Elég pocsékul sikerült ez a szülinap is. De nem lényeg. Ugyanolyan nap mint a többi. Holnapra elmúlik.
Sajnálom Ariadne. Jelenleg picit meg tudlak érteni
Elég pocsékul sikerült ez a szülinap is. De nem lényeg. Ugyanolyan nap mint a többi. Holnapra elmúlik.
jaj szerintem annyira rossz h az író nem fejeszte be igaz én még csak most kezdem az 5iket de már most sajnálom h nincs meg végig és azt is h nem sokára kiolvasom és akkor vége lesz
hát igen, ezért akarok írni Meyernek sok emailt meg levelet, nem tudom mennyit érne![]()
akkor egy kis vicc:d az egyik kedvencem, cs nektek kedvcsinálónak;
három feleség, egy, aki nem rég ment férjhez, egy, aki pár éve már házas és egy, aki már 20 éve házasságban él, elhatározzák, hogy feldobják otthon valamivel a "sex-life"-ot. Abban egyeztek meg, hogy egy kis szado-mazo módszert alkalmaznak majd és az élmény után egy héttel találkoznak és beszámolnak az eredményről.
a "friss" házasságban élő hölgy azt mondta:
párom munkahelyén egy földig érő fekete bőrkabátban jelentem meg, becsuktam az irodája ajtaját, majd amikor ledobtam magamról a szerkót és meglátta, hogy egy fekete bőr bikini van csak rajtam annyira felizgult, hogy az ostort már nem is kellett használnom, vad szeretkezésbe kezdtünk az íróasztalán.
aki már pár éve házasságban él, a következőt mondta:
nekem is hasonló élményem volt, a páromat én is fekete bőrszerkóban állva vártam, megálltam előtte, kettőt rácsaptam a fenekére a bőrostorral, majd olyat szeretkeztünk, hogy egy második nászútra hívott.
a harmadik, "rutinos" hölgy, némi tétovázás után őszintén bevallotta:
rengeteget terveztem. A gyerekeket lepasszoltam a nagyszülőkhöz, aztán parfümös, olajos fürdőt vettem. én is beöltöztem a bőrszerkóba, még egy fekete maszkot is fölvettem. Amikor az uram hazajött a munkából, lezuttyant a fotelbe, megragadta a tv-távirányítót, majd, amikor rám nézett, csak annyit mondott:
"hé batman, mi van vacsorára?"
Vedd kezelésbe a SM-t, ha lustulna
Vagy most inkább Edward-dal foglalkozol?![]()
akkor egy kis viccaz egyik kedvencem, cs Nektek kedvcsinálónak;
Három feleség, egy, aki nem rég ment férjhez, egy, aki pár éve már házas és egy, aki már 20 éve házasságban él, elhatározzák, hogy feldobják otthon valamivel a "sex-life"-ot. Abban egyeztek meg, hogy egy kis szado-mazo módszert alkalmaznak majd és az élmény után egy héttel találkoznak és beszámolnak az eredményről.
A "friss" házasságban élő hölgy azt mondta:
Párom munkahelyén egy földig érő fekete bőrkabátban jelentem meg, becsuktam az irodája ajtaját, majd amikor ledobtam magamról a szerkót és meglátta, hogy egy fekete bőr bikini van csak rajtam annyira felizgult, hogy az ostort már nem is kellett használnom, vad szeretkezésbe kezdtünk az íróasztalán.
Aki már pár éve házasságban él, a következőt mondta:
Nekem is hasonló élményem volt, a páromat én is fekete bőrszerkóban állva vártam, megálltam előtte, kettőt rácsaptam a fenekére a bőrostorral, majd olyat szeretkeztünk, hogy egy második nászútra hívott.
A harmadik, "rutinos" hölgy, némi tétovázás után őszintén bevallotta:
Rengeteget terveztem. A gyerekeket lepasszoltam a nagyszülőkhöz, aztán parfümös, olajos fürdőt vettem. Én is beöltöztem a bőrszerkóba, még egy fekete maszkot is fölvettem. Amikor az uram hazajött a munkából, lezuttyant a fotelbe, megragadta a tv-távirányítót, majd, amikor rám nézett, csak annyit mondott:
"Hé Batman, mi van vacsorára?"
Mondom, Bellát beszéljük ki![]()
Hát, az jó sokáig el fog tartani![]()
Szép álmokat, jóccakát mindekinek!
Szép álmokat, jóccakát mindekinek!
a vicc vagy a szado mazo cucc?XD
Szerinted?
Talán kérdezd meg Jaspert!!!
kiss
Csak próbálok Jasperrel lépést tartaniBevadultunk a pálca által idevarázsolt dolgoktól?![]()
Csak próbálok Jasperrel lépést tartani
A varázspálcát félretettem Neked![]()
Annyira nagy off van most, h gondoltam ez ish belefér egy kicsit
Egy repülőgép zuhanni kezd. Öten vannak a fedélzeten, de sajnos csak 4
ejtőernyő van! Az első utas azt mondja: "Én vagyok Shaqueill O'Neill, az NBA
legjobb kosárlabdajátékosa. A Lakersnek szüksége van rám, nem lenne fair velük
szemben, ha meghalnék." Ezzel elveszi az első ejtőernyőt és kiugrik a
gépből. A második utas, Hillary Clinton azt mondja: "Az USA előző elnökének
vagyok a felesége. A világ legtiszteletreméltóbb nője vagyok, New York
szenátora és az USA talán leendő elnöke." Ezzel elvesz egy ejtőernyőt és ő
is kiugrik. A harmadik utas, George W. Bush azt mondja: "Én vagyok az
Amerikai Egyesült Államok elnöke. Nagy befolyásom van a világpolitikában. És
emellett én vagyok az ország eddigi legintelligensebb elnöke és tartozom
annyival a polgáraimnak, hogy nem halok meg." Ezzel elvesz egy ernyőt és
kiugrik. A negyedik utas, a Pápa, azt mondja az ötödik utasnak, egy 10 éves
iskolásfiúnak: "Én már nagyon öreg vagyok. Eddig is jó emberként és papként
éltem le az életemet, ezért neked adom a negyedik ernyőt." Erre a fiú azt
válaszolja: "Semmi gond, az Ön számára is van egy ejtőernyőnk. Amerika
legintelligensebb elnöke az iskolatáskámat vitte el..."