Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Jó hír a javából, amit hozott, ne kukacoskodj, hanem örülj Te is! :)
Második válasz mert tárja fel magát mint fejeskáposzta rétegei
Lázár lemondása
Első válaszom volt:
mert pártot épít szervezi a maradékot, több idő jut rá.
második válaszom:
Mert már nagyon kinézett neki a hiányzásért milliós büntetés. Nem is kapta már a teljes juttatást
Ezt már így nem küldhetik ki
 
Elébb Puzsért kell elolvasni
Hátha rosszul értékeltem
Szokott azért melléfogni.
Mint amikor polgármesteri álmokat szőtt?
Második válasz mert tárja fel magát mint fejeskáposzta rétegei
Lázár lemondása
Első válaszom volt:
mert pártot épít szervezi a maradékot, több idő jut rá.
második válaszom:
Mert már nagyon kinézett neki a hiányzásért milliós büntetés. Nem is kapta már a teljes juttatást
Ezt már így nem küldhetik ki
Szegény Lázár. Most minől fogja fizetni az ingatlanadót a 46 ingatlanja után?
És hol tart az aranykonvoj ügye a meghallgatások során?
Utoljára a TEK volt vezető beidézést halottam
Nincs aranykonvoj ügy. TEK túlkapás ügy van
 
Nincs aranykonvoj ügy. TEK túlkapás ügy van
Hát ha itt a szál vége.
Orbán Viktor volt miniszterelnök személyi testőrét jogellenes fogvatartással gyanúsítják, amiért a hét ukrán állampolgárt több mint egy napig bilincsben tartották, mindenféle gyanúsítás nélkül.
Még csak volt TEK-esként sincs említve
egy megállapítás azért történt:
Megállapítást nyert, hogy a pénzszállítással kapcsolatban nem valósult meg pénzmosás.
 
Utoljára módosítva:
Magyar Péter most szólt a nagyvállalatoknak, hogy 1956. október 23. 70. évfordulójának állami megünneplésébe talán nekik is beleférne egy kis segítség.
ha már egyszer egy ilyen történelmi évfordulót ünneplünk, nem feltétlenül kellene minden költséget kizárólag az adófizetőkkel kifizettetni. A magyar és az itthon működő nemzetközi nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalás keretében hozzájárulhatnának az ünnepséghez.
Ráadásul nem titkoltan hagyományt is teremtene ebből.
Mert ha egy vállalatnak van pénze reklámkampányokra, szponzorációkra, sporteseményekre és mindenféle látványos társadalmi szerepvállalásra, akkor egy nemzeti ünnep támogatása sem éppen olyan elképzelhetetlen dolog.
Főleg egy 70. évfordulónál.
A Paks körüli történet pedig jól mutatja, hogy erre van is példa.
A fenékküszöb építésénél több vállalat ingyenesen ajánlott fel anyagot és segítséget. Vagyis a társadalmi felelősségvállalás nem valami elméleti fogalom, amit csak konferenciákon lehet szépen kimondani.
Lehet belőle valódi segítség is.
 
Orbán eltakarítása, kitakarítása volt a cél, aztán jöhet egy ugyanolyan fiatalabb változatban.
Hogy lenne már ugyanolyan
Nincs két egyforma ember sem rendszer
Török szerint az Orbán-kormány működésének legfőbb sajátossága az úgynevezett "hatalomgyártás" volt.


Ennek a stratégiának a középpontjában a politikai hatalom megszerzése, megtartása és folyamatos újratermelése állt.
Ezzel szemben a Magyar-kormány működése és sikerességi kritériuma teljesen más mintát követ.

amelynek elsődleges célja a kormányzás és maga a vezető folyamatos, önrendező módon történő vizuális és kommunikációs megjelenítése.


Bár mindkét működési modellben megtalálhatók közös elemek, a hangsúlyok alapvetően eltérnek.
Míg az előbbi középpontjában a hatalom és a döntéshozatal áll, utóbbi sokkal inkább a népszerűségre, a látványra és a szereplésre koncentrál.
 
Magyar Péter most szólt a nagyvállalatoknak, hogy 1956. október 23. 70. évfordulójának állami megünneplésébe talán nekik is beleférne egy kis segítség.
Vagyis a társadalmi felelősségvállalás nem valami elméleti fogalom, amit csak konferenciákon lehet szépen kimondani.
Lehet belőle valódi segítség is.
Még várnák ennek a látszólag rosszat nem tartalmazó szorgalmazásnak a hátulütőjének kimondásával, de én nem örülök.
Kiderül mivé válik a gyakorlatban.
Bözsi néni nem látja amit lehetne.
Hogy facebookon mit kommenteltek hozzá, semmit nem jelent
(kocsmafalnak felel meg)
vagy nyálzó szívecskéknek és nincs is mondata
1787490565123.png
 
Utoljára módosítva:
Magyar Péter most szólt a nagyvállalatoknak, hogy 1956. október 23. 70. évfordulójának állami megünneplésébe talán nekik is beleférne egy kis segítség.
ha már egyszer egy ilyen történelmi évfordulót ünneplünk, nem feltétlenül kellene minden költséget kizárólag az adófizetőkkel kifizettetni. A magyar és az itthon működő nemzetközi nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalás keretében hozzájárulhatnának az ünnepséghez...
"2006-ban Orbán Viktor Schmidt Máriát bízta meg a 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának teljes állami megemlékezéssorozatával. Az események költségvetése hatalmasra duzzadt, a látványos, de tartalmilag vitatott kampány pedig komoly kritikákat kapott a szakmától. Mindez azonban nem állította meg: 2018-ban bejelentették, hogy Schmidt az első világháborús megemlékezések koordinálásáért felelős kormánybiztos lett, visszamenőlegesen."
Bár a nyilvánosságban leginkább politikai-kulturális szereplőként ismert, Schmidt Mária jelentős magánvagyonnal is rendelkezik: ingatlanjai, műtárgyai és egyéb befektetései milliárdos nagyságrendűek, melyeknek egy része közvetve a közpénzből finanszírozott intézményein keresztül jutott el hozzá."

Schmidt Máriánál minden rendelkezésre áll, talán maradt még egy kis aprópénz az előzőkből, megrendezheti idén is (lehet erről beszélgetett O.V.-al az Adrián ? :cool2: )
 
Nem tartom magam "tiszahívőnek", de igen, örülök hogy végre találtam egy számomra elfogadható pártot a szavazólapon. Eddig ez a szám nulla volt.
No, ezek a tiszahívők.

Ugyanis semmi bizonyítékod nincs sem neked, sem másnak, arra, hogy ha 2018-ban vagy 2022-ben leváltják Orbánt, nem ugyanezeket a lépéseket tette volna meg "az ellenzék".

Sőt! Nekem van.
El meritek-e olvasni?

Nem tetszett a fizimiska.
Az ára az ország még mélyebbre repülése.

Engedd meg, hogy ne tetszikeljek hozzá.
 
Utoljára módosítva:
A támogatottságot mérik nem a hívőséget.
Aki senkit se támogat olyan csoport nem szokott lenni gyakran
Két választás között az is csak tájékoztató adat, a tendenciát mutatja jól
Arról meg tudjuk hullámzó.
Csak 3-6 hónapos módosulást érdemes nézni
Csatolás megtekintése 2116022

A Medián kétszer is közzétett pártpreferencia-kutatást a választások óta,

Leírtad 15 mondatban, amit én egyben.

S hogy kukacoskodsz a kifejezéseken ...
Tudod mit, legyen meg a te akaratod.
 
Itt a 2022-es program - annak, aki el meri olvasni.
Mert nagy tétet teszek rá, hogy nem mer itt pár ember szembesülni azzal, mit vállaltak volna.
Kibillentené a jó kis egyensúlyból, miszerint haszontalan, ingyenélő volt minden ellenzéki politikus, és melegedni jártak a Parlamentbe.

1787492364440.png


Az ellenzéki választási program tíz pontja részletesebben​

2022. március 10.

Alapvető változtatásokat ígér a nemrég bemutatott ellenzéki választási program az állam működése ügyében, 180 fokos irányváltás jönne az orosz és a kínai fókuszú külpolitikában, jelentős béremeléseket és sokkal gyorsabb zöld átállást is tervez az Egységben Magyarországért.
Az Egységben Magyarország tíz pontba rendezte a választási programját, ezek leegyszerűsítve:

  • a jogállam,
  • az oktatás,
  • az egészségügy,
  • a szociálpolitika,
  • a nemzetpolitika,
  • a környezetvédelem, fenntartható fejlődés,
  • a gazdaságpolitika,
  • a biztonságpolitika
  • és a külpolitika
témáit jelentik. A 72 oldalas dokumentum csak a főbb irányokat adja meg. Azaz nem tették mellé, hogy a lépéseik mennyibe kerülnének vagy hogy pontosan hogy nézne ki egy-egy átláthatóbb, hatékonyabb vagy a kormánytól függetlenebb szervezet vagy folyamat.

Új alkotmány

Az ellenzéki pártszövetség a szimbolikusnak is tekinthető legelső helyre tette programjában az új alkotmány kérdését. Ez nem csak a jogászoknak érdekes kérdés, az alkotmány adja meg ugyanis az alapvető játékszabályokat az országban.


Nagy vonalakban olyan, demokratikusabb alkotmányt akarnak, amely a jelenlegivel szemben széles körű elfogadottsággal működhet majd, és sokkal hatékonyabban tudja megakadályozni, hogy „újra kizárólagos hatalom” épülhessen ki egy kormány kezében.

A teljesség igénye nélkül a kormánytól függetlenebbé tennék a bíróságokat, kevésbé szólhatnának bele az ügyészek munkájába a politikusok vagy feletteseik, és felállna egy korrupcióellenes ügyészség is. Emellett megszüntetnék például a Völner Pál vesztegetési ügye miatt újra a középpontba került teljes bírósági végrehajtási rendszert, állami hatáskörbe vonnák ezeket a végrehajtásokat.

Életpályamodellt ígérnek a közigazgatásban dolgozóknak, az önkormányzatokat pedig általában véve megerősítenék, kevésbé központosított államot szeretnének létrehozni.
Ennél a pontnál tárgyalják a sajtószabadság kérdését is. A program szerint a kormányváltás után azonnal felülvizsgálják a jelenlegi állami média működését, és

ígéretük szerint többé nem lesznek az MTVA-hoz és az MTI-hez hasonló kormányzati propagandaközpontok.

Emellett kidobnák a jelenlegi, csak fideszes tagokból álló Médiafelügyelet tagjait, és a kormánytól független intézményt hoznának létre helyette. Komolyan visszafognák az állami hirdetések mennyiségét, hogy torzítás nélkül működjön a hazai médiapiac. Kiterjesztenék a médiaoktatást is, hogy a gyerekek tudatosabban és kritikusabban viszonyuljanak a jelenlegi, álhírekkel és gyűlöletkeltő tartalmakkal felpumpált környezethez.

Mást kéne tanulni, egyes gyógyszerek ára nem szaladhatna el

Az oktatásban a legfontosabbnak azt tartják, hogy a jelenlegi, a magolást erőltető tantervek helyett a szükséges készségeket tanulják meg a gyerekek. Visszaállítanák a tankötelezettséget 18 éves korig, és mindenki számára elérhetővé tennék, hogy addig megtanuljon egy idegen nyelvet. Négy év alatt ötvenszázalékos béremelést ígértek a pedagógusoknak, átalakítanák a tanárok, óvódapedagógusok képzését. Az oktatást általában is fontosabb egységként kezelnék, újra önálló minisztériumot kapna a terület.
Újra önálló minisztériumot kapna az egészségügy. Itt is komoly béremelést ígértek, legalább öt éven át az átlagos béremelkedés felett emelnék az ágazati dolgozók bérét. Csökkentenék a várólistákat és mindenki számára átláthatóvá tennék a betegutakat. Ez azt jelenti, hogy mindenki tudja, hogy milyen ellátás mikor és hol jár neki, mindenféle protekció vagy lefizetés nélkül.

A legfontosabb népbetegségeknél pedig maximálnák, hogy a beteg mennyit fizethet a gyógyszeréért, a maradékot átvállalná az állam. Idevették a taorendszer átalakítását, ezt átláthatóbbá és hatékonyabbá tervezik tenni, illetve kizárnák a politikusokat azon sportszervezetek irányításából, amelyek jelentősebb közpénzt kapnak.
Leállítanák az „esztelen mértékű stadionépítési hullámot”, helyette egyrészt például fenntarthatóbb beruházásokat szeretnének, másrészt olyanokat, amelyeket nemcsak profi játékosok, hanem a lakosság is használhat sportolásra.

Igazságosabb támogatásokat akarnak

A szociálpolitikában megtartanák a 13. havi nyugdíjat és a mostani családtámogatási pénzeket, de utóbbit igazságosabbra szabnák. Például jobban bevonnák az apákat a gyereknevelésbe, plusz apai pótszabadsággal vagy apai gyeddel.
A nagycsaládosok kedvezményeit az egyszülős családok is megkapnák.

A teljes jogú öregségi nyugdíjat a ciklus végégi legalább megdupláznák
, de hosszabb távon egy más típusú nyugdíjrendszer (alapnyugdíj) kidolgozását ígérik.
Itt eggyel részletesebbek az ígéretek, a költségvetés számára fajsúlyos elemek közé tartozik még például a családi pótlék megduplázása vagy az állami bérlakásépítési program.
A nemzetpolitika kapcsán megtartanák a kettős állampolgárság intézményét, de megszüntetnék a külföldre vándorolt magyarok hátrányosabb megkülönböztetését hozzájuk képest.

Felülvizsgálnák a korábbi kultúrafinanszírozási döntéseket, és a jövőben teljes átláthatóság mellett döntenének a támogatásokról. Leszámolnának a munkahelyi diszkriminációval, azonos munkáért azonos bért kellene kapnia egy nőnek és egy férfinak Magyarországon. Emellett sokkal erősebben lépnének fel a kapcsolati erőszak ellen.
Külön kiemelt helyen szerepel, hogy a roma közösség is a magyar nemzet része, hangsúlyosan felszámolnák elkülönítésüket, azaz a szegregációjukat
.

Emellett célzott programokat ígérnek az oktatásukra, kiemelve, hogy minél több cigány származású fiatal választhassa a tanári, az egészségügyi és a rendvédelmi pályát. Emellett például jobban megmutatnák a cigány származású szereplőket a médiában, a közéletben és a művészeti életben.

Öt éven belül bevezetnék az eurót

A gazdasági ígéretek közül a legegyszerűbben az érthető meg, hogy öt éven belül bevezetnék az eurót a forint helyett Magyarországon. A másik, hogy visszaállítanák kilenc hónapra a mostani három hónapról az álláskeresési járadékot. Egyébként egy átlagos embernek nagyjából másfél évbe telik elfogadható új állást találni Magyarországon az idén januári adatok alapján. Az álláskeresők csaknem fele semmilyen támogatást nem kap, noha korábban, amíg volt állása, jó részük valószínűleg fizette a munkaerőpiaci járadékot.
Megszűnne a „rabszolgatörvény”, és újra szabadabban lehetne sztrájkolni is.

Átalakítanák a közbeszerzések rendszerét.
Egyrészt csökkentenék az adminisztrációt és digitalizálnák a rendszert, másrészt sokkal jobban korlátoznák a zárt és a meghívásos közbeszerzési eljárások lehetőségét.
Emellett eltörölnék a Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvényt, és felülvizsgálnák az eddigi hatálya alá tartozó projekteket.

Ehhez is kapcsolódik, hogy teljesen leállíttatnák az építkezéseket a Balaton vízparti sávjában, építési moratórium jönne.

Felülvizsgálnák a még mindig titkosított Paks 2-beruházást

Az Egységben Magyarországért azonnal felülvizsgálná a számos elemi részletében még mindig titkos paksi bővítési beruházást és a hozzá kapcsolódó orosz hitelt. Ez praktikusan azt jelenti, hogy addig leállítanák.
Már 2050 előtt elérnék a klímasemlegességet, és általában is igazságosabbá és fenntarthatóbbá tennék a rezsicsökkentést. Utóbbi egyik fő eleme az épületek szigetelése és a megújuló energiaforrások fokozottabb használata lenne.

A településfejlesztésben megtartanák a Magyar Falu Programot, csak nem a látványberuházásokra, hanem a helyi közösség erősítése és a jobb vállalkozási környezet támogatása lenne a fókuszban. Emellett elérnék, hogy egy városban minden fő funkció elérhető legyen tizenöt percen belül gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel.
Elérnék, hogy minden faluban legyen rendőr, többek közt szolgálati nyugdíjrendszerrel tennék vonzóbbá a pályát. Átszerveznék a rendőrség és a katasztrófavédelem működését is, leginkább csökkentenék a központi vízfejek számát. Emellett a tűzoltók is újra tűzoltók lennének a mostani katasztrófavédők helyett az új Országos Tűzoltó-főparancsnokság alatt.

Nyilvánosságra hoznák az ügynökaktákat, emellett nehezítenék a magyarországi kémek működési lehetőségeit.
Pontosabban szerintük:
„az elmúlt évtizedben hazánk a hidegháborús időszakra emlékeztető kémtevékenység helyszíne lett. Kiemelt figyelmet fordítunk az ellenérdekelt titkosszolgálatok hazai tevékenységének feltárására és felszámolására.”

Márki-Zay Péterék szerint a magyar külpolitikának három alapcélja van:

  • az euroatlanti integráció erősítése;
  • baráti viszony a szomszédos országokkal;
  • a határainkon túl élő magyarok jogainak és érdekeinek a támogatása.
Ennek megfelelően szakítanának az Oroszország és Kína felé irányított magyar külpolitikával, „hazaküldjük az orosz kémbankot, leállítjuk Paks 2-t, felülvizsgáljuk a Budapest–Belgrád-vasútvonal szerződését és átvilágítjuk a külügyminisztériumot” – írják.
Emellett az új alkotmányba is betennék, hogy népszavazás nélkül ne léptethesse ki egy kormány se az országot a NATO-ból vagy az Európai Unióból.
A teljes programot közvetlenül itt tudja elolvasni."
 
Magyar Péter most szólt a nagyvállalatoknak, hogy 1956. október 23. 70. évfordulójának állami megünneplésébe talán nekik is beleférne egy kis segítség.
ha már egyszer egy ilyen történelmi évfordulót ünneplünk, nem feltétlenül kellene minden költséget kizárólag az adófizetőkkel kifizettetni. A magyar és az itthon működő nemzetközi nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalás keretében hozzájárulhatnának az ünnepséghez.
Ráadásul nem titkoltan hagyományt is teremtene ebből.
Mert ha egy vállalatnak van pénze reklámkampányokra, szponzorációkra, sporteseményekre és mindenféle látványos társadalmi szerepvállalásra, akkor egy nemzeti ünnep támogatása sem éppen olyan elképzelhetetlen dolog.
Főleg egy 70. évfordulónál.
A Paks körüli történet pedig jól mutatja, hogy erre van is példa.
A fenékküszöb építésénél több vállalat ingyenesen ajánlott fel anyagot és segítséget. Vagyis a társadalmi felelősségvállalás nem valami elméleti fogalom, amit csak konferenciákon lehet szépen kimondani.
Lehet belőle valódi segítség is.
Mi lenne, ha pl. Somogyban csatornáznának?
Ha pl. odavinnék a vezetékes gázt, hogy ne kelljen télvíz idején kerékpáron tologatni a gázpalackot? (Már akinek van kerékpárja.)
Mi lenne, ha sűrítenék a tömegközlekedést, ezzel támogatva a munkábajárást - vagy a vállalatokat támogatnák, hogy munkalehetőségeket teremtsenek?
Ha kiszélesítenék a közmunka-programot, például a gyermeknevelési támogatást igénybevevő, de munkahellyel nem rendelkezők számára?

Milliárdok ki az ablakon.
Mintha a gyerekemnek arany nyakláncot vennék, de bérletet nem.
 
1787494436169.png

"Akın Gürlek igazságügyi miniszter pénteken közölte, hogy az isztambuli 11. számú büntetőbíróság 35 vádlott ellen folytat eljárást, köztük Izrael kormányfője, Benjámin Netanjahu és Afek Moskovitch ellen.

Akın Gürlek igazságügyi miniszter bejelentette, hogy körözés kiadását kérték Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és egy izraeli tisztviselő, Afek Moskovitch ellen, amiért nemzetközi vizeken fegyveres akciót hajtottak végre a Gázába humanitárius segélyt szállító Global Sumud Flotta aktivistái ellen.

Gürlek emlékeztetett, hogy 2026. július 14-én „népirtás” vádjával elfogatóparancsot adtak ki Netanjahu és Moskovitch ellen, és hozzátette: e határozatok alapján a két személy nemzetközi szintű körözése érdekében úgynevezett vörös körözés kibocsátását kezdeményezték:"

1787494735956.png
 
Mi lenne, ha pl. Somogyban csatornáznának?
Ha pl. odavinnék a vezetékes gázt, hogy ne kelljen télvíz idején kerékpáron tologatni a gázpalackot? (Már akinek van kerékpárja.)
Mi lenne, ha sűrítenék a tömegközlekedést, ezzel támogatva a munkábajárást - vagy a vállalatokat támogatnák, hogy munkalehetőségeket teremtsenek?
Ha kiszélesítenék a közmunka-programot, például a gyermeknevelési támogatást igénybevevő, de munkahellyel nem rendelkezők számára?

Milliárdok ki az ablakon.
Mintha a gyerekemnek arany nyakláncot vennék, de bérletet nem.
Van már néhény éve hogy feltette egy kolto a kerdest:

"
Hát, múzsáknak szentelt
Kies tartomány!
Íly számkivetve volt
Nálad minden tudomány?
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
"
 
Itt a 2022-es program - annak, aki el meri olvasni.
Eltévesztetted:

Nem programot mondott hanem pártot
Azzal azt is mondta a 2022 kínálatból egy se kellett neki
De ígéretesnek találta2024 től a Tiszát
Casaloma azért kérte ki mert hívő szó rossz(asszociál a vakhívőre)
"Tisza bízó" jó
"Tisza bízó" lehet kritikus is(vakhívő nem kritikus)
Ezért mondom használjunk jó jelöléseket
Nem program elemzéssel lett bízó, hanem a teljes dinamikájával vált ígéretessé a Tisza
Nem jelenti azt, ne olvasta volna a Tisza cselekvési programját

Nem tartom magam "tiszahívőnek", de igen, örülök hogy végre találtam egy számomra elfogadható pártot a szavazólapon. Eddig ez a szám nulla volt.
Érted: programjuk 2022 ben ide vagy oda
az egész bagázs egy reménytelen volt már addigra és nem csak Casalomának
(mint be is bizonyosodott buktak)
 
Utoljára módosítva:

Friss profil üzenetek

Bakó Katalin wrote on babsy13's profile.
Szia! Az RNATA-nak vannak új mintái karásonyra! Közös vásárlásról lehet szó??? Köszönöm! Bakó Katalin
alguem tem esse padrão para me ajudar?
Ca-Dorinka wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérem a fiókom törlését. Kosz
Syndic wrote on rituevu's profile.
Szia!
Ne haragudj a zavarásért. Csak szólni akartam, hogy az általad feltöltött (köszönet érte) Kat Singleton könyv a sorozat 3. rész,nem a második. A fájl címe jó, csak a posztban írtál 2. részt.
Remélem nem gond, hogy szóltam.

Szép estét! :)

Statisztikák

Témák
39,251
Üzenet
5,063,888
Tagok
632,012
Legújabb tagunk
Olivia242115
Oldal tetejére