Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

most

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok ez fura és ha valaki tud valami tippet az mondja meg :D

tehát férfi vagyok és gyereket szültem. pontosabb nem - mert én elájultam vagy valami és két napra rá lett gyerekem.vasárnap reggel. és a gyerek akkora volt mint én. és okos volt. és ennyi :d
nagy jelentőséget igazából nem tulajdonítok ennek inkább a következő képsorban már feleségem is volt és direkt hogy semmi rosszat ne lásson a gyerek kitakarítottam, de az ajtó félfán egy nő feketefehér képe fent maradt és letakarítottam, de ő belenézett a tükörbe és tudta hogy még ott van -- és itt jön a lényeg, mert ekkor volt egy olyan rész amiben komoly érzelmek kapcsolodtak - az elözőben egészen semlegesen sodrodtam az eseményekkel- azt mondta minden elől csak meghátrálok, félek szembe nézni vele: erre komoly félelmet éreztem és le akartam győzni, álmomban cselekedtem de nehéz volt nem úgy hogy sokáig tartott csak ellenállást kellett leküzdenem de sikerült megfordult(fizikailag is) és ekkor ébredtem fel és hirtelen minden elmúlt.
hát ennyi. valaki valami tipp?

fontos kérdés h mire vonatozott a vád ... ffi embernek a gyerek.. vágyott örömmel vállat felelősség lehetősége ... a felnőtteket a gyermekkel veszi rá az élet arra h önmagán túl is felelősséget vállaljon..
takarítás itt .. zűrös magad szemében ! család előtt nem vállalható korábbi kapcsolatra utal ... valószínűleg a vád igaz ez került ebben az álomban korrekcióra..

összességében arról szól... amint írod is amint megélted ...h a kapcsolatok érzelmekből létezhetnek amik félelmekkel és örömökkel kövezik az arany középutat ezért érzelmi munkával járnak... amivel szembe kell néznünk ...ezt mutatta meg az álmod...

köszönjük h megmutattad másoknak is ..tisztán látható- érezhető hogyan fejleszt s teszi bölcsebbé egészségesebbé a lelkünket egy lélekálom
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Azzal kezdeném, hogy én évente kb kétszer emlékszem az álmomra. :S Ma viszont 3. napja emlékszem rá folyamatosan.
3 napja azt álmodtam, hogy az összes bölcsességfogam ki lett húzva. De elég furán csinálta az az ember, mert rendesen csavarták, viszont nem fájt. A foggyökerekkel is csináltak valamit mert az csak később jött ki. (Iagazából egy bölcsességfogam se nőtt ki.)
A második álmomban 5 tyúk volt és 4 kígyó. Tyúkokat akartunk tartani megvolt a helyük is, viszont ott volt 4 kígyó. Én nem mertem hozzáérni, apu meg csak szimplán lusta volt. Anyu csepegtette ki a mérgét a kígyónak egy átlátszó pohárba. Végül a kígyók senkit se bántottak.
A harmadik álmomban egy öregember elől menekültem. Szerencsére megvédett valaki, de nem valós személy volt.
Hát ennyi lenne, hozztennék még annyit, hogy a 3. álmomban éreztem valahogy azt, hogy én alakítottam úgy az álmomat, h ne legyen baj.
Előre is köszönöm a válaszokat:)

1 álom bölcs döntések még hiányoznak az életedből és valaki trükkjének folytán nem is gondolod h benned létezhetnek... pedig léteznek...s nem fájtak..
2 álom gazdasági - anyagi biztonságod veszélyben anyura számítasz- számíthatsz ...
az álom azt mondja senki sincs.. biztonságban ....viszont senki sincs egyedül
3 elég kurta idős ember elöl menekülni ... vétettél
de kreativitásodra önmagadért valókiállásra biztat mindhárom álom
valószínűleg a tudatosság megjelenése .. az az álomcélja ahogyan meg is jelent ... gratula
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,
Hétvégén furcsa dolgot álmodtam, egy óriási kétszárnyú örg ajtóval, amin rajta volt nagyapám egy hatalmas kabátban. Nem lógott, csak úgy rajta volt. Én megpróbáltam az ajtó becsukni, összeilleszteni a két szárnyat. Később cipőket próbáltam, pirosat, az egyiknek nem találtam a párját, majd azt vettem észre majdnem egyformák a lábamon lévő cipől, csak a bal oldania piros cipőben fekete csík van, míg a jobb tiszta piros. Később pedig átváltott egy zöldes színű magasszárúra.

Előre is köszönök minden hozzászólást,
Alfahodl

jah az örökség ... ;)van valami történet a családban amire most szükséged van nagyapád már átélte...abban a cipőben vagy... halgass családi történeteket róla...
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello,
ma úgy keltem fel hogy elotte egy baromi nagy pókot kellett hogy lesoporjek a jobb válamról - természetesen az álmomban...
a pók 21 és 31 cm kozotti hosszusagu lehetett es azthiszem hogy csikos de abban már nem vagyok biztos, de azthiszem szurke volt. nem féltem tole, de ronda volt...
régi etted megújításra vár...
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
:idea:
:idea: Nagyon óvatlanok vagytok :idea:

El sem tudjátok képzelni,
hogy az álmaitokból mennyi minden kiolvasható :idea:

De nemcsak abból:
a nick, az avatár választásából,
a helyesírási hibákból,
a szöveg ritmikájából,
a szóhasználatból stb.

Lehetőséget adtok a rálátásra
az energetikátokkal,
az egészségetekkel,
a nemi identitásotokkal,
de akár a pénzügyi helyzetetekkel
kapcsolatban is stb.

A kisugárzott információk alapján
a karakter is tipizálható:
kidomborítva és felkínálva így a személyiség leggyengébb pontjait
'népgazdasági hasznosításra',
kizsákmányolásra.
S még tetejébe némelyik topikba kiplakátoljátok az eladósodásotokat stb.
céltáblává téve így magatokat a manipulációnak
meg az energiavámpírolásnak.

Én amiatt foglalkozom álomértelmezéssel itt,
hogy lehetőség szerint másokat is megtanítsak erre.
Az álom nemcsak kincs, érték és szellemi tulajdon,
de mindenki legbensőbb magánügye is.
A cél az, hogy mindenki önállóan képes legyen
a saját álmait értelmezni.

Legyetek körültekintőbbek kiss
:idea:​

kedvesem épp ily nyilvánvaló a testbeszéd a gesztikuláció a hanghordozás a párválasztás és minden pillanatban döntéseink...
legbelsőbb magánügy nincs... minden rejtve a káoszban és a sokaságban és minden nyilván való hiszen érzéseink-ben ugyanazok vagyunk ! és senki sincs magában ...össze vagyunk fűzve .. egymásnak vagyunk adva és egymásra vagyunk bízva...
h a népgazdasági hasznosítással collektive mit kezdünk collektive eldöntjük vagy collektive kihalunk !
ugyanúgy mint az egyén esetén a túlélés a cél...

egyébként az "energia vámpírok"( kérők) csak az arra érmeseket látogatják... (bűntudatosok) tehát nekik szükségük- van rá !kiss
 

zseltike

Állandó Tag
Állandó Tag
szep Jo estet.

Nekem eleg fura almom volt ma: egy villas targonca eppen leemelt egy beton tombot, nos ez a targonca egy nagy raklapon volt . A vezeto nem vette eszre hogy a raklap szelere kormanyozta a targoncat. Az egyik kerek tulment a raklapon es a targonca felborult. a vezeto kiesett az ulesbol es agyoncsapta a rakomany a vezetot. A vezeto nem en voltam.
Meg tudja nekem ezt mondani valaki: mit jelent ez az alom?

Elore is koszonom: Zsolt
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves álmodók és álomfejtők!

Álmomban a kisfiammal egy házat kerestünk. Mentünke gy utcán és megpróbáltam rájönni, melyik is annak a bizonyos háznak a kapuja. Valahonnan előkerült anyám, és bementünk. Beértünk egy szobába, ahol anyám megmutatott egy valaki (nem tudom ki) által készített ruhát. A ruha tulajdonképpen egy sötétkék selyemszerű inghez hasonló ruhadarab volt, és a szoba bal sarkába volt fellógatva.
Ennyi.
Előre is köszönök minden hozzászólást.
Alfahold
érzelmek?

keresed a helyed... családdal .. anyud mutat egy lehetőséget ... egy ruhát amit nem biztos h rád illik ... önértékelés álom mondanivalója hiányzik... valószínűleg az érzelmek miatt van elfedve
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Jo reggelt!
Almomban menekultem egy ferfi elol a tengerben uszva menekultem. Nem is uszva inkabb loktem magam, mivel a labam erte a homokos talajt ami nagyon kellemes volt. Sotet volt korom sotet. Kiertem a partra es ott is tovabb menekultem autoval ami nemigen akart menni.
Panik es felelem jellemezte almom, ami nappal is egyre erossebben uralkodik rajtam.
Kihagytam egy reszt, azzal kezdodik, hogy valakikrol akarom elterelni a ferfi figyelmet, hogy azok a valakik eltudjanak menekulni, es ezert kezd el uldozni engem.

Volt mar hasonlo almom, bar ott nem menekultem, de ott is jelen volt a tenger, es a korom sotet.
Egy kerdes: Mennyire befolyasolja almunkat a korulottunk levo esemenyek!

Hiaba brobalom felelmeim pozitiv bealitotsaggal elengedni, nem megy csak hazudok magamnak. Segitseget kerek meditacio konyv, bar mi ami segit a felelmek elengedeset. Ami segit a kulvilagot kizarni mindennapjaimbol.Tudom, hogy ez 100%-ban lehetetlen, hiszen egyut elunk masokkal, de ami atlepi azt a bizonyos 51%-ot .

mit már írtam elkezdhetnéd az álom munkát ez az álom is azt jelzi h
van mondanivalója ...tud segíteni ...

meditációs ötlet
1. támadó és védő jelkép konkrét személy nélkül ! magáról a jelképről .....
2. vedd végig az életeb összes védelmező ffi mintáját -konkrét személyek ...majd a látottakat ismerteket stb ( olvasott) időrenben

ennek során kiderül számodra... h ez egy múltbeli jel vagy aktuális is...

meditációs ötlet
végy egy szál fehér rózsát... és gondold végig hol mikor kinek adtál eddigi életed során engedélyt h áldozatként bánjon veled
.... mit akartál elérni ezzel ?
gondold végig most kinek és miért van joga ekként bánni veled
mondd a rózsának köszönöd a tanítást és ígérd meg neki
h megvéded magad ...nem halt meg hiába...
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
azt álmodtam, hogy megegyeztem valakivel hogy megyek egy otthonfélébe dolgozni mint nemtuodom mi és a megeggyezett idore nem jelentem meg.
Nagy szégyen volt ez a fejemre, merthogy én sem tudom betartani a szavam, - családi vonás.
végulis elmentem, és fel akartak venni, és elémnyomtak egy laptopfélét amin dolgoznom kéne, - az eggyettlen baj csak az volt ezzel a laptoppal hogy kb 5 szer 5 cm -es volt a billentyuzete, es egyszeruen nem tudtam használni. a végén meg kiderult hogy azt a gépet mindenképp még ki is kell fizetnem, merthogy már megeggyeztem veluk a munkában, és ok megvették nekem, és az ára meg a háromszorosa volt annak az árnak ami normálisan lett volna...
a végén én is csalodottan mentem el toluk - azzal a gondolattal, hogy itt még mindig nem változott semmi, és nekik is azthiszem keseru volt a szájízuk.

a lehetöség ami felé nézel ..szeretnéd hinni de szebb mint valójában ...mindenki többet vár mint amit belefektet.. te is
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismét segítséget szeretnék kérni...
Álom az álomban volt, ezért éreztem közben zavarodottan magam.
Kezdem a legmélyebb szintről: egy ismerősömmel (aki egyre közelebb kerül a szívemhez) megbeszéltünk egy programot, elindultunk, odamentünk és egyszercsak eltűnt én vártam rá, de nem volt sehol - közben felébredhettem egy szinttel feljebb és mondtam neki, hogy nem volt ott, ahol megbeszéltük, ő meglepődött, ekkor derült ki, hogy álmodtam és nem került még sor az eseményre. Felébredve vált igazán zavarossá, melyik szinten mi volt. Szeretném, ha számíthatnék rá, ha közelebb kerülnénk egymáshoz, ezt igazából az ő kedvessége váltotta ki nálam hosszabb idő alatt.
Két kártyát is húztam, nem tudom, melyik számít igazán. Elsőre a Hold jött ki, de akkor nem koncentráltam igazán, de mégis ez volt az első jel, másodikra az Igazságosság.
Mit jelenthet az álmom önmagában és a kártyákkal kiegészítve?
Köszönöm szépen!

Igazságosság
Az égen ragyogó csillag szelíd fényében egy angyal fújja trombitáját. Az angyal lába alatt tajtékzó vízből mindenféle alakok és formák emelkednek ki. A trombita hangja nyugtalanító és felkavaró eseményeket idéz, ám a jelenet mégis békés, biztonságos hangulatot áraszt. Az angyal barátságos és szelíd, nyugalma mégis erőt sugároz. Hatalmas szárnyai képessé teszik arra, hogy átrepüljön a zavaros vizek fölött.
Az Igazságosság szava felhívást jelent. Mégpedig arra, hogy szembenézzünk a múlttal, mielőtt továbbmegyünk. Itt az ideje, hogy elismerjük, elfogadjuk és végül elengedjük mindazt, ami a múltban történt. Rengeteget tanultunk, tapasztaltunk eddigi életünk során, és mostanra elég bölcsességre és erőre tettünk szert ahhoz, hogy megszabaduljunk a múlttól. Eljött a változás ideje – talán egy új állás, egy új kapcsolat vagy egy új életmód formájában. Azonban a változást jelző többi lappal ellentétben az irányítás most a mi kezünkben van. Elhatároztuk, hogy hallgatunk a hívó szóra. Tapasztalataink és tudásunk segítségével előre haladhatunk, csak még néhány dologtól búcsút kell vennünk.
Fordított helyzetben a kártya arra utal, hogy túlságosan a múltban élünk, és a múltunkat ürügyül használva nem mozdulunk előre. Hasonlóképpen jelentheti azt is, hogy haladunk ugyan, de a múltunkat még mindig magunkkal cipeljük.
Hallgassunk a megérzéseinkre.
A vízből kiemelkedő alakok vajon veszélyt jelentenek az angyalra?
Mi történne, ha ezek az alakok megérintenék az angyalt? Átváltoznának? Ha igen, vajon mivé?

h sajna ő nem megbízható... de mindenben benne vagyunk... neked is van egy részed amiben nem vagy megbízható ...álom az álomban
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép napot kívánok mindenkinek! :)

Nagyon rég jártam már itt, de ma úgy gondoltam, mindenképpen segítséget/tanácsot kell kérnem valakitől.
Gyerekkorom óta rémálmok gyötörnek. Minden éjjel valami borzasztót álmodom. Régen Dreamaya volt itt, aki segített nekem az álmok jelentését megfejteni. Voltam látónál is, aki annyit mondott, hogy nyitva van a harmadik szemem, és olyan dolgokat látok, amikre nem vagyok felkészülve, amiket nem kellene látnom. Miután eljöttem tőle, két-három hétig nem voltak rossz álmaim. Azután újra visszatértek. Van, hogy egy éjjel háromszor is.
Úgy gondoltam, leírom őket reggel, hátha valaki tud nekem segíteni ezekkel kapcsolatban, de félek, olyan 'brutális' dolgokat is írnék ide, amit másnak nem jó olvasni sem.
Tegnapi két álmom:
1. Anyuékkal a nagymamámnál voltam. Az udvaron levő kis ház tele volt koporsókkal. Kicsit furcsa volt nekem. Egyszer csak felkelt az egyikből egy halott, anyu után nyúlt, és a halálba húzta őt. Tudtam, hogy ha vissza akarom őt kapni, nekem is utána kell mennem, és legyőzni a hált. Így is tettem. Anyu után mentem, és versenyre kellett szállnom a halállal. Szerencsére sikerrel jártam.

valami gáz van a családi örökséggel van néhány meghalt rokonod akit nem tekintetek rokonnak...

