Horrorba illő megoldással védik a vetést Japánban

A topagrar egy érdekes kísérletről számolt be, amelynek keretében japán kutatók robotfarkast vezettek be, hogy a vaddisznókat, őzeket, madarakat és egyéb vadakat a vetésektől távol tartsák.

A Tokiói Egyetem által konstruált, napenergiával és LED fénykibocsátókkal működtetett „műfarkas” 65 cm hosszú és 50 cm magas, lábakra szerelt, furcsa külsejű készülék, amelynek szemei vörösen villognak, fejét fel-le tudja mozgatni, hangja pedig a farkasüvöltést utánozza, akár 90 decibel hangerővel, ami több kilométerre elhallatszik, és még egy medvét is megfutamít.

A távol tartandó állatok közeledtére az infravörös érzékelők azonnal működésbe hozzák a robotot, és megkezdődik a riasztás. Az üvöltés hangszínét variálni lehet, nehogy az elriasztandó állatok megszokják. A készülék egyelőre próbaüzemelés alatt áll, de máris a vadkárok jelentős csökkenését figyelték meg egy négyzetkilométernyi körzetben. Egy ilyen „műfarkas” mintegy 1.500 euróba kerül.

074608.jpg
 
A galambokat nállunk már régota akusztikus riasztoval üzik el.
-
Egy ismerösöm megprobálta a varjukat elüzni egy ilyen készülékkel a házátol mert reggelente nagyon hangosak voltak, ugy károgtak, hogy nem lehetett töllük aludni.
-
A vége az lett, hogy a varjaknak elegük lett a riasztgatásbol, átrepültek a tetöre, megsemmisitették a riasztoberendezést és elkezdték szétszedni a csatornát.
-
Az ismerös egész nap nincs otthon, ugyhogy csak a károkat tudja regisztrálnia, lelöni nem szabad a "bestiákat", már teljesen kivan idegileg. A varjuk állitolag nagyon bosszuálloak tudnak lenni. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a farkas robotokkal is elfog bánni a természet. :)
 
A varjú az egyik legintelligensebb madár a Földön.Megoldóképessége,találékonyságága sok ember észjárásán túl mutat.....
 
A varjú bizony intelligens ÉS bosszúálló, nem felejt :)

Még a nyolcvanas években Apa rálőtt egyre légpuskával ami a diófa tetején üldögélt és szüretelt. Puff - Paaang... persze, hogy a kemény tollairól gellert kapva lepattant a diabolo, de az egyik szárnytolla kifordult féloldalt, vagy mi. Varnyú balra el, jön a tél.

No, eltelt bő háromnegyed év. Apa a lugasban dolgozgat, mikor egyszercsak légitámadás: ugyanaz a varjú )lásd tolla) megjött, első dolga volt egy marha nagy dióval stukaként rázúdulni Apámra. Jó húsz métert zuhant, majd cca három méter magasról bombázott - Apa fejétől alig fél méterre dobta, el is találta volna, ha nem épp akkor hajol oldalt valamiért. Utána még kétszer jött vissza a piszok dobálni, míg csúzlival seggbesunytuk és elment a fenébe végre :)
 
Ez egy kitűnő etológiai kísérlet, kiderül, hogy mely állatfajok mennyire intelligensek (milyen hamar jönnek rá a turpisságra).
 
Lehet,elromlott.....
Lehet nem ér egy kalap szart se....
Lehet áramszünet van vagy a tulaj nem fizette és kikapcsolták.....
Lehet,nagy átvágás az egész....,tele van jobbnál jobb ötletekkel,készülékekkel a világháló....
Meg sajnos tele van olyan emberekkel a lakótelep,akik etetik a galambokat,mert olyan aranyosak.....
Össze vissza szarnak mindent..... :D
Védekezni ellenük lehetetlen....
Mű varjú,bagoly,sas....Isten tudja mi....,már van olyan cég is aki csapdát tesz ki,befogja a madarakat és jó messzire elengedi őket....
Az ott élők örömére.... :D
Csak vissza ne jöjjenek....
Egyébként én is küzdök ezzel a problémával....
Valami értelmes ötlet a mechanikus börtön kinézetű rács helyett?:)
 
A topagrar egy érdekes kísérletről számolt be, amelynek keretében japán kutatók robotfarkast vezettek be, hogy a vaddisznókat, őzeket, madarakat és egyéb vadakat a vetésektől távol tartsák.

A Tokiói Egyetem által konstruált, napenergiával és LED fénykibocsátókkal működtetett „műfarkas” 65 cm hosszú és 50 cm magas, lábakra szerelt, furcsa külsejű készülék, amelynek szemei vörösen villognak, fejét fel-le tudja mozgatni, hangja pedig a farkasüvöltést utánozza, akár 90 decibel hangerővel, ami több kilométerre elhallatszik, és még egy medvét is megfutamít.

A távol tartandó állatok közeledtére az infravörös érzékelők azonnal működésbe hozzák a robotot, és megkezdődik a riasztás. Az üvöltés hangszínét variálni lehet, nehogy az elriasztandó állatok megszokják. A készülék egyelőre próbaüzemelés alatt áll, de máris a vadkárok jelentős csökkenését figyelték meg egy négyzetkilométernyi körzetben. Egy ilyen „műfarkas” mintegy 1.500 euróba kerül.

Csatolás megtekintése 1561428
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,621
Tagok
615,953
Legújabb tagunk
D.Livia
Oldal tetejére