Ruják István üzenete
Nagy tisztelője vagyok Méder Áronnak, aki a Carina fedélzetén fantasztikus, emberpróbáló földkörüli kalandját sikeresen teljesítette. Miközben olvastam útinaplóját (Békét és szelet), magam részéről az volt a véleményem, hogy nem volt felkészületlen, ezt mindegyre bizonygattam magamnak, de sajnos tudtam, hogy a sors kegyeltje, mert óriási veszélyeknek tette ki fiatal életét. Nem tudom, ha ma megkérdezné őt valaki erről a hőstettről, ugyanúgy nekivágna e az ismeretlennek azzal a tapasztalattal, tudással amivel rendelkezett (ami azért nem egy átlag ember tudása, ezt hozzátenném -rádiózás, navigáció, térképolvasás, műszaki ismeretek, nyelvtudás, búvárkodás, tengeri vitorlázás, kikötő ismeret stb.-) és felszereltséggel ???
Nagy tisztelője vagyok Ruják Istvánnak is, épp ezért mert szóba került a személye az előző üzenetekben, szeretnék megosztani egy levelet, melyet Méder Áronnak írt, de az üzenete mindenkinek szól, aki hasonló célokat tűzne ki maga elé, mint Áron. Szerintem érdemes elolvasni!
"Kétségeimről" - Áronnak és mindenkinek.... (Ruják István)
Mi magyarok sajnos mindenhez kis sé szélsőségesen állunk hozzá. Talán Jókaival ivódhatott belénk, hogy csak jók vannak és rosszak, feketén és fehéren – nem tudom. De az biztos, hogy képtelenek vagyunk például jóízűen vitatkozni, mert kötelező elsősorban állást foglalnunk, majd ezután érzelmileg elsáncoljuk magunkat. Hajrá Fradi és pfuj-pfuj UTE, vagy fordítva. Ha pedig megvan a mi oldalunk és az ellenfélé is, akkor az utóbbinak nem lehet egy szép csele sem: azt nem illeti dicséret, mert azzal árulóvá válnék az „enyéim” szemében.
Ugyanezért, amikor valakit elismerünk, akkor annak viszont illik minden egyes cselekedetét és gondolatát ájult egyetértéssel csodálni. Aki pedig a csodált egyént vagy annak cselekedeteit bármilyen szinten kritizálja, kifogásoljon akármilyen árnyaltan is, máris az ellenséghez tartozik.
Én most mégis leírom, miért nem szeretném, hogy Méder Áron föld körüli utazását fenntartások nélkül csodáljuk, és miért nem sorolom Fa Nándor, Kopár István, Gál József hajósteljesítményei mellé. Elsősorban talán a nem vitorlázók, a vitorlázásról keveset tudók érdekében.
Áron, mi nem ismerjük egymást, nem találkoztunk. Kérlek, ne gondold, hogy bántani akarnálak és hogy kételyeim a személyednek szólnának. Amit véghezvittél, nagyra becsülöm, mert megvalósítottad az álmodat. Cselekedtél, és erre kevesen képesek.
Egy, a repülés történetéről szóló dokumentumfilm réges-régi felvétellel kezdődött még a filmezés hőskorából. A lelkes úttörő óriási lebernyeget magára húzva felmászott az Eiffel-toronyra. Előbb mosolyogva pózolt a kamerának, majd a karjait széttárva levetette magát a mélybe. Függőlegesen zuhant a halálba, és amint összetört testét felemelték a földről, máris ott termett valaki megmérni, hány centi mély gödröt vájt a szerencsétlen. Vajon ha mégis valami csoda folytán siklik pár métert, és nagy szerencsével épségben földet ér, akkor az aviatika hőse lett volna?
Áron, a te földkerülésed a szememben csodálatos utazás, nagy kaland, ám a legkevésbé sem vitorlásteljesítmény. Nem azért, mert versenyző vagyok, aki azt becsüli, ha a maximumot hozzák ki egy vitorlásból. Hanem, mert hangozzék ez bármilyen furcsán is, a te utazásod szerintem nélkülözi a tenger és a hajózás iránt szükséges, sőt kötelező tiszteletet.
Beleolvasva a neten a jachtnaplódba, egyértelműnek tűnik, hogy tulajdonképpen felkészületlenül, szinte körbesodródtál egy vitorlákat is viselő lélekvesztőn a föld körül. Az Isten a tenyerén hordozott, és ezért elkerült a baj. Te, gondolom, ebben hittél is, talán úgy mentél, hogy nem lesz olyan helyzet, ahonnét nincs tovább. Pedig lehetett volna, és ezt vízre szálláskor mindig tudni kell.
Elindultál egy hihetetlenül rossz állapotban lévő, a tengeri vitorlázásra szinte alkalmatlan hajócskával. A túlélés záloga szinte csakis a parafadugó-elmélet lehetett, vagyis hogy a Carina annyira kicsi, hogy a mérete miatt átvészelheti a komolyabb viharokat, hullámokat. Amelyekre azért volt esély bőven, még ha a veszélyesebb déli tengeri vizekre nem is mentél.
Elmentél egyedül, teljesen megbízhatatlanul működő GPS-szel és hasonlóan képtelen autopilottal. Egyes területekhez papír térképed sem volt, és ha nem tévedek, a hagyományos navigációhoz, csillagászati helymeghatározáshoz sem voltak eszközeid és tudásod. Nekivágtál hittel és elszántsággal, valamilyen fatalista nekibuzdulással. Ahogy Assisi Szent Ferenc indult Rómába a pápához, kételkedés nélkül bízva abban, hogy az emberek és a körülmények majd megsegítik.
Sikerült, de a naplódat olvasva nyilvánvaló, hogy olykor irdatlan mázlival kerülted csak el a bajt. A Carináról készült filmfelvételeken látszik, hogy a nagyvitorlához még egy albát sem eszkábáltál. Mert nem vitorláztál a hajóval, hanem inkább sodródtál. Akadt nem egy olyan napod, amikor egy Füred–Tihany távot sem sikerült teljesítened. Francis Chichester a földkerül? útjáról írt könyvében hosszan ecseteli, hogy szélkormányának elromlása után (elektronikus autopilotja akkoriban még nem is lehetett) miként próbálta meg orrvitorlája (orrvitorlái), illetve grószának beállításával úgy kiegyensúlyozni a hajóját, hogy az egyenesen haladjon, ha ő nem kormányoz, akkor is. Amit ő művelt, az a hozzáállás a vitorlás- és a hajósmesterség alapja, és egyben a hajózás tisztelete. Folyamatosan arra törekedett, hogy hatékony legyen, amit csinál. Ettől ugyanis nem csak gyorsabb, de biztonságosabb is lett az utazása. Nálad rendszeresen azt olvasni, hogy a helyes útirány tartásához éppen pontosan hátszélben kellett volna haladni, ám ez nem ment, mert az orrvitorlád olyankor ide-oda csapkodott és a hajó ebből az irányból kitért. Na jó, akkor mentél kicsit más irányba. De semmi próbálkozás, ötlet, semmilyen vitorlásmegoldás keresése?
Fa Nándi és Gál Józsi a földkerülő útjukhoz elképzeléseik szerint a déli óceánokra is megfelelő alapossággal megerősítve maguk építették a Szent Jupátot, és indulásuk előtt komoly vitorlásfelkészülésbe kezdtek. Először a késő őszi Balatonon napokig kikötés nélkül vitorláztak fel s alá mindenféle időjárási körülmények között, majd ezt folytatták a tengeren is, hogy kiismerjék, megtanulják hajójukat, és még idejekorán felismerjék a hiányosságokat, gyenge pontokat – még mielőtt veszélyes vizekre mennek. Azután ők sem sebességi csúcsokra törve vitorlázták körül a magyarok közül elsőként glóbuszunkat, viszont a tenger és a hajózás iránti maximális tisztelettel, felkészülten tették azt. Persze nekik elsődleges céljuk a hajósteljesítmény, a földkerülés volt, nem pedig minél több érdekes hely felkeresése. Ám ha az ember tengerre száll és hajózik, bárhova megy is, azt olyan felkészültséggel kell tennie, ahogy ők nekivágtak. Hogy ne egyedül a jóistenen múljon a siker!
Körbe lehet hajózni úgy is a földet, ahogy Te tetted, ezt bebizonyítottad. Teljesítményed, kitartásod, elszántságod tiszteletre méltó. Csak utad ne legyen senkinek vitorlás, hajós példa!
Az elmúlt másfél évtizedben nagyon fellendült a vitorlázás. A mind népszerűbb tengeri charterezés hozzásegített ahhoz, hogy még többen vízre szálljanak és vitorlázzanak. Ugyanakkor elborzasztó, hogy mennyi képzetlen, botcsinálta kapitány jön-megy a vízen. A baj alapvetően nem az, hogy sokuk vízi jártassága mindössze egy pár napos vizsgára felkészítő tanfolyamból áll, vagy esetleg ennyiből sem, mert a hajóvezetői papírt egyszerűen jó pénzért vették. A baj az, hogy közülük sokan úgy vélik, olyan ez, mint az autóvezetés. Prüntyög a motor, tekerem a kormányt, oszt jól van. Ha netán leamortizálom a szomszédot kikötéskor, hát legfeljebb ugrik a hajóra letett kaució, de amúgy mi baj lehet. És találkozni „kapitányokkal”, akik az adriai szigetvilágban egy öbölbe behajózva még a térkép segítségével sem tudják megállapítani, éppen hol vannak. Csak úgy nagyjából. Viszont magukkal visznek a hajón családot, barátokat, akik úgy hiszik, biztos kezekben vannak, hiszen a skipperüknek van ugye papírja. Általában nem is éri őket semmi baj a békés vizeken, legfeljebb a hajóban ejtett kisebb károk nyomán levonnak a kaucióból, aztán lehet szidni a chartercéget, hogy micsoda rablók, és mesélni otthon mindenfélét tengeri medvésen.
Vagyis rengetegen nem tisztelik a hajósmesterséget, a vizet, a vitorlázást úgy, ahogy arra szükség lenne. És pusztán az, hogy ennek ellenére jórészt megússzák baj nélkül, még nem igazolja ezt a hozzáállást.
Ezért nem szeretném, Áron, hogy a Te utadat mindenben példának tekintsék az emberek, hogy azt gondolják, így, fatalistán is lehet vagy éppen így kell. Nem szeretném, ha azt hinnék, lám ez a hajózás, ilyen a vitorlázás, egyszerűen csak hinni kell és menni. Neked sikerült, de másnak ugyanígy nekiindulva jó eséllyel nem fog.
Persze, vegyenek rólad példát, és lássák, hogy az álmok megvalósíthatók, még nagy pénzeszközök birtoklása nélkül is. Akarjanak utazni, kalandozni, világot látni, és akarjanak hajózni is – csak azt ne így! Ne menjen fel senki az Eiffel-toronyba sok hittel, de pusztán egy nagy lebernyeggel repülni – még ha valakinek egyszer sikerül is így épségben földet érni…
Ruják István
Nagy tisztelője vagyok Méder Áronnak, aki a Carina fedélzetén fantasztikus, emberpróbáló földkörüli kalandját sikeresen teljesítette. Miközben olvastam útinaplóját (Békét és szelet), magam részéről az volt a véleményem, hogy nem volt felkészületlen, ezt mindegyre bizonygattam magamnak, de sajnos tudtam, hogy a sors kegyeltje, mert óriási veszélyeknek tette ki fiatal életét. Nem tudom, ha ma megkérdezné őt valaki erről a hőstettről, ugyanúgy nekivágna e az ismeretlennek azzal a tapasztalattal, tudással amivel rendelkezett (ami azért nem egy átlag ember tudása, ezt hozzátenném -rádiózás, navigáció, térképolvasás, műszaki ismeretek, nyelvtudás, búvárkodás, tengeri vitorlázás, kikötő ismeret stb.-) és felszereltséggel ???
Nagy tisztelője vagyok Ruják Istvánnak is, épp ezért mert szóba került a személye az előző üzenetekben, szeretnék megosztani egy levelet, melyet Méder Áronnak írt, de az üzenete mindenkinek szól, aki hasonló célokat tűzne ki maga elé, mint Áron. Szerintem érdemes elolvasni!
"Kétségeimről" - Áronnak és mindenkinek.... (Ruják István)
Mi magyarok sajnos mindenhez kis sé szélsőségesen állunk hozzá. Talán Jókaival ivódhatott belénk, hogy csak jók vannak és rosszak, feketén és fehéren – nem tudom. De az biztos, hogy képtelenek vagyunk például jóízűen vitatkozni, mert kötelező elsősorban állást foglalnunk, majd ezután érzelmileg elsáncoljuk magunkat. Hajrá Fradi és pfuj-pfuj UTE, vagy fordítva. Ha pedig megvan a mi oldalunk és az ellenfélé is, akkor az utóbbinak nem lehet egy szép csele sem: azt nem illeti dicséret, mert azzal árulóvá válnék az „enyéim” szemében.
Ugyanezért, amikor valakit elismerünk, akkor annak viszont illik minden egyes cselekedetét és gondolatát ájult egyetértéssel csodálni. Aki pedig a csodált egyént vagy annak cselekedeteit bármilyen szinten kritizálja, kifogásoljon akármilyen árnyaltan is, máris az ellenséghez tartozik.
