Én mind a négy nagyszülőnek a halálát megálmodtam. Az anyai nagyanyámét már leírtam, utána az apai nagyanyám halt meg. Ő nappal látogatott meg jelenések formájával. Akkor még csak az első lányom, és a fiam volt meg. Akkor egyéves kisfiamat akartam lefektetni a kiságyában, és előtte mentem, hogy kinyitom az ablakot, kiszellőztetek. Alig értem az ablakhoz, A 4 m-re levő könyves-szekrény tetejéről, egy kemény borító nélküli magyar népmeséket tartalmazó könyv repült le, és nekicsapódott a lábamnak. Ekkor megijedtem, és kiszaladtam a szobából, mert addig ilyen jelenséggel nem találkoztam. Ott, ahol akkor laktunk, a családi házunk előtt lévő telken nem volt ház. A tető magasságban egy tégla alakú fóliánk látszó valami úszott át előttem a levegőben. Ezután a kertünk végén lévő patak túl partján egy kis forgószél keletkezett, amit az óta, sem előtte nem tapasztaltam. Este jött az édesapám azzal a hírrel, hogy a mama meghalt. Nagyon meglepődött, hogy mondtam néki, hogy már tudom. Ezután az apai nagyapám halt meg, ő kórházban. Ekkor álmodtam ezt: "Furcsák vagytok ti földi emberek! Mennyire tudtok örülni, mikor egy gyermek megszületik, pedig a gyermek nem csak azért sír, mert akkor vesz először levegőt. Hanem azért is, mert akkor szakad el az Istentől. Mennyire sírtok, mikor meghal valaki. Pedig együtt kellene örülnötök vele, mert akkor a lélek a legboldogabb. Azért mert akkor tér meg az Istenhez.” Amikor az anyai nagyapám meghalt, éppen a konyhában kötöttem valamelyik gyerekemnek, mikor éreztem, hogy odajött hozzám. Azt mondta, hogy jött elbúcsúzni. Tíz év múlva követem. Hála Istennek nem vált be a jóslata, mert ez az idő már tíz éve letelt.
Mikor apósom halt meg, éjszaka kimentem a wc-re, és a helység előtt lévő kis ablaknál láttam állni. Másnap jött a sógorom, és a sógornőm, hogy meghalt.
Elég megrázó dolog megálmodni, megérezni a szeretteink halálát.