Bevandorlas Kanadaba

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
jajj...
olvasgatom egy ideje a lali b-vel kapcsolatos, hozzá kötődő hsz-okat és eszembe jutnak dolgok...
pl.:
tegnapelőtt történt, hogy a házunk előtti kis "udvaron" (panelban lakunk) a közmunkások összegereblyézték a lehullott faleveleket - illetve pontosan úgy zajlott a dolog, hogy voltak nyolcan, ebből egy gereblyézett, heten pedig a földbe ásott selejt autógumikon ültek és beszélgettek...vagy talán szakmai tanácsokat osztogattak az egyszem gereblyézőnek?
nos ezért a "munkáért a tisztelt közmunkások (ne beszéljünk most etnikai hovatartozásról) minimálbért kapnak
másnap - azaz tegnap - jött három szintén közmunkás egy kis traktorral meg két villával, s összeszedték az előző nap összegereblyézett leveleket...itt már lényegesen jobb volt az arány: ketten hordták a leveleket egy pedig ...hmmm...asszisztált?

aztán eszembe jut egy másik dolog, amit tegnap a dokinál hallottam egy ismerőstől:
benzinkutas ismerőse felfigyelt egy illetőre, aki sorozatban járt hozzájuk tankolni úgy 18-19 e Huf-ért, tehát a "megélhetési" kereten belül, majd fizetés nélkül integetve távozott
fölhívta ismerős hatóság figyelmét az illetőre, akik szépen beálltak megfigyelésre
kiderült, hogy az illető sorozatban csinálja ezt az "üzletet", tankol, nem fizet, hazamegy és otthon árulja a benzint
nos hatóság ellenőriz, találnak a csomagtartóban számos parókát, rendszámtáblát, különböző eszközöket amikről ránézésre megállapíthatták, betöréshez kiválóan megfelelnek
emberünket előállítják, egy óra múlva szabadon engedik
emberünk ezután feljelenti a benzinkutast, aki a poklok kálváriáját járja azóta is büntetéssel, elmarasztalással meg ami belefér...merthogy zaklatta a pacienst...

tudom, nem konkrétan, csak közvetlenül kapcsolódik a topic témájához, amennyiben ilyen és ehhez hasonló emberkék akarnak menekülni ebből az országból...
s még annyi...talán nem is ezek a kivándorolni szándékozó emberek az elsődleges felelősök, hisz ők egyszerűen a lehetőséget használják ki
lalib csakis ebböl él kedves enikö61
 
Kedves Mindenki.
Miért kell bántani másokat? lali b ha létezik vagy sem, kétségbe van esve, és sajnos bármilyen furcsa igen vannak emberek, bárhol a világon akik nagyon kétségbe vannak esve, és segítség kérésként bíznak abban talán mások tudnak nekik segíteni. Ma Magyarország eljutott oda, hogy emberek, éheznek, kérhetnek segítséget, és dolgozhatnak is, nem hiszem már nem tették meg. És bizony nincs munka Magyarországon, és önmagában is nehéz ha dolgozik az ember élni, nem még gyermekkel. Ő döntött úgy értem hét gyermeke van, de már megvannak, és jobb életet szeretne neki. Ne bántsatok mindenkit, mert ide jön kéréssel, és mert nem dolgozik eleget. Kitudja hányadik ember rúgott már bele. Megkel neki mondani mi az igazság, de ezt lehet le írni szépen, kedvesen. Nagyon sok emberi sorsot látok, és magam is segítek neki, belátok ilyen életekbe. Nem mindenki azt várja, hogy ingyen old meg az életét, hanem csak ha valaki tud segítsen elindulniuk. Ez lesz a nehéz mert nincs már ilyen lehetősége senkinek sem, és igen hogyan lehetne meg bízni egy fórumon bárkiben is. Talán abban bízik, egy szervezet, egy munkást kereső majd ide talál. Mindegy mi csak szeretné hinni ez kijutás lehet abból az életből amiben él. Higgyétek el nagyon el van ő keseredve. Ti is tudjátok mi van otthon, és igen itt is nehéz, de tagadhatatlan hogy sokkal jobb ez a nehéz élet itt. Bölcs öreg vagyok már, megéltem ezt és azt is, tudom, hogy ma ami otthon van az egyik legrosszabb élete a mai Magyaroknak, sok rossz volt de volt rá lehetőség, hogy jobb lesz, nem lett és rosszabb lesz. Nem politizálok, de otthon nem kapnak az emberek segítséget már sehonnan sem.

Lali B, neked azt üzenem ne ad fel, tudom pénznéékül nem lehet új életet kezdeni, de hinned kell a jövődben a gyerekekért. Mindegy ki mit mond, sajnos nem sok esélyed van kijönni ide dolgozni, ezt be kell látnod. Próbálj meg Európában munkát találni , bármit ami jön. De addig is a környezetedben keres munkát, nem baj ha Keszthelyen élsz, ha nincs más, menj Pestre dolgozni. Nem tudjuk mihez értesz mit dolgozol eddig, ha ezt meg írod talán úgy könnyebb lesz tudnunk milyen munkában is gondolkodsz. Értem eljönnél otthonról, de most még nem tudsz. Elkel fogadnod, és most gondolj arra otthon , hogyan tudnád megoldani az életedet, és hosszútávban pedig építkezhetsz a kinti munka esélyedben. De azt tudnod kell, hogy minden út nagyon nehéz, a semmiből kell fel állnod és élned. A legfontosabb pedig magadban bízzál, hidd el lesz még jobb, csak ne hagyd el a hitedet, mindegy ki mit mond, tud mit szeretnél. Nem tudok sokat segíteni neked, de azt tudom sokan kezdtük többször is nulláról az életünket, én érzem a kételyedet és azt mit is szeretnél. Nehéz világban élünk. Van interneted látom, az már jó. Itt tanulhatsz sokat nyelvet akár, munkanélküli irodákban érdeklődhetsz új tanfolyamok , oktatások után. A gyerekek nem tudom mennyi idősek, ha mind a ketten találtok otthon munkát és van aki már elég idő ő tud vigyázni a kisebbekre. Vagy a nagyobb elmehet gyorsétterembe dolgozni. Takarítást vállalni, ezek gyors megoldások, de nem rosszak. Én amit csináltam, tudom ha sokat dolgoztok ez nehéz, de vállaltam önkéntes munkát is, jó ismeretséget ad, plusz lelki erőt is. Mikor mindenünk elveszik, a segítség másoknak , és mások életének meglátása tud elég erőt adni a mi életünkhöz is. Kívánom meglásd az életedben a jót és szépet. Te írtad Békés ünnepeket mindenkinek, én is ezt kívánom neked és a családodnak.
Payette
tisztelt payette köszönöm a hozzászolást ,ugy látom hogy más is meg ismerte az élet kemény utyait és már meg szoktam a sértéseket mivel hogy én erdélyböl jöttem és itt nösültem és már tanultam ezt azt .
 
lalib létezik (apa,anya,2lányés3fiu) legnagyob 12 legkiseb1de azert megprobálom a lehetetlen hát ha van nekünk is helyünk a nagy canadába

azért mégiscsak olvasgass egy kicsit - hidd el, jót fog tenni
na nem az önérzetednek, mert az bizony le fog konyulni
trógernak sokkal rosszabb körülmények között élők is jelentkeznek és tuti, hogy sokkal kevesebbért, mint amit te bevállalnál 5! gyerekkel
szóval ha viszaolvasgatsz, bizony látni fogod, hogy szakma, nyelvtudás, pénz nélkül semmi esélyed
s mint annyiszor írták már, előbb tényleg azon kellene gondolkodnod, hogy mit tudsz te adni (s ahogy olvastam, ez kb. a semmivel egyenlő), s nem várni, hogy a sült galamb a szádba repüljön
ja és ezt itt Mo-on is meg lehet tenni
hidd el, errefelé sem könnyű, ahol mi lakunk (Szabolcs megye), de megoldható
 
szerény próbálkozás

Sziasztok, férjemmel és három gyerekünkkel szeretnénk szerencsét próbálni Kanadában. Mindketten diplomás emberek vagyunk (mérnök közgazdász, HR), közép- ill. felsőfokú angol nyelvtudással.

Kizárólag olyan infókat szeretnék tőletek kérni a bevándorlással, munkalehetőségekkel kapcsolatban, amit a hivatalos honlapon nem tudok elolvasni. SZEMÉLYES TAPASZTALATOKAT, ill. KONKRÉTUMOKAT.

Köszi!:)
 
Szivbol kivanom ,hogy sikeruljon lali b-nak, en is ot gyerekkel indultam neki ano.
Donnanak is, es rajtunk kivul van meg egy jo par nagy csalados itt akik vegig csinaltak a bevandorlas rogonyos utjat.
Visszatekintve nem volt rozsakkal kirakva ez az ut, nagyon kuzdelmes evek voltak.

12 ev alatt kisiskolasok, tehat a feleseg nem is tud dolgozni menni jo par evig.
A legkorabban mikor a legkisebb is iskolas lesz.
12 ev alatt nem lehet felugyelet nelkul hagyni gyereket.
A legnagyobb is iskolas ami 9-4-iog tart, full time elfoglaltsag.
 
Nálunk már a legkisebb is 9 éves, és 2-3 évig úgysem tudnék dolgozni, mivel a családnak meg kell szokni az új környezetet, honosíttatni a diplomám, stb. A gyerekeknek is jobb sztem, ha legalább a családon belül van vami stabilitás.

Szívesen olvasnék vmit nagycsaládosoktól a beilleszkedésről. Milyen sulit érdemes választani Torontoban.
 
Mindenkinek van esely, nyilvan akinek a feltetelekhez meg van a vegzettsege angol vagy a francia nyelvizsgaja annak tobbszoros.

ALaposan at kell nezni ezt a weboldalat itt minden megtalalhato a hianyszakmaktol a pontrendzsertol stb......

http://www.cic.gc.ca/
 
Lassan feladom, hogy válaszokat kapjak, nem baj. Nekem van nyelvtudásom, a férjemnek magasszíntű, de francia nincs, így Quebec nem jön szóba. SZEMÉLYES tapasztalatokat szerettem volna olvasni, ami nem titkos, mert nekünk talán élenne esélyünk. Pénzünk is van bőven, nem megélhetési okokból húznánk el.
 
Szia.

De pontosan mit is szeretnél tudni? Hová szeretnétek menni? Melyik városba? Mit szeretnétek csinálni, nektek mik az elképzeléseitek és a terveitek? Hogyan szeretnétek kijutni? Milyen lehetőség keretében? Inkább engem ez érdekelne jobban, mert ezekből már könnyebb elindulni és egy beszélgetés is így indulhat el feléd, irányotokban.
 
Sziasztok, férjemmel és három gyerekünkkel szeretnénk szerencsét próbálni Kanadában. Mindketten diplomás emberek vagyunk (mérnök közgazdász, HR), közép- ill. felsőfokú angol nyelvtudással.

Kizárólag olyan infókat szeretnék tőletek kérni a bevándorlással, munkalehetőségekkel kapcsolatban, amit a hivatalos honlapon nem tudok elolvasni. SZEMÉLYES TAPASZTALATOKAT, ill. KONKRÉTUMOKAT.

Köszi!:)

Hello Juharlevel,

mi erdekel, az hogy $1.058 a benzin?, vagy hogy $2.50 a buszjegy?
Kerdezned mennyi itt egy vaj vagy egy fank a Tim Hortonban?
Vagy milyen az iskola a gyereknek, mennyi a havi biztositas a kocsira? Mennyi a havi rezsi?
Hogy lesz orvosod (family doctor), vagy milyen a day-care a gyerekeknek? Nem ertem miert vagy ilyen kovetelozo. Egy kis turelmet s pontos kerdeseket. Marol holnapra nem biztos hogy valaszolunk.
 
kedves enikő...az én férjem -lali b-nem olyan ember mint amiket te szoktál nézegetni az utcán ráérős pillanataidban.már ne is haragudj.ne mondj másról véleményt amig nem ismered.

;)
már ne is haragudj, de nem konkrétan a te férjedről írtam - ha elolvastad volna a hsz-t, világos lenne számodra is
tudod, erre mondják, hogy akinek nem inge, ne vegye magára - meg hasonlók:..:
 
Lassan feladom, hogy válaszokat kapjak, nem baj. Nekem van nyelvtudásom, a férjemnek magasszíntű, de francia nincs, így Quebec nem jön szóba. SZEMÉLYES tapasztalatokat szerettem volna olvasni, ami nem titkos, mert nekünk talán élenne esélyünk. Pénzünk is van bőven, nem megélhetési okokból húznánk el.
van itt kozel tizezer valasz abban megtalalod a magadnak hianyzot BENNE VAN !!!
ezerszer leirtuk !! kerdezz olyat ami meg nincs leirva ertelmeset ertelmesen !!!
 
Válaszok

Azélrt kell elmenni, amiről itt nem szabad írni, mert tiltják a szabályok. Nem az anyagiak miatt boldog vagy boldogtalan az ember. Legalábbis én éltem jól és rosszul is már, nem ez határozta meg a közérzetemet.

Torinoba mennénk, mert a férjem csak ott járt eddig, azt ismeri, én nagyon keveset tudok Kanadáról. Szeretnénk szabadabban lélegezni, és olyan helyen élni, ahol tolerálják mások véleményét, elfogadják, hogy nem vagyunk egyformák.

Igen, minden apróság érdekel a hétköznapi életről Torinoban. A benzin pl. egy jó mérőszám, sokkal olcsóbb, mint Magyarországon. Mennyiért tudok pl. egy szerény, 3 szobás lakást bérelni, nagyon érdekelne részletesebben, hogy a gyerekeiteknek voltak-e beilleszkedési nehézségei.
Szóval bármi érdekel, ami nem a hivatalos leírás.

Bocs, ha türelmetlen voltam.
 
Hello Juharlevel,

mi erdekel, az hogy $1.058 a benzin?, vagy hogy $2.50 a buszjegy?
Kerdezned mennyi itt egy vaj vagy egy fank a Tim Hortonban?
Vagy milyen az iskola a gyereknek, mennyi a havi biztositas a kocsira? Mennyi a havi rezsi?
Hogy lesz orvosod (family doctor), vagy milyen a day-care a gyerekeknek? Nem ertem miert vagy ilyen kovetelozo. Egy kis turelmet s pontos kerdeseket. Marol holnapra nem biztos hogy valaszolunk.
miert - miert ??
hat nem egyszerubb mint venni a faradsagot es ELOLVASNI - MEGKERESNI ???
a lavoros rengeteg postot kitorolt
amiben jeleztem a lalib csak SZORAKOZIK !!
akinek 5 gyerekkel a hatamogott arra van idelye ,hogy filmeket toltogessen az ne sirankozzon hanem
mennjen DOLGOZNI !!!
az ujsuttetu keredezok is valoszinuleg az o termekei !!
kicsit el szorakozott azon ,hogy mennyit is segitenenek a kanadai magyarok ...
megszondazta a hozzaallast de nem jott be ,hogy
azonnal kuldjunk 3milliot a nemletezo csaladnak !!!
 
Azélrt kell elmenni, amiről itt nem szabad írni, mert tiltják a szabályok. Nem az anyagiak miatt boldog vagy boldogtalan az ember. Legalábbis én éltem jól és rosszul is már, nem ez határozta meg a közérzetemet.

Torinoba mennénk, mert a férjem csak ott járt eddig, azt ismeri, én nagyon keveset tudok Kanadáról. Szeretnénk szabadabban lélegezni, és olyan helyen élni, ahol tolerálják mások véleményét, elfogadják, hogy nem vagyunk egyformák.

Igen, minden apróság érdekel a hétköznapi életről Torinoban. A benzin pl. egy jó mérőszám, sokkal olcsóbb, mint Magyarországon. Mennyiért tudok pl. egy szerény, 3 szobás lakást bérelni, nagyon érdekelne részletesebben, hogy a gyerekeiteknek voltak-e beilleszkedési nehézségei.
Szóval bármi érdekel, ami nem a hivatalos leírás.

Bocs, ha türelmetlen voltam.
Torinoba mennénk, mert a férjem csak ott járt eddig, azt ismeri, én nagyon keveset tudok Kanadáról.

MI KOZE VAN TORINONAK CANADAHOZ ?????
ARULD MAR EL ???

OLASZORSZAGBA VEDD AZ UTIRANY AZ ARRA VAN !!
nos es ez ugye nem HIBA ... mert ketszer is leirtad !!!

Sziasztok, férjemmel és három gyerekünkkel szeretnénk szerencsét próbálni Kanadában. Mindketten diplomás emberek vagyunk (mérnök közgazdász, HR), közép- ill. felsőfokú angol nyelvtudássa

HAT A DIPLOMAS VILAGRA NE HOZZ SZEGYENT !!
bar kotvehiszem a valosagalapot
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére