Legutóbbi tartalom: marib

Ritkan, de ha feljutok a Fekete Rez tetejere en is leulok, es csak nezem, nezem a labam alatt elterulo erdoket, hegyeket. Nagyon jo visszaterni

(1941. szeptember)

Innen elmenni is csak annyi lesz majd, Mint mikor aki napvédőüveggel Járt a világban, leesik szeméről Az üvegfátyol és minden marad Az, ami volt, És mégis más, nagyon-nagyon-nagyon más, - És mint az újszülött a vánkoson, Csak felsikolt.

Itt építsünk magunknak hajlokot.

Itt jó nekünk nagyon, itt, itt maradjunk!

A végtelenség, kék és mozdulatlan, Szeplőtlen, problémátlan és egyetlen!

Mögöttük már csak sejteni tudom. Felhőknél is átlátszóbb rétegek Még tornyosabb lépcsőit, és azontúl A láthatatlan légoltárokat. És ami még az oltárok fölött: A végtelenség!

Körül a dombok, völgyek, újra dombok, Hátrább magas hegyek vonulnak még tovább, Még-még magasabbak, a legutolsók Elsimulnak a párába vesző Felhő-Alpesek láncai közé.

Fölértünk. Leülünk pihenni. Célnál vagyunk. Nincsen tovább. Hanyattvetem magam és elmerülök A körülöttem eltengeredő Csodavilágba. Kerek és szabályos És beláthatatlan és izgató.

Én, én, én, - Istenem, csak most tudom, Hogy nekem áll még az egész világ, Úgy vár, oly türelmetlen-boldogan, Mint kiskoromban én a végtelen Éjszaka után azt a pici csíkot, Amely a zsalugáter sárga résén Füttyentett be és felcibált az ágyról, Mert itt az új nap, lehet újra már...

Tovább, följebb! Érzem, amint emelsz, Sarkaló szellő, szöktető magasság. Olyan könnyűnek érzem most magam, Mintha nem is én lennék, aki még Egy kis órája odalent lihegtem A jármos ökrök botlós útjain. ÉN - ez az én, ez olyan fiatal, Rugós és magabiztos és erős: Éppen csak hogy...

Amint a szürcsölő tekintet Lassan egyenkint végigsímogat Dombokat, erdőt, irtást és mezőt, Körülem halkan zsörtölődni kezd A lelkemet csiklandó napsugár: ,,Böstörködő, látod-e már, Milyen a világ? Mit tud az Úristen! Kezded-e már gyanítani, Te kurtalátó: mi az, ami van? Érzed-e...

Még egy kapaszkodás, - Úgy nézem már a lenti kisvilágot, Hogy minden ráncát elmosta a fény, Betölti mind a gáncsos gödröket, S a nyomorék púpokat elsimítja. Oly frissen fekszik el a völgy alattunk, Oly kimosdottan és lepletlenül, Mint fürdetés után a kisgyerek, Akire még nem...

Egyet iramodom, - Már elmaradt a vonat és a völgy, Kettéreccsent a görbe gond igája: A hegy tövén úgy ráztuk el magunktól, Mint a kalapot, a nehéz köpenyt. Hadd verjen a nap, vesszőzzön a szél! Meztelen arccal, meztelen karokkal, S meztelen szívvel: ne vigyük magunkkal Csak ami...

Sik Sandor A Fekete Rez Az izzadt völgyön végigköpi kormát A Kígyó feje: a vasúti mozdony: Nincs menekülni más, csak fölfelé. A Fekete Rez hívón hajtogatja Borókapártás homlokát felénk, A fenti szél bizalmasan köszönt, Gyerünk - jobb odafönt!