Hírek Áldozathibáztatás Trump-módra: Így zajlott a találkozó, amiről kivonult Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sietve, a sajtótájékoztatója megtartása nélkül távozott a Fehér Házból miután szó szerint élő adásban veszett vele össze az amerikai elnök és alelnök.

Trump rögtön az ukrán elnök kirohanása után egy TruthSocial-posztot szentelt a távozó tárgyalópartnerének: „Megállapítottam, hogy Zelenszkij elnök nem áll készen a békére, ha Amerika is részt vesz benne, mert úgy érzi, hogy a mi részvételünk nagy előnyt biztosít neki a tárgyalásokon” – írta az elnök. „Én nem akarok előnyt. BÉKÉT akarok. Tiszteletlenül viselkedett az Egyesült Államokkal szemben a nagy becsben tartott Ovális Irodában. Visszajöhet, amikor készen áll a Békére”.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteken érkezett Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnökkel tárgyaljon. Már a találkozó eleje is feszült volt a helyzet, Zelenszkij érkezésének pillanatairól készült felvételeken látszott, ahogy Trump rámutat jellegzetes katonai jellegű ruhájára, és azt mondja: „Hogy ki van öltözve! Ma nagyon kiöltözött!”

Az ukrán elnök először járt Washingtonban mióta Trump megkezdte a „béketeremtést”. Az ukrán álláspont, amit az elnök vitt a Fehér Házba meglehetősen egyszerű volt: csak kézzelfogható biztonsági garanciákkal felvértezve lehet tűzszünetre, majd békére vinni a dolgot, ahogy a Trump által kért ritkaföldfémbányák hasznából is csak ennek fejében osztozna. Kijev nem írta alá az amerikaiak által korábban elé rakott szerződéseket, így a találkozó előtti várakozás az volt, hogy az álláspontok közelítésével közelebb jutnak a megegyezéshez.

Az amerikai adminisztráció pozíciója már egy fokkal nehezebben volt megfejthető. Elméletben a tűzszünet és béke feltételeinek előzetes tárgyalása, közvetítés Oroszországgal, valamint az ukrán bányákra vonatkozó szerződések aláírása lett volna a cél. Ehhez képest a sajtó részvételével zajló, élőben közvetített beszélgetés heves vitává fajult és

a diplomácia történetének egy valóban páratlan és egyedülálló pillanatának lehettek tanúi a nézők.
A beszélgetésen jelen lévő Trump és J.D. Vance alelnök is keményen bírálta Zelenszkij elnököt az Ovális Irodában, aminek következtében figyelemre méltóan feszült szóváltásra került sor. Az amerikai fél azzal vádolta Zelenszkijt, hogy nem fejezte ki kellő háláját az amerikai szerepvállalásért, és visszaélt a Biden-adminisztráció „hülyeségével”.

A vita akkor fajult el, amikor Vance azzal vádolta meg az Zelenszkijt, hogy nem tesz meg minden diplomáciai lépést, mellyel elkerülhető lenne „az országa pusztulása”. Majd rögtön ezután az ukrán fél szemére vette, hogy a háborúban „besorozzák az embereket és a frontvonalra kényszerítik” őket olyan indokok miatt, „hogy nincs elég ember”.

Egy ponton Zelenszkij felajénlotta Vance-nek, hogy menjen Ukrajnába és nézze meg, milyen a helyzet, amire azt válaszolta az alelnök, hogy „propagandatúrákra” viszik az embereket Ukrajnába. Az USA két vezetője az idő nagy részében arról győzködte Zelenszkij elnököt, hogy megnyerhetetlen a háborúja és az USA nélkül esélytelen, hogy bármit kihozzanak belőle és többször hálátlannak nevezték az ukrán elnököt, amiért meg sem köszönte, hogy segíteni akarnak.

Trump szerint Ukrajna nincs abban az alkupozícióban, hogy bármit kiügyeskedjen és csak akkor javulhat a helyzete, ha az Trump ezt úgy akarja. „Ezt nem nyeritek meg, csak velünk van esélyetek, hogy egyben kijöjjetek belőle” figyelmeztetett Trump.

Később hozzátette: „350 milliárd dollárt adtunk nektek ezen a hülye elnökön keresztül, katonai felszerelést adtunk nektek… Ha nem lett volna a mi katonai felszerelésünk, ez a háború két hét alatt véget ért volna”. Erre Zelenszkij annyit mondott: „Három nap alatt, ezt Putyintól hallottam.”

Zelenszkij figyelmeztette Trumpot, hogy mindenkinek vannak nehézségei egy háborúban, még az USA-nak is lennének – annak ellenére, hogy egy „szép óceán” választja el az Egyesült Államokat Európától, Amerika előbb-utóbb meg fogja érezni annak hatását, hogy Oroszország legyőzi Ukrajnát és potenciálisan a szomszédjait is.

„Ne mondja meg nekünk, hogy mit fogunk érezni” – vágott vissza Trump. „Egy problémát próbálunk megoldani. „Nem vagytok abban a helyzetben, hogy megszabjátok, mit fogunk érezni. Nagyon jól és nagyon erősnek fogjuk érezni magunkat” – mondta.

Trump azt is Zelenszkij fejére olvasta, hogy éppen az emberei életét „játssza el” és „kockáztatja a harmadik világháborút”.

Zelenszkij egy ponton meg is jegyezte, hogy azzal nem fog megoldódni a háború, ha kiabálnak, mire Trump a szavába vágott azzal, hogy ő már „eleget beszélt”. Az emelt hangerő és az egymás szavába vágás végighúzódott az egész beszélgetésen, ahogy gesztikuláció szempontjából is érdekes volt a performansz, Trump végig a mutatóujjával hadonászott az ukrán elnök felé, egy ponton pedig jól vállon is veregette.

Relevánsabb dolgok az újságírói kérdések során sem derültek ki. Egy riporter például megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha Oroszország megsért egy tűzszüneti megállapodást, amit Trumpék biztonsági garancia nélkül javasolnak, mire az amerikai idegesen visszakérdezett, hogy „mi lenne, ha most egy bomba esne a fejére?”.

Nagy Gábor

1740830926778.jpeg
 
Bár nem nekem írtad, de lenne néhány észrevételem:

Bige László műtrágyagyárán kívül mondj egyetlen magyar céget! (Azt is betamadták, mert valamelyik nerlovag szemet vetett rá.)
Meg az áram egy részét is importáljuk!
Nincs neheziparunk, nincs könnyűiparunk, felszámolták a bányaszatot....
Őszintén komolyan gondolod, hogy megélnenk? (Most azt az opciót hagyjuk, hogy mint a "Marslakó a mostohán"-ban majd az eladatlan akkkumulátorokat isszuk ki!)

Dehogynem! Csak a nyugdíjakat véve, statisztikailagmiota Orbán van hatalmon, a vásárlóértéke a felére esett vissza.. Tehát 2 millió nyugdíjas bizonyítottan rosszabbul él.

Szélkakast játszani.

Te miról beszélsz. Az EU-penzcsapot nem 2010-ben zártak el. A 15 év ⅔-ában tízerer milliárdokat osztott szét nem teljesítmény, hanem hűség alapon.

Meg tény.

Na ezért ideztelek be tkp.
A Canadahun képzeld, egy árva centet/fillért sem kap sem alapítványtól, sem államtól!
A megnövekedett üzemeltetesi költsegek miatt fordult a tulajdonos tagokhoz, hogy aki úgy véli és lehetősege van, támogassa egy kisebb havi összeggel a szerver bérleti díját. A ch-n nem látsz reklámban ereket, vagy felugró ablakokat, sem hirdetési linkeket.
Szóval állami/alapítványi/pályázati támogatás nélkül is van ch már több, mint 20 éve.


Valamiért mégis felhoztad...

Kifejtened, hogy Ukrajna mitől az ellensegünk?
Ilyet még Orbán sem mondott.

Sajnos össze fog jönn még akár 100000 is. Amennyiben az oroszok nem vonulnak ki Ukrajnából.

Ezt mondjuk nem értem. Az egész EU-ban csak nálunk van háborús vészhelyzet és ebből kifolyólag rendeleti kormányzás.
A mandátuma nyilván az új elnök beiktatásáig tart, az meg a választások függvénye. Nem pedig Macron kenye-kedve szerint nyújtja.

Azt már látom, hogy fogalmad nincs az oroszokról és nem láttad Szolovjov vagy Kiszeljev (meg féltucat ottani Bajerzsóti) egyetlen YT vagy telegram videóját sem.
Ezek az emberek az orosz állami televízióban egymásra kontrazva sorolják hová és milyen sorrendben kell az atomot ledobni a nyugatiakra. (Nyugat azt minden az oroszoktól nyugatra lévő államot értik Várostól San Franciscoig.)
Ha csak a kocsmában tennek, már az is visszataszitó lenne, de az állami egyes csatornán nap mint nap?

Nos, az oroszok a világ második legerősebb hadseregeként definiálták magukat.
3 év háborúskodás után úgy tűnik, hogy egyelőre csak Ukrajnában a második legerősebb a hadseregük.
Eredetileg idő híján csak a tkp-ra akartam reagálni, de a Melittának írt válaszomban már amúgy is benne van, és mint mondtam, nem érdekelnek a globalisták mantrái.
Vegyük inkább az utolsó pontot.

"Nos, az oroszok a világ második legerősebb hadseregeként definiálták magukat.
3 év háborúskodás után úgy tűnik, hogy egyelőre csak Ukrajnában a második legerősebb a hadseregük."

És ez a hadsereg fogja megtámadni Európát?
Tőlük tartasz?
Emiatt kell most támogatni Ukrajnát, és folytatni a háborút, akár "sajnos" százezer halott árán is?
Maximálisan egyetértek azzal, hogy meg kell erősíteni Európát, rég meg kellett volna tenni!
Ki is forszírozta ezt már sok évvel ezelőtt?
Ja, a csúnya Orbán, az egyik Tusványosi beszédében, és azóta többszőr is.
 
Ha érdekel a téma, a gugli a barátod.
Íme egy könyv 2015-ből!
Ismerem a könyvet.
Amit kétlek az hogy fegyveresek készen állnak.
Inkább ahogy a könyv is bemutatja a jogok mentén haladnak előre a kultúrájukkal.
Mélyen beépülnek az állami és a különböző bürokratikus szervezetekbe
 
Eredetileg idő híján csak a tkp-ra a...

És ez a hadsereg fogja megtámadni Európát?
Tőlük tartasz?

Emiatt kell most támogatni Ukrajnát, és folytatni a háborút, akár "sajnos" százezer halott árán is?
Maximálisan egyetértek azzal, hogy meg kell erősíteni Európát, rég meg kellett volna tenni!
Ki is forszírozta ezt már sok évvel ezelőtt?
Ja, a csúnya Orbán, az egyik Tusványosi beszédében, és azóta többszőr is.
Képzeld, igen!
Ugyanis ahogy betagozta a csecseneket, vagy az ún lnr/dnr-t, az oroszok nemcsak besorozták az ottani férfiakat, de hadba is küldtek azonnal.
Ha legyűrik Ukrajnát, az ukránokra ugyanez a sors vár. És akkor már a nyugat által kiképzett, nyugati fegyverzettel rendelkező és már tényleg ellenségnek tekintendő haderővel fog szembenézni Európa.
Erről jut eszembe, nem válaszoltál, hogy mitől is lenne most Ukrajna ellenség.
 
Utoljára módosítva:
Bige László műtrágyagyárán kívül mondj egyetlen magyar céget! (Azt is betamadták, mert valamelyik nerlovag szemet vetett rá.)
Ez így van ami jól megy azt át akarják venni
Kitartást Bige Lászlónak ! Hamarosan vége lesz valahogy
A magyar műtrágyagyártónak kétszázmillió euró értékű kötvénye jár le májusban.
 
Utoljára módosítva:
Szélkakas ...ki ??
péntek délután pedig Donald Trump is reagált a történtekre: az amerikai elnök újabb oroszellenes szankciókat helyezett kilátásba:

Tekintve, hogy Oroszország továbbra is bombázza Ukrajnát, erősen fontolgatom nagyszabású banki- és egyéb szankciók és vámok bevezetését Oroszországgal szemben, mindaddig, amíg meg nem születik a tűzszünet, és a békéről szóló végső megállapodás
 
Eddig sem jöttek össze a szankciók.
Fontolgatom nagyszabású banki- és egyéb szankciók és vámok bevezetését Oroszországgal szemben, mindaddig, amíg meg nem születik a tűzszünet, és a békéről szóló végső megállapodás
Honnan tudod?
Bejöttek azok csak mi nem nagyon vesszük észre.
 
Képzeld, igen!
Ugyanis ahogy betagozta a csecseneket, vagy az ún lnr/dnr-t, az oroszok nemcsak besorozták az ottani férfiakat, de hadba is küldtek azonnal.
Ha legyűrik Ukrajnát, az ukránokra ugyanez a sors vár. És akkor már a nyugat által kiképzett, nyugati fegyverzettel rendelkező és már tényleg ellenségnek tekintendő haderővel fog szembenézni Európa.
Erről jut eszembe, nem válaszoltál, hogy mitől is lenne most Ukrajna ellenség.
"a nyugat által kiképzett, nyugati fegyverzettel rendelkező és már tényleg ellenségnek tekintendő haderővel fog szembenézni Európa."
Nocsak! Ezek szerint nem egyedül az Ukránok állnak szembe az oroszokkal? (Lehet, hogy nem te írtad, de sokan így akarják beállítani.)
Nem állítottam soha és sehol, hogy Ukrajna ellenségünk ( a leendő púposoknál nem rájuk gondoltam, hanem egy régi szófordulattal éltem), annak ellenére sem, hogy sokkal előbb támadnának meg minket, mint az Oroszok.
Még a hálállistái ellenére sem. Amit ugyebár, a nem náci, hanem milyen csoportok/alakulatok is írtak?
Tudsz olyan halállistát említeni, amit Magyarok írtak, és szerepel rajta Zelenszkij?
Amikor Szergej Melnicsuk, Ukrán parlamenti képviselő azzal fenyegetőzött, hogy két óra alatt a Balatonnál vannak, azt is a háború okozta stressznek és az illető vadbarom természetének tudtam be, amit azért szigorúan számon kell tartani.
A szomszédunkban zajló háboró a mélyállam irányította USA demokraták és az Oroszok háborúja, amiben az amcsik már több, mint három éve az Ukránokkal végeztetik a piszkos munkát.
 
Ismerem a könyvet.
Amit kétlek az hogy fegyveresek készen állnak.
Inkább ahogy a könyv is bemutatja a jogok mentén haladnak előre a kultúrájukkal.
Mélyen beépülnek az állami és a különböző bürokratikus szervezetekbe
Van sok fellelhető videó, és cikk is, amikben már a fejleményekről van szó.
Nem a mainstream médiák kiszolgálóitól, ők a lefejezésük után is tagadni fogják.
A mondanivalóm lényege az volt, hogy itt vannak, fiatalok, középkorúak, háborús övezetben nőttek fel, erős a vakhitük, és eszük ágában sincs integrálódni.
 
Az
Valaki megkérdezte itt tőlem, hogy én nem azzal fekszem le esténként, hogy Mészáros mennyivel gyarapodott a nap folyamán? EMELLETT AZT IS MEGKÉRDEZTE, BETEG-E...

"a nyugat által kiképzett, nyugati fegyverzettel rendelkező és már tényleg ellenségnek tekintendő haderővel fog szembenézni Európa."
Nocsak! Ezek szerint nem egyedül az Ukránok állnak szembe az oroszokkal? (Lehet, hogy nem te írtad, de sokan így akarják beállítani.)
Én viszont nem állítom be így. Csak a tényeket írom: Ukrajna egyedül harcol, igaz 52-1 ország (a -1 az USA) erkölcsi és anyagi támogatása mellett az Orosz föderáció és Észak-Koreai katonák ellen
Hány NATO katona esett eddig orosz fogságba?
Nem állítottam soha és sehol, hogy Ukrajna ellenségünk ( a leendő púposoknál nem rájuk gondoltam, hanem egy régi szófordulattal éltem),
Pedig a többes szám első személy erre utal:

Az eu. pedig segítse meg az ellenségeinket, attól lesznek púposak!

annak ellenére sem, hogy sokkal előbb támadnának meg minket, mint az Oroszok.
Érdekes 30 év alatt valahogy egyszer sem tettek... (1991-2021 mivel 2022 óta háború dúl Ukrajnában a többitnem teszem hozzá)
Még a hálállistái ellenére sem. Amit ugyebár, a nem náci, hanem milyen csoportok/alakulatok is írtak?
Tudsz olyan halállistát említeni, amit Magyarok írtak, és szerepel rajta Zelenszkij?
Tudok. Úgy hívják Orbán Viktor Ukrajna ellenes politikája
Amikor Szergej Melnicsuk, Ukrán parlamenti képviselő azzal fenyegetőzött, hogy két óra alatt a Balatonnál vannak, azt is a háború okozta stressznek és az illető vadbarom természetének tudtam be, amit azért szigorúan számon kell tartani.
Hogy is mondta 2023- ban Köver László, aki nem csak parlamenti képviselő, de parlamenti elnök?
Megvan. Zelenszkijt "pszichés idegbeteg"-nek titulalta.
Melyik súlyosabb?
A szomszédunkban zajló háboró a mélyállam irányította USA demokraták és az Oroszok háborúja, amiben az amcsik már több, mint három éve az Ukránokkal végeztetik a piszkos munkát.
Ha ez a demokraták háborűja, miért is várt Trump másfél hónapot (a beígért 1 nap alatt megallitom helyett) a leállításával?
 
Én viszont nem állítom be így. Csak a tényeket írom: Ukrajna egyedül harcol, igaz 52-1 ország (a -1 az USA) erkölcsi és anyagi támogatása mellett az Orosz föderáció és Észak-Koreai katonák ellen
Hány NATO katona esett eddig orosz fogságba?

Pedig a többes szám első személy erre utal:




Érdekes 30 év alatt valahogy egyszer sem tettek... (1991-2021 mivel 2022 óta háború dúl Ukrajnában a többitnem teszem hozza)

Tudok. Úgy hívják Orbán Viktor Ukrajna ellenes politikája

Hogy is mondta 2023- van Köver László, aki nem csak parlamenti képviselő, de parlamenti elnök?
Megvan. Zelenszkijt pszichés idegbetegnek titulalta.
Melyik súlyosabb?

Ha ez a demokraták haborűja, miért is várt Trump másfél hónapot (a beígért 1 nap alatt megallitom helyett) a leállításával?
Megnyugtatlak, ha ellenségnek tartanám Ukrajnát, leírnám. Például így: Az eu pedig segítse meg ELLENSÉGÜNKET...
De tudod mit: az eu pedig nyugodtan segítsen a háborúban álló szomszédunkon (nem ellenségünkön!) Majd ha az Oroszok eljutottak Odesszáig, megvan a sajnos száz-ezer halott, meg lehet próbálni normálisan gondolkodni!
(Hofi idézet: ...megáldottam. Attól lesz púpos. Mint sok más Hofitól, ez is elterjedt, még egy filmben is benne volt.)

A többi megjegyzésed is sántít.
"Érdekes 30 év alatt valahogy egyszer sem tettek... "
Amit én írtam, ha jól megfigyeled, jövő időben van, feltételes módban.
Mellékesen: az Oroszok sem támadtak meg minket.

Halállistát egy kalap alá venni, egy tévesen Ukrán ellenesnek nevezett politikával, abszurdum.

Háborúval fenyegetni egy országot szerintem jóval súlyosabb, mint bárminek is titulálni valakit.

Trump kampányidőszakban tett, egy napos ígéretét felemlegetni pedig nevetséges.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,785
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére