43 milliót fizet a Boeing az elhunytak családjainak

A Boeing amerikai repülőgépgyár 144 500 dollárt (kb. 43 millió forint) fizet családonként 50 millió dolláros kárpótlási alapjából az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok hozzátartozóinak.

Az alap létrehozását júliusban jelentették be. A tájékoztatás szerint az igényléshez a családtagoknak nem kell lemondaniuk arról, hogy kártérítés iránti jogaikat bíróság előtt érvényesítsék - olvasható a portálon.

Kínából várja a csodát a Boeing
A Boeing júliusban azt is bejelentette, hogy további 50 millió dollárt készül költeni az érintett közösségekben oktatásra és gazdasági fejlesztésre. A kártérítési igényeket november 30-ig kell előterjeszteni. A jogosultaknak a kérelem és a szükséges igazolások benyújtásától számított 10 napon belül folyósítják az összeget.

A Boeing ellen most több mint tucatnyi per van folyamatban a két baleset miatt.

A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból azután, hogy március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing-gépe, és 5 hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX gépe. A két katasztrófában 346 ember halt meg.

780
 
Hogy lehet kárpótolni elhunyt hozzátartozókat?
Sehogy.
Megoldás az lenne ha szándékosság, akkor volt- nincs az a csapat ami rábólintott a változtatásra.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,915
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére