból beszélek.
1.) Mikortól tekinted úgy a gyermeket, hogy "megnevezi a dolgokat", ahogy írod? Képzeld, friss az élmény: sógornőm unokája karácsonykor volt 8 hónapos, szülei 3 nyelven szólnak hozzá, ő ötvözve a 3-at beszél! Csúszott a parkett, ahol próbált mászni, plüss ruhájában, és elkeseredett, mert ahogy eddig megszokta, mindig boldogult a mászással, akkor viszont csődöt mondott tudománya. Mit tett? Sírdogált, és felkérezkedett anyja ölébe, onnan, a padlóra és ezt követően az anyjára nézve, közben kezével mutatva a padlóra magyarázta el, a baba nyelvén, hogy mi a panasza! Voltak ezalatt gondolatai, szerinted? A gyermeket nem látom rendszeresen, fogalmam sincs, mióta használja ilyen kifejező módját a társalgásnak.
2.) Saját eset: II. gyemekemmel 8-9 hónapos várandós voltam, az édesapjának is szerettem volna megmutatni, mikor mozog a kicsi, ráadásul ki lehetett adott pillanatban tapintani a sarkát, ahogy megtámaszkodott vele a hasfalon belül. Így, amikor mozdult, kitapintható volt a sarka/talpa, odahívtam az apját, akinek a kezét pont odatettem, ahol a sarka kitüremkedett. Abban a pillanatban, ahogy az apjának szóltam, hogy jöjjön, adja a kezét a hasamra, a gyermek elmozdult, és már nem volt kitapintható. Az eset többször megismétlődött, így kizárt a "véletlenszerűség"! Szerinted, a magzatomnak lehettek gondolatai???
Tudod az, hogy kinek van igaza, csupán az egó részéről fontos. Szerintem az, hogy a csecsemők gondolkodnak-e vagy sem, valójában nem igazán számít.
Szerintem ami igazán számít és ami a világot megváltoztatná az, hogy mi váljunk jelenlevőbbé.