Szégyenletes és gyalázatos hazaárulás – kiverte a biztosítékot Trump Putyinnal

Elnökségének legrosszabb napján van túl Donald Trump. Katasztrofális sajtótájékoztatóját az orosz elnökkel még támogatói is döbbentek nézték.

Így néz ki egy sajtótájékoztató, amikor egy ügynök az tartótisztje mellett áll.

Ez az egyik legdurvább kritika, amellyel megkínálták Donald Trumpot a Putyinnal tartott sajtótájékoztatója után, tehát ha az amerikai elnök el akart oszlatni minden gyanút, hogy az orosz vezető bábja lenne, akkor csúfos kudarcot vallott. Az amerikai elnök arra számított, hogy diadalmasan, egy nagy győzelemmel tér haza kedden az Egyesült Államokba, mint egy nagy államférfi, aki bebizonyította, milyen kemény tud lenni.

Ehelyett egy forrongó országba érkezik meg, ahol szinte alig találni bárkit is, aki hajlandó lenne megvédeni. Nem elég, hogy a demokraták úgy kiakadtak rá, mint talán még soha sem, és saját pártjában ülő kritikusai is minden korábbinál erőteljesebben mentek neki, még republikánus szövetségesei, és támogatói sem álltak ki teljes mellszélességgel mellette.

A legjobban talán az mutatja, mennyire katasztrofális volt teljesítménye, hogy még a vele kifejezetten barátságos Fox News hírcsatorna műsorvezetői is döbbentek álltak Trump bukdácsolása előtt.

És mindezt egyedül saját magának köszönheti. Az amerikai elnök pár nappal azután találkozott az orosz elnökkel, hogy egy amerikai vádesküdtszék vádat emelt az orosz katonai hírszerzés 12 tisztje ellen, a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt beavatkozás miatt. Megerősítve ezzel az egész amerikai hírszerzés korábbi kijelentését, hogy Oroszország tényleg beavatkozott a kampányba.

Amikor azonban a sajtótájékoztatón erről kérdezték, Trump egy amerikai államfőtől teljesen szokatlan dolgot művelt. Kijelentette, hogy Putyin „nagyon erőteljesen tagadta”, hogy belekavartak az elnökválasztásba, majd gyakorlatilag közölte, hogy ezt el is hiszi neki. Hiába mondja neki az amerikai hírszerzés, hogy megtörtént a beavatkozás, ő ad az orosz elnök szavára.

„Hazaárulás”
A sajtótájékoztató bombaként robbant be az amerikai politikai életbe. Ahogy az várható volt, a demokrata politikusok és a baloldal soha nem látott hevességgel támadt rá.

  • Csak azzal lehet megmagyarázni viselkedését és azt, hogy nem ment szembe Putyinnal, hogy az orosz kezében van Trump – jelentete ki Nany Pelosi, a képviselőház demokrata frakciójának vezetője.
  • „Meggondolatlan, veszély és gyenge” – írta Twitter-oldalán Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, feltéve a kérdést, hogy vajon miért helyezi Trump Oroszország érdekeit az Egyesült Államok érdekei elé.
  • Az egész világ előtt ölelt keblére egy diktátort, szégyenletes –Elizabeth Warren szenátor.
  • „Ez egy szomorú, szégyenteljes pillanat nemzetünk életében” – Tim Kaine szenátor.
  • „Ez az egész utazás csak egy nagy középső ujjas bemutatás volt Trump elnöktől saját országának. Leesik az ember álla” – Chris Murphy szenátor.
  • Trump megmutatta, hogy nem tudja megvédeni az Egyesült Államokat és mindig az orosz mellé fog állni – Eric Swalwell képviselő.
  • „Zavarba ejtően kínos látvány volt” – Bernie Sanders szenátor.
„Szégyen”
De Trump kiakasztotta a konzervatívokat is, a republikánus politikusok is egymás után ítélték el. Legerőteljesebben persze azok, akik már eddig is sokszor élesen kritizálták elnökségét.

  • John McCain arizonai szenátor szerint „az egyik legszégyenletesebb teljesítmény volt egy amerikai elnöktől” Trump szereplése, „tragikus hibának” nevezve a találkozót az orosz elnökkel, hozzátéve, hogy „ilyen nyomorúságosan még egy elnök sem alázkodott meg egy zsarnok előtt”.
  • „Így néz ki egy sajtótájékoztató, amikor egy ügynök a tartótisztje mellett áll” – írta Twitter-oldalán a Republikánus Párt egykori elnöke, Michael Steele.
  • „Szégyenteljes” – jelentette ki Jeff Flake, arizonai szenátor.
  • Bob Corker szenátor, a nagyhatalmú külügyi bizottság elnöke közölte, hogy „csalódott és szomorú” Trump kijelentései miatt, hozzátéve, hogy szerinte Putyin nyerte a találkozóval a legtöbbet, aki „most gondolom, kaviárt eszik”, annyira elégedett lehet.
„Súlyos hiba”
Ők azonban azok a republikánus politikusok, akik rendszeresen hajlandóak szembe menni az elnökkel, és inkább az elveiket választják Trump helyett. Az elnök azonban most arra sem nagyon számíthat, hogy meleg szavakat kap a hozzá közel álló republikánusoktól.

  • Az egykori házelnök, a Trumpot támogató Newt Gingrich közölte, hogy Trumpnak tisztáznia kell az amerikai hírszerzéssel és Putyinnal kapcsolatban tett kijelentését, hozzátéve, hogy „elnöksége legsúlyosabb hibáját” követte el, amit „azonnal ki kell javítani”.
  • „Hiba volt Trump elnöktől, hogy tagadta az orosz beavatkozást a választásba” – írta Twitter-oldalán Pete King. A New York-i képviselő hozzátette: „Putyin egy hazug és Oroszország egy agresszor”.
  • Trey Gowdy dél-karolinai képviselő – aki Trumppal együtt meg van győződve arról, hogy az FBI elfogult az elnökkel szemben – reményét fejezte ki, hogy Trump emberei képesek lesznek megértetni vele: úgyis el lehet fogadni tényként az orosz beavatkozást, hogy azzal nem kérdőjeleződik meg, valóban megnyerte-e az elnökválasztást.
Mindezeknél sokkal fontosabb, hogy a Trumppal kifejezetten barátságos Fox News hírtelevízióban is egymás után hangzottak el az elnököt kritizáló hangok.

„Undorító”
  • „Szürreális” – jelentette ki Bret Baier, a hírtelevízió vezető politikai műsorvezetője.
  • „Nincs olyan tárgyalás, ami megéri a saját embereidet és az országodat belökni a busz alá” – közölte Abby Hunstman, Trump kedvenc műsorának, a Fox & Friendsnek az egyik műsorvezetője.
  • Brit Hume elemző és egykori műsorvezető szerint Trump „finoman fogalmazva is béna választ adott” a kérdésre, hogy Putyinnak vagy az amerikai hírszerzésnek hisz.
  • Neil Cavuto szerint „undorító volt”, amit Trump csinált, hozzátéve, hogy ez nem „jobb- vagy baloldaliság” kérdése.
  • „Nem volt valami erőteljes prezentáció”, amit Trump művelt – jelentette ki Stuart Varney.
  • „Egyértelműen nem a legjobb teljesítménye volt” – közölte Trish Regan, aki szerint Trumpnak „meg kellett volna védenie minket”, és „meg kellett volna védeni saját hírszerző közösségét”.
  • És kedd reggel a Fox&Friends műsorában – amiről tudni lehet, hogy Trump rendszeresen nézi, és ez elnök legnagyobb médiatámogatói vezetik – is óvatosan ugyan, de kritizálták az elnököt, azt tanácsolva neki, hogy vonja vissza kijelentését, mert még nem késő ezt megtenni.
Szótártámadás
Talán a legkeményebb reakció azonban nem egy politikustól, politikai elemzőtől vagy politikai újságírótól érkezett, hanem egy szótártól. Egészen pontosan a dictionary.com angol értelmező szótár Twitter-oldalától. A sajtótájékoztató után közzétett egyik bejegyzésükben csak két szó, és azok magyarázata szerepelt. Az egyik a „hazafi”, a másik pedig a „hazaáruló” volt.

Ignácz Péter

DiQyCu0WAAAv81B.jpg
 
Mindigis mély meggyőződésem volt hogy nem lennék jó politikus, de ez amit Trump művelt tényleg döbbenetes, ennél még én is jobbat alakítottam volna. Ennek ellenére azonban nem vagyok benne biztos hogy hazaáruló. Félreértés ne essék, nagyon utálom a fickót, de mégis inkább hajlok arra a nézetre, hogy csak szimplán hótt'hülye. Persze, ebben az esetben se való elnöknek...
 
Utoljára módosítva:
Hiába mondja neki az amerikai hírszerzés, hogy megtörtént a beavatkozás, ő ad az orosz elnök szavára.

Bizonyára azért, mert már van tapasztalata az amerikai hírszerzés megbízhatóságával kapcsolatban (Szaddam atomfegyverei satböbbi)
 
Elnökségének legrosszabb napján van túl Donald Trump. Katasztrofális sajtótájékoztatóját az orosz elnökkel még támogatói is döbbentek nézték.

Így néz ki egy sajtótájékoztató, amikor egy ügynök az tartótisztje mellett áll.

Ez az egyik legdurvább kritika, amellyel megkínálták Donald Trumpot a Putyinnal tartott sajtótájékoztatója után, tehát ha az amerikai elnök el akart oszlatni minden gyanút, hogy az orosz vezető bábja lenne, akkor csúfos kudarcot vallott. Az amerikai elnök arra számított, hogy diadalmasan, egy nagy győzelemmel tér haza kedden az Egyesült Államokba, mint egy nagy államférfi, aki bebizonyította, milyen kemény tud lenni.

Ehelyett egy forrongó országba érkezik meg, ahol szinte alig találni bárkit is, aki hajlandó lenne megvédeni. Nem elég, hogy a demokraták úgy kiakadtak rá, mint talán még soha sem, és saját pártjában ülő kritikusai is minden korábbinál erőteljesebben mentek neki, még republikánus szövetségesei, és támogatói sem álltak ki teljes mellszélességgel mellette.

A legjobban talán az mutatja, mennyire katasztrofális volt teljesítménye, hogy még a vele kifejezetten barátságos Fox News hírcsatorna műsorvezetői is döbbentek álltak Trump bukdácsolása előtt.

És mindezt egyedül saját magának köszönheti. Az amerikai elnök pár nappal azután találkozott az orosz elnökkel, hogy egy amerikai vádesküdtszék vádat emelt az orosz katonai hírszerzés 12 tisztje ellen, a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt beavatkozás miatt. Megerősítve ezzel az egész amerikai hírszerzés korábbi kijelentését, hogy Oroszország tényleg beavatkozott a kampányba.

Amikor azonban a sajtótájékoztatón erről kérdezték, Trump egy amerikai államfőtől teljesen szokatlan dolgot művelt. Kijelentette, hogy Putyin „nagyon erőteljesen tagadta”, hogy belekavartak az elnökválasztásba, majd gyakorlatilag közölte, hogy ezt el is hiszi neki. Hiába mondja neki az amerikai hírszerzés, hogy megtörtént a beavatkozás, ő ad az orosz elnök szavára.

„Hazaárulás”
A sajtótájékoztató bombaként robbant be az amerikai politikai életbe. Ahogy az várható volt, a demokrata politikusok és a baloldal soha nem látott hevességgel támadt rá.

  • Csak azzal lehet megmagyarázni viselkedését és azt, hogy nem ment szembe Putyinnal, hogy az orosz kezében van Trump – jelentete ki Nany Pelosi, a képviselőház demokrata frakciójának vezetője.
    „Meggondolatlan, veszély és gyenge” – írta Twitter-oldalán Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, feltéve a kérdést, hogy vajon miért helyezi Trump Oroszország érdekeit az Egyesült Államok érdekei elé.
    Az egész világ előtt ölelt keblére egy diktátort, szégyenletes –Elizabeth Warren szenátor.
    „Ez egy szomorú, szégyenteljes pillanat nemzetünk életében” – Tim Kaine szenátor.
    „Ez az egész utazás csak egy nagy középső ujjas bemutatás volt Trump elnöktől saját országának. Leesik az ember álla” – Chris Murphy szenátor.
    Trump megmutatta, hogy nem tudja megvédeni az Egyesült Államokat és mindig az orosz mellé fog állni – Eric Swalwell képviselő.
    „Zavarba ejtően kínos látvány volt” – Bernie Sanders szenátor.
„Szégyen”
De Trump kiakasztotta a konzervatívokat is, a republikánus politikusok is egymás után ítélték el. Legerőteljesebben persze azok, akik már eddig is sokszor élesen kritizálták elnökségét.

  • John McCain arizonai szenátor szerint „az egyik legszégyenletesebb teljesítmény volt egy amerikai elnöktől” Trump szereplése, „tragikus hibának” nevezve a találkozót az orosz elnökkel, hozzátéve, hogy „ilyen nyomorúságosan még egy elnök sem alázkodott meg egy zsarnok előtt”.
    „Így néz ki egy sajtótájékoztató, amikor egy ügynök a tartótisztje mellett áll” – írta Twitter-oldalán a Republikánus Párt egykori elnöke, Michael Steele.
    „Szégyenteljes” – jelentette ki Jeff Flake, arizonai szenátor.
    Bob Corker szenátor, a nagyhatalmú külügyi bizottság elnöke közölte, hogy „csalódott és szomorú” Trump kijelentései miatt, hozzátéve, hogy szerinte Putyin nyerte a találkozóval a legtöbbet, aki „most gondolom, kaviárt eszik”, annyira elégedett lehet.
„Súlyos hiba”
Ők azonban azok a republikánus politikusok, akik rendszeresen hajlandóak szembe menni az elnökkel, és inkább az elveiket választják Trump helyett. Az elnök azonban most arra sem nagyon számíthat, hogy meleg szavakat kap a hozzá közel álló republikánusoktól.

  • Az egykori házelnök, a Trumpot támogató Newt Gingrich közölte, hogy Trumpnak tisztáznia kell az amerikai hírszerzéssel és Putyinnal kapcsolatban tett kijelentését, hozzátéve, hogy „elnöksége legsúlyosabb hibáját” követte el, amit „azonnal ki kell javítani”.
    „Hiba volt Trump elnöktől, hogy tagadta az orosz beavatkozást a választásba” – írta Twitter-oldalán Pete King. A New York-i képviselő hozzátette: „Putyin egy hazug és Oroszország egy agresszor”.
    Trey Gowdy dél-karolinai képviselő – aki Trumppal együtt meg van győződve arról, hogy az FBI elfogult az elnökkel szemben – reményét fejezte ki, hogy Trump emberei képesek lesznek megértetni vele: úgyis el lehet fogadni tényként az orosz beavatkozást, hogy azzal nem kérdőjeleződik meg, valóban megnyerte-e az elnökválasztást.
Mindezeknél sokkal fontosabb, hogy a Trumppal kifejezetten barátságos Fox News hírtelevízióban is egymás után hangzottak el az elnököt kritizáló hangok.

