Hírek Ebből az anyagból egy kiló hétmilliárd forintba kerül - mi az?

A hélium-3 bányászata hamarosan már nem csak sci-fi lesz, de a Holddal és általában a világűrrel kapcsolatban egyre több űripari szereplőnek vannak más irányú, nagyratörő tervei.

A hélium-3-at, azaz a hélium könnyű, stabil izotópját - amelyet két proton és egy neutron alkot - 1939-ben fedezték fel, az elmúlt időkben pedig több űripari cégnél és űrügynökségnél is fókuszba került, mint az űrben, pontosabban a Holdon bányászható, ígéretes alapanyag, aminek kitermelését érdemes komolyan fontolóra venni. A hélium-3 a Földön ugyanis csak nagyon kis mennyiségben áll rendelkezésre, pedig igény és kereslet bőven lenne rá, hiszen számos felhasználási területen tudnák alkalmazni az iparban: többek között a fúziós erőművek üzemanyagaként, az orvosi képalkotásban vagy a kvantumszámítógépek fejlesztésében hűtőközegként is fontos hozzávalót jelenthet.

A hélium-3 holdi bányászatára nagy erőkkel készülő Interlune vezérigazgatójának, Rob Meyersonnak elmondása szerint a cég számára az elsődleges motivációt a kvantumszámítógépeket fejlesztő cégek jelentik, hiszen a részükről egyértelmű az igény már jelenleg, illetve az elkövetkező években is, míg a működő fúziós erőművek ideje még talán kicsit odébb van.
A hélium-3-at persze a Holdon egyáltalán nem egyszerű kibányászni
- az anyag a regolitba a napszél hatására kerül, nem egyenletesen helyezkedik el, viszonylag kis koncentrációban található, és emiatt vagy néhány méternél mélyebbre vagy nagyon nagy területen kell a Hold felszínét felszántani a kitermelés során. Ezt az Interlune nagy, robotizált munkagépekkel tervezi megvalósítani, aminek prototípusát idén mutatták be, és amellyel a tervek szerint tényleg szó szerint hélium-3 szántóföldeket alakítanak ki a Holdon - méghozzá az elképzelések szerint már négy év múlva. Az első vásárlónak a 2029-től 2035-ig tartó időszakra több ezer liter hélium-3-at biztosít majd a cég a szerződés szerint.

A hélium-3 kitermelése drága mulatság, de megéri: Meyerson szerint a He3 kilója közel 7 milliárd forint körül mozog jelenleg, de van, aki még többre becsüli az árát. Az MVM Future Talks idei műsorában a Hold és általában a világűr “felhasználásának” kérdésével foglalkoznak a szakértők, és az adásban szóba kerül a hélium-3 bányászatának témája is, amivel kapcsolatban Dr. Kristóf Péter űrközgazdász elmondta:

az anyag kilója jelenleg 20-25 millió dollárba kerül,

De a Holdon a pólusok környékén - azokban a régiókban, amiket lényegében sohasem ér napfény - nagyobb mennyiségben lehet fellelni, mivel itt a molekulák nem bomlanak fel olyan könnyen az ehhez szükséges a külső hatások hiánya miatt - nagy kérdés jelent ezért, hogy ki ér ide elsőként, ki kezdi meg a kitermelést ezeken a területeken. Az Interlune elsősorban nem a pólusok környékét célozza, mivel itt jóval nehezebb a gépek működtetése, de a jövőben a verseny éleződésével akár itt is elkezdődhet a bányászat.

A Holdon azonban nem csak a bányászati munkák kezdete, hanem sok más forrás kiaknázása, és az emberes missziók, később pedig az állandó holdi állomások létrehozása is megváltoztaja majd a tájképet - az űrügynökségek legalábbis nagyon ambiciózus tervekkel állnak elő az égitest hasznosításával kapcsolatban.

A Future Talksban szóba kerülnek a japán tervek, ami szerint 2040-re már akár 1000 fős kolónia élhet és dolgozhat a Holdon, bemutatják a magyar Puli Space vízszimatolóját, ami egyszer már eljutott a Holdra, és hamarosan újabb példányai repülhetnek az űrbe, és körvonalazódnak a szintén japán víziók a Hold utakkal való burkolásáról és a 96 000 kilométer hosszú űrliftről, amivel egy hét alatt lehetne az égitestre érni, emellett a szakértők beszélnek arról is, hogy “kié a világűr”, és miért lenne fontos, hogy Európa se maradjon le az űripari fejlesztésekkel.



Bobák Zsófia

1763055389293.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,635
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére