3. Pénzügyi műveltség fejlesztése: könyvek,hanganyagok le-és feltöltések

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Bogár László · Varga István · Drábik János
Válság és valóság
covers_171462.jpg

Három neves szerző jegyzi e művet, mely alapvető kérdésekre keresi a választ. – Mi vezetett a „világválság”-hoz? – Hogyan tovább Magyarország? – Hogyan tovább globális pénzdiktatúra? – Mit tehetünk, mit kell tennünk ezen világ méretű összeomlás elkerüléséért, vagy az összeomlás mértékének csökkentéséért? Abban mindhárom szerző egyetért, hogy ami ma zajlik az nem megfelelő válasz a problémákra, nem az eddigi agyzsugorító, médiazombivá változtató antikulturális, antidemokratikus, egymásra mutogató, hazug félmegoldások, hanem gyors, hatékony, az emberi létezés minden feltételének megfelelő cselekvések, reakciók elindítása és véghezvitele lenne azonnal szükséges. A kiadó előszava: „Előszó helyett csupán csak néhány sort szabad írni, mert nincs ideje a fölös beszédnek, hiszen Magyarország, mint annyiszor történelme során, ismét létéért küzd. Külső és belső hatalmak egyaránt fenyegetik. Nem csupán területét, testét és lelkét egyaránt akarják. A nemzet romlásában azonban az önsorsrontás éppúgy szerepet játszik, mint a világ végletessé válása és hitének megroppanása. Ugyanakkor senki előtt nem lehet kétséges: a nehezülő korban több és másféle erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a nemzet, a magyarság újra magára találjon, és éltetővé váljék. Hosszú estéken át a szavakkal és gyakorta önmagunkkal vívódva, azért született e könyv, hogy a valóságot mutassa a válságban.”
 

Csatolások

  • bogar_laszlo__valsag_es_valosag.rar
    290.3 KB · Olvasás: 210

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Robin Sharma
A szent, a szörfös és a vezető
covers_468220.jpg

Lenyűgöző történet arról, hogyan élheted meg szíved valódi vágyait

„Engedd el a kétségeidet, és gyermeki kíváncsisággal vágj neki a felfedezésnek, tudva, hogy új emberként érsz majd az út végére, vagyis, ha pontosabb akarok lenni, sokkal inkább az az ember leszel, aki vagy, és akinek teremttettél.”

Látszatra Jack Valentine-nak mindene megvolt. Reklámszakemberként remek fizetést kapott, és jól is állt neki ez a szerep. Modern lakásba járt haza, szuper barátokkal találkozott esténként, és menő autót vezetett. Legalábbis egy zavaros hétfő reggelig, amikor belecsapódott egy furgon oldalról, ő pedig a kórházban kötött ki súlyos sérülésekkel.
 

Csatolások

  • Robin Sharma_A szent_a szorfos_es a vezeto.pdf
    1.7 MB · Olvasás: 243

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Coaching alapok és irányzatok
Kelló Éva
covers_327593.jpg

A könyv elvitathatatlan módon hiánypótló mű mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban, a coachingot nyújtó és igénybe vevő szakemberek számára egyaránt.
Legnagyobb értéke a különböző módszertanok rendszerezésében és lényegük gyakorlati szempontból történő megragadásában rejlik. Ezáltal a könyv számomra egyértelmű eligazodást nyújt a különböző módszertanok között, segítve az adott helyzetekhez leginkább illeszkedő megközelítések szakszerű és hatékony beazonosítását.
Megítélésem szerint kezdők és haladók, szakértők és a témával még ismerkedők számára egyaránt kötelező irodalom.
 

Csatolások

  • Coaching alapok és irányzatok.pdf
    4.4 MB · Olvasás: 256

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Bernard Lietaer · Stephen Belgin
Új pénz egy új világnak
covers_436098.jpg

Véget vethetünk a környezetünket fenyegető veszélyeknek és sokat tehetünk a környezetünk helyreállításáért. Segíthetünk abban, hogy mindenkinek legyen értelmes munkája, és teremthetünk olyan lehetőségeket, amelyek kitágítják és megtöltik élettel a körülöttünk lévő világot. Hatékony módszereket találhatnánk a komolyabb városi és vidéki problémák kezelésére, illetve kielégíthetnénk a fejlődő és fejlett országok sokféle, és gyakran eltérő igényeit. Létre tudnánk hozni egy jobb világot, ahol az élet és minden élőlény kivirul. Ez nem idealista álom, hanem inkább konkrét cél, amely még a mi életünkben elérhető.

BERNARD LIETAER a pénzügyek tanulmányozásával foglalkozik és ezen a területen dolgozik több mint harminc éve. Tevékenységi köre szokatlanul széles: volt már jegybanki munkatárs, alapkezelő, egyetemi professzor, és több kormány, multinacionális cég, illetve közösségi szervezet tanácsadója.
 

Csatolások

  • Uj-penz-egy-uj-vilagnak-Belgin-Lietaer.pdf
    7.2 MB · Olvasás: 143

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Mike Rother
Toyota-kata
Hogyan ösztönözzük munkatársainkat fejlődésre, alkalmazkodásra és kiváló eredményekre?
covers_317484.jpg

Vezessük, irányítsuk és fejlesszük munkatársainkat a Toyota módszerével!
Miként érhetjük el, hogy a vállalatunk kezelni tudja a váratlan helyzeteket, a vevőink pedig hosszú távon is elégedettek legyenek? Hogyan fejleszthetjük és aknázhatjuk ki munkatársaink képességeit, hogy jobb teljesítményre törekedjenek, és sikereket érjenek el? Hogyan tehetjük cégünknél a folyamatos fejlődést és alkalmazkodást a mindennapi munka részévé?
Mike Rother könyve bepillantást enged a Toyota színfalai mögé, és új megvilágításba helyezi a legendás autógyártó menedzsmentmódszerét. Világosan, részletesen, példák felsorakoztatásával mutatja be, hogyan valósítja meg a Toyota a folyamatos fejlődést, és miként bontakoztatja ki a munkatársak képességeit a fejlesztési kata és a coaching kata segítségével. A szerző bírálja a lean módszerek átgondolás nélküli alkalmazását. Magyarázatot ad arra is, miért nem érti meg a nyugati vállalatok többsége a lean szemléletet, és miért csak korlátozott eredményeket ér el általa. Rother arra az útra szeretné irányítani az olvasót, amelyet a Toyota is végigjárt. Ez a kötet alapmű minden olyan közép- és felső vezetőnek, aki szeretné megváltoztatni cége vállalati kultúráját.
Ebből a könyvből kiderül, hogyan indulhat el bármelyik vállalat az idejétmúlt, eredményközpontú menedzsmenttől egy egészen más és sokkal jobb irányba. James P. Womack, a Lean Enterprise Institute alapítója
 

Csatolások

  • rother_mike__toyota-kata.rar
    2.9 MB · Olvasás: 235

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Leo Babauta
A kevesebb ereje
Lényegre szorítkozás az üzleti- és magánéletben
covers_218721.jpg

Jó oka van, hogy Babauta a személyes hatékonyság mesterévé vált. Működik a mantrája.” – Timothy Ferriss, a 4 órás munkahét szerzője

Foglalkozz kevesebbel. Végezz többet.

Ha figyelembe vesszük a zavaró körülményeket, amelyek modern világunkban minden sarkon leselkednek ránk, lassan csodaszámba megy, ha elérjük kitűzött céljainkat. A kevesebb ereje utat mutat, hogyan egyszerűsíthetjük az életünket azzal, hogy meghatározzuk a fontos sarokpontokat, és ezután minden szükségtelent kiiktatunk az életünkből. A könyv segít, hogy megszabaduljunk a mindennapok lomjaitól, és olyan célokra fókuszáljunk, amelyek jobbá teszik életünket.

A kevesebb ereje megmutatja:
• hogyan oszthatsz fel bármilyen célt kezelhető részfeladatokra;
• hogyan koncentrálj egyszerre csupán néhány tennivalóra;
• hogyan teremts hasznos új szokásokat;
• hogyan tanulj meg összpontosítani;
• hogyan növeld személyes hatékonyságodat.
 

Csatolások

  • a-kevesebb-ereje.pdf
    446.6 KB · Olvasás: 294

Mithrandir86

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Itt az én karácsonyi ajándékom nektek.
Brian Tracy és Szabó Péter IDŐ=ÉLET Konferenciája.
Ennek a teljes konferenciának sajnos csak a második része van meg, de ez a teljes Brian Tracy előadás.
Ha igény van rá fel tudom rakni kisebb méretben is, de sokan, köztük én is szeretem a teljes és a lehető legjobb minőséget, lehető minden adattal mellékelve, hogy tudjam mire számítsak.

https://mega.nz/#!YNwmUIRD!NRF_9DpnogIGpBWMe4ZX1J8tKEYGKoRo722LrnCN55M 1080p, HD
File size : 5.14 GiB
Duration : 2 h 7 min
Overall bit rate : 5 756 kb/s
Video
Bit rate : 5 498 kb/s
Width : 1 920 pixels
Height : 1 080 pixels
Display aspect ratio : 16:9
Frame rate : 25.000 FPS
Audio
Format : AAC LC
Bit rate : 253 kb/s
Channel(s) : 2 channels
Frame rate : 46.875 FPS (1024 SPF)
Compression mode : Lossy

Boldog Karácsonyt!

Kedves Piplikóc!

Én örülnék egy jóval kisebb méretű videónak. 480p minőségben is elegendő lenne.
Köszönöm!
 

benji9999

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Szeretnék belekezdeni a tőzsdézésbe és ehhez keresek gyakorlati oktató anyagokat. Könyveket már sikerült beszereznem. Esetleg tud valaki segíteni?
Köszi előre is :)
 

keresztúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Csíkszentmihályi Mihály
Jó üzlet
Vezetés, áramlat és az értelem keresése
covers_80813.jpg

A Jó üzletben a szerző feltárja azokat az értékeket, amelyek segítik a jövőképpel bíró vezetőket vállalkozásuk sikeres és humánus vezetésében. Ezek a vezetők az anyagi és szellemi lét határán egyensúlyozva egyaránt elkötelezettek három alapelv iránt: • a társadalom javát szolgáló, és a munkaerőt a legjobb teljesítményre sarkalló célok nyújtása; • a munkában való fejlődés elősegítése révén a dolgozók bizalmának és tiszteletének elnyerése; és • olyan termék létrehozása, amely az emberiség javát szolgálja, nem pusztán jövedelmet termel. Bármely pozícióban legyen is az olvasó – kezdő munkavállalótól a vezetőig –, lényegbevágó tanulságokat szűrhet le és tökéletesítheti munkáját. A Jó üzlet bizonyára klasszikussá válik mindazok számára, akik az üzleti élet változó világában értéket tulajdonítanak az egyén szerepének.
 

Csatolások

  • Csikszentmihalyi_M_Jo_uzlet.djvu
    2.2 MB · Olvasás: 277

Meridó

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Keresem Petrik Krisztina : Gazdasági alapismeret 9. könyvét.
Köszönöm előre is. Nagyon fontos lenne.
 
Oldal tetejére