Ha lerombolsz valamit, tudnod kell felépíteni is. Tudom, milyen a lány családi háttere. Csernus kérdései minden szempontból övön aluliak voltak, és sokkal több kárt okozott velük, mint hasznot. Persze ahhoz túl gyáva, hogy ezt bevallja magának (vagy ne adj' isten nyilvánosan bocsánatot kérjen), mert ezzel a saját "tekintélyét" és "hozzáértését" kérdőjelezné meg. Neki is lehetne olyan kérdéseket feltenni, hogy sírva rohanna ki a teremből, és Pestig meg sem állna (még most, felnőtt fejjel is, drogos suttyó korában meg főleg). Fiatal korban különösen érzékeny az ember a kritikára. Amit Csernus tesz, egyike a legrosszabb és legelítélendőbb pedagógiai módszereknek (ez még annál is rosszabb, mint amikor egy diákot az egész osztály előtt szégyenítenek meg). A gond ezzel csak az, hogy feltépi a régi sebeket, két lábbal tapossa az önbizalmadat, bebizonyítja, hogy egy semmirekellő vagy, majd bekaszálja a pénzt az előadásáért, beül az autójába, és mint aki jól végezte a dolgát, hazahajt. Innentől kezdve pedig nagy ívben sz**ik arra, hogy veled mi történik. A páciens meg ott áll a színpad közepén több száz ember előtt, megszégyenítve. A tudatalatti mindent rögzít, főleg úgy, hogy érzelmek is társulnak hozzá, és később hetekig kell kezelésre járnia, hogy, feloldják ezt a lelki traumát.
Ahhoz, hogy egy embernek valóban segíteni tudj, ismerned kell a problémáját, a körüményeit, és nem utolsósorban kell, hogy legyen benned empátia. Az nem segítség, hogy 5 perc alatt kideríted és a fejéhez vágod az összes létező negatív tulajdonságát.
Ha Csernus annyira jóban lenne önmagával, szívesen járnának hozzá az emberek, és nem lenne szüksége arra, hogy energiavámpír módjára csapoljon le másokat, ezzel igazolva a saját felsőbbrendűségét.
Nézd, én nem akarok vitatkozni Veled, mert tudom, hogy ennek az égvilágon semmi értelme. Te ragaszkodsz a véleményedhez, én pedig kitartok az enyém mellett. Részemről a téma lezárva.
