A puskázást a szülők fizetik

Ehvaz

Állandó Tag
Hát, ebből aztán komoly bevételt lehetne szerezni nálunk is, reméljük, hogy erről a mi politikusaink még nem hallottak:D
 

hunczutka

Állandó Tag
valahogy senki nem vette észre Mellitta beírását, miszerint Torontóban az egyetemen puskázás miatt ki is vághatják a diákot az egyetemről.

Szerintem nem tisztességes, hogy az egyik diák tanul, esetleg esze is van, tud is, és 5-t kap, a másik nem tanul, nem tud semmit, vagy csak hiányosan, de jól puskázik, és szintén 5-t kap.

Az, hogy a puskázással, illetve puska készítéssel félig megtanul valaki valamit, az - már bocsánat - de egy nagy marhaság. A rövid távú memoriájában valóban benne marad - egy picurka rövid ideig, aztán elfelejti.


Azzal egyetértek, hogy fontos a tanár, az egyénisége, személyisége, embersége, a tárgyi tudása, és a tanitani tudása/tanítási képessége.


Valamikor Hollandiában tanultam, és a hollandok teljesen megdöbbentek, amikor rájöttek, hogy a mi kis volt-szocialista országokból érkező csoportunkban többen puskáznak, súgnak... Ilyet a fejlődő országok tanulóinál, a holland, amerikai, kanadai, brit, stb. diákoknál nem tapasztaltak. Megdöbbentek, majd beszigorítottak. A csoportunkból többen felháborodtak... én és néhány más diák meg égtünk, és helyettük szégyeltük magunkat.
 

kadiii

Állandó Tag
elvileg a budapesti egyetemeken is kivágnak, ha puskázol... legalábbis nekünk anno azt mondták analízis zh előtt...
 

Dolcezza

Állandó Tag
Nekem is volt egy esetem a főiskolán a puskázással kapcsolatban, az egyik ZH-ra nagyon sokat tanultam, és hozzáteszem az összes előadáson ott voltam, de sajnos csak 3-ast kaptam. Míg a másik csoporttársam nem volt bent egyik előadáson sem de az egyik felsőbbéves ismerőse odatta neki puska formában az összes anyagot. Ő természetesen 5-öst kapott. Mondhatom egy kicsit ideges lettem!!!!
 

gaboca041

Állandó Tag
Nekem van egy pár olyan tanárom, akik úgy tanítanak, hogy szinte otthon ki sem kell nyitni a könyvet. Kár, hogy a többség csak megmondja az oldalszámot és tanulj! Kösz szépen, igazán nagy kedvem van hozzá... És még ők csodálkoznak, hogy nem tanuljuk meg rendesen az anyagot!
És egyébként is... Miért a szülőknek kell megszívniuk emiatt?!
 

zitike78

Állandó Tag
Hát erre mit is lehet mondani?A puskakészítéssel is tanul.a szülő meg hogy is követhetné a gyerek minden lépését?
 

nicki88

Állandó Tag
Nem tartom normális dolognak az ilyenért a szülőt bűnteni. Ahol a tanár jól, szórakoztatóan tanít, ott nem szokott ebből probléma lenni. Ott szívesen tanul a gyerek is. Szóval nem ártana inkább egy-két tanár körmére nézni.
 

Eliska

Állandó Tag
,, A műveltség az ifjaknak fegyelmező erő, az öregeknek vigasz, a szegényeknek gazdagság, a gazdagoknak ékesség.,,
(Szinópéi Diogenész)

:55:
 

Xantana

Állandó Tag
Ma már nem úgy puskáznak a diákok, hogy mini betűket írnak mini papírra, míg ezzel szorgoskodott, csak megragadt valami a fejében. De manapság már használják a technikát, ipod, könyv fénymásolása lekicsinyítve, harmonikára hajtogatva. Ha valaki így puskázik, tuti, hogy semmit nem tanul a puskakészítés alatt.
 
F

fanyar

Vendég
Én nem tudom hogy szánalmas-e?
De valamit tenni kell
Mert nem tudással jönnek ki a gyerekek az iskolából
A puska nem tanít inkább a maradék vizsgadrukkot is feladatja ha modern eszközökkel történik
 
H

hunebook.com

Vendég
Nem feltétlenül 2 lábon járó lexikonok kellenek, de nyilván a puskázás sem megoldás. Meg kell találni a középutat. Jó képzésnek a jó tanárképzés a kulcsa.
 

fueloep89

Állandó Tag
Ha a gyerek fejébe nem tömnének bele minden féle olyan dolgot, amire valószinüleg soha nem lesz szüksége, nem lenne értelme puskázni... viszont, ha kihagynak egy anyagot a tanításból akkor lehet, hogy a gyerek emiatt mással fog foglalkozni, amiben lehet hogy nem lenne olyan sikeres... nincs megoldás a puskázás kérdésére, és amilyen találékonyok a mai fiatalok bármit megoldanak...
 

andy017

Állandó Tag
Szerintem azok is puskáztak, akik ezt a törvényt kitalálták, csak már elfelejtették. Nekik is utólag ki kellene fizetni a bírságot.
 
Oldal tetejére