Hírek Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt

Szerinte a TISZA Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért.

A TISZA Párt politikusa folytatta az országjárását: szombaton többek között Szentendrén járt, ahol bejelentette, hogy nemsokára egy fajsúlyos poszttal jelentkezik majd a Facebook-oldalán.

Ez meg is történt, szombat este egy olyan bejegyzést tett közzé, amiben bejelentette, hogy feljelenti Orbán Viktort.

"A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért"

- kezdte sorait Magyar Péter, majd leírta, hogy a miniszterelnök, a pártja és a propagandistái hetek óta azzal kampányolnak, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak, most már óriásplakátokon és videó hirdetésekben is ezt terjesztik.

"Elég volt! A TISZA Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért."
- tette hozzá a politikus.

"Miniszterelnök Úr, ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé!"

1716087998222.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1999201
Feljelenti? Hol? Kinek? Majd Rogán besétál és kidobja a szemétbe a feljelentést.
 
Különböző ügy: lekerült azt írta, nem az a kérdés hol van még fent hanem hogy honnan került le és miért?
Gondolom azért, mert a privát oldalán egyedül már nem győzte a moderálást.
A Talpra Magyarok Szövetségének 17 adminisztrátora és moderátora van, de még az is kevésnek bizonyul a napi több ezernyi komment mellett.
 
a kommunista háború párti Fidesz -nél bármelyik magyar párt jobb jelenleg a fidesz olyan szinten teszi tönkre az országot hogy ez súlyos következményekkel fog járni minden magyar állapolgárra ha csak nem ébrednek fel időben, én nem vagyok egy pártnak sem katonája de a fidesznél jelenleg bárki jobb szóval aki a fideszre szavaz az arra szavaz hogy tönkre tegye magyarországot és a magyar embereket.
 
Gondolom azért, mert a privát oldalán egyedül már nem győzte a moderálást
Hát gondold!
Magán a videón nem láttál semmi érdekeset?
Én igen. Az attrakció a demonstráló nő volt és hogyan viszonyultak hozzá a többiek és Magyar Péter.
 
Utoljára módosítva:
Hát gondold!
Magán a videón nem láttál semmi érdekeset?
Én igen. Az attrakció a demonstráló nő volt és hogyan viszonyultak hozzá a többiek és Magyar Péter.
Megnéztem, a nő megkapta az 5 perc hírnevet, talán még a tévében is benne lesz :D de szerintem Magyar is, a tömeg is jól kezelte a helyzetet.
 
Megnéztem, a nő megkapta az 5 perc hírnevet, talán még a tévében is benne lesz :D de szerintem Magyar is, a tömeg is jól kezelte a helyzetet.
Pont ennyit mondtam én is.De videót nem volt érdemes a YouTube.Tisza csatornáról eltüntetni.
ennyivel mondtam többet.
Valamint hogy ne legyen a hangerő különbség!
Ki is kapcsolhatja a mikrofonját MP
Kapjon kérdést és mikrofonszólást 1 percet a ellen-demonstráló nő is.
Hagy szóljon egy hangossággal.
Nem kell félni kezelni, legyenek egyenrangú beszélők 1 percig.
Online vágatlant akart és élőt a köztévében
Ahhoz vita képesnek kell lenni.
Akihez igen jó gyakorlás is lenne egy ellenvéleményt meghallgatás.
Ezzel kezelte volna jobban.Úgy se tudott volna megszólalni a szíjlobogtató nő. Általában a mikrofontól megnémulnak.
De nem mondhatják nem hallgatta meg.
Ha pedig átmegy trágárba a a szíjlobogtató nő.
Akkor önmagát és táborát égette le.
És már jogos lesz a mikrofont visszavenni.
Ez a 1 fokkal igazán jobb kezelés:
Megkérdezi, mit akar mondani miért jött.
Nem hangerő különbséggel leugatni mantra szerűen betanult szöveggel.
A vitaképessége javulhat, ha derűs Jay Leno vagy Hadházi László féle humorral kezeli a váratlan helyzeteket
Hasznát venné ha tréningezne a vitákra köztévében
Ezen sokat kell javítani most így veszíne.
 
Utoljára módosítva:
Hmmmm
Egy ujabb gyongyszem Péter kampanymegszolalasaibol.
Ma volt Szegeden.
Ezzel kezdte a beszedet:

„Itt vagyunk Szegeden, az utolsó szabad magyar városban, Babits Mihály, József Attila és többek között Szent-Györgyi Albert szülővárosában (...)”...

Babits szerintem Szekszard...
Jozsaf Attila és Szent-Gyorgyi Albert Budapest...

Vajon ki irja a beszedeit, és ki késziti fel?
Vagy annyira önbizalomteli, hogy magatol követ el olyan dolgokat, amik miatt a mostanaban folyo magyar érettségin nagyon csunyán néznek a diakra????

3 név, 3 tévedés...és ez az Ur minket fog kepviselni :( :(
 
Annyi baromságot hord össze, hogy ez senkinek nem tűnik fel a helyszínen, még egy született szegedinek sem!
 
Friss profil üzenetek

Rosta Bandi wrote on juju35's profile.
Szia! Nagyon megörültem, hogy neked hála letudnám tölteni A matematika tanítása alsó tagozaton c. könyvet. Sajnos a megadott linken keresztül nem sikerül a letöltés, biztonsági okokra hivatkozva nem engedi egyik böngészőm sem. Tudnál nekem segíteni? Előre is nagyon szépen köszönöm!
dutovalub wrote on babsy13's profile.
Hello! Could you please tell me if you have a pattern for knitting this fennec from this book? Thank you in advance
EWGENIA wrote on szjucus2's profile.
Good afternoon!
1. You need to register on the pigDIY.com website.
2. Upon registration, the site awards you a certain number of gold coins.
3. By leaving a simple comment (even just "Thank you"), you will receive 10 gold coins in your account.
4. Leave comments to accumulate the number of coins needed to download a file.
5. Carefully review the site's rules—you might find other useful information there as well.
WilLotti wrote on Világítótor's profile.
Hi! :)
Árnyékjáró wrote on Tomizsu's profile.
Nem sűrűn jársz ide.

Statisztikák

Témák
39,257
Üzenet
5,069,423
Tagok
632,365
Legújabb tagunk
valakiakikiki
Oldal tetejére