Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Pedig nagyon egyszerű.
MP gyakorlatilag csak az elkergetésben reménykedőket képviseli.
Handabandázik időnként másról is, de láthatóan annyi fogalma sincs róla mint nekem.
Pedig nagyon igyekszem, hogy minél kevesebb jusson el hozzám.
Van még idő arra, hogy a képviseket nélkül maradtak se maradjanak teljesen magukra.
Több párt, mint választópolgár. :D
Ez valóban nem hagyna képviselet nélkül egyetlen választópolgárt sem.
Legfeljebb ha egyik se tetszik, akkor ő is alapít egyet, saját magának.
 
Nem segít, ha azokat nyírjuk, akik 15 éve (35 éve!) folyamatosan szemben állnak Orbánnal.

Szükség van másokra is, mint Orbán és Magyar.

A parlamenti munka és a politizálás más. Az országgyűlésbe nem jutnak be, de én sem tudom elképzelni, hogy Magyart valaha is megkedvelem annyira, hogy ne a szükség vigyen rá, hogy rá szavazzak.

Szóba került a VIII. kerületi választás - a fiatalember, akit megválasztottak, pár hónappal ezelőttig DK-s volt. 2024-ben velük nyert.

"Horváth Alexander volt az egyetlen, aki DK-s színekben bejutott a képviselő-testületbe. Úgy tudjuk, továbbra is marad a 8-as választókerület, vagyis a Losoncinegyed képviselője, immár függetlenként.
Horváth Alexander 2019-ben lépett be a Demokratikus Koalícióba, azt mondta, hogy az egyetlen magasabb támogatottsággal rendelkező ellenzéki párthoz szeretett volna csatlakozni, erről tavaly augusztusban lelkesen beszélt a bemutatkozó interjújában. Értesüléseink szerint pár hete a pártból való kilépés mellett döntött, aminek több oka is lehetett.
"

A magyar választási rendszer miatt csak akkor kapnak állami támogatást a pártok, ha indítanak jelölteket a választásokon.
A pénzzel biztosítja az állam a "sokszínűséget", de indulni kell.

S ha belegondolunk, hogyan fizet milliárdokat az egyházaknak Orbán, s hogyan hálálják meg nagy nyelvcsapásokkal a baksist ...
Mondtam fentebb, hogy az OGY választásokon természetes, hogy elindulnak. Az már ész függvénye, hogy az 5% elérése hogy egyszerűbb. Együttműködve az egyéni jelöltek tekintetében, vagy teljesen külön.
Nade egy kerületi időközin......bénaság.
 
A külföldön élőknek elnézem, de neked nem.
Itt élsz vagy valójában te is külhonból osztod az észt?
35 éve ez történik.
Senki nem meri megmondani az igazat vagy valami ilyesmit.
A legtöbbet talán a pufajkás komenista és bandája tette, de őket pusztán már elvi alapokon is utáltad.
A többiek össze-vissza hazudoztak, hogy már csak 4 év kell az osztrák életszínvonal eléréséhez.
A siker titka, hogy rájuk szavazz . . .
Konkrétan mit is akartál mondani ezzel? A fikázásomon kívül?
 
Segíts nekem, mert részleges a német tudásom, a Google fordító se tud mindent.
A németeknél is csak kettő párt indulhat a választásokon?
Felőlem indulhatsz Te is, egy szóval nem mondtam, hogy ne induljanak. Induljanak Tisza MELLETT, de ne a Tisza HELYETT, ahogy ők szeretnék, mert akkor jelen állás szerint kb. 2,5 millió szavazópolgár maradna párt nélkül, aki ma már orrbefogva, szembecsukva sem biztos, hogy hajlandó lenne leszavazni a rá kiosztott jelöltre.
 
Felőlem indulhatsz Te is, egy szóval nem mondtam, hogy ne induljanak. Induljanak Tisza MELLETT, de ne a Tisza HELYETT, ahogy ők szeretnék, mert akkor jelen állás szerint kb. 2,5 millió szavazópolgár maradna párt nélkül, aki ma már orrbefogva, szembecsukva sem biztos, hogy hajlandó lenne leszavazni a rá kiosztott jelöltre.
Bocs de a tisza pártnak 27 tagja van:)
Ez nemiogen teszi ki az orszag harmadat!(bár a mi péterunk tuti meg van gyozodve arrol, hogy ez a 27 ember a tobbseg)
 
Világos és egyértelmű, valamint törvényszerű: ha nem emlékeznék a tatárjárásra, akkor megint jönne a tatár sereg. Értem.
NA most értettem meg a rajongasodat MP iránt.
A teljes logikatlansag!
A tatatjarasbol is sokat lehetne tanulni, ha a lényeggel foglalkoznal!
Pl azt, hogy a kunokkal szembeni viselkedes hova vazatett!
 
Világos és egyértelmű, valamint törvényszerű: ha nem emlékeznék a tatárjárásra, akkor megint jönne a tatár sereg. Értem.
Írtam nemrég a szomszéd polgármesterről.
Harmadszor is átvette a kamu csomagot, amit nem rendelt.
Kifizette a 20-25 ezer forintot, és a legnagyobb csodálkozására megint egy 500 forint körüli bóvli bolt benne.
Talán abban reménykedett, hogy végre aranyrudakat tartalmaz a csomag.
 
Írtam nemrég a szomszéd polgármesterről.
Harmadszor is átvette a kamu csomagot, amit nem rendelt.
Kifizette a 20-25 ezer forintot, és a legnagyobb csodálkozására megint egy 500 forint körüli bóvli bolt benne.
Talán abban reménykedett, hogy végre aranyrudakat tartalmaz a csomag.
Nem veletlenul fogalmaztak meg:
Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. ...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,713
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére