Mit álmodtál gyere meséld el II

Melitta témája a 'Jóslás' fórumban , 2012 Augusztus 31.

  1. alfahold

    alfahold Állandó Tag

    Az álmom részben összefonódik a tegnapi nappal annyiból, hogy este színházban voltam és megjelent benne az a barátnőm is, akivel amellett, hogy tegnap beszéltem még színházban is dolgozik.

    Szóval, amire emlékszem: a helyszín olyan mint egy színház színpada sok kellékkel, emberek is vannak körülöttem. Egy hosszú hajú, határozott nő előtt állok, ő kérdéseket tesz fel, én válaszolok Sajnos nem emlékszem a kérdésekre, sem a válaszaimra, de végül azt mondja, hogy nem, határozottan. Olyan, mint egy megmérettetés, hogy felvesznek-e vagy sem. A barátnőm vigasztalni próbált, én viszont azt mondtam neki, hogy nem adhattam más válaszokat. Sajnáltam, és bántott az elutasítás, ugyanakkor tudtam, hogy rendben van és azt tettem, amit tehettem, vagyis nem mondhattam mást, csak amit mondtam.

    Nagy benyomást tett rám a nagy „nem”, amit kaptam, az a határozottság, amivel a nő mondta, se magyarázkodás, se sajnálom, csak a nem. Még soha nem álmodtam hasonlót.
     
  2. Barrydo1

    Barrydo1 Állandó Tag

    Már nem az első alkalommal álmodom, hogy a kis György herceg nevelője vagyok, és imádom. Azt hiszem, ő is kedvel, és a családdal is nagyon jó a viszonyom. Sok nem történik az álmaimban ilyenkor, csak a szeretet érzése van meg, a kicsivel kapcsolatban is és a szülőkkel is. Az tény, hogy nagyon szeretem a gyerekeket. De miért pont ők? Nem politizálok, nem igen foglalkozom a hírekkel. Bár Katalin szimpatikus, és a kis herceg is édes, de nem vagyok elvakult rajongó sem. Ma éjjel ezután az álom után egy másik kép is bekúszott. Babát vártam, láttam a nagy pocakom, és édesen mozgott a baba. Tudtam,hogy császármetszéssel fogok szülni. Ez az életben is így történt. A kísérő érzés, szeretet, nyugalom, boldogság.
     
  3. Mcmiki

    Mcmiki Állandó Tag

    Sziasztok! Leirok én is egy álmot,saját kis falumban játszódott,de nem olyan emberekkel akiket ismerek:
    Álmomban úgy tudtam,hogy templomban voltam (de templomot nem láttam),utána
    bementem az üzletbe és vettem egy doboz sört (néhány éve egyáltalán nem
    fogyasztok alkohólt) úgy indultam hazafele az utcán,hogy közben ittam a sört.
    Láttam,hogy valaki jön szembe, a sört eldugtam a kabát alá,ami rajtam vólt,
    mikor elhaladt ittam tovább, ekkor jutott eszembe,hogy én vettem gyógyszert
    (tényleg gyógyszeres kezelés alatt vagyok jelenleg), igy kiöntöttem a sört és
    összenyomtam a dobozt, majd eldobtam! de tovább azon aggódtam,hogy most
    mi lessz,mert a gyógyszerrel ittam.
    Közben haladtam felfele az úton, látom kint van egyik háznál a kutya, lehajoltam és
    felvettem 4 darab követ az útrol, de kint volt egy asszony és a kutya nem jött felém,
    hanem bement az udvarra. elhaladtam,de visszakiabáltam az asszonynak,hogy nincs
    mit tegyek,már többször rámjött a kutya és meg kellett dobjam kövel, de milyen jó,hogy
    most nem is jött felém! Közben jött az asszony fia,meg a férje,akik azt hitték,hogy
    veszekszek a növel a kutya miatt. mikor megnyugtattam öket,hogy minden rendbe van
    mindketten kezet fogtak velem, az idösebbik beirta a számomat a telefonjába, a fiatalabbik
    meg azt mondta, menjek be hozzájuk,mert buli van! Be is mentem,a nyitott nagy kapun át, keresztül
    az udvaron, a terem elülsö részében 30-40-es kb. velem egykorú személyek voltam, láttam van két
    lány, ugy tudtam,hogy a házigazda lányai, gondoltam,jó,hogy leadtam a telefon számot
    az embernek,mert majd hátha felhivnak a lányok!
    Nem idöztem ott, továbbmentem a terem belsö felébe,ahol kb. 13-14 éves fiatalok buliztak,
    megálltam egy oszlop mellett, elöttem volt egy üres asztal, egyik fiuval még beszéltem is
    valamit,kioktattam, ö meg visszafeleselt, meg kináltak valami piával,de nem fogadtam el.
    Ott álltam egy darabig,egyszer jött a srác, aki meghivott, hogy segitsek vigyük ki onnan azt
    az üres asztalt,legyen hely táncólni. mondom rendben vigyük ki,segitek és én megyek is haza!
    Kivittük az asztalt, búcsú nélkül elindultam haza és felfele menet, megint azon aggódtam,hogy
    sört ittam a gyógyszerrel és hátha beteg leszek, söt estére is kellene vegyek gyógyszert, mit
    fogok csinálni, illetve mit mondok a szüleimnek. De erre már nem került sór,mert felébredtem!

    Kérlek segitsetek értelmezni,ha lehetséges,mert nem tudom mit akar jelenteni.
    Köszönettel:Miki!
     
  4. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Jómagam is gondban vagyok a saját álmaimmal, bár tudnék segíteni, de semmi használható tanács nem jut az eszembe.
     
    Mcmiki kedveli ezt.
  5. Mcmiki

    Mcmiki Állandó Tag

    Remélem csak lessz valaki,aki segiteni tud, nagyon ritkán jegyzem meg ennyire pontosan az álmomat, emiatt gondolom,hogy valami üzenetet hórdoz!
    Elöre is köszönök, minden segitséget!
     
    Georgina Bojana és 1958 kedveli ezt.
  6. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Nekem is időnként problémát jelentettek az álmaim, különösen a vissza- és újból visszatérő álmaim. Egy időben valóban "agyaltam" rajtuk, aztán úgy döntöttem, élem a napi életemet, úgy, ahogyan beterveztem, vagy ahogyan a Sors megadja, dolgom szerint. Nem problémázok, mert a végén az aggályoskodás miatt lennék beteg. Úgy, hogy ne is törődj vele, már én sem teszem.
    Erre koncentrálj, csak erre - teljes szívből kívánom, hogy EZ váljék be, amit az alábbi nótában elénekelnek. Ha a jóra gondolsz, a jó következik be, mert azt vonzod be! Ez már régi dolog, nem én találtam ki, úgy, hogy sokszor mondogasd magadnak, én is ezt tettem. Legfőképpen akkor, ha úgy éreztem, rosszul működnek a dolgaim. Akkor már reggel a tükörképemnek ezt énekeltem, s napközben is de sokszor arra gondoltam, gondolok, hogy:cool::
     
  7. Mcmiki

    Mcmiki Állandó Tag

    Köszönöm szépen, nem is agyalok általában az álmaimon, legtöbb esetben már reggelre elfelejtem, az nem hagy nyugodni,hogy miért emlékszem erre olyan pontosan?emiatt gondoltam,hogy valamit üzenni akar a tudatalattim,de sajnos nem tudok rájönni mit.
    Köszönöm a kedves zenét, a zene csodákra képes, én is zenész vóltam... de ez már egy másik topikba való téma!
     
    Georgina Bojana kedveli ezt.
  8. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Egyszóval hogyan is van ez a dal: "Neked minden sikerül, sikerül, sikerül - a bánat elkerül, elkerül" :cool:
     
    Mcmiki kedveli ezt.
  9. most

    most Állandó Tag

    templom a lélek többre vágyásának iránya de tapasztalat nélkül az élet misztériumának színháza- sejtése
    a közösségi hajó vihar esetén
    sör a bódulás vágya jól lét- örömvágy ( külső eszközzel amit belsővé teszel )
    gyógyszer külső segítség támogatás .....(amit belsővé teszel )
    felelősség a gyógyulásért vagyis gyógyulási folyamatot nem találod elég gyorsnak örömtelinek

    és itt egy fontos dilemma jelenik meg
    a betegségtudat azt adja a betegnek a jogot h sajnálják ! istápolják
    eléggé intenzív érzés ....
    szemben azzal ha és amennyiben fejlődünk az érzések szelídülnek ! intenzitásuk alig alig érezhető !
    sokan ezért maradnak betegek !
    (az esély ennek a dilemmának a feloldására ha a hála érzését felerősítjük amíg meg nem szokjuk kevésbé heves érzelmeket )

    kutya
    a vad állatok általában félelem a saját belső erőnktől
    de a kutyáról tudható h barát is lehet !
    követ veszel még üldözöd- nem támad már rád
    de még nem is támogat hanem elhagy ... remélem társadul szegődik majd
    meg szelídíthetnéd

    ismerősök kutyások
    a közösség amiben élsz látja szándékaid és reagál lassan közösség részévé válsz

    lányok és a telefon
    ennél kicsit többet kell majd tenned jobban kell érdeklődnöd mások iránt
    és jobban meg kell mutasd magad, de alkalom már van
     
    Mcmiki kedveli ezt.
  10. most

    most Állandó Tag

    a vissza térő álom a lélek ordibálása kb azt jelenti hányszor mondjam neked hányszor mondjam neked hányszor mondjam neked
    érdemes vele foglalkozni mert nagy kövek gördülnek e
     
  11. most

    most Állandó Tag

    koccintásnál tod mit jelent isten- isten ?
    a bennem lévő isteni lény a benned lévő isteni lényt üdvözli
    vagyis szeretnél több felemelő dolgot az életeben , (hasonló okból alakul ki a rövid látás)
    ott van az nézd meg jobban fel fogod ismerni :) hiszen tudod mit keresel
     
    Utoljára módosítva: 2017 Április 19
    Barrydo1 kedveli ezt.
  12. Mcmiki

    Mcmiki Állandó Tag

    Köszönöm a segitséget, sok mindenre rávilágitott a válasz, azt akarom kifejezni,hogy rájöttem belöle dolgokra, tudtam,hogy fontos üzenete van ennek az álomnak,mert ezért emlékeztem rá ilyen pontosan.
    Még annyi,hogy azóta már javultam, egészségileg is szerencsére, társaságban is voltam, mondhatni minden szempontbol jobban vagyok,mint amikor ezt a történetet álmodtam.
    Köszönöm még egyszer,nagyon hálás vagyok!
     
    most kedveli ezt.
  13. Barrydo1

    Barrydo1 Állandó Tag

    Nagyon nyomasztó álmom volt. Borús nap volt, az eget sötétszürke felhők borították. Mentünk hazafelé, és azt láttam, hogy hatalmas lángokkal ég a házunk. Mintha az épület közepéből törtek volna fel a narancs-piros lángok. Mondtam, hogy siessünk, de nagyjából senkit sem érdekelt. Iszonyatos tehetetlenség érzése tört rám. Kétségbeesetten próbáltam sietni, de éreztem, nem rajtam múlik. Amikor hazaértünk, nyoma sem volt kárnak, egy nagy kazánban égett a tűz, de a ház rendben volt.
     
    Georgina Bojana kedveli ezt.
  14. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    No látod, a vége jó volt! Ennek és ezért örömködjünk. A végeredmény: minden rendben van és lesz.:hurra:
     
  15. most

    most Állandó Tag

    (sajnos hiányos álom tartalom mindenki ott volt szted volt vki otthon volt vki veszélyben ?)
    valamit eltúlzol a családban és ez újra és újra nagyon nyomaszt
    ( időjárás újra és újra- tűz -kár veszteség )
    -de nagyjából senkit sem érdekelt.
    -de éreztem, nem rajtam múlik.
    talán hamis elvárások támasztasz vkivel szemben
     
  16. TaDo

    TaDo Új tag

    Szép napot mindenkinek. Egymást követő két éjszaka ugyanazzal a férfival álmodtam. Első éjjel az utcájában mentem hozzá, ő meg már kint várt a kapu előtt, és elkezdett futni felém. Második éjszaka pedig szorosan fogott, de lassan a szorítás öleléssé lett. Van ennek valami értelme így? Köszönöm szépen
     
  17. most

    most Állandó Tag

    hogyne tavasz van :) sőt pünkösd
    ha leírod az álmod meg is próbálhatjuk megérteni de ez nem jóslás !
    ennél több erőfeszítés kéne tenned h legyen vmi tartama
     

Megosztás