„Undorító”

  • „Szürreális” – jelentette ki Bret Baier, a hírtelevízió vezető politikai műsorvezetője.
    „Nincs olyan tárgyalás, ami megéri a saját embereidet és az országodat belökni a busz alá” – közölte Abby Hunstman, Trump kedvenc műsorának, a Fox & Friendsnek az egyik műsorvezetője.
    Brit Hume elemző és egykori műsorvezető szerint Trump „finoman fogalmazva is béna választ adott” a kérdésre, hogy Putyinnak vagy az amerikai hírszerzésnek hisz.
    Neil Cavuto szerint „undorító volt”, amit Trump csinált, hozzátéve, hogy ez nem „jobb- vagy baloldaliság” kérdése.
    „Nem volt valami erőteljes prezentáció”, amit Trump művelt – jelentette ki Stuart Varney.
    „Egyértelműen nem a legjobb teljesítménye volt” – közölte Trish Regan, aki szerint Trumpnak „meg kellett volna védenie minket”, és „meg kellett volna védeni saját hírszerző közösségét”.
    És kedd reggel a Fox&Friends műsorában – amiről tudni lehet, hogy Trump rendszeresen nézi, és ez elnök legnagyobb médiatámogatói vezetik – is óvatosan ugyan, de kritizálták az elnököt, azt tanácsolva neki, hogy vonja vissza kijelentését, mert még nem késő ezt megtenni.
Szótártámadás
Talán a legkeményebb reakció azonban nem egy politikustól, politikai elemzőtől vagy politikai újságírótól érkezett, hanem egy szótártól. Egészen pontosan a dictionary.com angol értelmező szótár Twitter-oldalától. A sajtótájékoztató után közzétett egyik bejegyzésükben csak két szó, és azok magyarázata szerepelt. Az egyik a „hazafi”, a másik pedig a „hazaáruló” volt.

Ignácz Péter

DiQyCu0WAAAv81B.jpg
*
Szt.Ég! Ez nagyon kemény... Erre nem számítottam... Még belegondolni sem merek abba, hogy a nagy Amerika "lefekszik" az orosz medvének... Kegyetlen.... S, akkor én itt rágom a küszöböt azokért a dolgokért, amelyek itt és velünk történnek meg - Magyarországon.
:o
 
*
Több mindent nem értek a történések mögött. Ha az amerikai elnök elvette a borotva élet, akkor az dicséretes. Csak reménykedem, hogy az oroszok nem szóltak bele, (anno) Amerika legszemélyesebb, belső dolgába - igazán ennek örömködnék. Nagyon nem szeretném, ha az orosz medvének nagyobb hatalma lenne a világon és a világban, mint ami már megvan. Ennél többet egy jottányit sem...
 
Trump bizsergeti az erőteret egyensúlyukból kibillent gondolkodók vakon lövöldöznek tiszta vizet logikája újdonság lehet
európai útja az amerikai nemzetállami érdekek képviseletében zajlott ami támogatható még ha nem is egyezik mindenben a lokális
felfogással (nato vámok stb)p
 
A baloldal szolgálja a globális nagytőke érdekeit, még ha Amerikában nem is így hívják. Nem véletlenül tartották Obamát is sokan kommunistának.
Az amerikai pénzügyi lobbinak pedig úgy kell már egy nagy háború, mint egy falat kenyér. Tudvalévő, hogy a háború a legjobb üzlet. Főleg, ha jó távol van az ország határaitól. McCain meg is mozgatott minden követ, hogy Ukrajnában valahogy sikerüljön a két nagyhatalmat összeugrasztani, ha már Szíriában nem sikerült. Nem csoda, hogy most a guta ütögeti.

Mindenkinek örülnie kéne, hogy a két nagyhatalom vezetője leül egymással tárgyalni a megegyezés és a béke érdekében, mert a fegyvergyárosokon és egyéb ügyeskedőkön kívül a világon mindenkinek ez az érdeke, nekünk is.
 
Komolytalan.
 
Na, ez népszerű topik lesz, minden ostoba ide fogja hányni a hülyeségeit.
Élenjáró trolljaink már be is jelentkeztek, bár ez még csak a kezdet...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére