Ducik akik +++

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Szuper volt Melitta!
pompom.gif


Hogy mondjak valamit, diszkoszt vetettem fiatal koromban. Állandóan mérlegeltek, mert soványnak találtak (63 kiló voltam, magasságomhoz képest még némileg pluszsúlyos is). Azt mondta az edzőm, hogy ha nem eszek rendesen, akkor semmi izmom se lesz! Intenzív edzés mellett bizony áhitat volt kétszer annyit enni. De nem is dagadt lettem, csak jóval erősebb.
Egyik orvosismerősöm rendelője előtt vékonyka emberkék hada vár bejutásra a rengeteg izületi bántalmak miatt, alig van egy-két vaskosabb. Nem lehet ráhúzni a duciságra azért mindent.
A másik. Én a fogyitopik egyik alaptagja vagyok. Mindent elkövetek, hogy egészséges életmódot folytassak. Benne van ebben a mozgás, az egészséges táplálkozás is, de még az evés gyönyörűsége is. Arról nem mondok le. Viszont agyon vigyázok, hogy mit egyek és ne hízzak többet, sőt lehetőleg még némi súlycsökkenés is benne van folyamatosan a pakliban, de bizony nem vagyok vékonyság. De nem is akarok deszka lenni.
A humorom a tetőfokon, imádom az életet, az embereket, sőt! még magamat is annak ellenére, hogy végül is egy vitamingolyó vagyok. :D
 

bumara

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én is inkább 100 fölött vagyok mint alatta. A bosszantó csak az, hogy van aki bármikor bármit megehet /zabálhat/, semmi látszatja, mi meg egyszer jobban jóllakunk és hopp máris 1-2 kg +. Miért van ez az igazságtalanság :confused::confused::confused::confused:
 

vtbea

Allando tag
Állandó Tag
Sziasztok Ducik! Én nem vagyok duci, le sem merem itt írni, hány kiló vagyok, de imádlak benneteket, olyannak, amilyenek vagytok. A lényeg, hogy ti érezzétek jól magatokat a bőrötökben, és maradjatok egészségesek. Pusssssssssz: Bea
 

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Én mindig mondtam, hogy a gömbölyű a gyönyörű!

Pont azon gondolkoztam Garibaldi Pajtás, hogy az a bicikliző sárkányka, vagy kroki -vagy mi az- az aláírásodba nagyon emlékeztet rám, mikor biciklizni szoktam.
smiley-face-rolleyes.gif

Persze farok nélkül kell nézni a figurát! Mert az tuti nincsen nekem! :D
 

garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pont azon gondolkoztam Garibaldi Pajtás, hogy az a bicikliző sárkányka, vagy kroki -vagy mi az- az aláírásodba nagyon emlékeztet rám, mikor biciklizni szoktam.
smiley-face-rolleyes.gif

Persze farok nélkül kell nézni a figurát! Mert az tuti nincsen nekem! :D

Hát köztünk szólva nem csak Rád emlékeztet :)
 

tájdi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pont azon gondolkoztam Garibaldi Pajtás, hogy az a bicikliző sárkányka, vagy kroki -vagy mi az- az aláírásodba nagyon emlékeztet rám, mikor biciklizni szoktam.
smiley-face-rolleyes.gif

Persze farok nélkül kell nézni a figurát! Mert az tuti nincsen nekem! :D

Pedig milyen jól állna
smiley-uj%20%28177%29.GIF
 

Puszedliufo

Állandó Tag
Állandó Tag
Huh, sikerült minden hozzászólást elolvasni! :)
Tibi, Neked annyit mondanék: van aki a testét fejleszti és van aki az agyát. Jópáran vannak, akik mindkét területen igyekeznek megfelelni. Sorold be magad, kérlek! :D
Minden hozzászólóval teljesen egyetértek rajtad kívül.
Aki még nem volt túlsúlyos, nagyon könnyen beszél arról, hogy mit és hogyan kéne csinálni, hogy az ember beleférjen 2 számmal kisebb ruhákba is. Kapj magadra 30-40-50 kilót és lássuk, hogy mire jutsz!
Egyébként pedig eléggé buta felfogás az, hogy a nagyobb kerületű emberkék mindenféle szempontból gyengébbek és betegesebbek. Ciplej kérlek napi 24 órában, heti 7 napon át a hátadon egy 50 kilós zsákot...kíváncsi vagyok, mikor esnél össze.
Tény: a túlsúly nem kifizetődő. Igenis sok problémát tud okozni, az, hogy milyen baj jelentkezik és mikor, az legnagyobb mértékben a géneken múlik, de a kockázat sokszorosára nő, ha az ember nem átlagos testalkattal rendelkezik.
Sokan, nagyon okosan leírták, hogy a túlsúlyra való hajlam lehet örökölt dolog, lehet betegség miatt, de azt még senki nem említette, hogy ennek lelki okai is lehetne. A lelki problémákat pedig mások generálják, akik beszólogatnak vagy lenéznek, mert nem s-es ruhát hordasz.
Talán ha a "megfogszhalnidagadtbálnafoggyámáleszarvagy" stílus képviselői picit visszábbvennének magukból, kevesebb olyan ember lenne, aki azért nem megy el sportolni, mert nem akarja, hogy a nyolc általánossal rendelkező, magát írtó képzettnek gondoló szolismacsó kivisítsa.
Amiről fogalmad sincs, arról ne mondj véleményt! Talán ezt még nem késő megtanulni!

Had döntse el mindenki, hogy megfelelően érzi-e magát a testében, vagy sem! Ha valaki csak hazudik magának, biztos, hogy nem a Te szöveged miatt fog hírtelen ráébredni a nagy igazságra. Ezzel maximum azt éred el, hogy az ember továbbra is azzal eteti magát, hogy így jó neki...mert nem akar azzal szembesülni, hogy beleszakad az erőlködésbe és mégsem fogy, pedig az állítólag nagyon egyszerű lenne. Ezzel a folyamattal pedig csak oda jut, hogy szemrehányást tesz magának és generálja az újabb és erősebb lelki problémákat, amik méginkább visszavetik majd a súlyvesztésben.

Kedves ducik, én szeretlek titeket!:D És csak sajnálni tudom azon szánalmas emberi lénynek csúfolt teremtményeket, akik a külső alapján ítélnek még most, a 21. században is!

Mindenkinek csak saját magával kell elszámolnia és senkinek nem tartozunk magyarázattal! :)
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
puszedliufó!nem kivánok magamra kapni még 5 kilót sem,mindaz mellett hogy nem diabetikus ételeket eszem hanem amit megkivánok elfogyasztom,csak a nagy titok a z mindig ellensúlyozom MEGFELELŐ FOKÚ mozgással:D:Da testfejlesztés mellett a tudatomat fejlesztem az gyümölcsözőbb dolog mintha az agyam(EGOM) fejleszteném:D:Degyébként ne higgyétek hogy probléma számomra ennyi ellenvéleménnyel szembesülni,hisz nekem is és nektek is az a lényeg hogy jól érezzük magunkat:D:D++++ én sem 50kg vagyok vaságyastól,hanem 93kg,csak sportosan:D:Derre mondom hogy kontrollt kell tartani és nem kell megvárni ölbetett kézzel a +40-50kg-ot,hanem mikor már látod hogy gond van hát start!! akár mozgás akár életmód váltás terén!ne higgyétek hogy énnekem problémám van veletek!elmondtam a véleményemet!:Dmint ahogy ti is.az biztos hogy nehezebb változtatni ha már sok a súlyfelesleg,de mindenki sajátmaga ura,tesz vagy nem tesz magáért,az ő érdeke!:D:D+++
volt már olyan aki 40kg-ot fogyott,edzéseken mellettem!!csak volt akarat ereje! nem külső alapján itélek meg senkit!!
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
vissza térve a témához,a lelki problémákrol:annak lehet lelki problémája aki nem tudja elfogadni önmagát,egyébként változtatni is csak utána tud,tudomásul veszi most ilyen vagyok,de képes vagyok változtatni önmagamon!ameddig őrli magát valaki valójában csak súlyosbitja a helyzetét. lelki szinten kell megoldani a problémát elősször, nem elég csak testi szinten gondolkodni,és csak utána tud testi szinten változtatni önmagán,ha megtanulja elfogadni lelkileg önmagát.pár szóban a tudatosságról:ha már a tudatosság olyan fokát képviseled önmagad felett,nem tud kihozni semmilyen vélemény a sodrodból,mert a belsőközpontod nyugalmában létezel:D:D:Dtehát mondhat bárki bármit akár rólam,nekem elég az ha tisztában vagyok önmagammal,belsőtudat állapotilag,nem tud megérinteni mások véleménye:D:D++kivánom nektek is jó dolog:D:D++ne higgyétek hogy én egy érzéketlen ember vagyok!ducik!kisskiss:ugras::D:D++
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
puszedliufo!nem mások keltenek másokban lelki problémát!mindenki maga dönti el hogy mire hogyan reagál!ha például felháborodsz azt az érzést te keltetted magadban,és a harag düh, negativ energia ezért testi szinten rombolólag hat az illetőre,például rám ha haragszik valamelyikőtök, csak magára tud haragudni mivel hogy ezeket az érzelmeket ő keltette saját magában,és ő is érzi át!:D:D++ valójában senki sem tud egy másik emberre haragudni csak saját magára!saját világod egyetlen teremtője te vagy,rajtad áll,mit gondolsz magadról,mert amit rólam gondoltál azt magadról gondoltad!hisz a te gondolatod volt!a diplomák száma semmit nem jelent az életben,az inkább, mennyire vagy testi lelki harmóniában önmagaddal!a szolis macsó dolog is csak benned lehet probléma,hiszen te gondolod hogy ez igy van,nagyon sokat edzettem régen termekben,de inkább a segitőkészség a jellemző!az hogy egy kövér embernek kisebbségi érzése van ilyen helyeken,az szintén az ő megoldandó lelki problémája,hiszen ő sem kevesebb egy másik embernél,csak ezt ő gondolja magáról, és ezt neki is kell felszámolnia!jó jönni ide közétek!kell lenni egy felforgatónak is! milyen sok vélemény született:D:D+++++
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Tibi16:D:D

Igen! Éppen most fejtettem ki máshol, hogy milyen hasznos a vita, az ember álláspontja szilárdul a másik fél érvelésének tükrében! :mrgreen::mrgreen:
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
Puszedliufomég egy gondolat!te magad irtad,le mi a hiba! bele szakad az erölködésbe!!nem megszakadni és harcolni kell,ha ez a gondolat vezérli az emberkét,akkor valóban a mozgás csak küszködés erölködés,a gondolatok minősége dönti el benned hogy élvezed e a mozgást vagy csak azt érzed majd meg szakadsz és nincs eredmény!!! ez a kulcs,szeretni kell önmagad szeretni kell a mozgást mert amit szeretettel csinálsz annak van eredménye,sokkal nagyobb lelki háttere van ezeknek a dolgoknak mint gondolnátok! ugye nem kell ecsetelni senkinek sem mi a végeredmény azoknál a dolgoknál amit szeretettel teszel!lazának kell lenni ugy kell edzeni mozogni,nem görcsölve elvárásokkal! ami elvárásokkal történik az már régen rossz!a legtöbb embernél aki próbál változtatni az alkatán ez a hiba!!ha bent lélekben megszereted a mozgást kint is szeretni fogod!!tudod önmagadért teszed,ezek a dolgok azoknak szólnak akiket érdekel a dolgok lelki háttere!nem akarok senkit sem megváltoztatni,mindenki ha tesz magáért akkor tesz, ha nem hát nem!
 

aghirua

Állandó Tag
Állandó Tag
Tökéletesen arányos alkatommal (178cm/178kg) beférek a csapatba?

3. osztályos általános iskolásként már túlléptem a 100kg-t. A hepatitisz elleni (súlyhoz igazított) védőoltást a gyerekorvos nem merte beadni. :)
17 éves voltam, amikor egy másik gyerekorvos hölgy sokkolni próbált, hogy nem fogom megérni a 30-at. Most 44 éves vagyok. :)
Dolgoztam kórházban, ahol felvételkor a belgyógy. főorvos Úr (délceg alak) vércukrot is vizsgáltatott, mert szerinte lehetetlen, hogy ilyen alkattal ne legyek cukorbeteg. A nővérke közölte a vizsgálat után, hogy a főorvos úr szeretne magának ilyen jó vércukorszintet. :)

Jókedvem, optimizmusom töretlen, lábam nem (busz-autó ütközés, ill. 2 db esés). Azóta nehezebben járok, és a régóta tartó ülőmunka megviselte a derekamat, de orvost három éve nem láttam, mint paciens.
 
Oldal tetejére