Boney M a falunapon

A hetvenes évek sztárzenekarában ma már csak egy eredeti tag lép fel, mégis élénk az érdeklődés a 800 fős falu kezdeményezése iránt.

Egy nyolcszáz fős szabolcsi falu vezetője a testülettel karöltve úgy döntött, hogy a hagyományos falunapot idén egy volt, de a magyar lakosság jelentős hányada számára még ma is világsztár fellépésével teszi emlékezetessé. A hetvenes években világsikerű Boney M. július 15-én lép fel Szamossályiban, azon napon, amikor több milliárdot költ az ország a vizes VB nyitó gálájára.


Bíróné Dr. Dienes Csilla negyedszer polgármestere a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, a szatmári síkságon elhelyezkedő Szamossályinak. Az igazgatásszervező-jogász polgármesternek rendezvényszervezési tapasztalata nincs, de – ahogy ő fogalmaz – merész típus. „Májusban a romániai Szatmárnémetiben, a Szatmári Megyei Napokon láttam fiatalkorom kedvenc zenekarát fellépni.

És bár ez a Boney M már nem az a Boney M, amely akkor volt, a táncos lábú Bobby Farrel már nem él, a többiek is kicserélődtek, az eredeti zenekarból egyedül Sheyla Bonnick koncertezik még, a számaik ugyanazok, és éppoly fantasztikusan adják elő slágereiket, a Raszputyint, vagy a Daddy Cool-t, mint a hetvenes években, amikor még csak lemezről hallgathattam őket és táncoltam zenéjükre. Felvetettem az ötletet, a testület jóváhagyta és felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel” - meséli a kezdetet a Népszavának a polgármester.



„Minden évben rendezünk falunapot, tavaly a Neoton Família játszott, ám nemzetközi fellépővel először van dolgunk. Az engedélyezéssel, a különleges igényekkel csak a szervezés közben szembesültünk, a hangosítás, a színpadtechnika, a LED-fal és a konfettifal Nyíregyházáról érkezik, mert ha már neves vendéget hívunk, megfelelő körülményeket kell biztosítanunk. Legalább megtanulom a koncertszervezést is, abból sosem lehet baj.” - árul el részleteket Bíróné Dr. Dienes Csilla.

zenesz.jpeg
 
Szia Georgina!
Van itt egy TŰZes Fusion Jazz CD, amit "gyerekkorom" óta halgatok.
Flamenco, Jazz és Rock keveréke. Nem mindenki zenélye. Én miden kocertjére elmentem.



Gumelig , remélem nemcsak hallgatod , hanem táncolsz is reá , ha már a tüzes zenét szereted ;). Igaz mi is hallgattunk volna itthon Dzseszt , de a mi együtteseink kint nyugaton hakniztak valutáért és ha külföldi együttesek jöttek akkor legfeljebb a benfentesek és azzok hozzátartozói tudtak csak egy olyan konzertre elmenni , igaz ha pesten volt akkor vagy a Zeneakadémián , Erkel szinházba de maximum a Kisstadion adott helyet a zenészeknek . Na ott lehetett a keritésen kivül is csörögni rájuk , volt is balhé emiatt . De gondolom ezt Te jobban tudod .
Magam részéröl azt a zenét vettem igénybe melyre táncolni lehetett és az mi akkori "zsebpénzünk" azt megengedte , igy maradt a már emlitett Goli , vagy Müv.ház a XI. kerben na meg az Ifi-park . Koncertnek elég volt ha muszályból a Zeneakadémiára bekellett menni ifjuként :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,991
Tagok
615,984
Legújabb tagunk
Dfanni99
Oldal tetejére