Hírek Lemondott Novák Katalin

Ahogy várni lehetett, szombaton délután lemondott Novák Katalin köztársasági elnök.

Novák Katalin az M1-en tett bejelentést.
Bejelentésével egyidejűleg ismét tüntetésre gyülekeztek az emberek, akik tiltkoztak az ellen, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, aki pedofil bűncselekmény részese volt.

Orbán Viktor gyakorlatilag Novák Katalin politikai pályájának végét okozta azzal, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofil-törvénnyel kapcsolatban és nem fogadta el a köztársasági elnök által neki előzőleg elmondott indoklást. Az elnök mindezidáig nem állt ki a nyilvánosság elé.

1707583568053.jpeg
 
Ez igencsak nyakatekert mosdatás, nem magyarázkodás.

Novák nem azért lépett vissza merte megbánta, hanem azért mert kiderült.

Ha Novák és Varga tudnak írni, akkor tudnak olvasni is.
Tudták mit írnak alá.
Én is úgy gondolom, hogy egy kegyelmi kérvényt csak-csak elolvas, aki javasolja/jóváhagyja.... ez nem irodakellék-beszerzés vagy szabadság-engedélyezés, amit rutinszerűen szignál elolvasás nélkül.
Ha meg nem olvasták, akkor az elég szomorú.
De szerintem ennél egyszerűbb a dolog.
Valaki megmondta nekik, hogy "ezt a főnök támogatja" oszt jónapot.
Nem kell ehhez írásbeli utasítás (parancs), elég volt, ha elejtett szotyizás közben egy félmondatot. Sameszok meghallották, futottak intézni.
 
Honnan tudod? Ha a főmegmondó mindent jobban tudó leírja az úgy van!
Na most vagyok gondban. Kit értesz főmegmondò alatt?
Mert, ha a főnököt, az most jön a templomból. Csak nem mond olyat, hogy egy egyházi méltóság olyat tegyen, amitől purgatórium helyett egyból a pokolra ketülne a lelke (7 főbün, ne kívánd felebarátod..)?
Ha még a lancról elengedett 5. sz. ptagkv tulaja, az hogy parncsolna má' egy ex miniszternek, pláne egy elnöknek?
Bár ki tudja, ezekben a belterjes (pl. ereszes) bulikban mi minden lehet...
 
Ha Novák és Varga tudnak írni, akkor tudnak olvasni is.
Tudták mit írnak alá.
Ezért a fő kérdés mégis miért írták alá és mindkettő egyformán bűnös felelőtlen
Nem a lemondásuk a kérdés hanem hogy történhetett hogy mindkettőn átment a kegyelmi kérvény és mindketten jegyezték.
A lemondásuk oka nem számít hisz bűnösök benne.
A törvényi folyamaton végigment egy teljesen súlyos, kiemelkedően politikailag is fontos ügy.
Nos hát hogy történhetett ekkora melléfogás?
 
Ilyet nem láthattál
Mert a Gál ügyvéd elmondta a kegyelmi kérvény folyamatát.
Valaki (a képviselője) megírja mert legtöbb kérelmező még a folyamatot se tudja.
ez bekerül az igazságügy-minisztériumba.Ott a javasolás (ha javasolja) után megy a Köztársasági elnökhöz aláírva.
A két nőről is elmondta gondolatát a Gál
A Vargát ismeri jellemét tudását tudja: Ha átolvassa értelmezi szerinte nem írja alá kegyelemre javasoltan egy pedofilt.
A Novákot nem ismeri ennyire de úgy gondolja: ha ő is átolvassa értelmezi.
A Novák sem írja alá.
Na itt lép be a Balog lobbizása addig duruzsolt naponta bejárt míg a Novák aláírta
De Balog utasítást nem adhatott csak a személyes kapcsolata okán mint egykori főnöke(munkatársa) Nováknak
A Balog kijárása se mentesíti Novákot
És ment vissza Vargához ellenjegyzésre.
Lényegében nem tudtuk meg az okát
De mindkettő egyformán fura. Mert az ügyvéd szerint jellemükkel ellentétes.
Semmi eddigi nem indokolja.Hogy mehetett végig.
Semmi sem magyarázza meg azt a folyamat hogy mehetett végig Két fő emberen Varga és Novák.
Nem figyeltek oda nem tudták a tartalmát?
Mi az, hogy ilyet nem láthattam? Ezt olvastam valamelyik hírportálon. Azt, hogy igaz-e vagy sem, nem tudhatom, persze.
 
Ezt olvastam valamelyik hírportálon. Azt, hogy igaz-e vagy sem, nem tudhatom, persze.
Megtaláltam hol olvastad:
Merő Varga állítólag és úgy tudjuk
Az ott egy "kormányportál" kormány szatelit pártja "a Mi hazánké"
Most hogy le ne maradjanak épp Rogán Antalt darálják
De Vargát kinek az apropóján mentegetik?
1708075641272.png

Merő Varga állítólag
Most mit akarnak?
Mire kaptak megbízást Dúró Dóráék?
 
Utoljára módosítva:
Megtaláltam hol olvastad:
Merő Varga állítólag és úgy tudjuk
Az ott egy "kormányportál" kormány szatelit pártja "a Mi hazánké"
Most hogy le ne maradjanak épp Rogán Antalt darálják
De Vargát kinek az apropóján mentegetik?
Csatolás megtekintése 1982821
Merő Varga állítólag
Most mit akarnak?
Mire kaptak megbízást Dúró Dóráék?
lehet, hogy ott találtam, olykor szlalomozok a különféle portálok között
 
Szép! Megint a torzítás, összemosás, hamis infók, Rogán Tóni belelendült!
Olyan mint a háborúpártiak szöveg.
De a Mi hazánk miért megy épp most, Rogánnak neki a Varga Judit mentegetésével egyidőben?
Rogán már több éve NER-sevik legnagyobb élvezője és mindent elvállaló arogánja!!
Habony reszortja volt felépíteni a gyűlölet gépezetet. Rogán csak a szorgos kivitelező.

Na vissza:
Ha Varga se tudta mit ír alá és javasol.
Akkor Balog Zoltánra kenik az egészet?
Ott meg összehívnak egy rendkívüli református zsinatot.
A keddi esperes-gondnoki ülés után ahol 68 % jelenlévő megerősítette iránta a bizalmat
Nem csitulnak még Balog körül.
A végén még csak lemondatják?
 
Olyan mint a háborúpártiak szöveg.
De a Mi hazánk miért megy épp most, Rogánnak neki a Varga Judit mentegetésével egyidőben?
Rogán már több éve NER-sevik legnagyobb élvezője és mindent elvállaló arogánja!!
Habony reszortja volt felépíteni a gyűlölet gépezetet. Rogán csak a szorgos kivitelező.

Na vissza:
Ha Varga se tudta mit ír alá és javasol.
Akkor Balog Zoltánra kenik az egészet?
Ott meg összehívnak egy rendkívüli református zsinatot.
A keddi esperes-gondnoki ülés után ahol 68 % jelenlévő megerősítette iránta a bizalmat
Nem csitulnak még Balog körül.
A végén még csak lemondatják?
Varga nagyon jól tudta, mit ír alá.
Amikor a kérelem hozzá beérkezett, neki nem volt joga elbírálni, hogy a kegyelmi kérelmet továbbítsa-e, vagy ne, neki minden beérkezett kérelmet kutya kötelessége továbbítani a köztársasági elnöknek elbírálásra. Azt viszont megteheti, és meg is tette, hogy a kérelmet aláírásra javasolja vagy nem javasolja megjegyzéssel látva küldi tovább. Ő nem javasolta! Ennek ellenére a kérelem pozitív elbírálásban részesült, és visszakerült hozzá, amit nem tudni milyen okból meggondolva magát már ellenjegyzett.

Más: nem tudom, hogy csak nekem tűnik érdekesnek, vagy esetleg más is felfigyelt már rá. Kónya Endre és Budaházy egyszerre kaptak kegyelmet.
Míg Budaházyt a börtön kijáratánál kb. az angol királyi párt megillető fogadtatásban részesítette a sajtó, addig Kónya szabadulásánál semmi.
Semmi csinnadratta, se sajtó, se fotósok, de még szűzlányok se álltak díszsorfalat neki.
Vajon Budaházy fogadtatására nem figyelemelterelés gyanánt rendeztek ekkora haccacárét?
 
Azt viszont megteheti, és meg is tette, hogy a kérelmet aláírásra javasolja vagy nem javasolja megjegyzéssel látva küldi tovább. Ő nem javasolta!
Mint ma kiderült ez csak állítólag és esetleg.
Ezt a fals szöveget terjesztette a Mi hazánk oldala.
Onnan vette át a többi 500 lap.
Hivatkozva hogy azok jelentették meg.
Attól még állítólag úgy hallotta marad.
 
Utoljára módosítva:
A Balog-Saga folytatódik: (szerintem megérdemelne már Balog úr is egy saját önálló topicot itt)

Balog Zoltán távozik a református egyház lelkészi vezetői tisztségéből​

INFOSTART
- 2024. február 16. 17:37

A pénteki zsinati értekezleten bejelentette távozását Balog Zoltán református püspök lelkészi elnöki tisztségéről. A zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként helyettesíti.​

Balog Zoltán református püspök a február 16-ai zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről - olvasható a Református.hu portálon megjelent közlésben.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,209
Tagok
616,003
Legújabb tagunk
RolandPaloczi
Oldal tetejére