Foci

afca

Kitiltott (BANned)
BL-ELŐDÖNTŐ UTÁN. Az elefántcsontparti csatár magánszáma valószínűleg eltiltást ér, Piqué elismerte a meccs után: kezezett

Terry inkább nem emleget csalást; Drogba: szégyen volt a bíráskodás

Nem meglepő módon a Chelsea játékosainak „kissé” magas volt a vérnyomása a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő (1–1) és a drámai kiesés után… A londoniak a norvég játékvezetőn, Tom Henning Övrebőn kérik számon ítéleteit, csakúgy, mint a brit lapok, melyek azért hozzáteszik, hogy a Chelsea-nek már rég el kellett volna döntenie a találkozót a 93. percre – bírói ítéletek ide vagy oda. A játékvezetőt a kamera előtt „világgá küldő” Didier Drogba minden valószínűség szerint eltiltást kap.
d00073A8Feb36f25511c9.jpg


Ha valaki csak a 93. percre kapcsolta be a televízióját a szerdai BL-elődöntőn, akkor is tisztán láthatta, hogy a Chelsea játékosai finoman fogalmazva sem elégedettek a játékvezetéssel: Michael Ballack a meccs legnagyobb sprintjét levágva üvöltötte Övrebö arcába egy esetnél a „kezezés” szót, majd a lefújást követően Didier Drogba szerette volna megfenyíteni a bírót, végül csak le tudták fogni…
Az elefántcsontparti a „Nézitek ezt? Ki…ott gyalázat” szókapcsolattal kritizálta a sípmestert, majd a kamerákkal is megosztotta véleményét, mely szerint Övrebö a szakma szégyene.

Az őrjöngő Didier Drogba mellett José Bosingwa is alighanem eltiltásra számíthat a Chelsea–Barcelona BL-elődöntőt követő viselkedése miatt. A szélsőhátvéd szerint egyszerűen megvették a játékvezetőt.

„Egyértelmű: megvették a játékvezetőt. Nem tudom, hogy bírónak, vagy tolvajnak nevezzen. Leírhatatlan volt, amit művelt, soha többé nem lenne szabad meccset vezetnie. Szomorúan, de emelt fővel búcsúzunk” – nyilatkozta a Chelsea labdarúgója a portugál televíziónak (RTP).

A csapatkapitány John Terry nem emleget csalást, de célozgat rá…

„Nincs összeesküvés ellenünk, de ezt azért nagyon nehéz megemészteni. Többen is azt mondták, így nem lett volna szabad viselkednünk, ám erre azt válaszolom: hat kulcsfontosságú ítéletnél a Barcelona javára döntött a bíró a mi pályánkon, és ezt nem lehet lenyelni” – nyilatkozta a csapatkapitány a sajtótájékoztatón.

HIDDINK A VÉLEMÉNYES ESETEKRŐL

„Három tiszta tizenegyest nem kaptunk meg, inkább nem is mondom, a srácok mit éreznek. Nem értem, miért ezt a bírót küldte az UEFA. Piqué kezezése tisztán látszott, Drogba lerántása is tizenegyes volt, de ezt mondjuk még kiegyenlíti, hogy Henry buktatásáért az első meccsen nem kapott büntetőt a Barca.” A holland szakember egyébként célozgatott arra, hogy az UEFA-nak nem tetszett volna egy újabb angol házi döntő…

„Nem, nem csalt a bíró, ezt a kifejezést én nem használnám – mondta a középhátvéd egy riporternek válaszolva, aki arról érdeklődött, hogy Övrebö elcsalta-e az elődöntőt – de egyenlő feltételeket szerettünk volna.”

„Bizonyítottuk, hogy méltó ellenfelei vagyunk a Barcelonának, a visszavágón 93 percig közük nem volt a meccshez. Igaz az is, hogy be kellett volna lőnünk a helyzeteinket, de ha csak egy büntetőt megkapunk a hat véleményes esetből, simán besétálunk a döntőbe.”

„Hihetetlen, hogy a játékvezető egyet sem fújt be. És az is hihetetlen, hogy miközben egy játékos rossz játék után kikerül a csapatból, egy bíró a rossz teljesítménye után is tovább kapja a meccseket. Remélem, az UEFA tanul a leckéből, és legközelebb tapasztaltabb játékvezetőket küld.”

GUARDIOLA HITT A TOVÁBBJUTÁSBAN, ÉS NEM LEPŐDIK MEG A LONDONIAK DÜHÉN

Pep Guardiola végig hitt benne, hogy a Barcelona kivívja a továbbjutást a Chelsea otthonában a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.

„Bízom a játékosaimban, éppen ezért egy percre sem adtam fel, végig hittem a továbbjutásban – mondta a Barcelona vezetőedzője az 1–1-re végződő összecsapás után. – Ne felejtsük el, hogy 25 percig emberhátrányban játszottunk. Azonos létszámnál is épp elég nehéz dolgunk volt, így nagyon örülünk, hogy végül sikerült betalálnunk.”

Guardiola kitért a hazaiak által a játékvezetőn számon kért 11-esekre is.

„Meg tudom érteni, hogy nem elégedettek a játékvezető teljesítményével. Nem láttam a tizenegyesgyanús eseteket, de ettől függetlenül lehet, hogy büntetőt értek.”

„Ezzel együtt tiszteletet érdemlünk. Megpróbáltunk támadni, birtokolni a labdát, és helyzeteket teremteni. Ez utóbbi nem nagyon sikerült, de a Chelsea részéről is nagyobb nyomást vártam.”
„SEMMI SEM JOGOSÍTOTTA FEL DROGBÁT ERRE A VISELKEDÉSRE”

Érdekes idézni a BBC egyik labdarúgó-szakírójának, Phil McNultynak a blogját – alighanem sok mindenben igaza van Drogba viselkedésével kapcsolatban.

„Övrebö egyértelműen kevésnek bizonyult ehhez a meccshez, de emlékezzünk rá, hogy Abidal kiállítása is szigorúnak tűnt. De bármit is tett a játékvezető, semmi sem jogosította fel Drogbát a magánszámára, hogy berohanjon a gyepre a kék mezében és papucsban, mint valami dühtől szétrobbanó nyaraló, majd eszét vesztve üvöltözzön, és fenyegesse a bírót. Az, hogy képtelen az önuralomra, ismét kiderült a tavalyi BL-döntő után. Valószínűleg súlyos büntetést kap az UEFA-tól, és teljesen meg is érdemli. (…)A legszomorúbb, hogy a hiszti elvonta a figyelmet a Chelsea kitűnő teljesítményéről” – írta.





<!-- pager start -->
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
Anikó ! Nézted a tegnapi meccset a Dunán?
Pont Böőr Zolikának kellett bevágnia az egyenlítő gólt. Az eszem megáll!!!!

A 91. percben!!!!!!!!
 

kozeput

Állandó Tag
Állandó Tag
Én azért ezt az Essien gyereket sajnáltam igazán! Lőtt egy bombagólt, amivel végig továbbjutónak érezhették magukat a londoniak, aztán meg jött a hosszabbításban az a luft.... Mennyből a pokolba!!!
 

Lala89

Állandó Tag
Állandó Tag
Drogba kirohanását teljesen megtudom érteni! Ha berúgja az első meccsen és a tegnapi visszavágón a ziccereit akkor meglett volna a döntő! Rajta ment el a Chelsea döntője, és ő így dolgozta fel! (egyébként ha elmegy a Chelsea-től szívesen látnám őt Barca mezben!!!!!) :)
 

Elekecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Továbbjutott a Barcelona.A "játszósabb" csapat.

Remélem a Juventus tényleg beerősít a nyáron.

Jön Diego

Cannavaro már átesett az orvosi vizsgálatokon is.

Hétvégén jó lenne egy szoros meccset játszani a Milannal

Ranierit pedig kirúghatnák...
 

afca

Kitiltott (BANned)
DAC: Caha távozik, mert fizetés helyett Antaltól csak ígéreteket kapott


<!-- /#content-header -->
<META content=Word.Document name=ProgId><META content="Microsoft Word 11" name=Generator><META content="Microsoft Word 11" name=Originator><LINK href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CBARAKL%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel=File-List><STYLE><!--/* Style Definitions */p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal{mso-style-parent:"";margin:0cm;margin-bottom:.0001pt;mso-pagination:widow-orphan;font-size:12.0pt;font-family:"Times New Roman";mso-fareast-font-family:"Times New Roman";mso-ansi-language:EN-US;mso-fareast-language:EN-US;}@page Section1{size:612.0pt 792.0pt;margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;mso-header-margin:35.4pt;mso-footer-margin:35.4pt;mso-paper-source:0;}div.Section1{page:Section1;}--></STYLE>Hét hónapon át nem kapott fizetést a DAC-nál a cseh labdarúgó Robert Caha, s erről terjedelmes interjúban tálalt ki a Šport napilapban. Caha azt is elmondta, ezért döntött úgy, hogy elhagyja a klubot, ügyvédje egyszersmind szerződésszegés miatt tesz panaszt a DAC ellen a FIFA illetékeseinél.

Caha a földön
Foto: SITA


<META content=Word.Document name=ProgId><META content="Microsoft Word 11" name=Generator><META content="Microsoft Word 11" name=Originator><LINK href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CBARAKL%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml" rel=File-List><STYLE><!--/* Style Definitions */p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal{mso-style-parent:"";margin:0cm;margin-bottom:.0001pt;mso-pagination:widow-orphan;font-size:12.0pt;font-family:"Times New Roman";mso-fareast-font-family:"Times New Roman";mso-ansi-language:EN-US;mso-fareast-language:EN-US;}@page Section1{size:612.0pt 792.0pt;margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;mso-header-margin:35.4pt;mso-footer-margin:35.4pt;mso-paper-source:0;}div.Section1{page:Section1;}--></STYLE>Robert Caha 1976. március 11-én Jihlavában született, ahol a focit is elkezdte. Játszott a Baník Ostravában, majd Kínában volt vendégjátékos, a Sigma Olomoucban is megfordult, amint a CSKA Sofiában és két iráni csapat színeiben is játszott. A DAC játékosaként 11 mérkózésen lépett pályára.


Robert Caha 2008 augusztusában kötött állítása szerint profi szerződést a klubbal, s azóta mindössze 2008 decemberében látott pénzt, amikor egy havi bért kifizetett neki a dubai tulajdonos. A szerződésével kapcsolatban azt is nehezményezi, hogy azt a DAC illetékesei a vonatkozó előírásokra fittyet hányva nem regisztráltatták be a szlovák futballszövetségnél (SFZ).
Caha arról is beszél, hogy a futballklub szlovákiai tulajdonosával Antal Barnabással többször is tárgyalt a tartozásról, ám üres ígérgetésen kívül semmit nem hallott tőle. Állítása szerint, mivel több játékostársa is olyan helyzetben van, mint ő, állandó téma volt az öltözőben a klub játékosokkal szembeni tartozása.
Caha elmondta korántsem elhanyagolható összegről van szó, és fogalma sincs miként akarja a klub tetemes összegre rúgó tartozásait törleszteni. Hacsak nem mondvacsinált bírságokkal, amelyekkel a több játékostársával együtt őt is sújtották. Őt konkrétan mintegy 100 ezer koronával azért, mert a Ružomberok elleni hazai mérkőzésen piros lapot kapott.
Caha közölte, egészen másként képzelte kapcsolatát a dunaszerdahelyi klubbal és főként a kiváló szurkolótábor miatt sajnálja, hogy a távozás mellett kellett döntenie.
-para-

_______________________________________________________

Kérdem én ki az a hülye aki 7 hónapig ingyen focizik???Ostobaság.Egyébként nála gyengébb focistát még nem láttam.Jobb is,hogy távozik.
 

afca

Kitiltott (BANned)
Jong Ajax - Jong Liverpool

1-0

Jong Ajax:
Stekelenburg, Claasen, Blind, Mac Intosch, Schilder; Van der Heijen, Sarpong (46. Danilo), Sno, Hasselbaink (62. Schell), Manucharyan (83. Koppers), Lazic (62. Ottenhof).

Jong Liverpool:
Hansen (46. Bouzanis); Kelly (77. Mendy), Derby, Dominguez, Ayala; Plessis, Lobato, Palsson (46. Saric); Crowther (46. Blanco), Németh (70. Saric), Weijl (77. Amoo).

172633_fullimage_09-05-08_J_Ajax-J_Liverpool_0118_600x338.jpg
 

afca

Kitiltott (BANned)
Soha nem adják fel!

BUDAPEST — Ismét emberhátrányban nyert a labdarúgó NB I-ben az Újpest focicsapata.
<!-- Adserver zone (js): 10766, BLIKK_SPORT_CIKK_Billboard --><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10766&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10766&ord=49001912" type=text/javascript></SCRIPT><NOSCRIPT> </NOSCRIPT>
A lila-fehérek a kétgólos Kabát Péter (31) vezérletével hazai pályán 3-1-re verték a Vasast úgy, hogy a 17. percben Simek Pétert (29) kiállították. A tabella második helyénálló csapatnak idén nem először kellett emberhátrányban bizonyítania, hiszen korábban szintén tíz emberrel győzte le a Honvédot 3-0-ra, a Kaposváron 3-2-re megnyert bajnokin pedig a lelátóra száműzött Szentes Lázár (53) vezetőedzőt nélkülözte az együttes.

d000451B03157a1c7c69a.jpg
Harcolnak Rajczi (balra, mellette az angyalföldi Unierzyski) hiszi, hogy a hátralévő négy fordulóban megelőzi az Újpest a Debrecent




Tavasszal sokat gyakorolhatjuk a játékot tíz emberrel, de eddig mindig megbirkóztunk a feladattal – fogalmazott Szentes. – Ez annak köszönhető, hogy a csapatnak van tartása, erősek vagyunk. A lilák győzelem feletti örömét fokozta, hogy a rivális Debrecen hazai pályán csak döntetlent játszott a Győrrel, így két pontra csökkent a hátrányuk.

Az öltözőben televízión néztük a debreceni találkozó hajráját, nem tagadom, hogy örültünk a végeredménynek – mesélte az idei bajnokságban 15 gólnál tartó Kabát. – Négypontos hátrányban sem estünk kétségbe, a két pont pedig könnyebben ledolgozható. Az idei szezonban sokszor voltunk nehéz helyzetben, de sosem adtuk fel a harcot, és tovább k üzdü n k a z aranyéremért.

A hátralévő fordulókban utazunk Paksra és Győrbe, valamint fogadjuk a Zalaegerszeget és a Fehérvárt. Képesek vagyunk arra, hogy megnyerjük mind a négy meccset, hiszen korábban 21 találkozón veretlenek voltunk. Csatártársa, Rajczi Péter (28) is bizakodó.

A közelmúltban kétszer is az utolsó fordulóban veszítettük el az aranyérmet – mondta a szezonban már kilencszer eredményes támadó. – Most mi üldözzük az éllovast, de hiszem, hogy idén nekünk lesz szerencsénk, és mi ünnepelhetünk.
<!-- /cikk cache -->
 

aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Anikó ! Nézted a tegnapi meccset a Dunán?
Pont Böőr Zolikának kellett bevágnia az egyenlítő gólt. Az eszem megáll!!!!

A 91. percben!!!!!!!!

Hát ez hihetetlen pech volt,Pedig nekem Böőr Zoli az egyik kedvenceim közé tartozott!Ez nem hiányzott a Lokinak!!!!!!!!Te élőben láttad?Remélem nem lesz több ilyen ,nehogy már utólérjen az Újpest bennünket!:rolleyes:
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát ez hihetetlen pech volt,Pedig nekem Böőr Zoli az egyik kedvenceim közé tartozott!Ez nem hiányzott a Lokinak!!!!!!!!Te élőben láttad?Remélem nem lesz több ilyen ,nehogy már utólérjen az Újpest bennünket!:rolleyes:
Igen, pont ott ülök, ahol Bernáth Csabi rácsúszott a Győrire.Meggyőződésem, ha ő nem állíttatja ki magát megnyerjük a meccset.
Be kell húznunk mind a 4 hátralévőt, akkor nem lehet gond!!!!
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
4 -ből 1 megvan!

Jól alakult ez a mai este!!!!!
\\m/\\m/:p

Ha azt mertük - pontosabban mertem - állítani, hogy az atomvárosiak a Vasas elleni 3-0-s siker alatt teljesítettek az idei szezonban, akkor mindez helytállónak bizonyult, egészen a mai estéig.
Gellei Imre fiai "földön túli" bravúrt bemutatva egygólos hátrányból megfordították az állást, és 2-1-re győztek, minden valószínűség szerint a még meglévő aranyesélyt elvéve a Liláktól - ahogy tavaly is.
Tököli Attiláék szinte végig uralkodtak, még az se törte meg őket, hogy az első félidő korai szakaszában az ellenfél került előnybe. A második félidőre dühödt vadként viharzottak ki, és nem egészen 6 perc alatt elsöpörték az újpestieket, akiken az angol cserelégió sem tudott segíteni.
A tabellán méltánytalanul pozíciót elfoglaló paksiak akár csúfos vereséget mérhettek volna a vendégekre, ám nekik volt egy Balajczájuk, akinek mai alakítását szuperklasszis jelzővel lehetne illetni, nem úgy a társaiét, akik valami folytán elvesztették lelkesedésüket, a mai mérkőzésen egészen a 60. percig csak bóbiskoltak, ébredésük viszont már későinek bizonyult.
A színvonalat csak dicsérni lehet, ami ezúttal nem Kabátéknak volt köszönhető, hanem az újjáéledő és a nagyérdeműt maradéktalanul kiszolgáló hazaiaknak, akik természetesen tapsvihar mellett vonultak az öltözőbe.
(Páll)
 

Lala89

Állandó Tag
Állandó Tag
A Paks ma nagyot játszott, már az első félidő sem volt gyenge tőlük, de az a második 45 perc... :o Mondjuk az Újpest a vezető gól után leült de rendesen, és a paksiak már nem is nagyon hagyták őket felállni! :D Paks - Újpest 3:1 :D És ha az újpesti kapuban nem Balajcza Szabolcs állna...
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez elég szomorú, de mindeképpen reális. Aggasztó a nemzetközi szereplésünket illetően.

Illusztris vendég figyelte a Bozsik-stadion nézőteréről a Bp. Honvéd–DVSC-TEVA mérkőzést. Roy Keane 1993 és 2005 között viselhette a Manchester United mezét, a „vörös ördögök” színeiben 323-szor szerepelt, 33 gólt lőtt, s tagja lehetett az 1999-ben Bajnokok Ligáját nyerő együttesnek.

Most az angol Ipswich Town menedzsereként érkezett Budapestre, és információnk szerint elsősorban Rudolf Gergely teljesítményére volt kíváncsi. A mérkőzés mindenesetre nem sok pozitív nyomot hagyott benne…

„Délután még volt lehetőségem az egyik óbudai étteremben televízión megnézni a Millwall–Leeds United angol harmadosztályú playofftalálkozót, és a társaságomban lévő Filipovics Vladan menedzsernek azt mondtam, nézze meg, ezek messze nem olyan technikásak, mint a magyarok, de van bennük dinamizmus, erő és akarat. Mert én ezt hiányoltam elsősorban a Honvéd–Debrecen találkozón” – mondta a szakember a Nemzeti Sportnak.

Olyan volt, mintha edzőmeccset néznék, kevés futás jellemezte az összecsapást. Márpedig ezzel nem sokra mennek külföldön az itt és így edződő magyar játékosok. Mondom még egyszer, csalódott vagyok. Különösen a Debrecen teljesítménye lepett meg. Kérdem én: ilyen lenne a magyar bajnokcsapat?…” – tette hozzá meglehetősen erős (de a mérkőzés képe alapján jogos…) kritikájához.
 

pisti72

Állandó Tag
Állandó Tag
A Paks ma nagyot játszott, már az első félidő sem volt gyenge tőlük, de az a második 45 perc... :o Mondjuk az Újpest a vezető gól után leült de rendesen, és a paksiak már nem is nagyon hagyták őket felállni! :D Paks - Újpest 3:1 :D És ha az újpesti kapuban nem Balajcza Szabolcs állna...


Élőben láttad? Hol van Németkér?
 

afca

Kitiltott (BANned)
<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=contentheading width="100%">Csúfos DAC-vereség hatezer ember előtt </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=view&id=13729&pop=1&page=0&Itemid=1 </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%">http://www.felvidek.ma/index2.php?option=com_content&task=emailform&id=13729&itemid=1 </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=createdate vAlign=top colSpan=2>2009.05.09. </TD></TR><TR><TD vAlign=top colSpan=2>
090509dacbb06.jpg
A Corgoň-liga 28. fordulójában a dunaszerdahelyi DAC a besztercebányai együttest fogadta. A mérkőzésre kilátogató több mint hatezer néző fantasztikus hangulatot varázsolt az aréna, azonban a sárga-kékek játékosai ezúttal harmatgyengék voltak. Az első félidőben a DAC játéka felülkerekedett a vendégekén, de helyzeteiket elpuskázták. Beniušis kezdhette volna a gólgyártást, de nem talált be a kapuba sem a 13. sem a 28. percben. A katonacsapat megbüntette a sárga-kékeket és a 30. percben Adámik fejesgóllal szerez vezetést csapatának. A 37. percben válaszol a DAC is, amikor Kováč egyenlít ki. Meg kell jegyezni, hogy a gólt szerző DAC játékos védő, a sárga-kékek csatárai nem tudtak gólt adni. A 42. percben Michel bebiztosíthatta volna a nyugodt félidőt csapatának, de elpuskázta helyzetét mikor Boroš kapussal egy az egyben nézett farkasszemet.
A második félidőben Uškovič egyre többet került helyzetbe és állandó veszélyt jelentett a DAC kapujára. A sárga-kékek védelme nem igazán tudta megállítani a kapuratörő besztercebányai csatárt. A DAC játéosai Michel, Bajevski, Hassan próbálkozott a széleken és középen, de eredménytelenül. A 70. percben Uškovič 11 méterről rárúgja a labdát és esélyt sem ad Minár kapusnak, 1:2 a Besztercebánya javára. Jó tíz perccel később ismét a katonacsapat csatára eredményes, amikor jó 25 méterről való lövése bepottyan a vinklibe, 1:3 oda! A DAC szurkolók ezután füttyszóval illeték Abenát, akárhányszor labdához ért. A lefújást követően kifütyülték a sárga-kékeket, akik közül bizony ismét sokan nem érdemlik meg a DAC mezt. Egyes szurkolók a vezetőség távozását követelték.
A sajtótájékoztatón Zlatko Kranjčar, a DAC edzője gratulált az ellenfélnek és kitartott azon álláspontja mellett, hogy csapata több akciót vezetett és játéktudásban a katonacsapat felett állt. Sajnos a pályán egészen más jött le.
Felvidék Ma, atos
Fényképgaléria
090509dacbb01.jpg

090509dacbb02.jpg

090509dacbb03.jpg

090509dacbb04.jpg

090509dacbb05.jpg

090509dacbb06.jpg

090509dacbb07.jpg

090509dacbb08.jpg

090509dacbb09.jpg

090509dacbb10.jpg

090509dacbb11.jpg

090509dacbb12.jpg

090509dacbb13.jpg

Fotók: atos


</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

afca

Kitiltott (BANned)
Edzői nyilatkozatok a DAC – B. Bystrica mérkőzés után


A vesztes csata után megtartott sajtótájékoztatón mindkét fél trénere megállapította: megérdemelten zsákmányolt szombat este három pontot a DAC-stadionban a besztercebányai Dukla.





Zlatko Kranjcar (DAC): „Jól kezdtünk, ziccereink is voltak, sajnos, kimaradtak. Pontrúgás után kaptuk az első találatot, ilyennek nem szabadna megtörténnie. A vendégek vezető góljára még válaszolni tudtunk. Fordulás után ismét az ellenfél szerzett előnyt, ezt követően felszabadultan, jobban játszott. Megérdemelten nyertek a vendégek. A meccs előtt problémáink voltak, gondjainkat Gerich sérülése hatványozta. Regisztráljuk a sebezhető pontokat, a hátralévő meccseken ezekre szeretnénk gyógyírt találni.”

Jozef Jankech (B. Bystrica): „Már huzamosabb ideje regisztrálom, javult a kollektíva teljesítménye. A legnagyobb gondot a gyatra helyzetkihasználás okozta. Ezúttal háromszor is betaláltak védenceim, ráadásul szépségdíjas gólokat szereztek. Kiegyenlített első félidő után a másodikban magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és megérdemelten zsákmányoltunk értékes három pontot. Sportszerű légkörben zajlott a párharc, a szurkolók is jelesre vizsgáztak.”

ái
 
Oldal tetejére