Írjunk egy mesét együtt!

Azzal köd előtte, köd utána, többé sajnos senki látta, eltűnt bizony, ez nem jó, azóta is hull a hó...

A tél hamarosan hosszú útra indul, összeszedi a sátorfáját és tovább áll.

Mielőtt azonban tovább állt volna, beterítette az egész birodalmat hóval.

A puha hótakaró alatt csendesen pihenni tért a természet, s ezernyi apró kristály ragyogott fel a tiszta égbolton terpeszkedő csillagtenger ezüstös fénye alatt.

A birodalom egészen elcsendesedett, a farkasordító hideg miatt még a kutyák is csak akkor dugták ki orrukat a meleg házból, ha egy megkergetni való macska vetődött arra.

Ám amilyen hamar jött a zord tél olyan hamar eljött a tavasz is,a kis állatkák mind előbújtak a rejtekhelyükről.

Erre a kutyák is felbátorodtak, és ismét üldözni kezdtek mindent, amit csak üldözni lehetett.

Üldöztek ők macskákat, pockokat, egereket, postásokat, sőt, néha még egymást is.

Úgy látszik, hogy az üldözés a vérükben van.

És a vér nem válik vízzé.

A tél pedig egész tavasz-nyár -ősz alatt csak várt,várt,várt,mikor jön el az ő ideje..

Megállt a három felé ágazó útnál és gondolkodott gondolkodott...

Nem tudta eldönteni, melyik úton induljon tovább. Még egy kis ideig gondolkodott, majd határozott léptekkel elindult a középső úton. Úgy okoskodott, ha a középső úton halad, jobbra is, balra is jó messzire el tud nézni. Bízott benne, hogy rátalál a Királyfira és barátaira a kicsi sünre és a békára. Még emlékezett rá, hogy tavaly vastag hópaplannal takarta be őket...

De a hó elolvadt, tehát az élet ment tovább!

De azt senki nem gondolta volna, hogy az elolvadt hógát alatt új élet sarjadt. Egészen új fajta élet.

Apró sajtkukacok másztak elő a föld mélyéből. Kékek, pirosak, hupi lilák. Az egyik ilyen kukac gyorsabban nőtt a többieknél.

Vajon mitől nőtt gyorsabban?

Ebben az ujfajta eletben kukacoknak nem volt helye, de meg pillangoknak sem.
Zenearadat ozonlotte el a mindenseget.
Es ho. Inkabb ho, mint szevasz tavasz!

egy hatalmas hadsereg el pusztították a királyságot

De pár gubó megmaradt!