Én most mégis leírom, miért nem szeretném, hogy Méder Áron föld körüli utazását fenntartások nélkül csodáljuk, és miért nem sorolom Fa Nándor, Kopár István, Gál József hajósteljesítményei mellé. Elsősorban talán a nem vitorlázók, a vitorlázásról keveset tudók érdekében.
Áron, mi nem ismerjük egymást, nem találkoztunk. Kérlek, ne gondold, hogy bántani akarnálak és hogy kételyeim a személyednek szólnának. Amit véghezvittél, nagyra becsülöm, mert megvalósítottad az álmodat. Cselekedtél, és erre kevesen képesek.
Egy, a repülés történetéről szóló dokumentumfilm réges-régi felvétellel kezdődött még a filmezés hőskorából. A lelkes úttörő óriási lebernyeget magára húzva felmászott az Eiffel-toronyra. Előbb mosolyogva pózolt a kamerának, majd a karjait széttárva levetette magát a mélybe. Függőlegesen zuhant a halálba, és amint összetört testét felemelték a földről, máris ott termett valaki megmérni, hány centi mély gödröt vájt a szerencsétlen. Vajon ha mégis valami csoda folytán siklik pár métert, és nagy szerencsével épségben földet ér, akkor az aviatika hőse lett volna?
Áron, a te földkerülésed a szememben csodálatos utazás, nagy kaland, ám a legkevésbé sem vitorlásteljesítmény. Nem azért, mert versenyző vagyok, aki azt becsüli, ha a maximumot hozzák ki egy vitorlásból. Hanem, mert hangozzék ez bármilyen furcsán is, a te utazásod szerintem nélkülözi a tenger és a hajózás iránt szükséges, sőt kötelező tiszteletet.
Beleolvasva a neten a jachtnaplódba, egyértelműnek tűnik, hogy tulajdonképpen felkészületlenül, szinte körbesodródtál egy vitorlákat is viselő lélekvesztőn a föld körül. Az Isten a tenyerén hordozott, és ezért elkerült a baj. Te, gondolom, ebben hittél is, talán úgy mentél, hogy nem lesz olyan helyzet, ahonnét nincs tovább. Pedig lehetett volna, és ezt vízre szálláskor mindig tudni kell.
Elindultál egy hihetetlenül rossz állapotban lévő, a tengeri vitorlázásra szinte alkalmatlan hajócskával. A túlélés záloga szinte csakis a parafadugó-elmélet lehetett, vagyis hogy a Carina annyira kicsi, hogy a mérete miatt átvészelheti a komolyabb viharokat, hullámokat. Amelyekre azért volt esély bőven, még ha a veszélyesebb déli tengeri vizekre nem is mentél.
Elmentél egyedül, teljesen megbízhatatlanul működő GPS-szel és hasonlóan képtelen autopilottal. Egyes területekhez papír térképed sem volt, és ha nem tévedek, a hagyományos navigációhoz, csillagászati helymeghatározáshoz sem voltak eszközeid és tudásod. Nekivágtál hittel és elszántsággal, valamilyen fatalista nekibuzdulással. Ahogy Assisi Szent Ferenc indult Rómába a pápához, kételkedés nélkül bízva abban, hogy az emberek és a körülmények majd megsegítik.
Sikerült, de a naplódat olvasva nyilvánvaló, hogy olykor irdatlan mázlival kerülted csak el a bajt. A Carináról készült filmfelvételeken látszik, hogy a nagyvitorlához még egy albát sem eszkábáltál. Mert nem vitorláztál a hajóval, hanem inkább sodródtál. Akadt nem egy olyan napod, amikor egy Füred–Tihany távot sem sikerült teljesítened. Francis Chichester a földkerül? útjáról írt könyvében hosszan ecseteli, hogy szélkormányának elromlása után (elektronikus autopilotja akkoriban még nem is lehetett) miként próbálta meg orrvitorlája (orrvitorlái), illetve grószának beállításával úgy kiegyensúlyozni a hajóját, hogy az egyenesen haladjon, ha ő nem kormányoz, akkor is. Amit ő művelt, az a hozzáállás a vitorlás- és a hajósmesterség alapja, és egyben a hajózás tisztelete. Folyamatosan arra törekedett, hogy hatékony legyen, amit csinál. Ettől ugyanis nem csak gyorsabb, de biztonságosabb is lett az utazása. Nálad rendszeresen azt olvasni, hogy a helyes útirány tartásához éppen pontosan hátszélben kellett volna haladni, ám ez nem ment, mert az orrvitorlád olyankor ide-oda csapkodott és a hajó ebből az irányból kitért. Na jó, akkor mentél kicsit más irányba. De semmi próbálkozás, ötlet, semmilyen vitorlásmegoldás keresése?
Fa Nándi és Gál Józsi a földkerülő útjukhoz elképzeléseik szerint a déli óceánokra is megfelelő alapossággal megerősítve maguk építették a Szent Jupátot, és indulásuk előtt komoly vitorlásfelkészülésbe kezdtek. Először a késő őszi Balatonon napokig kikötés nélkül vitorláztak fel s alá mindenféle időjárási körülmények között, majd ezt folytatták a tengeren is, hogy kiismerjék, megtanulják hajójukat, és még idejekorán felismerjék a hiányosságokat, gyenge pontokat – még mielőtt veszélyes vizekre mennek. Azután ők sem sebességi csúcsokra törve vitorlázták körül a magyarok közül elsőként glóbuszunkat, viszont a tenger és a hajózás iránti maximális tisztelettel, felkészülten tették azt. Persze nekik elsődleges céljuk a hajósteljesítmény, a földkerülés volt, nem pedig minél több érdekes hely felkeresése. Ám ha az ember tengerre száll és hajózik, bárhova megy is, azt olyan felkészültséggel kell tennie, ahogy ők nekivágtak. Hogy ne egyedül a jóistenen múljon a siker!
Körbe lehet hajózni úgy is a földet, ahogy Te tetted, ezt bebizonyítottad. Teljesítményed, kitartásod, elszántságod tiszteletre méltó. Csak utad ne legyen senkinek vitorlás, hajós példa!
Az elmúlt másfél évtizedben nagyon fellendült a vitorlázás. A mind népszerűbb tengeri charterezés hozzásegített ahhoz, hogy még többen vízre szálljanak és vitorlázzanak. Ugyanakkor elborzasztó, hogy mennyi képzetlen, botcsinálta kapitány jön-megy a vízen. A baj alapvetően nem az, hogy sokuk vízi jártassága mindössze egy pár napos vizsgára felkészítő tanfolyamból áll, vagy esetleg ennyiből sem, mert a hajóvezetői papírt egyszerűen jó pénzért vették. A baj az, hogy közülük sokan úgy vélik, olyan ez, mint az autóvezetés. Prüntyög a motor, tekerem a kormányt, oszt jól van. Ha netán leamortizálom a szomszédot kikötéskor, hát legfeljebb ugrik a hajóra letett kaució, de amúgy mi baj lehet. És találkozni „kapitányokkal”, akik az adriai szigetvilágban egy öbölbe behajózva még a térkép segítségével sem tudják megállapítani, éppen hol vannak. Csak úgy nagyjából. Viszont magukkal visznek a hajón családot, barátokat, akik úgy hiszik, biztos kezekben vannak, hiszen a skipperüknek van ugye papírja. Általában nem is éri őket semmi baj a békés vizeken, legfeljebb a hajóban ejtett kisebb károk nyomán levonnak a kaucióból, aztán lehet szidni a chartercéget, hogy micsoda rablók, és mesélni otthon mindenfélét tengeri medvésen.
Vagyis rengetegen nem tisztelik a hajósmesterséget, a vizet, a vitorlázást úgy, ahogy arra szükség lenne. És pusztán az, hogy ennek ellenére jórészt megússzák baj nélkül, még nem igazolja ezt a hozzáállást.
Ezért nem szeretném, Áron, hogy a Te utadat mindenben példának tekintsék az emberek, hogy azt gondolják, így, fatalistán is lehet vagy éppen így kell. Nem szeretném, ha azt hinnék, lám ez a hajózás, ilyen a vitorlázás, egyszerűen csak hinni kell és menni. Neked sikerült, de másnak ugyanígy nekiindulva jó eséllyel nem fog.
Persze, vegyenek rólad példát, és lássák, hogy az álmok megvalósíthatók, még nagy pénzeszközök birtoklása nélkül is. Akarjanak utazni, kalandozni, világot látni, és akarjanak hajózni is – csak azt ne így! Ne menjen fel senki az Eiffel-toronyba sok hittel, de pusztán egy nagy lebernyeggel repülni – még ha valakinek egyszer sikerül is így épségben földet érni…
Ruják István
