Nem messze a magyar határtól sikeres próbarepülést hajtott végre egy „repülő autó”

Sikeres, 35 perces repülést hajtott végre Nyitra és Pozsony repterei között egy „repülő autó”, azaz egy autózásra és repülésre is alkalmas, átalakítható jármű, írja a BBC.

Az AirCar fantázianevű fejlesztésben BMW-motor dolgozik, és sima, benzinkúton is kapható benzinnel működik. Az átalakulás autó állapotából repülőgéppé 2 perc 15 másodpercig tart. Két ember utazhat benne, ha összesen nem nyomnak többet, mint 200 kiló.

A fejlesztője, Stefan Klein állítása szerint a jármű 1000 kilométert tud repülni 2500 méter magasságban, és eddig már 40 repülési órát teljesített a levegőben, viszont nem tud helyből fel- és leszállni, hanem futópálya kell neki.

A repülést is Klein hajtotta végre, utána azt mondta, „normális” és „nagyon kellemes” élmény volt. A repülő a levegőben 170 kilométer per órás utazósebességgel ment.

A fejlesztés mögött álló cég, a Klein Vision állítása szerint két év és kevesebb mint 2 millió euró kellett a fejlesztéshez.

Rovó Attila



rep auto.jpg
 
Fejlődés.
Csak hol lehet majd közlekedniük?
Az úton vagyis felette?
Vagy árkon-bokron át.
Mert lehet hogy nem örülnék neki ha a házam felett repkedne. Tudom a repülő is felettem megy el de, az egy kicsit más.
 
Isten áld meg az embereket, csak a Berki-k ne vezethessenek..Még pár hülye, aztán egy katasztrófa lesz az egész..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,598
Tagok
615,950
Legújabb tagunk
Fanni011
Oldal tetejére