Hírek Nem lesz többé McDonald's Oroszországban, a szintén távozó Renault helyén újra elkezdik a Moszkvics gyártását

Megkezdte orosz üzletágának értékesítését a McDonald's, s több mint három évtized után végleg távozik Oroszországból . Az amerikai gyorsétteremláncnak 850 üzlete van Oroszországban, és összesen 62 ezer embernek adnak munkát. A McDonald's az Ukrajnában indított háború okozta humanitárius válságot nevezte meg fő okként, aláhúzva,

Oroszországi hálózata „már nem tartható fenn, és nem egyeztethető össze a McDonald's értékeivel.
A chicagói székhelyű cég Ukrajna orosz invázióját követően, márciusban még azt jelentette be, hogy ideiglenesen bezárja oroszországi üzleteit, de alkalmazottait továbbra is fizeti. A mostani döntés után azt szeretnék elérni, hogy egy helyi, azaz orosz vevőhöz kerüljön az étteremlánc, s az vegye át a McDonald's munkatársait, hogy legalább az eladás lezárásáig megkaphassák a fizetésüket.
Chris Kempczinski vezérigazgató nehéznek nevezte a döntést, különösen a cég alkalmazottainak és a több száz orosz beszállítónak „a McDonald's iránti elkötelezettsége és lojalitása” miatt.

Egy moszkvai Mekihez láncolta magát egy dühödt orosz, így tiltakozva az étteremlánc bezárása ellen (videó)​

Bezárja oroszországi éttermeit a McDonald's, és „imádkozik a békéért”​

A McDonald's-hoz hasonló hozzáállással, de a francia autógyártó nagyvállalat, a Renault is bejelentette: szintén távozik Oroszországból, s az üzemeit, eszközeit több mint 2 milliárd dollár értékben eladja Moszkvának.
A CNN beszámolója szerint a társaság igazgatói egyhangúlag hozzájárultak ahhoz, hogy a Renault Russia Moszkva városához kerüljön, míg az oroszországi AVTOVAZ autógyártó többségi részesedése a Központi Kutató- és Fejlesztő Gépjármű- és Motorintézethez.
A francia cég közleménye szerint ők is „nehéz, de szükséges”, ugyanakkor „felelősségteljes” döntést hoztak mind a 45 ezer oroszországi alkalmazottjával szemben.

Megjegyezték azt is, hogy maradt egy kiskapu:
Az AVTOVAZ-ban lévő részesedésének eladása lehetőséget biztosít a Renault számára, hogy hat éven belül visszavásárolja azt.
Eközben Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a blogjában tette közzé, hogy a város úgy döntött, átveszi az üzem tulajdonjogát, és „újrakezdi a személygépkocsik gyártását a „történelmi” Moszkvics márkanév alatt”. Azt ígérte, hogy a munkavállalók nagy részét megtartanák, akár az üzemben, akár alvállalkozóknál, továbbá terveik szerint a jövőben áttérnének az elektromos autók gyártására.

A Moszkvics a szovjet korszak jelentős autógyártója volt, s a Szovjetunió felbomlása után oda érkező Renault világhálózatának egyik kulcsfontosságú része volt az oroszországi üzem. A hivatalos adatok szerint a 2021-ben eladott 482 264 autóval Oroszország volt a Renault második legnagyobb piaca.

1652728997144.png
 
Eladnák???? Még pénzt akarnak kivinni Oroszországból? Az oroszok helyében, egy fillért nem adnék nekik. Lenyúlnám ugyanúgy, ahogy a nyugatiak az orosz vagyonokat. Ha az egyik lophat politikai alapon, akkor szabad a másiknak is...
 
  • Tetszik
Reagált: wei

Ezt mondják nekünk ...mondhatnák azt is amit TE hogy nem kapnak semmit...de, a politika az más vannak háttéralkuk.
Nekünk ennyit mondanak.
 
Eközben Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a blogjában tette közzé, hogy a város úgy döntött, átveszi az üzem tulajdonjogát, és „újrakezdi a személygépkocsik gyártását a „történelmi” Moszkvics márkanév alatt”. Azt ígérte, hogy a munkavállalók nagy részét megtartanák, akár az üzemben, akár alvállalkozóknál, továbbá terveik szerint a jövőben áttérnének az elektromos autók gyártására.
Oroszország engedélyezte az Euro 0-s besorolású autók egyszerűsített modelljeinek, valamint a légzsákok, blokkolásgátló (ABS), dinamikus stabilizáló rendszer (ESP) és más, a szankciók miatt nem elérhető, életmentő rendszerek nélküli autók gyártását. Az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá, és 2023. február 1-jéig érvényes.
Pjotr Skumatov, a Blue Vetters Society mozgalom koordinátora valószínűnek tartja, hogy az autótulajdonosok maguk fogják beszerezni a légzsákokat,
...........................
 
mint egy regényben, amiben a garázsban való kémkedést azzal leplezi a kém, hogy elviszi az ablaktörlőt, mert éppen abból volt hiány.
 
Oroszország engedélyezte az Euro 0-s besorolású autók egyszerűsített modelljeinek, valamint a légzsákok, blokkolásgátló (ABS), dinamikus stabilizáló rendszer (ESP) és más, a szankciók miatt nem elérhető, életmentő rendszerek nélküli autók gyártását. Az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá, és 2023. február 1-jéig érvényes.
Pjotr Skumatov, a Blue Vetters Society mozgalom koordinátora valószínűnek tartja, hogy az autótulajdonosok maguk fogják beszerezni a légzsákokat,
...........................
nelkem úgy tűnik egy oroszországi polgár, pont úgy vehet autót mint egy németországi polgár.... például itt az oroszországi KIA képviselet:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,685
Tagok
615,962
Legújabb tagunk
Koviubii
Oldal tetejére