2. A férjemről álmodtam, hogy gyomorproblémája van, elvérzik, és meghal, ha nem segítünk rajta. Emlékszem, daruval emeltük őt ki a sárból, és rettenetesen aggódtunk érte, amíg valamilyen idegen dolog ki nem jött a testéből. Akkor vége lett mindennek.
férjed fáradt erején felül dolgozik... magára erőltetett vmi nehéz megállapodást

Mai álmaim:
1. Szüleimmel hazafelé tartottam, amikor egy kereszteződésben fiatalok feltartottak minket. Megvertek, megaláztak, és átölelve lefényképeztek minket. Nagyon-nagyon rossz érzés volt. Láttam, a kocsink mögött volt egy kamionos, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott mögülünk, mintha semmit nem vett volna észre. Arra emlékszem ebből az álmomból az utolsó képek azok voltak, mikor sírva feküdtem az úton, és néztem, ahogy a kamionossal az utolsó esélyünk is elhagy minket.

2. Egy ismerősömmel tartottam hazafelé. Először a saját kocsijában ültünk, aztán egy buszon. Egy töltőállomásnál megálltunk. A hó miatt kis időre várnunk kellett. Figyeltem ahogy a Nagy-Hideghegyen (az álmomban ez volt a neve) autók mennek. Még csodáltam is, hogy hogyan lehet, hogy majdnem 90 fokos lejtőn így fel tud menni autó. Ezután a hegy oldalán is láttam egy fekete autót, ami hirtelen megállt. Láttam, hogy nincs teteje, és akkor döbbentem rá, hogy a sofőrnek nincs feje. Fél méter magasra spriccelt fel belőle a vér, ami a buszunkat is beterítette. A fiú barátai segíteni akartak, még mondtam is magamban, hogy én ezt nem bírnám megtenni, mikor láttam, hogy mások is ülnek a kocsiban. Az egyik utasnak e fejét éppen a levegőbe tartotta valaki, a harmadik fiú fejéből ömlött a vér, de ő legalább 'egyben' volt.

3. Sétáltam az utcán és láttam, hogy egy ember rosszul lett. Háton fekve felemelkedett a levegőbe, és rettenetesen szenvedett. Tudtam, hogy hasnyálmirigy rákja van. Láttam, ahogy vonaglik, és mindenhonnan jön belőle valamilyen fehér hab.



Valaki meg tudná nekem mondani, mit tudnék tenni, hogy ne legyenek ilyen álmaim? Minden éjjel ilyeneket álmodok, de már nagyon rossz.
Tudna valaki segíteni, hogy ezek jelentenek e valamit?
egyszerü
kicsit kevesebb horrort akarsz ... tegyél szépet meditálj segíts vkid rászorul napi gondoskodásra ... ültess minden nap örömet mások lelkébe... vidíts fel másokat .. tedd amit kapni akarsz...
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
azt álmodtam, hogy a gazban ult egy tucsok es ciripelt.
eles szivetfacsaro hangon hogy az ember lelke beleremegett...
es megkerdezte tole a napsugar - mi a bajod te szocsi ?
azt mondta erre a szocske hogy fél.
es felmászott egy fuszál hegyere.
es várt.
mig meg nem jelent egy tehén es be nem kapta a fuvel egyutt.

- nagyon furi álom - mit rejthet magában ?

félsz
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ma hajnalban igazán nagyon különlegeset álmodtam.
Fiatal voltam, és nem a földön. Először a naprendszerünkön kívül lévő valahol a világmindenségben egy bolygón voltam, ami nagyon hasonlított egy gyönyörű földi tájra. Tengerpart volt, és egy kicsit meredek partja, ahonnan egy édesvizű patak zuhogott alá, mint a zuhatag. (Ez a rész nagyonsokszor visszajön álmaimban.) Ott éltem, és lementem a partra fürdeni, ahol egy korban hozzámillő fitatal férfi belémszeretett, és elvett feleségül. Várandós lettem, de a mi naprendszerünkbe kerültem a Marsra, ahol ugyan olyan volt a táj, mint ahonnan odakerültem. Ott szültem meg az ikreket. Ott is fürödtem a tengerparton az édesvizű patak zuhatag alatt, és ott is belémszeretett egy koromban hozzámillő férfi. Tőle is más állapotba kerültem, de akkor már ott szültem meg a gyekeket. Ezután a földön találtam magam, egy nagyon hasonló környezetben. Ott is fürödtem, és ott is belémszeretett egy korban hozzámillő férfi. Az volt a fura az egészben, hogy ahogyan kerültem egyre közelebb a mostani életemhez, egyre kevésbé vágytam a szerelemre, és egyre kisebb láng lobogott bennem a másik nem után, és a szerelem után. Csak a gyerek utáni vágyam maradt meg, habár az is lanyhult egy kicsit. Az utolsó jelenetben volt egy nagyon fura rész, ami különbözött a másik kettőtől. Ahogy ott álltunk a tengerparton az aktuális férjemmel, a parton egy parasztházat láttam. Az udvarán szalmakazlat, amihez akácfatörzseket támasztottak, hogy ne vigye el a szél. A parton megláttam egy sötét cirmos anyamacskát, amelyik egy iker macskakölyköt nyalogatott, amik szintén sötét cirmosak voltak. Ahogy jobban néztem, azt láttam, hogy nem nyalogatja, mint ahogy előtte látni véltem, hanem ette őket. Kiabáltam rá, de nem hagyta abba. Mikorra odaértem, már csak egy kismacska fej volt a lábai előtt. A pici macskák akkorák voltak, mint amikor a kismacskáknak kinyílik a szemük, és elkezdenek járni. Nagyon elborzadtam, de valahogy kilógott az álmomból. Mintha bele lett volna csempészve. Sehogy sem illett bele. Nem tudom, hogy miért került bele. Egyébként az álmom többi része nagyon jó érzéseket keltett bennem. Olyan nosztalgia félét.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

a boldogság unalmassá válik az állati lét szörnyűség.. hír... pont ez megy a médiában mindannyian ... ezt szenvedjük el épp mint agymosást
persze... becsempészték semmi nem igaz
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ma elég furcsát álmodtam:
Azt hogy télen egy autóúton mely annyira ély volt hogy egy kocsinak csak a teteje látszik ki a havat akartuk felszedni kis mekdonáldszos üanyag kanállal a családommal és egy iseretlen nővel. Mikor egyszer csak egy autó ent el előttünk a pályán és az anyósülés ablakából egy sirály integetett ki...
Igazából ezt az álmot ár 2 éve megálmodtam, csak akor ne integetett ki sirály az ablakon :)

hiába való próbálkozás a természetet legyőzni...élni kell benne
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nagyon mozgalmas éjszakám volt, nagyon sok mindent álmodtam. Először is feltűntek az elhunyt nagyszüleim. Nagymamámtól ódzkodtam, viszont nagyapámat szeretettel (éreztem, hogy eltölt közben ez az érzés) megöleltem. Aztán fentről (erkély volt ez vagy híd, nem tudom) a mélyben láttam egy óriási fehér krokodilt. Többen néztük ismerősökkel, gyerekekkel együtt. Utána elindultam, kenyeret vettem egy pékségben, elmentem a férjemmel a sógoromhoz, aki pénzt adott a férjemnek. Majd újból egyedül mentem, kerestem a vasútállomást, mert tudtam, hogy hamarosan indul a vonat, amelyikkel haza kell mennem. De csak bolyongtam az utcákon, ismerős volt minden hely, mégsem tudtam pontosan merre kell mennem. Egy utamba kerülő férfi kalauzolt, úttalan utakon. Egy akadály is megjelent, amit nem tudtam átlépni mert szoknyában voltam, erre ő összecsukta, így mentem tovább. Megálltunk egyszer, akkor hófehér galambok röpködtek az égen. Megtaláltam az állomást, de akkor nem találtam táblán a vonatot. Megkérdeztem egy nőt, de olyan furcsán és lekezelően válaszolt, hogy sírva fakadtam egy pillanatra. Közben végig tudtam, hogy nincs annyi pénz nálam, hogy még egy napot maradhassak ha lekésem a vonatot.
Hát ennyi.
Előre is kösz mindenkinek, aki elolvassa és elgondolkodik rajta.
Alfahold

el apózod az erőd segítség nélkül nem boldogulsz nagy fába vágtad a fejszéd ....munkával kapcsolatos energia befektetéseid nem tulhatékonyak
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Én azt álmodtam, hogy a barátnőmmel feküdtünk valahol, valamin ami mozgott alattunk (mintha mondjuk egy kocsi platója) de mégis láttunk körbe mindent, a szép tájat. Nem történt semmi különös, csak feküdtünk és fogtuk egymás kezét...:oops: és így ébredtem fel.

elfogadásra vársz ...mind nála mind a környezetben jó úton vagy
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére