[b]Csalódás és félelem[/b]

Csalódás és félelem

Csalódásom tán csak nyári zápor
Félelem, mit szél fúj tova


Lassú méreg, mely lelkemet mardossa:
A rettegés
Kiben bízhatnék?
Ki védi lelkemet a vérszomjas fenevadként tomboló világ ellen?

Csak ártatlanul nézel, mikor lelked már beborult.
De a szemed tükör: mindent elárul.

Színdarabot játszol
Bár jelmezed le nem veted
Sodor az ár és a bűn mocsarába süllyedsz
A hínár lassan rád fonódik
Áldod eme gyilkos mocsárt is.

Állj meg egy percre!
Halld meg az angyalok hangját!
Nyisd ki szerető szíved zárját,
Hogy végre hazatalálj.

Hogy végre hazatalálj.

Mintha csak álmodnék
Rémálomból verítékben ébrednék.
S mikor valóban felkelek:
Látom, hogy nevetsz – kárörvendőn, gúnyosan

És én már tudom, nem jössz SOHA TÖBBÉ vissza.