Szerencsére nem csak a mai napom fénypontjai...
Ma elmentem hozzájuk, "otthonról-haza". Az ajtó zárva volt. Normális - gondoltam - anyám ilyenkor a kertben "matat" (mert matatni mindíg kell) apám meg ezalatt a kertilakban rádiót hallgat (mert kinek-kinek). Miután kinyitottam a zárat és bementem, leraktam a holmim, meglepetésemre az első szobából anyám szólt ki
- De jó! Végre valaki! Szia! Képzeld, apád reggel kiment és bezárta az ajtót. Nem tudtam kimenni. Itt varrogatok, arra várva, hogy valaki jöjjön.
Beszélegttünk kicsit, anyám a szobában varrogatott, én a konyhában pakolgattam. Jött apám.
- Szia, a' anyád... nem tudod hol van? - kérdezte, mire anyám a szobából felelt
- A'anyád, az a házifogságban...ott volt eddig, mert bezártad, amikor rádiózni mentél.
Apám csak mosolygott, majd lefeküdt a kanapéra.
Később az udvarban rendezkedtünk. Szedtem a füveket a virágágyásokból, anyám pedig egy kézzel a mankójára támaszkodva a virágtartó állványon sorakozó muskátlik elsárgult leveleit tördöste ki. Egyszer aztán az állvány oldalából kiálló szögre függesztett jázminhoz kezdett beszélni.
- Nocsak, hát te, kincsem, hát neked mi bajod van? Mit lógatod magadat? Lám-lám, hát neked nem adott az öreg gazdád inni? Pedig itt járkál el melletted minden nap. Tiszta száraz a földed. Gyere, megitatlak - azzal leakasztotta a cserepet és a közeli esővíz gyűjtő hordóhoz vitte, majd belelógatta. A növény heves bugyogásba kezdett. - No, ne olyan mohón, van víz bőven a hordóban - mondta anyám. Kicsit várt, aztán visszavitte a helyére és fellógatta, miközben beszélt hozzá.
- No, most jön az a hecc, hogy csöpög-hecc. Legközelebb meg, ha kimaradsz a szórásból, akkor szóljál, mert tudod...
"néma gyereknek az anyja sem....."